B-A-C-H fantázia és fúga (Liszt) forrásának megtekintése

{{Zenemű infobox
|cím =
|műfaj = <!-- Wikidatáról (P136) -->
|kép = <!-- Wikidatáról (P18) -->
|képméret =
|képaláírás =
|szerző = <!-- Wikidatáról (P86) -->
|opusszám =
|keletkezés = <!-- Wikidatáról (P571) -->
|ajánlás = <!-- Wikidatáról (P825) -->
|ősbemutató = <!-- Wikidatáról (P1191) -->
|megjelenés = <!-- Wikidatáról (P577) -->
|hangnem = <!-- Wikidatáról (P826) -->
|hangszerelés = <!-- Wikidatáról (P870) -->
|időtartam = <!-- Wikidatáról (P2047) -->
|tételek = <!-- Wikidatáról (P2635) -->
|ISWC = <!-- Wikidatáról (P1827) -->
|honlap = <!-- Wikidatáról (P856) -->
}}
A '''''B-A-C-H fantázia és fúga''''' [[Liszt Ferenc]] [[Orgona (hangszer)|orgonára]], illetve [[Zongora|zongorára]] írt műve. A darabok első változatát  ''Präludium und Fuge über das Motiv B-A-C-H – Prelúdium és fúga a B-A-C-H motívumra'' címen 1855-ben komponálta. 1870-ben átdolgozta mindkét változatot, a zongoraváltozat ekkor kapta a címben szereplő nevét. Koncerteken, hangfelvételeken a második verziót szokás előadni. Az orgonamű jegyzékszáma [[Liszt Ferenc műveinek listája#Orgona|S.260]], a zongoraváltozaté [[Liszt Ferenc műveinek listája#Zongora partitúrák, átiratok stb.|S.529]].
== A mű születése ==
Liszt már fiatal korától szívesen és elkötelezetten játszotta [[Johann Sebastian Bach]] zongoradarabjait (például a ''[[Wohltemperiertes Klavier]]'' [[Prelúdium (zene)|prelúdiumait]] és [[Fúga|fúgáit]], valamint a ''[[Goldberg-variációk (Bach)|Goldberg-variációk]]''at), sőt a barokk mester orgonára írt darabjaiból is számosat átdolgozott zongorára, írt egy rövidebb prelúdiumot a ''Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen'' kantáta (BWV 12) és a ''[[h-moll mise]]'' (BWV 232) Crucifixus-tételének egyik témájára 1859-ben. Ugyanakkor sok saját művét is Bach ihlető hatása alatt írta. Ilyen hatás figyelhető meg például a ''[[Szent Erzsébet legendája]]'', a ''[[Krisztus (Liszt)|Krisztus]]'' és a ''[[Via crucis (Liszt)|Via crucis]]'' című oratóriumokban, még egyértelműbb a hatás a ''Weinen, Klagen'' kantáta ihletésére készült, [[Változatok Johann Sebastian Bach Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen című kantátája témájára|azonos című, variációs zongora-orgonadarabban]] (1862). Bachról így írt 1863. szeptember 10-én barátjának, Carl Gillének: ''„Händel iránti minden tiszteletem ellenére továbbra is mindenekelőtt Bachért rajongok; és ha beteltem Händel hármashangzataival, a passió, a h-moll mise kincset érő disszonanciái és a bachi polifónia más csemegéi felé húz a szívem.”''
Ekkor már évek óta kész volt a Bach nevére írt prelúdium és fúgája, annak első változata – de nem határidőre. Eredetileg ugyanis a [[merseburg]]i dóm [[Orgona (hangszer)|orgonájának]] felavatására akarta megírni Alexander Winterberger orgona- és zongoraművész számára, de nem készült el vele. Ezért Winterberger egy korábbi Liszt-orgonaművet, a [[Giacomo Meyerbeer|Meyerbeer]]-témára írott ''Ad nos''t adta elő az új orgonán. Az avatásra szánt orgonaművet végül a következő évben, 1856. május 13-án mutatta be Winterberger Merseburgban, majd még abban az évben nyomtatásban is megjelent. Liszt nem sokkal később – a pontos időpont nem ismert – zongorára is átírta, ugyanolyan címmel. Ez az átirat csak az 1981-es ''Új Magyar Liszt Kiadás''ban jelent meg.
1870-ben Liszt átdolgozta mind a két verziót, és a zongoraváltozat már a ''Fantázia és fúga'' címet viselte. Ami a címek változatosságát illeti: Liszt már az első változat komponálásakor is hol prelúdiumnak, hol fantáziának nevezte a mű első részét, de először a prelúdium elnevezésnél, a második változatnál pedig a fantáziánál maradt. A második zongoraverziót a [[Lipcse (Németország)|lipcsei]] C.F.W. Siegel’s Musikalienhandlung adta ki 1871-ben.
== A zene ==
[[Fájl:B-a-c-h.svg|bélyegkép|250px|A b-a-c-h-motívum kottaképe]]
Bach nevének négy betűje zenei hang, amelyek szinte kínálják magukat egy zenemű alapmotívumának. Már maga Johann Sebastian Bach is komponált e hangok felhasználásával, azóta pedig számos zeneszerző tisztelgett ilyen művekkel a nagy barokk mester emlékének. Lisztet is nagyon érdekelték a négy hangban rejlő lehetőségek, ami kiegészülve a tizenkét fokú skála iránti vonzódásával (ne feledjük: a 19. század közepén vagyunk!), igazi, jövőbe mutató remekmű ígéretét hordozták magukban. Ezt igazolta Humphrey Searle angol Liszt-szakértő értékelése, aki ezt a művet Bach és [[Arnold Schönberg|Schönberg]] közötti összekötő kapocsnak nevezte. Peter Schwarz német zenetörténész kutatásai szerint a mű ''„a 20. századi gondolkodást előrevetítő megtervezettség magasrendű művészi példája, prelúdium és fúga újfajta szintézise, ahol még az ütemszámok számjegyeinek összegéből is Bach nevének betűit kapjuk meg, a latin ABC szerint”''.
[[Hamburger Klára]] érzékletesen magyarázza jellegzetességeiket: ezek a hangok, sorba rakva őket, ''„kromatikusan helyezkednek el egymás mellett, kismásod távolságra: a-b-h-c.”'' Érdekes sajátosságuk, hogy ''„ha a polifon szerkesztés szabályai értelmében vízszintes, illetve függőleges tengelye körül megforgatjuk, az eredmény ugyanaz. Ha tehát hátulról visszafelé olvassuk, éppúgy h-c-a-b-t kapunk – ez az ún. rákfordítás –, mintha a hangközök irányát változtatnánk meg – ez az ún. tükörfordítás.”'' Ez a mű csak látszólag szabad fantázia, nagyon is gondosan felépített szerkezet, amelyben a tizenkét fokú sor egyes hangjainak felhasználása is gondos tervszerűséggel történik. ''„Szerkezete arányos: a fantáziáé is, a fúgáé is, a kettőből egybeépült nagyformáé is.”''
A '''''fantázia''''' (Moderato, a capriccio) a b-a-c-h motívum bemutatásával indul, az orgonán a lábpedálokon (az orgona- és a zongoraváltozat között van némi különbség). A középső szakaszban fokozatosan felgyorsul a tempó, majd jelentősen lassul, annyira, hogy a tizenhatodokból felekké, azaz nyolcszorosukra hosszabbodnak. A második felében ismét gyorsabb lesz az ütem, sűrűsödik a szövet, a csúcspont (zongorán a 73–76. ütem, orgonán a Maestosónál) ''fff'' dinamikájú. A végén ismét lelassul a tempó, és a ''fantázia'' egyetlen szólammá „szűkülve” ér véget.
A '''''fúga''''' (Andante) három témával rendelkezik. Az első a ''fantázia'' bázishangjáról, a geszről indul, a második a b-a-c-h alaptéma, a harmadik kromatikus visszaereszkedés a kiinduló geszre, ami magába foglalja a teljes tizenkét fokú sort. Sem az expozíció, sem a többi rész nem hagyományosan fúgaszerű, Liszt sokkal szabadabban kezeli ezt. Valamennyi szólam a témából szövődik, kontrasztáló ellenpontjai nincsenek. A ''fúga'' második része (Allegro con brio) a téma sűrített feldolgozása. A zongoraverzióba itt Liszt néhány ütemnyi tematikus részt toldott be, amely az orgonaváltozatban nem szerepel. Ugyancsak új, magyaros, indulószerű rész került a zongoraverzió visszatérésébe (Più animato), ami ebben az esetben sem követi a fúgaírás szabályait. A kóda a Maestoso-témával indul, amely a ''fantázia'' végére utal vissza. A tétel végén a teljes, három szakaszos, tizenkét hangú fúgatémát halljuk, azután gyorsulva, tizenhatod-oktávokban szól a téma, és B-dúr akkordokkal fejeződik be a darab.
== Források ==
* [[Hamburger Klára]]: ''Liszt Ferenc zenéje''. Balassi Kiadó, Budapest, 2010. 377–383. old. {{ISBN|978-963-506-835-7}}
* [[Hamburger Klára]]: ''Liszt kalauz''. [[Editio Musica Budapest Zeneműkiadó|Zeneműkiadó]], Budapest, 1986. 360–365. old. {{ISBN|963-330-605-1}}
== További információk ==
* {{youtube|eL_Qk8x18Bs|Liszt Ferenc:BACH fantasia és fúga (orgona)}}
* {{youtube|xGnOU_rxF54|Hamelin plays Liszt Fantasy and Fugue on B-A-C-H Part 1 of 2 (zongora)}}
* {{youtube|gK7g-Hgk8Bg|Hamelin plays Liszt Fantasy and Fugue on B-A-C-H Part 2 of 2 (zongora)}}
{{portál|Komolyzene|i }}
{{DEFAULTSORT:Bachfantaziaesfuga}}
[[Kategória:Liszt Ferenc művei]]
[[Kategória:Zongoraművek]]