A túró forrásának megtekintése

{{Film infobox
| cím             =A túró
| eredeti cím     =La ricotta
| kép             =
| képaláírás      =
| rendező         =[[Pier Paolo Pasolini]]
| producer        =[[Alfredo Bini]]
| forgatókönyvíró =Pier Paolo Pasolini
| főszereplő      =Mario Cipriani<br>[[Orson Welles]]<br>[[Laura Betti]]
| zene            =[[Carlo Rustichelli]]
| operatőr        =[[Tonino Delli Colli]]
| jelmeztervező   =[[Danilo Donati]]
| díszlettervező	=Flavio Mogherini
| vágó            =Nino Baragli
| forgalmazó      =
| gyártó          =Arco Film<br>Cinerez<br>Societé Cinématographique Lyre
| bemutató        ={{zászló|olasz}} [[1963]]. [[február 19.]]<br>{{zászló|magyar}} [[1988]]. [[szeptember 21.]] (Budapest, Filmmúzeum mozi)
| időtartam       =35 perc
| díj(ak)         =
| nyelv           =[[olasz nyelv|olasz]]
| korhatár        =
| költségvetés    =
| bevétel         =
| imdb            =0056171
| PORT.hu         =
}}
'''''A túró''''' ''(La ricotta)'' [[1963 a filmművészetben|1963]]-ban bemutatott fekete-fehér,  olasz rövidfilm. [[Pier Paolo Pasolini]] alkotása eredetileg az ''[[Agymosás (film)|Agymosás]] (Laviamoci il cervello – Ro.Go.Pa.G.)'' című összeállítás számára készült. A korabeli olasz [[cenzúra]] azonban elrendelte Pasolini epizódjának kivágását az államvallás meggyalázása miatt, s ugyanezért a vádért a rendezőt egy római bíróság 4 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. ''A túró'' a filmtörténet egyik legelső olyan alkotása volt, amelyben a cselekmény keretét egy filmforgatás adja. A filmet Pasolini javarészt fekete-fehérben forgatta, a történet szerint készülő [[biblia]]i témájú alkotáshoz kapcsolódó beállítások azonban színesek. ''A túró''t a magyar közönség a televízióban láthatta először az [[1980-as évek]] legelején, az ''Agymosás'' részeként. [[1988 a filmművészetben|1988]]-ban a [[Magyar Filmintézet]] és a Magyarországi Olasz Kultúrintézet közös szervezésében [[Budapest]]en és [[Szeged]]en életmű-bemutatót tartottak Pasolini alkotásaiból. A rendezvény keretében ''A túró'' ''[[A düh]]'' (1963) című dokumentumfilm Pasolini által rendezett epizódjával együtt volt látható.
== A cselekmény ==
{{Cselekmény}}
„Nincs semmi elrejtett dolog, melynek meg nem kell jelentetni, vagy mely elrejtethetnék, hanem szükség, hogy nyilvánvalóvá legyen. Ha valakinek vagynak fülei a hallásra, hallja.”<br>
''([[Márk evangéliuma]])''<ref>Sem az eredeti olasz, sem a magyar felirat nem adja meg az idézet pontos helyét. [[Károli Gáspár]] fordításában a mottóként használt idézet a következő: „Mert nincs semmi rejtett dolog, a mi meg ne jelentetnék, és semmi sem volt eltitkolva, hanem hogy nyilvánosságra jusson. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja.” (''Márk evangéliuma'' 4,22–23)</ref>
„A pénzváltóknak pénzeket elhinté és az asztalokat elfordítá, és a galambok árosinak monda: Vigyétek el ezeket innét, ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárságnak házává.”<br>
''([[Máté evangéliuma]])''<ref>Sem az eredeti olasz, sem a magyar felirat nem adja meg az idézet pontos helyét. Károli Gáspár fordításában a mottóként használt idézet a következő: „És beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzé mindazokat, a kik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá. És monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.” (''Máté evangéliuma'' 21,12–13)</ref>
„Nem nehéz megjósolni e történet elfogult, kétértelmű, felháborodott bírálatait, én mégis kijelentem: tekintsük bár ''A túró''t egy szenvedély történetének,<ref>Jelen szócikk szerzője szerint a magyar tévéváltozat feliratozásában itt félrefordításról van szó. A „la Storia della Passione” kifejezés ebben a szövegkörnyezetben „szenvedéstörténet”-et, „passió”-t jelent, nem pedig „egy szenvedély történeté”-t. A film bemutatását követő vallási színezetű botrány is a passióra vonatkozó értelmezést erősíti meg. Érdemes egyébként elolvasni ugyanezt az ajánlást a Pasolini-életmű egyik legértőbb magyar szakembere, Csantavéri Júlia fordításában is: „Könnyű megjósolni, hogy ez a történet önérdekű, kétértelmű, megbotránkoztató értelmezésekre is okot ad majd. Nos, én már most ki akarom jelenteni, hogy bárhogyan is ítéljék meg ''A túró''t […], az én szememben a Passió a legnagyszerűbb minden történetek között, és a szövegek, amelyek elmesélik, a legmagasztosabbak.” (In: ''Filmvilág'' 2000/3 45. oldal)</ref> számomra a lehető leghatalmasabb és a történetet elbeszélő – ha mégoly fennkölt – szöveget sosem írták le.”<br>
(Pier Paolo Pasolini)
Egy [[Róma|Rómához]] közeli réten [[biblia]]i témájú filmet forgatnak. Stracci, az örökké éhes nincstelen [[statiszta]] játssza a [[Jézus]]sal együtt [[keresztre feszítés|keresztre feszített]] egyik [[lator]] parányi szerepét. A férfi látogatóba érkező családjának adja aznapi élelmiszeradagját. Álruhába öltözve sikerül még egy adag ennivalót szereznie, melyet elrejt, hogy gyorsan visszacsempéssze a kölcsönvett jelmezt. Mire visszatér, a női főszereplő dédelgetett ölebe megette az eldugott ennivalót. A könnyező Straccinak azonban szerencséje van: a forgatásra látogató újságíró megveszi tőle a kutyát, mert azt hiszi, az övé. A kapott ezer lírával Stracci boldogan elrohan, és az út mentén árusító férfitól megveszi az összes túrót. Utána szalad vissza a forgatásra. A stáb többi tagja folyamatosan gúnyolja azért, hogy állandóan éhes. Amikor szerepe szerint a keresztre kötözik, az egyik női statiszta levetkőzik előtte. Mivel a készülő film sztárja azzal fenyegetőzik a [[Filmrendező|rendezőnek]], hogy elmegy, ha nem veszik fel azonnal az ő jeleneteit, Straccinak végre lehetősége nyílik arra, hogy hozzálásson a túró elfogyasztásához. Mohó falatozása mulatságos látványossággá válik. Egyre többen gyűlnek köré, kinevetik, de a tréfa kedvéért etetni kezdik, újabb és újabb fogásokat hoznak elé. Amikor Stracci jelenetének felvételére kerül sor, a jóllakott férfi már nem tudja elmondani néhány szavas szövegét: meghal a kereszten. A rendező e szavakkal búcsúzik tőle és a nézőtől: „Szerencsétlen Stracci! Meg kellett halnia ahhoz, hogy észrevegyük, hogy élt.”
== Háttér-információk ==
=== ROGOPAG ===
''A túró'' eredetileg az ''[[Agymosás (film)|Agymosás]] (RoGoPaG)'' (1963) címmel bemutatott, négy epizódból álló összeállítás számára készült. A [[szkeccsfilm]] ötlete [[1962 a filmművészetben|1962]] februárjában született meg Roberto Amoroso [[filmproducer|producer]] fejében. A műfaj akkoriban kezdett divatba jönni, és Amoroso úgy gondolta, érdemes lenne a „[[szerzői film]]” néhány jelentős alakját felkérnie, hogy forgassanak egy-egy rövidfilmet ''Az élet szép'' címmel tervezett összeállítás számára. 3 hónappal később az egyik felkért rendező, Pier Paolo Pasolini megmutatta neki ''A túró'' című filmnovellát. Amoroso csak beleolvasott, és az volt a véleménye, hogy a szöveg „a közerkölcsöt és az egész közönséget sértő arcátlanságok halmazát tartalmazza”. A nézeteltérés nyilvánosságra került, a ''Lo Specchio'' című újság egyenesen megdicsérte Amorosót, amiért „nem áldoz milliókat arra, hogy Pasolini újabb támadást intézzen az Egyház, az olasz polgárság, a kapitalisták, az angyalok és a szentek ellen”. Amoroso októberben szerződésszegés miatt pert indított, 60 millió [[olasz líra|líra]] kártérítést követelt. Az ügy [[Alfredo Bini]] színre lépésével vett kedvező fordulatot. Bini volt Pasolini első két filmjének a producere, aki a botrányok ellenére is hitt a művész tehetségében. Az új producer átvette a produkciót, megtartotta az eredetileg felkért rendezőket is, sőt ő javasolta, hogy az alkotók vezetékneveinek (ROssellini, GOdard, PAsolini, Gregoretti) kezdőbetűiből alkossák meg a film címét.<ref>''Filmvilág'' 2000/3, 45. oldal</ref>
=== Szakralitás és profánság ===
Pasolini első rendezése, ''[[A csóró]]'' ([[1961 a filmművészetben|1961]]) kapcsán évek múlva így nyilatkozott: „''A csóró''ban egy olyan személy lealacsonyodását, emberi megaláztatását akartam bemutatni, aki a római szegénynegyedek sarában és porában él. Éreztem, tudtam, hogy ennek a lealacsonyodásnak a mélyén van valami, ami szent, ami a szó általános és tág jelentésében vallási, és ezért a »szent« jelzőt a zenével tettem hozzá a történethez. Azt állítottam tehát, hogy Csóró nyomorúsága valamilyen módon igenis szent, és [[Johann Sebastian Bach|Bach]] zenéjét arra használtam, hogy ezt a széles közönség is megértse.” (''Bianco e Nero,'' 1967, 3–4. szám) Lényegében ugyanez a szemléletmód jellemezte a ''[[Mamma Róma|Mamma Rómá]]''t (1962) és ''A túró''t is. Ám amíg a két egész estés játékfilm hangvétele drámai, addig a rövidfilmet gyilkos [[irónia]] jellemzi. A cselekmény keretét egy bibliai témájú alkotás forgatása adja: látványos bibliai eposzokat akkoriban gyakran forgattak [[Olaszország]]ban, javarészt a [[Cinecittà]] stúdióiban. ''A túró'' a [[kereszténység|keresztény vallás]] alapvető tanításainak és értékeinek elüzletiesedésére, elsivárosodására hívja fel a figyelmet. Megmutatja, hogy egy olyan közegben, ahol éppen az emberiség históriájának legmagasztosabb szenvedéstörténetét idézik fel az emberek (a filmbeli stáb), valójában mennyire érzéketlenné vált mindenki a közvetlen környezetében megjelenő valóságos szenvedésre.<ref>A szituáció nyilvánvalóan szimbolikus: a stáb az olasz társadalmat jelképezi, mely mélyen katolikus társadalom, vagyis mindennapjaiban a vallás éppúgy jelen van, ahogyan a passió áll a filmbeli film középpontjában.</ref> De mi mást lehetne várni azoktól, akik nemcsak hogy valóságosan nem képesek a keresztényi viselkedésre, hanem a színjáték szintjén sem, mikor szerepük szerint az igazi Krisztus szenvedéseit kéne átérezniük? Ezt az érzéketlenséget leplezik le a színes filmbetétek, melyeket Pasolini [[Jacopo Pontormo]] ''Krisztus levétele a keresztről'' ([[1521]]) című [[festmény]]e alapján állított be. Az állókép előtt csapóval a kezében bóklászó fiú ironikus célzás arra, hogy a szent ikonográfia szerinti élőszereplős kompozíció is csupán az illúzió, a szakralitás mint üzlet szemléletének eszköze. Ráadásul az állókép szereplői még néhány percre sem képesek beleélni magukat a szerepeikbe, izegnek-mozognak, profán mozdulatokat tesznek. A technikai személyzet közönyösségét mutatja, hogy rendre összekeverik a lemezeket, és a magasztos beállításhoz oda nem illő, profán aláfestő zenéket játszanak le.
=== Támadás és önirónia ===
''A túró'' egyik kulcsjelenete, amikor egy Pedoti nevű újságíró meginterjúvolja a filmbeli rendezőt, akit [[Orson Welles]] alakít. A firkász arról kérdezi a direktort, hogy miről szól új filmje. A művész válasza: mély, belső, ősi katolicizmusomról. Elmondja azt is, hogy szerinte az olasz társadalom a leganalfabétább nép, a legtudatlanabb polgárság [[Európa|Európában]]. A halálra vonatkozó kérdésre azt feleli, hogy [[marxizmus|marxistaként]] nem foglalkozik vele. Amikor az újságíró véleményt kér tőle [[Federico Fellini|Felliniről]], a rendező így értékeli világhírű kollégáját: „Ő táncol”. Ezután egy versrészletet olvas fel a ''Mamma Róma'' nyomtatott változatából. Orson Welles figurájával Pasolini lényegében ironikus önportrét alkotott saját magáról, ám a közönség az iróniát vette észre a legkevésbé. A katolikusok felháborodtak azon, hogy a magát marxistának tartó művész „mély, belső, ősi katolicizmusáról” beszél, míg az ortodox marxisták kikérték maguknak azt a „botrányos” állítást, hogy az ő [[ideológia|ideológiájuknak]] nincsen spirituális tartalma, és nincs mondanivalója az emberi lét múlandóságáról. Egyáltalán, honnan veszi magának a bátorságot egy [[baloldal]]i és [[homoszexualitás|homoszexuális]] művész – e kategóriákkal sokak szerint az [[ateizmus]] is automatikusan együtt jár –, hogy szentségről és megváltásról beszéljen, megsértse az olasz átlagembereket, s azt követelje, hogy a keresztény vallás váltsa be a [[Hit (vallás)|hit]] ígéretét?
=== Fellini és Pasolini ===
Alig néhány nap telt el az ''Agymosás'' és Fellini éppen aktuális alkotása, a filmkészítés nehézségeiről szóló ''[[Nyolc és fél]]'' (1963) olaszországi bemutatója között. Fellini – Pasolinihez hasonlóan – szintén afféle botrányhősnek számított az olasz kulturális életben, néhány korábbi alkotása körül parázs viták lángoltak fel. A ''[[Cabiria éjszakái]]''t ([[1957 a filmművészetben|1957]], egyik forgatókönyvírója Pasolini volt) például egyesek [[Naturalizmus (művészet)|naturalistának]] és profánnak bélyegezték, amely megszentségteleníti az Örök Várost. ''[[Az édes élet]]''  ([[1960 a filmművészetben|1960]]) körül még nagyobb botrány robbant ki, parlamenti [[interpelláció]]ra került sor „Róma mint a katolikus világ és ősi kultúrák központja nemes hivatásának banális kigúnyolása” miatt, a Katolikus Filmművészeti Központ pedig nemcsak tilalmat hirdetett ''Az édes élet'' ellen, hanem követelte, hogy a cenzúra újra vizsgálja meg Fellini alkotását. A protestálók egy része magát a filmet ugyan nem látta, de egyikőjük így érvelt: „Nem kell látnunk a disznóságot ahhoz, hogy elítéljük.” Empatikusabb polgárok úgy gondolták, imádkozniuk kell Fellini lelki üdvéért. Ugyanakkor nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy Fellini – részben e vitatott alkotásaival – milyen sokat tett az olasz filmművészet nemzetközi tekintélyének növeléséért és megszilárdításáért. Bár a ''Nyolc és fél''nek is megvoltak a maga kényes pontjai, a konzervatív olasz közönség és kritika mégis megértőbben fogadta, mint ''A túró''t, ráadásul befejezése is az „élet egy nagy ünnep, élvezzük együtt” hangulatot árasztotta, s nem minősült nyílt támadásnak sem az állami, sem az egyházi intézmények és eszmék ellen.
=== Vallásgyalázás ===
Egyházi körök ugyan felháborodva fogadták ''A túró''t, mindazonáltal sem a [[Vatikán]] cenzúrabizottsága, sem az apostoli Római Gregorián Egyetem nem nyilvánította istenkáromlónak a filmet. A peres eljárást Di Gennaro államügyész kezdeményezte, aki egyébként filmbarátnak számított, kisebb szerepet is vállalt néhány televíziós alkotás és dokumentumfilm megszületésében. A Büntető Törvénykönyv 402. paragrafusa adott jogi alapot az államvallás meggyalázásának vádjára, egy friss törvényi szabályozás pedig lehetővé tette, hogy a feltételezett bűncselekmény megvizsgálása érdekében lefoglalják a [[kópia|kópiát]]. Ivo Barnabo Micheli [[1986 a filmművészetben|1986]]-ban bemutatott ''Emlékezetül a jövőnek'' című dokumentumfilmjében Di Gennaro úr az alábbi szavakkal idézte fel ''A túró'' elleni vádakat:
„Pasolini bemutat egy Stracci, azaz Rongyos nevű [[lumpenproletár]]t, aki a megfeszített Jézus szerepét játssza. Amikor ez a szereplő megjelenik, mindig szakrális zene hallható. Amikor viszont a katolikus ikonográfia klasszikus alakjai láthatók – Krisztus vagy [[Mária Magdolna|Magdolna]] –, akkor a kísérőzene profán. Mintha azt akarná sugallni, hogy az igazi Krisztus Stracci, az igazi vallás a [[proletariátus]] éhsége. De ez még semmi, ez még mondhatni, csak a háttere azoknak az epizódoknak, amelyek iszonyatosan sértik a vallásos érzést. Csak egyet említek. Egyszer csak elfordul a kamera a megfeszített Krisztusról – Stracci ekkor tökéletesen azonosul Krisztus figurájával –, és ekkor Magdolna levetkőzik, közszemlére teszi dús idomait, és csacsacsázni kezd. (Akkor az volt a divatos tánc.) Ekkor a kamera megint Straccit mutatja, a megfeszített Krisztust, aki a táncoló, ruhátlan test látványától izgalomba jön, rángatózni kezd, mint aki gondolatban [[önkielégítés]]t végez, míg végül az [[ejakuláció]] összetéveszthetetlen pillanatában elernyed a teste. Namármost az, hogy Krisztus – a hagyományos katolikus ikonográfia Krisztusa – ejakulál, suttyomban elélvez a kereszten, nem tudom, lehet-e ez érv vagy eszköz valamiféle bírálat kifejtéséhez, nem pedig brutális támadás, gyalázkodó támadás egy érzés, egy féltett közkincs ellen.”
Di Gennaro szavai arról tanúskodnak, hogy az államügyész teljesen félreértette a filmet. Apróságokban téved – némelyik tévedése talán betudható annak, hogy bő két évtized után emlékezett vissza a filmre és az ügyre –, de ezek összessége elegendő ahhoz, hogy helytelen vagy legalábbis erősen vitatható következtetéseket vonjon le. Látszólag apró, de nagyon lényeges tévedése, hogy Stracci nem Krisztust, hanem az egyik latort játszotta, a neki tulajdonított reakciók a kereszten tehát nem vonatkoztathatók egyértelműen a katolikus vallás Krisztusára. Nem mellékes szempont az sem, hogy miként Stracci és Krisztus személye közé nem tehető egyenlőségjel, úgy a katolikus ikonográfia szent alakjai és az őket megszemélyesítő színészek közé sem. Krisztust és Magdolnát tulajdonképpen ugyanolyan statiszták játsszák, mint Stracci – a Magdolnát játszó nő például azért kezd vetkőzni, mert a többiek pénzt ígértek neki a sztriptízszámért –, így e figurák filmbeli megjelenésének sem érdemes több szakralitást tulajdonítani, mint a Stracci által megszemélyesített latornak.
A már említett 1986-os dokumentumfilmben Pasolini jó barátja, [[Alberto Moravia]] író így emlékezett vissza ''A túró'' körüli botrányra: „Abszurd dolog volt, ugyanis ''A túró'' mélyen keresztényi film, amely Jézus Krisztus alakjának szakralitását hangsúlyozza, igen konkrétan. Vagyis bemutatva, hogy Jézus Krisztus is ki volt téve mindenféle evilági kísértésnek. Éppen attól jó a film, hogy párhuzamba állítja a hús-vér Jézus Krisztust, akit keresztre feszítettek, gyaláztak, és azt a Jézus Krisztust, akit ma imádnak, és akit senkinek eszébe nem jutna megsérteni. Ennek a filmnek mélyen keresztényi lényegét nem fogta fel az ügyész, meg sokan mások sem.”
Pasolini állítólag azt tervezte, hogy nyilvános vitára hívja ki Di Gennarót vallási alapkérdésekben, hogy mindenki megbizonyosodjon arról, vajon kellően tájékozott-e a témában az államügyész ahhoz, hogy Pasolinit megítélje. E vita nem valósult meg. [[1963]]. [[március 7.|március 7-én]] a bíróság 44 oldalas ítéletében bűnösnek mondta ki Pasolinit az ellene felhozott vádban, és négyhavi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet hallatán a rendező édesanyja rosszul lett és elájult. Pasolini Di Gennarót tette felelőssé anyja állapotáért. (Ebben az időszakban írta a ''Könyörgés anyámhoz'' című versét.) [[1975]]-ben, néhány hónappal halála előtt Pasolini nyílt levelet írt egy általa kitalált, valóságban nem létező tanítványához, Gennariellóhoz. Ebben így idézte fel a pert: „Nem tudok visszaemlékezni senkire, aki reakciósabb lett volna, mint ez a Di Gennaro. A filmem ellen intézett kirohanása oly mértékben [[konformizmus|konformista]] és begyöpösödötten klerikális volt, mint azt a jelenlévő számos újságíró és értelmiségi is tanúsíthatja, már a [[grand guignol]] és a nevetségesség határát súrolta – hogy közönségességét már ne is említsem. Az [[1950-es évek|ötvenes évek]] kleriko-fasizmusának egyik legmesteribb beszédét hallhattuk.” Di Gennaro úr bő egy évtizeddel később, 1986-ban így emlékezett vissza az ítéletre és Pasolinire:
„Az ítéletet igazságosnak tartom, és úgy gondolom, azonos körülmények fennállása esetén ma is azt szabnám ki. Ami az adott pert illeti, meg kell említenem, hogy Pasolini akkor, az olasz kultúra stagnáló szakaszában ritka elevenséget képviselt, igazán jelentős tényező volt. Úgyhogy nagy figyelemmel kísérte mindenki, főképp azok, akik akkoriban művelt embereknek számítottak, azt ne mondjam, a nómenklatúrának, a kulturális vezető rétegnek. Másfelől a hagyományos [[kultúra]], kivált a katolikus eredetű, gyakorlatilag nem létezett, vagy pedig megfélemlítette Pasolini egyénisége, aki az ő képviselőikhez képest kétségtelenül valóságos óriás volt.”
=== Apja: vadember ===
''A túró'' körüli viharok próbára tették Pasolini és Alfredo Bini többé-kevésbé barátinak mondható munkakapcsolatát. Mint producer, természetesen Bini sem maradhatott távol a film miatti csatározásoktól, melyek egy részét szerinte el lehetett volna kerülni. Így például fölösleges provokációnak tartotta, hogy Pasolini az ''Italia sera'' tenyérbemászó képű újságírójának a Pedoti nevet adta, ami nyilvánvaló célzás volt a római törvényszék Pedote nevű bírájára. Állítólag Pasolini és Bini között tettlegességre is sor került a viták hevében. A producert érthető módon igen érzékenyen érintette, hogy a kópia elkobzása miatt 300 milliós vesztesége keletkezett. A nézeteltéréseket ugyan sikerült tisztázniuk, ám a Pasolini irányában addig feltétlen bizalmat tanúsító Bini a továbbiakban már óvatosabbá vált. Elutasította a rendező ''Apja: vadember'' című forgatókönyvét, amelynek megvalósításával Pasolini az európai és a bennszülött kultúra találkozását szerette volna ábrázolni. (A kiszemelt főszereplő [[Serge Reggiani]] volt.) A művész egyértelműen ''A túró'' botrányának utóhatásaként értékelte az elutasítást, ezért amikor 1975-ben legalább nyomtatásban megjelenhetett a történet, ezt írta az ajánlásba: „Olyan fájdalom ért, amely még ma is kínzóan éget. Ajánlom ezt a forgatókönyvet az ügyésznek és a bírónak, akik a perben elmarasztaló ítéletet hoztak.” Pasolini és Bini munkakapcsolata az ''[[Oidipusz király (film, 1967)|Oidipusz király]]'' ([[1967 a filmművészetben|1967]]) című film után ért véget. A ''[[Médea (film, 1969)|Médea]]'' ([[1969 a filmművészetben|1969]]) rendkívül áttételesen ugyan, de mégis egyfajta variációja az ''Apja: vadember'' alaptémájának: „A ''Médea'' alapjában véve a technikai civilizációval kapcsolatba került [[harmadik világ]] lelki katasztrófájának története.” (Pasolini)
== Érdekességek ==
* A film mottóinak egyike ''Máté evangéliumá''ból származik. Pasolini következő alkotása a ''[[Máté evangéliuma (film)|Máté evangéliuma]]'' (1964) volt.
* ''A túró'' volt Pasolini és [[Danilo Donati]], a később [[Oscar-díj]]jal elismert díszlet- és jelmeztervező első közös munkája.
* A dívát alakító [[Laura Betti]] Pasolini legbelső baráti köréhez tartozott. ''A túró'' volt az első közös alkotásuk. A producer feleségének szerepében néhány pillanatra feltűnik [[Elsa De Giorgi]], aki később a rendező utolsó filmje, a ''[[Salò, avagy Szodoma 120 napja]]'' ([[1975 a filmművészetben|1975]]) egyik mesélője lett.
* A filmben látható amatőr szereplők némelyike Pasolini egyéb alkotásaiban is szerepelt. A Straccit játszó Mario Cipriani ''A csóró'' (1961) egyik fontos mellékszereplője volt. Cipriani kőművesként dolgozott [[Carlo Lizzani]] ''A púpos'' ([[1960 a filmművészetben|1960]]) című filmjének forgatásán. Akkor barátkozott össze Pasolinivel, aki színészként működött közre Lizzani opuszában. ''A túró''ban egy angyalt játszó Ettore Garofolo volt Pasolini előző filmje, a ''Mamma Róma'' (1962) egyik főszereplője. A forgatásra látogató vendégek között felbukkan ''A csóró'' két női epizodistája, Franca Pasut (Stella) és Adele Cambria (Nannina). Cambria később Pasolini ''[[Teoréma (film)|Teoréma]]'' ([[1968 a filmművészetben|1968]]) című alkotásában is szerepelt. ''A túró'' bibliai élőképének egyik ismeretlen fiatalja néhány év múlva a ''[[Dekameron (film)|Dekameron]]''ban ([[1971 a filmművészetben|1971]]) kapott kisebb szerepet mint a szerencsétlen Lisabetta egyik bátyja.
* Pasolini ''A túró'' forgatásán ismerte meg [[Ninetto Davoli]]t, aki a stábban dolgozó fivérét jött meglátogatni. Az ismert rendező és a göndör hajú kamaszfiú között szoros barátság alakult ki, s Davoli a ''[[Madarak és madárkák]]''tól ([[1966 a filmművészetben|1966]]) kezdve Pasolini alkotásainak meghatározó figurája lett. Ninetto gyerekeinek Pasolini lett a keresztapjuk: az egyik srác neve Pier Paolo volt, a másiké Pasolini fiatalon meggyilkolt fivére után Guido. A filmrendező együtt töltötte élete utolsó estéjét a színésszel és annak családjával kedvenc éttermükben.
== Főszereplők ==
* [[Orson Welles]] (a rendező)
* Mario Cipriani (Stracci)
* [[Laura Betti]] (a díva)
* Edmonda Aldini (a másik díva)
* Ettore Garofolo (angyal)
* Maria Bernardini (Natalia, a vetkőző nő) (nem szerepel a stáblistán)
* [[Elsa De Giorgi]] (a producer felesége) (nem szerepel a stáblistán)
* Rossana Di Rocco (Stracci lánya) (nem szerepel a stáblistán)
* Vittorio La Paglia (Pedoti, az ''Italia Sera'' újságírója) (nem szerepel a stáblistán)
* [[Tomas Milian]] (centurio) (nem szerepel a stáblistán)
* Franca Pasut (látogató) (nem szerepel a stáblistán)
* Adele Cambria (látogató) (nem szerepel a stáblistán)
== Források ==
* Pier Paolo Pasolini: ''A túró'' (''La ricotta,'' 1963, rövidfilm)
* Ivo Barnabo Micheli: ''Emlékezetül a jövőnek'' (''A futura memoria: Pier Paolo Pasolini,'' 1986, dokumentumfilm)
* ''Filmvilág'' 2000/3 és 2000/4 (havonta megjelenő szaklap, Csantavéri Júlia fordításai)
* Nemes Károly: ''Pier Paolo Pasolini.'' Budapest, évszám nélkül, Népművelési Propaganda Iroda
* Tullio Kezich: ''Federico avagy Fellini élete és filmjei.'' Budapest, 2006, Európa Könyvkiadó
== Jegyzetek ==
{{jegyzetek}}
== Külső hivatkozások ==
* Az [[IMDBtitle: 0056171|Agymosás]] az [[Internet Movie Database]] oldalain
* [https://web.archive.org/web/20090104065946/http://www.pasolini.net/cinema_ricotta.htm Olasz nyelven Pasolini filmjéről]
{{portál|filmművészet}}
{{DEFAULTSORT:Turo}}
[[Kategória:1963 filmjei]]
[[Kategória:Pasolini-filmek]]
[[Kategória:Olasz filmdrámák]]
[[Kategória:Olasz filmvígjátékok]]
[[Kategória:Olasz fekete-fehér filmek]]
[[it:Ro.Go.Pa.G.#La ricotta]]