Hadászat forrásának megtekintése

A '''hadászat''', más néven ''katonai stratégia'' a [[Hadtudomány (fogalom)|hadtudomány]] és ezen belül a [[hadművészet]] fő területe, tárgya. Lényege az adott ország, hatalom fegyveres erőinek felkészítése, irányítása, vezetése a politikai vezetés céljainak megfelelően. Szoros kapcsolatban áll a más tudományokban és a társadalmi életben, különösen a politikai-társadalmi, a gazdasági, műszaki-technikai területen bekövetkezett változásokkal. A hadászat fogalma a történelem során sokáig nem vált el a hadtudománytól és a hadművészettől, sőt általában a hadvezetéstől, a hadvezérek tevékenységétől. A hadászat mai értelmében a fegyveres erők harci tevékenysége vezetésének legátfogóbb területe. Alatta helyezkedik el a [[hadműveleti művészet]], azaz a nagyobb konkrét hadmozdulatok előkészítése és végrehajtása, ez alatt pedig a [[harcászat]], a katonai taktika, ami a konkrét harci cselekmények elmélete és gyakorlata.
== Meghatározása ==
A hadászat vagy katonai stratégia az adott ország legfelső katonai vezetésének a politikai vezetés követelményei által folytatott tevékenysége, ami magában foglalja az esetleges háborúk, fegyveres konfliktusok lehetőségeinek elemzését, a megfelelő válaszok kidolgozását, valamint a fegyveres erők irányítását a béke és a háború körülményei között egyaránt. A hadászati vezetés feladata annak meghatározása, hogy a rendelkezésre álló fegyveres erők hol és milyen struktúrában, milyen fegyverzettel, milyen harckészültségi fokozatokban helyezkedjenek el az ország területén. A hadászat feladata a csapatok és a törzsek felkészítése a konfliktusokra, a kiképzés, a [[mozgósítás]]hoz tartalékok képzése.{{refhely|Hadlex|436. o.|azonos=H436}} {{refhely|Katért}}
A vezérkarok a katonai vezetés megfelelő részeinek bevonásával védelmi, illetve a politikai vezetés iránymutatásának megfelelően támadó hadászati terveket készítenek. Emellett felkészítik a fegyveres erőket rendkívüli események, katasztrófák esetére is.{{refhely|azonos=H436}}
== Története ==
Az első fennmaradt átfogó hadászati munka az i. e. 5. századi Kínából származik, [[Szun-ce]] híres könyve a hadviselésről, a hadvezér teendőiről. Az i. e. 4. században az ókori görögök alkották meg a [[hadművészet]] fogalmát. [[Onaszandrosz]] görög filozófus ''Utasítás a katonai parancsnokok számára'' és [[Publius Flavius Vegetius Renatus|Vegetius]] ''A hadügy alapjainak rövid kifejtése'' című művei főleg a csapatok kiképzését és a [[harcászat]] kérdéseit tárgyalták, de érintették a hadviselés művészetének egészét is. Az ókor nagy háborúi a kiemelkedő hadvezérek irányítása alatt ([[III. Alexandrosz makedón király|Nagy Sándor]], [[Caius Iulius Caesar|Julius Caesar]]), jelentősen hozzájárultak a hadászat tudományának fejlődéséhez.{{refhely|Hadlex|434. o.|azonos=H434}}
A középkorban a keresztes hadjáratok idején a háborút olyan tudományokkal kapcsolták össze, mint a matematika, geometria. A középkorban a háború elméletében a legnagyobb előrelépést [[Niccolò Machiavelli]] műve, a ''A háború mint művészet'' jelentette. A felvilágosodás korának kiemelkedő katonatudósa volt [[Raimondo Montecuccoli|Montecuccoli]], aki a ''Háborús tudomány'' című művében foglalta össze a háború szabályait. [[Zrínyi Miklós (költő)|Zrínyi Miklós]] a török elleni harcok tapasztalatait rendszerezte ''[[Az török áfium ellen való orvosság]]'' című munkájában, és vetette össze [[I. Mátyás magyar király|Mátyás király]] hadvezetési módszereivel más műveiben.{{refhely|azonos=H434}}
[[Sébastien Le Prestre de Vauban]] francia hadtudós a 17. században elsősorban az erődítmények elméletében és gyakorlatában alkotott jelentőset, különös tekintettel a puskapor megjelenésére, a [[tüzérség]] fejlődésére is. A művészetet és egy sor különböző tudományágat, így az építészetet, a korabeli mérnöki tudományt, a matematikát és a gépészetet egyesítve csaknem bevehetetlen erődítményeket tervezett, megalkotta az ostromháború elméletét, és a tudományos módszereket átvitte magára a hadvezetésre is.{{refhely|azonos=H434}}
A 18. században [[Szász Móric]] marsall, hadtudós az ''Elmélkedések a háború művészetéről'' című művében kifejtette, hogy a hadászat tudomány, amelyben léteznek elvont szabályok. 1748-ban jelent meg [[II. Frigyes porosz király|Nagy Frigyes]] könyve ''A háború általános elvei'' címmel. 1772-ben a francia [[Jacques Antoine Hippolyte de Guibert]] kiadta a "Harcászat általános esszéje" c művét, amelynek fő témája a szélesebb körű sorozáson, a nagyobb mozgékonyságon alapuló új hadsereg létrehozása.{{refhely|azonos=H434}}
18. század végén írta meg a porosz [[Dietrich Heinrich von Bülow]] ''A legújabb katonai rendszer szelleme'' című munkáját. Ebben hangsúlyozta a katonai stratégia alárendeltségét a politikával szemben, rögzített egy sor katonai szakkifejezés meghatározását, mint a stratégia, a háború bázisa, a hadműveleti bázis, a hadászati szétbontakozás.{{refhely|azonos=H434}}
Oroszországban is nagy változások történtek ebben a korban. [[I. Péter orosz cár|Nagy Péter]] szinte teljesen átalakította az orosz hadügyet (is), számos jelentős katonai reformot hajtott végre, kidolgozta a katonai kiképzés hatékony módszereit. Az orosz hadászat fejlődésében nagy érdemeket szerzett egy sor, a gyakorlatban is sikeres hadvezér, mint [[Pjotr Alekszandrovics Rumjancev-Zadunajszkij|Rumjancev]], [[Alekszandr Vasziljevics Szuvorov|Szuvorov]], [[Mihail Illarionovics Kutuzov|Kutuzov]], [[Fjodor Fjodorovics Usakov|Usakov]].{{refhely|azonos=H434}}
A hadászat újra sokat változott a napóleoni időkben. [[I. Napóleon francia császár|Napóleon]] jelentősen hozzájárult a hadügy fejlődéséhez, bár nem írt könyveket. Tapasztalatait, elképzeléseit levelezésében lehet fellelni, később ebből foglalták össze más írók. A francia császár a háború szolgálatába állította az államot, a társadalmat, a gazdaságot; átszervezte a fegyveres erőket. Sokáig sikerrel alkalmazta hadjárataiban a hadi tevékenységek új formáit és módszereit. Nagy hangsúlyt fektetett az ellenség erejének megosztására, egyenkénti legyőzésükre, valamint a saját erők koncentrációjára a döntő helyen és időben.{{refhely|Hadlex|435. o.|azonos=H435}}
Nagy Frigyes és Napóleon hadjáratainak elemzése alapozták meg a svájci [[Antoine-Henri Jomini]] tudományos munkásságát. Döntőnek tartotta a hadműveletek irányának jó kiválasztását annak érdekében, hogy a legfontosabb pontokon erőfölényt érjenek el. 1837-ben megjelent ''A háború mint a hadművészet összefoglalása'' című művében úgy fogalmazott, hogy a háború tudomány, a művészet pedig annak alkalmazásában rejlik.{{refhely|azonos=H435}}
A 19. század legnagyobb katonai teoretikusa, [[Carl von Clausewitz]] ''A háborúról'' című munkájában elsőként fogalmazta meg azt a sokáig érvényes definíciót, hogy a háború a politika folytatása más eszközökkel. Részletesen kidolgozta: a háború elméletét; a haderő szervezési problémáit; a védelem és a támadás alapvető kérdéseit; a haditerv elkészítésének feladatait.{{refhely|azonos=H435}}
Magyarországon [[Tanárky Sándor]], [[Kiss Károly (katonatiszt)|Kiss Károly]], [[Baricz György]], a [[Magyar Tudományos Akadémia]] első katona tagjai voltak a hadászat elméletének kiemelkedő művelői.{{refhely|azonos=H435}}
A 19. század második felében az önálló ismeretágak kialakulásával a hadászatból egy sor tudományág vált ki, elsősorban a [[harcászat]], majd a [[tüzérség]] és az erődítés tudománya, továbbá a katonaföldrajz is. A 19. század vége felé alakult ki a katonai közigazgatás elmélete és gyakorlata. Az Egyesült Államokban [[Henry W. Halleck]] vezérkari főnök foglalkozott a hadászat elméleti kérdéseivel.{{refhely|azonos=H435}}
A [[marxizmus]] a 19. század derekától azt emelte ki a hadászattal kapcsolatban, hogy a háborúk végeredmény döntő mértékben függ a küzdő államok gazdasági erejétől, a nép és a hadsereg kapcsolatától, erkölcsi állapotától.{{refhely|azonos=H435}}
[[Helmuth Karl Bernhard von Moltke]], „az idősebb Moltke” dolgozta ki a hadászat tudománya részeként a hadsereg mozgósítás utáni előrevonásának, szétbontakoztatásának, valamint a váratlan támadás, a bekerítés, és az ellenfél erőinek egyetlen csapással történő szétverésének elméletét. [[Alfred von Schlieffen]] dolgozta ki 1905-ben a német vezérkar számára a kétfrontos hadviselés tervét. Franciaországban [[Ferdinand Foch]] alkotott kiemelkedőt a hadászat elmélete terén.{{refhely|azonos=H435}}
A 20. századra többmilliós, nagy tűzerővel, sok technikai eszközzel rendelkező tömeghadseregek jöttek létre. A hadászat elméleti tartalma kiszélesedett és egyre több ágra oszlott, különösen a „gépi háború” kialakulásával. Az
összpontosított erőkkel mért meglepetésszerű csapás, valamint a döntő ütközet elvét azonban az [[első világháború]] gyakorlata nem igazolta. Nem a hadművészet, nem a hadvezérek tehetsége döntötte el a háborút, hanem elsősorban a gazdasági, társadalmi tényezők. Nyilvánvalóvá vált, hogy a hadsereg mellett a lakosságot és a gazdaságot is fel kell készíteni a háborúra.{{refhely|azonos=H435}}
A két világháború közötti időszakban a hadászat fejlődése tovább gyorsult. A Szovjetunióban [[Mihail Vasziljevics Frunze]] hadtudományi munkássága nyomán létrejött az egységes szovjet [[katonai doktrína]], amelyben a [[hadművészet]] elméletén belül a hadászat és a harcászat közé beiktatódott a [[hadműveleti művészet]] is, aminek a létjogosultsága az oroszországi polgárháború idején igazolódott be. A nyugati hadtudomány csak az 1980-as évektől kezdte szerepeltetni a hadműveleti szintű kérdéseket a hadászat és a harcászat között.{{refhely|azonos=H435}}
A magyar hadtudomány kiemelkedő alakja volt ebben azt időszakban [[Werth Henrik]]. Az ő korabeli álláspontja szerint is a hadászat továbbra is minden olyan diszciplínát tartalmazott, aminek köze volt a háborúhoz és a hadsereghez.{{refhely|azonos=H435}}
A szovjet hadászat a jövő háborúja alapvető jellemzőjének tartotta a fegyveres küzdelem manőverező és védelmi formáinak változását; valamennyi haderőnem és fegyvernem szoros együttműködését; az ellenséges védelem egész mélységére mért egyidejű csapás fontosságát; a front és a hátország egységét. Frunze mellett a szovjet hadászat jelentős képviselői volt [[Borisz Mihajlovics Saposnyikov|Saposnyikov]], [[Alekszandr Iljics Jegorov|Jegorov]], [[Vlagyimir Kiriakovics Triandafillov|Triandafillov]], [[Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij|Tuhacsevszkij]], [[Ijeronyim Petrovics Uborevics|Uborevics]]. A szovjet hadászat a főleg a sztálini tisztogatásokra és a nem kellő harckészültségre visszavezethető kezdeti súlyos nehézségek után sikeresen alkalmazta korszerű hadászati elveit, mint a védelemből az ellentámadásba való átmenet fontosságát, a nagy mélységű frontcsoport támadó hadműveleteit, vagy a hadigazdaság működtetésének elveit. A hadászati elveket olyan kitűnő hadvezérek alkalmazták a gyakorlatban, mint [[Georgij Konsztantyinovics Zsukov|Zsukov]], [[Alekszandr Mihajlovics Vaszilevszkij|Vaszilevszkij]], [[Rogyion Jakovlevics Malinovszkij|Malinovszkij]].{{refhely|azonos=H436}}
A nyugati hadászatban a két világháború között különböző irányzatok alakultak ki. A német katonai doktrína a gyors sikerre, a „villámháború” előkészítésére összpontosított, teoretikusai a páncélos és gépesített csapatok, a légierő fejlesztését helyezték előtérbe. A franciák az első világháború tapasztalatai alapján az állóháború koncepciójához ragaszkodtak, ennek megfelelően építették fel a [[Maginot-vonal]]at. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok arra számítottak, hogy a tengeri csaták fogják eldönteni a háborút. Jelentős katonai teoretikus volt [[John Frederick Charles Fuller]], aki a ''Háború tudományának alapjai'' című munkájában 1926-ban összegezte a háború elveit. Az olasz [[Giulio Douhet]] a légi háború elsődlegességének volt a híve.{{refhely|azonos=H436}}
A [[második világháború]] legsikeresebb nyugati hadvezérei [[Dwight D. Eisenhower|Eisenhower]], [[Douglas MacArthur|MacArthur]], [[Bernard Montgomery|Montgomery]], [[George Patton|Patton]] voltak. Egészében véve az angolszász hatalmak sikeresen állították át országaik gazdaságát a haditermelésre, és stratégáik megoldották a fegyveres erők tömeges átcsoportosításának, a nagyméretű partraszállásnak, az önálló légi és tengeri hadműveleteknek az elvi és gyakorlati kérdéseit.{{refhely|azonos=H436}}
A tömegpusztító eszközök elterjedése újra megváltoztatta a hadászat legfontosabb elveit. Az elmélet szerint A nukleáris fegyverekkel az ellenség fegyveres erőinek megsemmisítését és a hátország lerombolását, a lakosság megsemmisítését, de legalábbis erkölcsi erejének teljes megtörését már a háború kezdetén mért tömeges csapásokkal kellett volna elérni. Az 1980-as évekre a rendszerben álló nukleáris fegyverekkel több tucatszor meg lehetett volna
semmisíteni a Föld élővilágát. Ez teljesen megváltoztatta a háború és a politika viszonyát, ezután a háborút már nem lehetett a politika folytatásának tekinteni, hiszen egy totális nukleáris háborúnak nem lehetnek értelmes politikai céljai.{{refhely|azonos=H436}}
Az új feltételek között a hadászat sok teoretikusa szerint a tervezés célja már nem csak a győzelem kivívásának a módja lehet, hanem az is, hogyan lehet a békét megőrizni, a konfliktusokat megfelelően kezelni. A modern hadászat az aktuális [[katonai doktrína]], az elmúlt háborúk tapasztalatai, az állam katonapolitikai helyzete, gazdasági, tudományos-technikai katonai lehetőségei és az új hadviselési eszközök alapján, a lehetséges háborúról szóló nézeteket figyelembe véve dolgozza ki a fegyveres erők háborúra felkészítésének és hadászati alkalmazásának feladatait.{{refhely|azonos=H436}}
== Jegyzetek ==
{{jegyzetek}}
== Források ==
* {{hely|Hadlex}}{{CitLib|szerző=Szabó József (főszerkesztő) |cím=Hadtudományi lexikon|hely=Budapest |kiadó=Magyar Hadtudományi Társaság |év=1995|isbn=963-04-5226-x |oldal=434-436| egyéb=Két kötetben }}
* {{hely|Katért}}{{CitLib|szerző=|cím=Katonai értelmező szótár|hely=Budapest |kiadó=Zrínyi|oldal=132-133 |év=1972}}
==Kapcsolódó szócikkek==
* [[Hadművelet]]
* [[Harcászat]]
{{Nemzetközi katalógusok}}
[[Kategória:Hadviselés]]