F–105 Thunderchief forrásának megtekintése

{{Repülőgép infobox
 |típusnév = F–105 Thunderchief
 |egyéb név =
 |típus = harcászati vadászbombázó repülőgép
 |gyártó = [[Republic Aviation]]
 |kép = Republic F-105D-30-RE (SN 62-4234) in flight with full bomb load 060901-F-1234S-013.jpg
 |képméret = 300 px
 |képaláírás = Egy Republic F–105D–30–RE Thunderchief teljes bombateherrel
 |tervező = [[Alexander Kartveli]]
 |első felszállás = [[1955]]. [[október 22.]]
 |szolgálatba állás = [[1958]]. [[május 27.]]
 |kivonás = [[1984]]. [[február 25.]]
 |alkalmazó = [[Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje|United States Air Force]]
 |személyzet = 1 fő<br />'''F–105G:''' 2 fő
 |gyártás =
 |darab = 833
 |ár = 2,14 millió USD ([[1960]])<ref name=Knaack_p200>Knaack 1978, p. 200.</ref>
 |háromnézeti rajz =
}}
A [[Republic Aviation|Republic]] '''F–105 Thunderchief''' [[szuperszonikus]] [[vadászbombázó]] [[repülőgép]], melyet az [[1950-es évek]]ben fejlesztettek ki az [[Amerikai Egyesült Államok|Egyesült Államokban]], elsősorban [[Nukleáris fegyver|atomfegyverekkel]] végrehajtott kis magasságú csapásmérésre, az [[F–100 Super Sabre]] leváltására. A 2 [[Mach-szám|Mach]] [[sebesség]] elérésére képes, [[nyilazott szárny]]ú repülőgép fő fegyverzetét a törzsben kialakított bombatérben szállította. A [[vietnámi háború]] első felében meghatározó szerepet játszott, egyik változata, az '''F–105G Wild Weasel''' volt az egyik első, [[légvédelmi lokátor]]ok elleni harcra ([[SEAD]], ''Supression of Enemy Air Defenses'') felkészített repülőgép. Ez a típus volt az egyetlen olyan amerikai repülőgép, melyet nagy számú veszteségei miatt vontak ki a frontvonalról.<ref>Davies 2010, p. 6.</ref> Személyzete körében gyakran a ''„Thud”'' becenévvel illették.
A Mach 1 sebességet elérni képes F–100-ast követően az F–105 ugyancsak fel volt szerelve rakétákkal és egy gépágyúval; habár tervezésénél a nagy sebességgel kis magasságon történő behatolás volt a fő szempont, illetve a belső bombatárolóban hordozott nukleáris fegyver használata. Első repülésére 1955-ben került sor, majd 1958-ban rendszeresítették. Az F–105 nagyobb bombaterhet vihetett magával, mint a [[második világháború]]ban bevetett nagyobb stratégiai bombázók, mint például a [[B–17 Flying Fortress]] és a [[B–24 Liberator]]. Az F–105 egyike volt a fő csapásmérő repülőgépeknek, melyeket a vietnámi háborúban használtak; több mint 20 000 bevetést repültek ezzel a típussal, ezalatt 382 gépet veszítettek (a 833 darabos legyártott mennyiség közel fele) beleértve a 62 darab műszaki hiba miatt elveszített gépet. Habár a kisebb MiG vadászgépeknél lassabb, az F–105-ök 27,5 légigyőzelmet értek el velük szemben.
A háború alatt az együléses F–105D volt a fő repülőgép, amellyel nehéz bombaterhet juttattak célba. Ez idő alatt a kétüléses F–105F és F–105G „Wild Weasel” változatok lettek az első típusok, melyeket az ellenséges légvédelmi rendszerek elleni harcra (SEAD) használtak, ilyen volt például a [[Szovjetunió|szovjet]] gyártmányú [[SZ–75 Dvina]] ([[NATO-kód]]ja: ''SA–2 Guideline'') földi telepítésű [[Légvédelmi rakéta|légvédelmi rakéták]]. Két Wild Weasel pilótát a [[Medal of Honor]] érdemmel tüntettek ki, miután észak-vietnámi légvédelmi rakétákat támadtak, majd még azon a napon egyikük lelőtt két [[MiG–17]]-est is. A veszélyes küldetések során gyakran ők voltak az elsők, akik a harcizónába repültek, majd ők hagyták el utoljára azt, ezalatt meg kellett semmisíteniük a légvédelmet, míg a csapásmérő gépek teljesítik küldetésüket, és csak ezután távozhattak ők is.
Mint a történelem legnagyobb együléses, egyhajtóműves repülőgépe, az F–105 súlya közel 23 tonna volt.<ref name="Crosby">Crosby 2002, p. 229.</ref> Tengerszinten elérhette a hangsebességet, nagy magasságon képes volt a Mach 2 elérésére is,<ref name="F-105D"/> emellett pedig akár 6400 kilogrammnyi bombát és rakétát vihetett magával. A Thunderchiefet később a [[F–4 Phantom II|McDonnell Douglas F–4 Phantom II]] és a [[F–111 Aardvark|General Dynamics F–111 Aardvark]] váltotta le Vietnám felett, habár a Wild Weasel változatok egészen 1984-ig szolgálatban maradtak, majd a specializált F–4G „Wild Weasel V” váltotta fel a típust.
== Fejlesztés ==
=== Tervezési fázis ===
A Republic Aviation a Thunderchief fejlesztését egy belső tervezetként kezdte az [[F–84F Thunderstreak|RF–84F Thunderflash]] leváltására. A tervezőcsapatot [[Alexander Kartveli]] vezette, aki 108 konfigurációt vizsgált meg, mielőtt választása egy nagy, egyhajtóműves gépre esett, amely az ''AP–63FBX'' (Advanced Project 63 Fighter Bomber, Experimental), pontosabban az AP–63–31 jelölést viselte.<ref name=Knaack_p191>Knaack 1978, p. 191.</ref> Az új repülőgépet elsősorban szuperszonikus, alacsonyan támadó gépnen szánták, amely egy, a belső bombatérben elhelyezett nukleáris bombát szállított. A hangsúlyt a kis magasságon történő magas sebességre és repülési karakterisztikára, hatótávolságra és terhelhetőségre helyezték. A repülőgépet egy nagy hajtóművel, viszonylag kicsi szárnyakkal és magas szárnyterheléssel tervezték az alacsonyan történő stabil repülés, kisebb [[gyorsulás]] és szuperszonikus sebesség elérése érdekében.<ref name=Davies_p6-7>Davies 2010, pp. 6–7.</ref> A hagyományos repülési képességek, mint a manőverezőképesség másodlagosak voltak.<ref name=Green>Green and Swanborough 2001, pp. 500–501.</ref>
[[Fájl:Republic YF-105A (SN 54-0098, the first of two prototypes) 060831-F-1234S-039.jpg|thumb|Republic YF–105A, 54-0098 szériaszámmal, az első a két prototípus közül]]
A [[Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje|United States Air Force]] elsőre nagyon lelkesült, így a Republicot 1952 szeptemberében egy 199 repülőgépről szóló megbízással látta el.<ref>Anderton 1983, p. 18.</ref> Habár 1953 márciusában ezt a számot 37 vadászbombázóra és kilenc taktikai felderítő gépre csökkentette, mivel a [[koreai háború]] a végéhez közeledett. 1953 októberében az F–105 makettje elkészült, a gép pedig olyan nagyra nőtt, hogy az [[Allison J71]] [[sugárhajtómű]] beszerelésére helyett a sokkal erősebb [[Pratt & Whitney J75]] hajtóművet választották. A hajtómű fejlesztésének késlekedései miatt az első gépet a kisebb [[Pratt & Whitney J57]] hajtóművel látták el. Az 1953-as év vége felé a késlekedések és bizonytalanságok miatt az USAF leállította a programot, habár 1954. június 28-án hivatalosan 15 darab F–105-t (kettő YF–105A, négy YF–105B, hat F–105B és három RF–105B) rendelt ''WS–306A'' fegyverrendszeri jelölés alatt.<ref name=Knaack_p191/><ref name="AIAp86 p186">Peacock 1986, p. 186.</ref><ref>Anderton 1983, pp. 18-19.</ref>
A YF–105A prototípus 1955. október 22-én repült először, ezt 1956. január 28-án követte a második YF–105A.<ref name="AIAp86 p186"/> Mivel a sokkal gyengébb J57–P25 hajtóművel készült, amely utánégetővel 67 kN tolóerőt biztosított (a J75 várható teljesítménye utánégetővel 109 kN) az első prototípus első repülésekor Mach 1,2 sebességet ért el.<ref name="Angel p408,0">Angelucci and Bowers 1987, pp. 408, 410.</ref> Mindkét prototípusnál hagyományosan a szárnytőnél légbeömlőket alakítottak ki, géptörzsük pedig a korra jellemzően vékony kialakítású volt. A Republic szerint az YF–105A nem fogja megmutatni a végső gép igazi képességeit, mivel azon a sorozatgyártás előtt még sokat fognak változtatni.<ref>Anderton 1983, p. 22.</ref> Az elégtelen meghajtás és az aerodinamikai problémák, illetve a [[F–102 Delta Dagger|Convair F–102]]-se a repülőgéptörzs újratervezéséhez vezetett, így kapta a gép a „darázsderék” alakját.<ref name="IAPR6 p124-5">Davis 2002, pp. 124–125.</ref><ref name="Angel p408">Angelucci and Bowers 1987, p. 408.</ref>
=== Gyártás ===
[[Fájl:F-105 Thunderchiefs Mt Fuji.jpg|thumb|Egy USAF F–105F–1–RE kiképzőgép és egy F–105D–31–RE, a háttérben a [[Fudzsi]]]]
1956 márciusában az USAF további 65 F–105B és 17 RF–105B típust rendelt.<ref name=Knaack_p192>Knaack 1978, p. 192.</ref> A nukleáris bombavetéshez a gépet ellátták egy MA–8 tűzvezetőrendszerrel, [[AN/APG–31]] radarral és K–19 irányzékkal.<ref>Anderton 1983, p. 25.</ref> Az első előszériás YF–105B 1956. május 26-án repült először.<ref name=Knaack_p192/> 1956 júniusában öt F–105C gyakorlóváltozatot adtak a beszerzési tervhez, majd ezt 1957-ben törölték. Az RF–105 felderítő változatot 1956 júliusában törölték.<ref name=Richardson_p12-3/> A Légierő az F–105B sorozatgyártását 1957. május 27-én hagyta jóvá.<ref name=Knaack_p193>Knaack 1978, p. 193.</ref> 1957 júniusában a Republic Aviation F–105-éhez a ''Thunderchief'' nevet igényelte, amely a cég Thunder-nevű gépeinek folytatása lett, a korábbiak közül néhány: [[P–47 Thunderbolt]], [[F–84 Thunderjet]] és [[F–84F Thunderstreak]]; az USAF egy hónappal később hivatalossá tette a megnevezést.<ref name=Richardson_p12-3>Richardson 1992, pp. 12–13.</ref>
Azért, hogy kielégítsék a Légierő kívánalmait egy minden időjárási körülmény között bevethető típus iránt, a Republic 1957-ben előállt az F–105D változattal. Ez a típus több fejlett navigációs rendszerrel és továbbfejlesztett kijelzőkkel rendelkezett. Lehetőség volt a TX–43 típusú nukleáris fegyver hordozására is. Az RF–105 felderítő változat fejlesztését is újraindították, amely immár az F–105D változaton alapult. Az első D változat első repülésére 1959. június 9-én került sor.<ref name=Richardson_p12-5>Richardson 1992, pp. 12–13, 15.</ref> A kezdeti tervek, miszerint több mint 1500 darab F–105D-t gyártanak, hamar szertefoszlottak, miután [[Robert McNamara]] védelmi miniszter elhatározta, hogy csak hét repülőosztályt szerelnek fel ezzel a típussal. 1961 novemberében a gyártást leállították, miután a Légierő hadrendbe állította a Haditengerészet F–4 Phantom II gépét.<ref name="IAPR6 p130">Davis 2002, p. 130.</ref>
Az utolsó 143 darab legyártott Thunderchief a kétüléses F–105F gyakorlóváltozat volt. Ez a típus az F–105D változaton alapult, de 79 centiméterrel hosszabb volt, hogy elegendő hely legyen a hátsó pilótafülkének. Egyébként a repülőgép hasonló repülési teljesítménnyel rendelkezett, mint az F–105D.<ref name=Richardson_p20>Richardson 1992, p. 20.</ref><ref>Anderton 1983, p. 75.</ref> A gyártás 1964-es leállásáig összesen 833 darab F–105 készült.<ref name="Angel p410">Angelucci 1987, p. 410.</ref> A folyamatos továbbfejlesztések növelték a jármű megbízhatóságát és maximális fegyverterhelhetőségét. A Vietnám légterét védő légvédelmi rakéták okozta veszély miatt több tucat F–105F típust alakítottak át a radarelhárító Wild Weasel típusra, melyeket az F–105G jellel láttak el.<ref name=Richardson_p28_38>Richardson 1992, pp. 28, 32–33, 38.</ref><ref>Anderton 1983, pp. 125-126.</ref>
== Tervezet ==
=== Áttekintés ===
[[Fájl:Republic F-105B with avionics layout 060831-F-1234S-046.jpg|thumb|upright|A Republic F–105B avionikai felszerelésével]]
Az F–105 egy középszárnyas, egyfedelű repülőgép 45°-os szárnynyilazással. Légbeömlőnyílásait a szárnytöveknél alakították ki, így a gép orra szabadon maradt az orrkúpnak, melyben a [[Rádiólokátor|radarberendezéseket]] helyezték el.<ref name="JAWA66 p243-4">Taylor 1966, pp. 243–244.</ref> A géptörzs 4480 liter üzemanyag tárolásához és egy belső bombatérhez elegendő helyet biztosított. A bombaszekrény méretei eredetileg egy darab nukleáris fegyver hordozásához voltak kialakítva, de általában beszereltek még egy 1300 literes üzemanyagtartályt is.<ref>''Republic F-105 Thunderchief Pilot's Flight Operating Instructions'' 2008, p. 16.</ref> A repülőgépen négy szárny alatti és egy törzs alatti felfüggesztési pont is volt; a két belső szárny alatti és a törzs alatti felfüggesztési ponton 1700 és 2500 literes [[Tüzelőanyag-póttartály|üzemanyag-póttartályokat]] lehetett hordozni. A külső szárny alatti felfüggesztési pontokon rakétákat vagy bombákat hordozhatott a repülőgép.<ref name="Tech p47">Davis and Menard 1998, p. 47.</ref><ref name="IAPR6 p141">Davis 2002, p. 141.</ref> A gép orrának bal oldalába egy darab hatcsövű, Gatling-rendszerű 20 mm-es [[M61 Vulcan]] (eredeti megnevezése ''T–171E3'') típusú [[gépágyú]]t szereltek be. A szárnyvégeken található pilonokon rövid hatótávolságú [[AIM–9 Sidewinder]] légiharcrakétákat szállíthattak.<ref name=Richardson_p22-4>Richardson 1992, pp. 22–24.</ref>
Az F–105-öt főleg kis magasságon történő harchoz tervezték, és a kis magasságon elérhető nagy sebessége volt legnagyobb előnye, mikor a [[MiG–17]]-hez, [[J–5]]-höz<ref>Toperczer 2001, pp. 65–74.</ref> és [[MiG–21]]-hez hasonló vadászgépekkel csapott össze. Az F–105 27,5 légigyőzelmet aratott.<ref name="Futrell p157">Futrell, et al. 1976, p. 157.</ref> A harci tapasztalatok alapján az F–105D típust már jobb katapultüléssel, pótlólagos páncélzattal, javított fegyverirányzékkal és [[rádióelektronikai zavarókonténer]]rel (Electronic Counter Measures – ECM) szerelték fel.<ref name=Knaack_p199>Knaack 1978, p. 199.</ref>
=== Repülési tulajdonságok ===
[[Fájl:F-105 Thunderchiefs refuel.jpg|thumb|bal|F–105 Thunderchief üzemanyagot vételez egy [[KC–135 Stratotanker|KC–135]] tankerből]]
Az egykori [[F–86 Sabre]] pilóta, Jerry Noel Hoblit-ot lenyűgözte az F–105 mérete, mikor először látta; a gép légbeömlőnyílását csak nekifutásból felugorva érte el. Az F–105 pilótafülkéje tágas, jó kilátást biztosít; a fejlett elektronikát könnyű megtanulni kezelni. Fel- és leszállások során gyakran 370 km/h sebességet értek el vele. A szárnyféklapok minden sebességnél jó irányíthatóságot biztosítottak, a farokkúp négyrészes féklapjai (melyek az [[utánégető]] beindításakor valamelyest szétnyílnak) igen hatékonyak még szuperszonikus sebesség mellett is.
A vadászpilóták körében az új repülőgép fogadtatása közömbös volt. Nagy méretei és kezdeti problémás üzemeltetése miatt az F–105 különféle beceneveket szerzett magának. A fentebb már említett „Thud” mellett használták a „Squat Bomber”, „Lead Sled” és a „Hyper Hog” és/vagy „Ultra Hog” neveket is.<ref>Anderton 1983, p. 11.</ref> A repülőgép támadó képességei miatt szarkasztikusan hívták még „Triple Threat”-nek (Háromszoros Veszély) is – lebombázhat téged, gépágyúzhat téged vagy rádzuhanhat. Pozitív tulajdonságai, mint például a megbízható vezérlés, erős [[teljesítmény]] nagy sebesség és alacsony magasság mellett és elektronikája meggyőzött néhány pilótát.
=== Speciális módosítások ===
==== Commando Nail ====
[[Fájl:Republic F-105D cockpit 060901-F-1234S-009.jpg|thumb|Az F–105D Thunderchief pilótafülkéje]]
Néhány kétüléses F–105F hátsó pilótafülkéjét módosították a ''Commando Nail'' projekt alatt egy R–14A radar és radartávcső beszerelésével. Ezeket a gépeket minden időjárási körülmények között és éjszakai alacsony magasságon végrehajtott csapásmérésekre használták különösen veszélyes célpontok ellen a [[13th Fighter Squadron|13. Tactical Fighter Squadron]] (1966–1975) kötelékében, 1967. áprilisi kezdéssel.<ref name="AIAp86 p206">Peacock 1986, p. 206.</ref><ref name="WoF18 p26-7">Davis 2000, pp. 26–27.</ref> Néhányat közülük később Wild Weasel III szabványra alakítottak át.<ref name=Knaack_p202>Knaack 1978, p. 202.</ref>
A MiG támadások megakadályozása érdekében néhány F–105F gépet felszereltek [[Hallicrafters]] QRC–128 kommunikációzavaró rendszerrel, a ''Combat Martin'' projekt alatt. Az észak-vietnámi elfogóvadász erő a szovjet légvédelmi doktrínát követte, miszerint a pilótákat földi irányítók vezénylik rádión keresztül. A QRC–128, beceneve „Colonel Computer”, az F–105F hátsó pilótafülkéjében kapott helyet.<ref>Davis and Menard 1998, p. 49.</ref> Ezek közül a gépek közül is néhányat Wild Weasel III szabványra módosítottak.<ref name="WoF18 p27-8">Davis 2000, pp. 27–28.</ref>
==== Thunderstick II ====
A vietnámi tapasztalatok rávilágítottak, hogy szükség van jobb vizuális és vak bombázási kapacitásra. 1968 márciusában a Légierő elrendelte egy új bombázó és navigációs rendszer kifejlesztését, amely együttműködik a LORAN vevővel, amely egy belső navigációs rendszer, és az R–14A radarral. Az AN/ARN–85 LORAN vevő folytonos problémái az AN/ARN–92 kifejlesztéséhez vezettek. Ezek a gépek 15 méteres pontossággal 4600 méteres magasságból dobták bombáikat. Habár az első ''Thunderstick II'' 1969-ben repült először, soha nem vetették be Vietnámban. Összesen 30 darab F–105D kapott ilyen módosítást.<ref name="IAPR6 p137">Davis 2002, p. 137.</ref>
=== Wild Weasel ===
1965-ben az USAF Vietnámban szolgálatba állított kétüléses [[F–100 Super Sabre|F–100F Super Sabre]] gépeket, melyek speciálisan légvédelmi lokátorok elleni harcra (SEAD) voltak felszerelve. Becenevük a „Wild Weasel” volt, ezek a gépek több győzelmet is arattak az észak-vietnámi légvédelmi lokátorok ellen. A másodpilóta egy navigátor volt, aki elektronikai harcászati tisztként ''(Electronic Warfare Officer – EWO)'' szolgált a gépen, feladata pedig szenzorinformációk megfejtése és a pilóta célpontra vezetése volt.<ref name="Dorr de p60-1">Dorr and Bishop 1996, pp. 60–61.</ref> Habár az F–100F csak egy köztes megoldásnak számított, korlátozott terhelhetősége több repülőgép használatát kívánta a sikeres csapásméréshez; ezen kívül nem rendelkezett a megfelelő sebességgel és teljesítménnyel, hogy védelmezze az F–105-öst.<ref name="Lake p31">Lake 2004, p. 31.</ref><ref name="IAPR6 p135">Davis 2002, p. 135.</ref>
Ez a helyzet keltette életre az ''EF–105F Wild Weasel III'' típust (az EF jelölés közkedvelt volt, de nem hivatalos<ref name="IAPR6 p135"/>), melynek szenzorait és elektronikus zavaróberendezését [[AGM–45 Shrike]] [[Lokátorromboló rakéta|lokátorromboló rakétákkal]] és hagyományos bombákkal egészítettek ki. A típus első képviselője 1966. január 15-én repült először,<ref name="WoF18 p26">Davis 2000, p. 26.</ref> majd májusban érkeztek Délkelet-Ázsiába, ahol 1966. június 6-án repülték első bevetésüket.<ref name="IAPR6 p135"/>
A korai küldetéseknél egy EF–105F egy vagy két F–105D típussal repült együtt, oltalmazva őket az ellenséges légvédelem tüzétől. Míg ez a stratégia hatékonyan csökkentette az F–105D típus veszteségeit, addig a Weasel típus nagy veszteségeket szenvedett el, 1966 júliusa és augusztusa között az első 11 gépből öt veszett oda.<ref name="WoF18 p26"/><ref name="Tech p53">Davis and Menard 1998, p. 53.</ref> 1967 őszére az EF–105F típust továbbfejlesztették a végső Wild Weasel Thunderchief változatra, az F–105G-re.<ref>Richardson 1992, pp. 38–39.</ref>
Az F–105G magában foglalt számottevő mennyiségű új SEAD avionikát, ideértve egy továbbfejlesztett RHAW rendszert, amely a szárnyvégek újratervezését igényelte. Azért, hogy felszabadítsanak külső felfüggesztési pontokat további fegyverzet hordozásához, a Westinghouse AN/ALQ–105 rádióelektronikai zavarókonténert a géptörzs oldalába építették be. Harminc repülőgépet [[AGM–78 Standard ARM]] lokátorromboló rakéták hordozásához szükséges indítósínekkel láttak el. Egy tipikus bevetésen az F–105G két Shrike rakétát szállított a külső felfüggesztési pontokon, egy belső felfüggesztési ponton egy Standard rakétát, melyet a másik oldalon egy 1700 literes póttartállyal ellensúlyoztak, a törzs alatti felfüggesztési ponton pedig egy 2500 literes tartály kapott helyet.<ref>Knaack 1978, pp. 201-203.</ref>
=== Árak ===
{|class="wikitable"
!!!F–105B!!F–105D!!F–105F/G
|-
|[[Kutatás-fejlesztés]]i egységár|| colspan="3" style="text-align:center;"|2716 repülőgépenként
|-
|Repülőgépváz||4 914 016||1 472 145||1 524 000
|-
|Hajtómű||328 797||244 412||290 000
|-
|Elektronika||141 796||19 346||251 000
|-
|Fegyverzet||232 913||167 621||154 000
|-
|Anyagi ellátás||32 021||19 346||21 000
|-
|Flyaway cost||5 649 543||2,14 millió||2,2 millió
|-
|1973-as módosítási költség||261 793||282 687||701 645 plusz 1803 az F–105G átalakításhoz
|-
|Költség repült óránként||||1020||1020
|-
|Karbantartási költség repült óránként||718||809||808
|}
Megjegyzés: A fent említett árak hozzávetőlegesen az amerikai dollár 1960-as évekbeli értékében vannak megadva.<ref name=Knaack_p195,0,3>Knaack 1978, pp. 195, 200, 203.</ref>
== Harctéri alkalmazás ==
=== Bemutatkozás ===
Az F–105B 1958 augusztusában lépett hadrendbe az Amerikai Légierő Tactical Air Command 4. Tactical Fighter Wing-jének 335. Tactical Fighter Squadron-jában, habár a repülőszázad 1959-ig nem érte el a teljes bevethetőségi szintet.<ref name=Knaack_p193/> 1959. december 11-én egy F–105B, pilótája Brig Gen Joseph Moore (a 4. Tactical Fighter Wing parancsnoka) 1958 km/h sebességrekordot állított fel.<ref name=Knaack_p195>Knaack 1978, p. 195.</ref><ref>Anderton 1983, p. 61.</ref> Az [[avionika]] és az MA–8 tűzvezetőrendszer nehézségei hamar megmutatkoztak. A cserealkatrészek hiánya 1960-ra a teljes F–105B flottát a földre kényszerítette.<ref name=Knaack_p194>Knaack 1978, p. 194.</ref><ref name="AIAp86 p186-7">Peacock 1986, pp. 186–187.</ref> 1964-ben módosított F–105B repülőgépeket, melyeken a géppuskát ballaszttal helyettesítették, a géptörzset és a szárnyakat megerősítették, és ellátták füstképzővel, majd a [[United States Air Force Thunderbirds]] műrepülőcsapathoz kerültek. Mindössze hat bemutató után egy végzetes baleset történt a gépváz túlterhelése miatt, ezt követően a csapat visszatért az [[F–100 Super Sabre]] gépekhez.<ref name="IAPR6 p128-9">Davis 2002, pp. 128–129.</ref><ref name="Tech p43">Davis and Menard 1998, p. 43.</ref>
1964-re az F–105B-ket a frontvonalon a jobb képességű F–105D típus váltotta le, amely fejlettebb NASARR R–14A radarral és AN/ASG–19 Thunderstick tűzvezetőrendszerrel rendelkezett.<ref name=Knaack_p195/><ref name="Tech p16">Davis and Menard 1998, p. 16.</ref> Az R–14A radar domborzatkövető-radarképességgel is rendelkezett, a műszerfalat is lecserélték. Azért, hogy beszerelhessék az új radart, amelynek nagyobb radartányérja volt, a géptörzs elülső részét újra kellett tervezni, így a gép hossza 42 centiméterrel megnőtt.<ref name="IAPR6 p129-0">Davis 2002, pp. 129–130.</ref><ref name="Tech p17-8">Davis and Menard 1998, pp. 17–18.</ref>
Az F–105D 1960 szeptemberében lépett szolgálatba a 335. Tactical Fighter Squadron kötelékében, habár bevethetőségi szintjét csak az 1961-es év elején érte el.<ref name="IAPR6 p130"/> Az első tengerentúli F–105 egységeket 1961-ben állították fel [[Nyugat-Németország]]ban, májusban a [[bitburg]]-i légibázison a 36. Tactical Fighter Winget, októberben a [[spangdahlem]]-i légibázison a 49. Tactical Fighter Wing-et. Mindkét osztály fő feladata a nukleáris bombavetés volt.<ref name="IAPR6 p130"/> Az F–105D-t áttelepítették a [[Csendes-óceán]]ra is, 1962-ben létrehozva [[Okinava (sziget)|Okinawán]] a 18. Tactical Fighter Wing-et, 1963-ban létrehozva a 8. Tactical Fighter Wing-et.<ref name="AIAp86 p188">Peacock 1986, p. 188.</ref>
Az F–105B-hez hasonlóan az F–105D pályafutásának kezdetén karbantartási problémák adódtak.<ref name=Knaack_p197>Knaack 1978, p. 197.</ref> A „Thud” becenév eredete egyesek szerint az F–105 földbecsapódásának hangjából ered.<ref name="Tech p5">Davis and Menard 1998, p. 5.</ref> 1961 decemberében, majd 1962 júniusában a teljes F–105D flotta a földön volt.<ref name="AIAp86 p188"/> Sok problémát megoldottak a gyártás során, majd 1964-re a korai F–105D-ket a ''Look Alike'' projekt keretében feljavították, habár hajtóműhibák és az üzemanyagrendszer problémái megmaradtak egészen 1967-ig.<ref>Knaack 1978, pp. 197-198.</ref><ref>Anderton 1983, p. 80.</ref>
Ez idő alatt a Légierő az F–105-ök feladatkörét a nukleáris hadviselésről a hagyományos bombavetésre váltották. A ''Look Alike'' továbbfejlesztések megnövelték a repülőgép szállítókapacitását négyről 16 darab hagyományos 340 kilogrammos bomba hordozására, és kiegészítették a bevethető fegyverzetet az [[AGM–12 Bullpup]] levegő-föld rakétával. 1961 júniusában egy F–105D egy teszt során 7000 kilogrammnyi bombaterhet vitt magával – ekkoriban rekordnak számított, hogy egy egyhajtóműves repülőgép háromszor annyi bombaterhet vihetett magával, mint egy [[második világháború]]s négymotoros [[bombázó]], mint például a [[B–17 Flying Fortress]] vagy a [[B–24 Liberator]], habár a hosszabb küldetések légi utántöltést igényeltek.<ref>Knaack 1978, pp. 198-199.</ref> Az egyik F–105D a ''Memphis Belle II'' nevet kapta a híres második világháborús B–17 után.<ref name="F-105D">[http://www.nationalmuseum.af.mil/factsheets/factsheet.asp?id=311 "Republic F-105D Thunderchief".] {{Wayback|url=http://www.nationalmuseum.af.mil/factsheets/factsheet.asp?id=311# |date=20131023024036 }} ''National Museum of the US Air Force'', 15 February 2011.</ref>
=== Vietnámi háború ===
[[Fájl:Republic F-105 Thunderchief - Vietnam War 1966.jpg|thumb|bal|Három F–105 indul egy bombázóküldetésre Észak-Vietnám fölé, 1966]]
Szolgálatának problémás kezdete után az F–105 lett a legdominánsabb támadórepülőgép a [[vietnámi háború]] elején. Az F–105 több mint kétszer annyi bombaterhet szállíthatott gyorsabban és messzebbre, mint az F–100.<ref>[http://www.nasm.si.edu/collections/artifact.cfm?id=A19820064000 "Republic F-105D."] {{Wayback|url=http://www.nasm.si.edu/collections/artifact.cfm?id=A19820064000 |date=20110402170946 }} ''National Air and Space Museum''. Hozzáférés ideje:: 30 June 2011.</ref> Az F–105D első bevetésére 1964. augusztus 14-én került sor Plaine des Jarres-nél, ahol egy légvédelmi tüzérségi üteget kellett támadniuk.<ref name="AIAp86 p189">Peacock 1986, p. 189.</ref><ref name="WoF18 p17-8">Davis 2000, pp. 17–18.</ref> Ebben a küldetésben veszett oda az első Thunderchief, habár a pilóta képes volt visszarepülni vele Koratra.<ref name="AIAp86 p189"/><ref name="WoF18 p17-8"/> Az első csapásmérő küldetésre 1965. január 13-án került sor, aminek során a laoszi Ben Ken hidat rombolták le.<ref name="AIAp86 p189-0">Peacock 1986, pp. 189–190.</ref> Az 1965-ös év elején további F–105-ös repülőszázadokat helyeztek a [[thaiföld]]i Korat és Takhli légibázisokra. Az 1965. márciusi [[Rolling Thunder hadművelet]] kezdetén nagy számú F–105D gépet szállítottak ezekre a bázisokra, hogy részt vegyenek a nagyszabású bombázó küldetésekben.<ref>Davies 2010, pp. 21–23.</ref>
1965. április 3-án összesen 79 repülőgépet, köztük 45 F–105 Thunderchiefet küldtek a Thanh Hoa híd ellen.<ref>Sherwood 2004, p. 267.</ref> A következő napon a második támadás során ellenséges MiG repülőgépek tűntek fel; összesen nyolc MiG–17 nézett szembe 46 F–105 és az őket kísérő 21 F–100 Super Sabre repülőgéppel. A MiG-ek kitértek a kísérőgépek elől, kihasználva a felhők takarását és a kis magasságon való repülést, majd a Thunderchiefek ellen indultak. Kettő „Thud”-ot lőttek le; egy harmadikat a földi légvédelem lőtt le, bár később az északiak egy MiG–17 javára írták a lelövést. Egy F–100-as érte el az egyetlen légi győzelmet a MiG-ek ellen, bár a vietnámi pilóták úgy hitték, három bajtársukat F–105-ök lőtték le.<ref>Hillaker, Harry. [http://www.wingsoverkansas.com/profiles/article.asp?id=686 "Tribute To John R. Boyd."] {{Wayback|url=http://www.wingsoverkansas.com/profiles/article.asp?id=686# |date=20110928201157 }} ''wingsoverkansas.com.'' Hozzáférés ideje:: 30 June 2011.</ref><ref>Sherwood 2004, p. 268.</ref> A híd ellenállónak bizonyult a légibombákkal szemben, több küldetésben is bombázták a hidat, mind F–105-ök mint a Haditengerészet gépei.<ref>Sherwood 2004, pp. 268-269.</ref>
Egy tipikus észak-vietnámi küldetésen az F–105D két, a szárnyak alatti felfüggesztési ponton 1700 literes üzemanyag-póttartályt, egy 1500 literes üzemanyag-póttartályt a bombaszekrényben, és öt 450 kilogrammos vagy hat 340 kilogrammos bombát szállított magával. A küldetés során odafele, de olykor [[Hanoi]]-tól a visszaúton is szükség volt légi utántöltésre.
1967. augusztus 11-én a 335. Tactical Fighter Squadron F–105D gépei a 338. Tactical Fighter Squadron F–105 Wild Weasel gépeinek kíséretében végrehajtották az első sikeres támadásukat a Paul Doumer híd ellen.<ref>Davies 2010, pp. 50–51.</ref><ref>Sherwood 2004, p. 265.</ref> Alacsony magasságon történő repülés és zuhanóbombázás során az F–105 repülőgépek berepültek az észak-vietnámi légvédelmi lövegek hatótávolságába, így gyakran erős tűz alá kerültek.<ref>Davis and Menard 1998, p. 73.</ref> Összesen 395 F–105 veszett oda Délkelet-Ázsiában, melyből 334 darab (296 darab F–105D és 38 darab kétüléses) ellenséges tevékenység, 61 darab pedig üzemeltetési baleset következtében semmisült meg.<ref>Hobson 2001, p. 269.</ref><ref name="IAPR6 p149">Davies 2002, p. 149.</ref>
A Légierő F–105-eit F–4 repülőgépek kísérték, hogy megvédjék őket az ellenséges vadászgépektől. Habár a Thunderchief hivatalosan 27,5 légigyőzelmet ért el az észak-vietnámiak ellen, 17 gépüket ellenséges vadászok lőtték le (az észak-vietnámi pilóták szerint további 23 F–105 gépet lőttek le, de ezeket az USAF nem igazolta). A lelőtt ellenséges gépek mind MiG–17-ek voltak. Ebből 24,5 darabot gépágyúval (ebből egy győzelmet egy F–4-gyel közösen értek el), hármat pedig [[AIM–9 Sidewinder]] rakétával értek el.<ref name="Futrell p157"/> Egy F–105F nemhivatalosan három MiG vadászgépet lőtt le – egyet légiharc rakétával, egyet gépágyútűzzel egyet pedig a bombatérből kidobott bombákkal, amelyek egyenesen egy meglepett MiG útjába hullottak.<ref>Davis and Menard 1998, p. 85.</ref>
=== Kivonás a hadrendből ===
Miután az F–105 gyártása befejeződött, a gépet más típusok váltották fel a vietnámi háborúban, főleg a McDonnell Douglas [[F–4 Phantom II]].<ref>Richardson 1992, pp. 40–41.</ref> 1970 októberében a 335. Tactical Fighter Wing, amely a Takhli légibázison települt és az utolsó F–105D egység volt Vietnámban, megkezdte visszatérését az Egyesült Államokba. Az F–105G Wild Weasel változat végigszolgálta a háborút. Leváltásukra az F–4G Wild Weasel IV típust rendszeresítették.<ref>Richardson 1992, pp. 41–45.</ref>
A Thunderchiefet a vietnámi háború után gyorsan kivonták az USAF hadrendjéből. A 833 legyártott F–105 közel fele odaveszett Vietnámban. 1973-ban a Légierő a megmaradt gépeket elkezdte átadni a tartalékos légierőnek és a nemzeti gárdának. Az 1970-es évek végére ezek a gépek már öregedtek, fenntartásuk nehéz és költséges lett.<ref>Richardson 1992, pp. 44–45.</ref> A 128. Tactical Fighter Squadron utolsó F-105G típusait 1983. május 25-én vonták ki a hadrendből.<ref>Davis and Menard 1998, p. 63.</ref> Az F–105 utolsó repülésére 1984. február 25-én került sor.<ref>Davis and Menard 1998, p. 99.</ref>
== Változatok ==
[[Fájl:F-105G American Legion Post Blissfield.JPG|thumb|F–105G kiállítva, [[American Legion]] Post, [[Blissfield, Michigan|Blissfield, MI]] ]]
* ''YF–105A'' – Kettő prototípus P&W J57 hajtóművel.<ref name=Donald_Encyclo>Donald 1997, p. 773.</ref>
* ''YF–105B'' – Négy előszériás repülőgép P&W J75 hajtóművel.<ref name=Donald_Encyclo/>
* ''F–105B'' – Kezdeti sorozatgyártott típusA N/APN–105 navigációs radarral, 71 darab készült.<ref name=Donald_Encyclo/>
* ''JF–105B'' – Tesztgép RF–105B repülőgépalvázak újrafelhasználásával; három darab készült.<ref name=Donald_Encyclo/>
* ''RF–105B'' – Az F–105B felderítő változatának készült; egyetlen darab sem épült belőle. Hármat rendeltek, de JF–105B típusként készültek el.<ref name=Donald_Encyclo/>
* ''F–105C'' – Kétüléses kiképzőgépnek szánták; 1957-ben leállították a projektet, egy sem épült belőle.<ref name="AIAp86 p186"/>
* ''F–105D'' – A végleges sorozatgyártott változat, minden időjárási körülmény között repülhető a fejlett avionikának köszönhetően, beleértve az AN/APN–131 navigációs radart; 610 darab készült.<ref name="IAPR6 p129-0"/><ref name="AIAp86 p187">Peacock 1986, p. 187.</ref>
* ''RF–105D'' – Az F–105D felderítő változatának szánták; egy darab sem épült belőle.<ref name=Donald_Encyclo/>
* ''F–105E'' – Az F–105D kiképző változatának szánták; 1959-ben leállították a projektet, egyetlen darab sem készült belőle.<ref name="IAPR6 p129">Davis 2002, p. 129.</ref>
* ''F–105F'' – Az F–105D kétüléses kiképző változata hosszabb géptörzzsel. Teljes harci értékkel bírt, első felszállására 1963. június 11-én került sor. Összesen 143 darab készült.<ref name=Richardson_p20/> Felszereléséhez tartozott egy AN/APN–148 navigációs radar is.
* ''EF–105F'' – A Wild Weasel/SEAD változat kezdeti jelölése, 54 darabot alakítottak át az F–105F típusokból.<ref name=Donald_Encyclo/>
* ''F–105G'' – Kétüléses Wild Weasel/SEAD változat, az EF–105F továbbfejlesztett változata.<ref name=Richardson_p28_38/> Ez a változat az AN/APN–196 navigációs radart használta.
== Üzemeltetők ==
;{{Amerikai Egyesült Államok}}
* {{fj|usaf|1}}
** [[Légierő Tartalékos Parancsnoksága]]
** [[Légi Nemzeti Gárda]]
== Műszaki adatok (F–105D) ==
=== Geometriai méretek és tömegadatok ===
* Hossz: 19,63 m
* Fesztávolság: 10,65 m
* Magasság: 5,99 m
* Szárnyfelület: 35,76 m²
* Üres tömeg: {{szám|12470}} kg
* Maximális felszállótömeg: {{szám|23834}} kg
=== Hajtóművek ===
* Hajtóművek száma: 1 darab
* Típusa: [[Pratt & Whitney J75]]–P–19W utánégetős [[gázturbinás sugárhajtómű]]
* Maximális tolóerő: 63,74&nbsp;kN
** Utánégetővel: 109&nbsp;kN
=== Repülési adatok ===
* Legnagyobb sebesség: 2208&nbsp;km/h
* Hatótávolság: 1250&nbsp;km
* Szolgálati csúcsmagasság: 14 800 m
* Utazómagasság: 3550 m
* Emelkedőképesség: 195 m/s
* Szárny felületi terhelése: 452&nbsp;kg/m²
* Tolóerő–tömeg-arány: 0,74
=== Fegyverzet ===
* 1 darab 20&nbsp;mm-es [[M61 Vulcan]] gépágyú, 1028 darab lövedékkel
* 6400&nbsp;kg-nyi bombateher az öt megerősített pontokon (négy a szárnyak alatt, egy a törzs alatt) és a törzsben kialakított bombaszekrényben, szállíthatók hagyományos és nukleáris bombák, [[AIM–9 Sidewinder]] légiharcrakéták és [[AGM–12 Bullpup]] rakéták
=== Avionika ===
* NASARR R–14A radar
* AN/ASG–19 Thunderstick tűzvezetőrendszer
* AN/ARN–85 LORAN (AN/ARN–92 a Thunderstick II típusra módosított repülőgépekben)
== Jegyzetek ==
{{jegyzetek}}
== Források ==
* Anderton, David. ''Republic F-105 Thunderchief''. Oxford, UK: Osprey Publishing, 1983. {{ISBN|0-85045-530-8}}.
* Angelucci, Enzo and [[Peter M. Bowers]]. ''The American Fighter''. Sparkford, UK: Haynes Publishing, 1987. {{ISBN|0-85429-635-2}}.
* Archer, Robert D. ''The Republic F-105 "Thunderchief": The Story of Republic's Mach 2 Strike Fighter in Peace and at War''. Fallbrook, California: Aero Publishers Inc., 1969.
* Broughton, Jack. [https://web.archive.org/web/20160306113552/https://books.google.co.uk/books?id=zI33eyMCenQC&printsec=frontcover ''Thud Ridge.''] St. Paul, Minnesota: MBI Publishing Company, 2006. {{ISBN|978-0-85979-116-8}}.
* Crosby, Francis. ''Fighter Aircraft''. London: Lorenz Books, 2002. {{ISBN|0-7548-0990-0}}.
* Davies, Peter E. ''F-105 Thunderchief Units of the Vietnam War.(#84)'' London: Osprey Publishing Limited, 2010. {{ISBN|978-1-84603-492-3}}.
* Davis, Larry. "F-105 in Southeast Asia". ''Wings of Fame'', Volume 18, 2000. London: Aerospace Publishing. pp.&nbsp;16–37. {{ISBN|1-86184-061-6}}. ISSN 1361-2034.
* Davis, Larry. "Warplane Classic: Republic F-105 Thunderchief". ''International Air Power Review'', Volume 6, Autumn/Fall 2002, pp.&nbsp;120–155. Norwalk, Connecticut, USA: AIRtime Publishing. {{ISBN|1-880588-46-3}}. ISSN 1473-9917.
* Davis, Larry and David Menard. ''Republic F-105 Thunderchief'' (Warbird Tech Series, Vol. 18). North Branch, Minnesota: Specialty Press, 1998. {{ISBN|1-58007-011-6}}.
* Donald, David, ed. ''The Complete Encyclopedia of World Aircraft''. New York: Barnes & Noble Books, 1997. {{ISBN|0-7607-0592-5}}.
* Dorr, Robert F. and Chris Bishop. ''Vietnam Air War Debrief''. London: Aerospace Publishing, 1996. {{ISBN|1-874023-78-6}}.
* Futrell, R. Frank et al. [http://www.afhso.af.mil/shared/media/document/AFD-100921-010.pdf ''Aces and Aerial Victories: The United States Air Force in Southeast Asia, 1965-1973''.] Washington, D.C.: Office of Air Force History and the Albert F. Simpson Historical Research Center, 1976. {{ISBN|0-89875-884-X}}.
* Green, William and Gordon Swanborough. ''The Great Book of Fighters''. St. Paul, Minnesota: MBI Publishing, 2001. {{ISBN|0-7603-1194-3}}.
* Higham, Robin and Carol Williams. ''Flying Combat Aircraft of USAAF-USAF (Vol.1)''. Rockville, Maryland: Air Force Historical Foundation, 1975. {{ISBN|0-8138-0325-X}}.
* Hobson, Chris. ''Vietnam Air Losses, USAF, USN, USMC, Fixed-Wing Aircraft Losses in Southeast Asia 1961–1973''. North Branch, Minnesota: Specialty Press, 2001. {{ISBN|1-85780-115-6}}.
* Jenkins, Dennis R. and Tony R. Landis. ''Experimental & Prototype U.S. Air Force Jet Fighters.'' North Branch, Minnesota: Specialty Press, 2008. {{ISBN|978-1-58007-111-6}}.
* Kinzey, Bert. ''F-105 Thunderchief''. Fallbrook, California: Aero Publishers Inc., 1982. {{ISBN|0-8168-5020-8}}.
* Knaack, Marcelle Size. [http://www.afhso.af.mil/shared/media/document/AFD-100526-027.pdf ''Encyclopedia of US Air Force Aircraft and Missile Systems: Volume 1, Post-World War II Fighters, 1945–1973.''] {{Wayback|url=http://www.afhso.af.mil/shared/media/document/AFD-100526-027.pdf |date=20160303182633 }} Washington, D.C.: Office of Air Force History, 1978. {{ISBN|0-912799-59-5}}.
* Lake, Jon. "Classics Compared: F-105G & F-16CJ". ''Air International'', Vol. 66, No 2, February 2004, pp.&nbsp;30–39. ISSN 0306-5634.
* Neubeck, Ken. ''F-105 Thunderchief In Action''. Carrollton, Texas: Squadron/Signal Publications, 2002. {{ISBN|0-89747-447-3}}.
* Neubeck, Ken. ''F-105 Thunderchief Walk Around''. Carrollton, Texas: Squadron/Signal Publications, 2000. {{ISBN|0-89747-418-X}}.
* Peacock, Lindsay. "The Thud...Republic's Last Fighter". ''[[Air International]]'', Vol. 30, No. 4, April 1986, pp.&nbsp;185–194, 206–207. ISSN 0306-5634.
* Price, Alfred. ''The History Of US Electronic Warfare, Volume III: Rolling Thunder Through Allied Force–1964 to 2000''. New York: The Association Of Old Crows, 1989. {{ISBN|0-9703794-0-4}}.
* [https://books.google.co.uk/books?id=Y6ylVunIVVwC&printsec=frontcover ''Republic F-105 Thunderchief Pilot's Flight Operating Instructions.''] Los Angeles: Persiscope Films LLC, originally published by the United States Air Force, 2008 (reprint). {{ISBN|1-935327-36-4}}.
* Richardson, Doug. ''Republic F-105 Thunderchief'' (Classic Warplanes). New York: Smithmark Publishers Inc., 1992. {{ISBN|0-8317-1410-7}}.
* Sherwood, John Darrell. [https://books.google.co.uk/books?id=4SuRjGKxQrAC&printsec=frontcover ''Afterburner: Naval Aviators and the Vietnam War.''] New York: NYU Press, 2004. {{ISBN|0-8147-9842-X}}.
* Stoff, Joshua. ''The Thunder Factory: An Illustrated History of the Republic Aviation Corporation''. London: Arms & Armour Press, 1990. {{ISBN|1-85409-040-2}}.
* [[John W. R. Taylor|Taylor, John W. R.]] ''Jane's All The World's Aircraft 1966–67''. London: Sampson Low, Marston & Company, 1966.
* Toperczer, Istvan. ''MiG-17 and MiG-19 Units of the Vietnam War.'' Oxford, UK: Osprey Publishing, 2001. {{ISBN|1-84176-162-1}}.
=== Fordítás ===
* {{Fordítás|en|Republic F-105 Thunderchief|543762776}}
== Külső hivatkozások ==
* [http://wp.scn.ru/en/ww3/f/804 Republic F-105 Thunderchief] {{Wayback|url=http://wp.scn.ru/en/ww3/f/804 |date=20070913225502 }} – Festésminták a [http://wp.scn.ru/en WINGS PALETTE] {{Wayback|url=http://wp.scn.ru/en |date=20070830091923 }} oldalán
== Kapcsolódó szócikkek ==
=== Kapcsolódó fejlesztés ===
* [[F–84F Thunderstreak]]
=== Hasonló repülőgépek ===
* [[Q–5]]
* [[Szu–7]]
* [[Szu–22]]
{{2grep}}
{{Nemzetközi katalógusok}}
{{Portál|Hadtudomány|i }}
[[Kategória:Második generációs vadászrepülőgépek]]
[[Kategória:Amerikai vadászrepülőgépek]]