Itáliai forradalmak 1848–49-ben forrásának megtekintése

{{Katonai konfliktus infobox2
  | konfliktus = Itáliai forradalmak
  | kép = Novara Villa Mon Repos 1849 Prina1863.jpg
  | képméret =270px
  | képfelirat = A [[Novarai csata (1849)|novarai csata]] ábrázolása
  | kontextus =Az [[Itália egyesítése|Itália egyesítéséért vívott háborúk]] része
  | helyszín =[[Lombard–Velencei Királyság]] és a [[Szárd Királyság]]
  | dátum =[[1848]]. [[március 23.]]–[[1849]]. [[augusztus 22.]]<br />
(1 év, 4 hónap, 4 hét és 2 nap)
  | eredmény =''[[Status quo ante bellum]]''
  | támadó ={{zászló|Olasz Királyság}} '''[[Szárd Királyság]]'''<br />[[Fájl:Italy cockade.svg|24px]] Olasz Önkéntes Hadsereg<br />'''Támogatók:'''<br />[[Fájl:Flag of Italy with inscription «Italia libera Dio lo vuole».svg|24px]] Ideiglenes [[Milánó]]i [[Kormány (állami szerv)|Kormány]]<br />[[Fájl:Flag of the Republic of Saint Mark.svg|24px]] [[Szent Márk Köztársasága]]<br />[[Fájl:Flag of Sicilian Kingdom 1848.svg|24px]] [[Szicíliai Királyság]]<br />[[Fájl:State Flag of the Grand Duchy of Tuscany (1848-1849).svg|24px]] [[Toszkánai Nagyhercegség]]<br />{{zászló|Olaszország}} [[Modena]] és [[Reggio Emilia|Reggio]] Hercegsége<br />{{zászló|Olaszország}} [[Parmai Hercegség]]<br />[[Fájl:Flag of the Roman Republic (19th century).svg|24px]] [[Római Köztársaság (1849)|Római Köztársaság]]
  | védekező ={{zászló|Habsburg Birodalom}} '''[[Osztrák Császárság]]'''
* [[Fájl:Flag of the Kingdom of Lombardy–Venetia.svg|24px]] [[Lombard–Velencei Királyság]]
----
{{zászló|FRA}} [[Franciaország|Második Francia Köztársaság]]
  | parancsnok1 ={{zászló|Olasz Királyság}} [[Károly Albert szárd–piemonti király|Károly Albert]] király<br />{{zászló|Olasz Királyság}}  [[II. Viktor Emánuel olasz király|II. Viktor Emánuel]] király<br />{{zászló|Olasz Királyság}} [[Alfonso Ferrero La Marmora]] tábornok
  | parancsnok2 = {{zászló|Habsburg Birodalom}} [[Joseph Wenzel Radetzky|Joseph Radetzky]] tábornagy
----
{{zászló|FRA}} [[III. Napóleon francia császár|III. Napóleon]] császár
  | haderő1 ={{zászló|Olasz Királyság}} {{szám|115000|fő}}<br />[[Fájl:Italy cockade.svg|24px]] {{szám|22000|fő}}
  | haderő2 ={{zászló|Habsburg Birodalom}} {{szám|100000|fő}}<br />{{zászló|FRA}} {{szám|40000|fő}}
  | veszteségek1 ={{zászló|Olasz Királyság}} [[Fájl:Italy cockade.svg|24px]] {{szám|17400|fő}}
  | veszteségek2 ='''Összesen:'''<br />{{szám|15580|fő}}
  | egyéb =
  | wikicommons =
}}
{{Itáliai háborúk 1848–49}}
== Előzmények ==
Itália a [[középkor]] eleje óta számos kisebb-nagyobb államra tagolódott. A városállamok erre a korra eltűntek, beolvadtak a nagyobb egységekbe. A [[bécsi kongresszus]] után visszakerültek a [[Két Szicília Királysága|Nápoly-Szicíliai Királyság]] trónjára a [[I. Napóleon francia császár|Napóleon]] csapatai által elűzött [[Bourbon-ház|Bourbonok]]. Uralkodásuk ellen már 1847–48 telét megelőzően is több felkelés robbant ki, különösen [[Szicília|Szicíliában]] tápláltak erős ellenérzéseket régi-új uralkodóikkal szemben a függetlenségre vágyó lakosok.<ref name = "H8">{{opcit|név= Hermann|oldal = 8}}</ref>
Észak-Itálián Napóleon legyőzése után két hatalom, a [[Habsburg Birodalom]] és a [[Szárd Királyság|Szárd–Piemonti Királyság]] osztozott. A Szárd Királyság ellenőrizte a piemonti [[Torino]] és [[Genova]] környékét, Ausztria közvetlenül ellenőrizte [[Lombard–Velencei Királyság|Lombardiát és Velencét]], ráadásul osztrák főhercegek kormányozták [[Toszkánai Nagyhercegség|Toszkánát]] és [[Modena|Modenát]].<ref name = "H8"/> Ezen felül osztrák csapatok állomásoztak a [[pápai állam]]hoz tartozó [[Ferrara]] erődjében, valamint [[Parma]] és Modena nyugati határánál, Piemont közvetlen szomszédságában.<ref name = "H33">{{opcit|név= Hermann|oldal = 33}}</ref> Többször be is avatkoztak a félsziget más államainak belügyeibe, 1821-ben egy [[puccs]]ot szereltek le Piemontban, 1831-ben a [[Carbonari mozgalom|carbonarik]] felkelését verték le a pápai államban,<ref name = "H33"/> és [[II. Ferdinánd nápoly–szicíliai király]]nak is segítséget nyújtottak hatalma megtartásához.<ref name = "H8"/> Nem csoda, hogy az [[olasz egység]] hívei Ausztriában látták legfőbb elnyomójukat, törekvéseik elsősorban ellene irányultak.<ref name = "H33"/>
A [[19. század]] nacionalista szelleme az olaszokat sem hagyta érintetlenül, sokan álmodoztak egy egységes Olaszország létrehozásáról. A monarchista hazafiak általában általában két lehetőségben gondolkodtak, az egyik a pápa fősége alatt létrejövő laza szövetség lett volna, a másik szerint az egyetlen olasz nemzetiségű monarchia, a Szárd-Piemonti Királyság koronája alatt jöhetne létre egy központosított Olasz Királyság.<ref name = "H212-213"/> Akadtak köztársaságpárti nacionalisták is. Egyesek, mint a [[Carbonari mozgalom|carbonarik]], illetve azok egyik szervezete, az ''[[Ifjú Itália]]'' tagjai tettekkel is változtatni akartak ezen a helyzeten, merényleteket követtek el, titkos összejöveteleiken puccsokat szerveztek. A nemzeti érzelmű értelmiség legfőbb ellenségét az Osztrák Császárságban látta.<ref name = "H8"/>
Emellett Itáliában is napirenden volt a polgárosodással összefüggő, liberális és demokratikus reformok iránti igény.
[[Fájl:Sanesi - La rivoluzione di Palermo-12 gennaio 1848 - ca. 1850.jpg|thumb|right|Felkelés [[Palermo (Olaszország)|Palermóban]], 1848. január 12.]]
== Forradalom Szicíliában és Nápolyban ==
[[1848]] [[január 12.|január 12-én]]<ref name = "H8"/> [[Palermo (Olaszország)|Palermó]]ban egy békés tüntetés felkelésbe csapott át, a felkelők súlyos harcok árán hamarosan kiűzték a városból a királyi csapatokat. Bár a királyi flotta [[január 16.|január 16-án]] még lőtte Palermót, a katonaság hamarosan elhagyta a szigetet. Az események hatására [[II. Ferdinánd nápoly–szicíliai király|II. Ferdinánd király]] [[január 18.|január 18-án]] amnesztiát hirdetett, és eltörölte a [[cenzúra|cenzúrát]],<ref name = "H9">{{opcit|név= Hermann|oldal = 9}}</ref> és a január 27-én Nápoly városába is megérkező forradalom hatására [[alkotmány]]t adott népének.<ref name = "H17">{{opcit|név= Hermann|oldal = 17}}</ref> Február másodikán [[Ruggiero Settimo]] vezetésével ideiglenes kormány alakult Szicíliában<ref>{{opcit|név= Hermann|oldal = 13}}</ref>
Márciusban II. Ferdinánd király még csapatokat küldött az Észak-Itáliában kitört Habsburg-ellenes felkelések megsegítésére, a pápa elhatárolódását követően azonban visszavonta, és a nápolyi felkelők ellen vetette be őket. [[Május 15.|Május 15-én]] estére Ferdinánd ismét uralta Nápolyt.<ref name = "H9"/> Szicíliával nem volt ilyen egyszerű dolga. A sziget státuszáról Nagy-Britannia és Franciaország is tárgyalni akart az uralkodóval, az egységes királyság helyett szívesen láttak volna egy [[perszonálunió]]t.<ref name = "H9"/> A király azonban [[1849]]. [[március 29.|március 29-én]] hadsereggel indult birtokainak visszaszerzésére. Április 6-ára a királyi csapatok kezébe került [[Catania]] kikötővárosa,<ref name = "H9"/> majd a király Palermo ellen vonult. Dolgát megkönnyítette a Palermo és [[Messina]] közötti viszály, és április 27-én a nápolyi flotta megérkezésekor a forradalom fővárosának, Palermónak helyőrsége kapitulált. A felháborodott lakosság ugyan felvette a harcot a katonasággal, de május közepére Ferdinánd király helyreállította uralmát a szigeten.<ref name = "H9"/>
== Ausztria-ellenes felkelés Észak-Itáliában ==
=== A szabadságharc kitörése és kezdeti sikerek ===
Az Ausztria-ellenes szervezkedések központja Milánó volt, Lombardia fővárosa.<ref name = "H33"/> Már [[január 2.|január 2-án]] kitört itt a ''Dohánylázadás'', amely az osztrák [[monopólium|dohánymonopóliummal]] szembeni tiltakozásból indult ki, a tüntetők a [[dohánytermékek]] bojkottjára szólították fel az olaszokat. A dühös tömeget [[szivar]]ozó császári katonák is ingerelték, a tüntetés fegyveres összetűzésbe torkollott. Január 3-ára a karhatalom úrrá lett a lázadáson, de az olaszok és a császári hatalom között feszültség ezután sem csökkent.<ref name = "H34">{{opcit|név= Hermann|oldal = 34}}</ref>
Február 5-én Torino városi tanácsa [[alkotmány]]t kért [[Károly Albert szárd–piemonti király]]tól, amit az rövidesen meg is ígért, 8-án kihirdette a kiadandó alkotmány alapelveit.<ref name = "H16-17">{{opcit|név= Hermann|oldal = 16-17}}</ref>
[[Fájl:Cinque Giornate di Milano 01.jpg|right|thumb|„Ötnapos felkelés” Milánóban ''(le cinque giornate di Milano),'' 1848. március 18–22.]]
Március 13-án kitört a [[első bécsi forradalom|bécsi forradalom]], aminek a híre 17-én ért Milánóba.<ref name = "H34"/> A liberális és radikális olasz vezetők másnapra tüntetést szerveztek, aminek fő követelései a [[sajtószabadság]], polgárőrség megszervezése és nemzeti kongresszus összehívása voltak. A polgármester bejelentette a tüntetést a katonaságnak, és kérte, hogy ne avatkozzanak közbe. Mintegy {{szám|10000}} tüntető<ref name = "H34"/> a kormányzóság elé vonult, hogy petíciójukat átadják a kormányzónak. A kormányzó helyettese azt át is vette, azonban a kormányzói palotát őrző katonaság és a tüntetők között kirobbant a véres összecsapás. A belvárosban barikádokat állítottak fel, az ellenállás megszervezésére bizottságot hoztak létre. Estig a hadsereg visszafoglalta a kormányzói palotát és néhány más fontos pontot, a felkelők azonban kitartottak, az ellenállás egyre fokozódott. A csapatokat vezető idős [[Joseph Wenzel Radetzky|Radetzky tábornagy]] március 20-án visszavonta a városban szétszórtan harcoló csapatait a várba, majd onnan - hosszú távon a Milánóban maradást kockázatosnak tartva<ref name = "H34"/> - 23-án kivonult és a veronai [[Erődnégyszög]]be ''(Quadrilatero)'' húzódott vissza, ahova április 1-jén érkezett meg.<ref name = "H34"/> Itt védelemre rendezkedett be és várta az erősítést.
[[Fájl:Sanesi - La proclamazione della Repubblica di San Marco, Marzo 1848 - litografia - ca. 1850.jpg|right|thumb|Szent Márk Köztársaságának kikiáltása, 1848. március 22.]]
[[Március 17.|Március 17-én]] tüntetések kezdődtek Velencében is, először csak a januárban letartóztatott [[Daniele Manini]] és [[Niccolo Tommaseo]] szabadon bocsátását követelték, amit [[Pálffy Alajos]] kormányzó a [[első bécsi forradalom|bécsi forradalom]] árnyékában nem mert megtagadni. A [[Szent Márk tér|Szent Márk teret]] azonban este már feltűzött [[szurony]]ú katonaság tisztította meg. Másnap délelőtt már halálos áldozatokat követelt a kődobáló tüntetőkre leadott sortűz, azonban délutánra visszatért a nyugalom, mert a kormányzó engedélyezte a polgárőrség felállítását, este pedig bejelentette, hogy a császár alkotmányt ígért. 19-én már nyíltan barátkoztak a katonák és a tüntetők, 20-án és 21-én sem került sor atrocitásra. 22-én azonban meggyilkolták az Arzenál parancsnokát, a tömeg pedig kifosztotta a fegyvertárat. Manin kikiáltotta [[Velencei Köztársaság|Szent Márk Köztársaságának]] helyreállítását, Pálffy lemondott, utódja, [[Zichy Ferdinánd]] gróf pedig 5000 fős helyőrség élén kapitulált. Velencéből 23-ára viszonylag békésen sikerült eltávolítani a császári-királyi megszállókat.<ref name = "H340-342">{{opcit|név= Hermann|oldal = 340-342}}</ref> Ezek a csapatok is, csakúgy, mint az osztrákok többi Észak-Itáliában állomásozó csapata, a [[Parma|Parmában]] és [[Modena|Modenában]] állomásozó helyőrségeket is beleértve, az erődnégyszögbe vonult. Áprilisra ezt a területet leszámítva Észak-Itáliában megszűnt az osztrák megszállás.<ref name = "H34"/>
A felkelők a [[Szárd Királyság|Szárd–Piemonti Királyság]] révén külső támogatót is kaptak, Károly Albert ugyanis március 23-án hadat üzent az [[Habsburg Birodalom|Osztrák Császárságnak]],<ref name = "H41">{{opcit|név= Hermann|oldal = 41}}</ref> valamivel később a [[Vatikán]], a [[Toszkánai Nagyhercegség]], a [[Parmai Hercegség]], valamint a [[Két Szicília Királysága|Nápoly–Szicíliai Királyság]] is csapatokat küldött az osztrákok ellen. Amikor azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a pápai csapatok a [[Pó]] folyótól délre megálltak, és csak az osztrákok dél felé nyomulását kívánják megakadályozni, [[II. Ferdinánd nápoly–szicíliai király]] is visszavonta csapatait, és a nápolyi forradalom leverésére használta fel őket.<ref name = "H122-124">{{opcit|név= Hermann|oldal = 122-124}}</ref>
[[Fájl:Battaglia di Pastrengo.jpg|thumb|right|Károly Albert győzelme [[pastrengói csata|Pastrengónál]], 1848. április 30.]]
Március 26-án Károly Albert király hadseregével megérkezett Milánóba. [[Április 6.|Április 6-án]] pedig már [[Peschiera del Garda|Peschiera]] erődjét ostromolta. Április 30-án a [[pastrengói csata|pastrengói csatában]] vereséget mért Radetzkyre, és sikerült elvágnia [[Verona (Olaszország)|Veronától]] az ostromlott Peschiera erődöt. Károly Albertnek lehetősége lett volna Velence tartomány ellen vonulni, hogy megnehezítse Radetzky utánpótláshoz jutását – korabeli szakértők ezt is várták – ő azonban elsősorban Lombardia meghódolását kívánta biztosítani, mivel tudta, hogy a milánói radikálisok független köztársaságot szeretnének. A május 29-én rendezett nyílt [[népszavazás]] végül nagy többséggel jóváhagyta Lombardiának a [[Szárd Királyság]]hoz való csatlakozását, közben azonban Radetzky megkapta a szükséges erősítést, és ellentámadásra indult. Bár [[május 30.|május 30-án]] a [[goitói csata|goitói csatában]] a piemontiak megakadályozták Peschiera felmentését (az erőd e napon elesett), Károly Albert nem aknázta ki sikerét, és a piemonti hadsereg elveszítette előnyös stratégiai helyzetét.<ref name = "H122-124"/>
=== Radetzky ellentámadása és a felkelés leverése ===
Az osztrákok júniusban hozzáláttak [[Velence (Olaszország)|Velence]] szárazföldi blokádjához, Károly Albertet végleg elvágva a várostól. Ettől függetlenül a tartományi gyűlés július 4-én a [[Szárd Királyság]]hoz való csatlakozás mellett döntött, a Köztársaság ezzel megszűnt.<ref name = "H340-342"/>
Radetzky [[június 12.|június 12-én]] bevette [[Vicenza|Vizenzát]], és további sikerek után [[július 25.|július 25-én]] döntő vereséget mért a piemonti-szárd csapatokra a [[custozzai csata (1848)|custozzai csatában]], az újraszerveződő egységeket Milánó előtt ismét megfutamította [[augusztus 4.|augusztus 4-én]]. Bár az ideiglenes kormány védeni akarta Milánót, Károly Albert király visszavonta csapatait saját országának eredeti határai mögé, elveszítve ezzel a polgárság szimpátiáját (a parasztság a kezdetektől ellenérzéseket táplált vele szemben). A szárd királyi csapatok az [[augusztus 9.|augusztus 9-én]] [[Vigevano|Vigevanó]]ban először hat hétre megkötött, majd többször hosszabbított fegyverszünet eredményeként egészen [[1849]]. [[március 20.|március 20-ig]] saját határaikon belül maradtak.<ref name = "H122-124"/>
A fegyverszünet után augusztus 13-án Velencében Maninit háromtagú [[direktórium]] élén [[diktátor]]rá választották, és új szövetségest kerestek. A franciák és a britek azonban csak közvetítőként voltak hajlandók fellépni, amit az osztrákok csak időhúzásra használtak fel.<ref name = "H340-342"/>
[[Fájl:Battaglia di Novara.jpg|thumb|right|A szárd–piemontiak veresége Novaránál, 1849. március 23.]]
A Szárd–Piemonti Királyság [[1849]]. [[március 12.|március 12-én]] felmondta a vigevanói fegyverszünetet, a szárd királyi hadsereg meginduló támadására azonban Milánó nem reagált, Radetzky pedig felkészülten várta azt. A császáriak [[március 23.|március 23-án]] a [[novarai csata (1849)|novarai csatában]] súlyos vereséget mértek a piemonti hadseregre, ezután Károly Albert király – nem akarván elfogadni a Radetzky diktálta fegyverszüneti feltételeket – lemondott trónjáról fia, [[II. Viktor Emánuel olasz király|Viktor Emánuel trónörökös]] javára.<ref name = "H122-124"/> Viktor Emánuel [[március 26.|március 26-án]] már kedvezőbb feltételekkel írta alá a fegyverszüneti megállapodást. [[Alessandria (Piemont)|Alessandria]] kivételével nem került sor a piemonti erődök megszállására, a [[Szárd Királyság]] azonban ezután már nem avatkozott be az észak-itáliai eseményekbe.<ref name = "H122-124"/><ref>Radetzky azért hajlott a megállapodásra, és nem vonult tovább Piemont felé, mert tartott attól, hogy további előrenyomulása kiprovokálná a francia katonai beavatkozást ({{opcit|név=Hermann|oldal = 213}})</ref>
A május során az osztrák csapatok sorra visszafoglalták [[Romagna]] és [[Toszkána]] városait. [[Julius Jacob von Haynau|Haynau]] véresen leverte a [[novarai csata (1849)|novarai csata]] napján, 1849. március 23-án kitört [[brescia]]i felkelést. Radetzky, közben Velence ostromára indult, Haynau csapatait is maga mellé véve. A város január óta élelmezési nehézségekkel küzdött, azonban továbbra is kitartott. A márciusban a Velencei Köztársaság elnökévé nyilvánított Manini {{szám|21000}} katonával rendelkezhetett, mivel ide vonultak vissza a tartomány többi városának katonái is.<ref name = "H340-342"/> Május 4-én Radetzky teljes kapitulációra szólította fel a velenceieket, [[amnesztia|amnesztiát]] ígérve a közkatonáknak és altiszteknek, valamint 24 órát a város szabad elhagyására mindenkinek. A törvényhozó gyűlés elutasította az ajánlatot, bízva Franciaország és Nagy-Britannia közvetítésében, és arra kérte a császári parancsnokságot, szüneteltesse a harcot a válasz megérkezéséig. Radetzky erre sem volt hajlandó, és május 6-án megkezdte [[Marghera|Margherának]], Velence egyetlen megmaradt, jól védhető szárazföldi erődjének ostromát.<ref name = "H340-342"/>
[[Fájl:Perrin F. - Bombardamento di Marghera - litografia - 1851.jpg|right|thumb|Az ostromlott Marghera (korabeli [[litográfia]]).]]
Marghera erődje május 27-én elesett, ezzel a város sorsa megpecsételődött. Június 20-án és július 1-jén a törvényhozó gyűlés tárgyalást kezdeményezett Radetzky feltételeinek enyhítéséért, de miután nem jártak sikerrel, a harc folytatása mellett döntöttek. Július végére a város alapvető élelmiszerekben is hiányt szenvedett és [[kolera]]járvány is pusztított. Ekkorra már az osztrákok legnehezebb ágyúi is elérték a város nagy részét, Radetzky attól tartott, hogy az ostromban elpusztul Velence. Ezért augusztus 14-én megismételte ajánlatát, a városi tanács még egyszer megpróbált könnyítést kiharcolni, azonban Radetzky ekkor sem engedett. Az ideiglenes kormány és a nemzetgyűlés lemondott, a város tanácsa kapitulált. Manini [[augusztus 27.|augusztus 27-én]] elmenekült [[Korfu]]ra, Velencébe 28-án bevonultak az osztrákok.<ref name = "H340-342"/>
=== Magyar kapcsolatok az olasz felkeléssel ===
Mind az észak-itáliai, mind a [[1848–49-es forradalom és szabadságharc|magyar szabadságharc]] az Osztrák Császárság ellen harcolt, így természetes szövetségesek voltak. A Habsburg seregben mégis harcoltak magyar katonák az olasz szabadságharc ellen, olyanok, akik eleve oda voltak vezényelve. Közöttük volt ekkor [[Damjanich János]] tábornok is, akit Haynauval való konfliktusa miatt büntetésből vezényeltek oda, de aki ott meggyőződésből harcolt az olasz forradalom ellen. A már besorozott katonák részvételét a harcokban a magyar közvélemény fájdalmasnak, de elkerülhetetlennek tartotta, és ezt így fogták föl az olaszok is, akik sikertelenül próbálták a magyar katonákat rávenni a dezertálásra. Nagyon népszerűtlen volt viszont, hogy a Habsburg udvar azt követelte a Batthyány-kormánytól, hogy adja meg az "olasz segély"-t, vagyis állítson ki újabb magyar katonákat az olasz szabadságharc leverésére. Az  az osztrák kérés a [[Pragmatica sanctio|Pragmatica Sanctio]] alapján törvényes volt, és ezt a magyar kormány is elismerte, mégis próbáltuk az időt húzni. Végül július 20-án a magyar országgyűlés megszavazott egy olyan feliratot, amely időhúzó feltételekkel, de beleegyezett az olasz segély megadásába. Petőfi ''Hány hét a világ?''<ref>{{Cite web |url=https://italdeb.unideb.hu/sites/default/files/upload_documents/viva_lunione_magiaro-italica.pdf |title=Petőfi Sándor: Hány hét a világ? |accessdate=2021-04-23}}</ref> c. verse tükrözi a közvélemény fölháborodását. Gyakorlati jelentősége nem lett a határozatnak, mert néhány nap múlva Radeczky tábornok enélkül is győzőtt a [[custozzai csata (1848)|custozzai csatában]], utána pedig gyorsan romlott a magyar kormány és az udvar kapcsolata, így a kérdés lekerült a napirendről.<ref>{{Cite book |title=Pete László: „Viva l’Unione magiaro-italica!” Magyar–olasz kapcsolatok 1848–1849-ben, IV. fejezet: Az "olasz segély" |url=https://italdeb.unideb.hu/sites/default/files/upload_documents/viva_lunione_magiaro-italica.pdf}}</ref>
Már [[1848]] októberében megindultak a tapogatózások a egyrészt a magyar, másrészt a szárd és velencei vezetők között esetleges szövetség megkötésére. Ugyanakkor Magyarország, amely ekkor még a Habsburg Birodalmon belül akart maradni, nem léphetett hivatalos diplomáciai kapcsolatba a lázadókkal és a Birodalomra támadó Szárd Királysággal.<ref>Továbbá ellenérdekeltek is voltak egyes ügyekben, például a piemontiak szórólapokat terjesztettek a császári sereg horvát katonái között, amiben a hazatérésre buzdította őket a magyar veszélyre hivatkozva. ({{opcit|név = Hermann|oldal = 234}})</ref> [[Teleki László (politikus, 1811–1861)|Teleki László]] október 10-én jelezte Kossuthnak, hogy mind a velencei, mind a lombardiai emigránsokkal rendszeresen találkozik. Azt is Kossuth tudtára adta, hogy Velence követe, [[Niccolo Tommaseo]] véd- és dacszövetséget ajánl Magyarországnak. A velencei kormány azonban ekkor még elzárkózott a szerződéskötéstől, mert a magyarok helyzetét reménytelennek ítélte. Ezután Teleki a Szárd–Piemonti Királysággal kötendő szövetség lehetőségét kezdte vizsgálni, és érintkezésbe lépett [[Alberto Ricci]]vel, Torinó párizsi követével. November 12-én felhatalmazást kapott Kossuthtól egy megbízott kiküldésére, Teleki pedig [[Splény Lajos]] bárót szemelte ki erre a feladatra.<ref name="H234-235">{{opcit|név=Hermann|oldal = 234-235}}</ref>
Splény azt javasolta Perrone piemonti miniszterelnöknek, hogy az átálló magyar katonákat fegyverezze fel, és a piemonti flotta tegye őket partra [[Fiume|Fiuménál]], ahonnan könnyebben hazajuthattak volna, mint a [[Pó]]-síkságról. December 3-án ugyanis Teleki és titkára, [[Szarvady Frigyes]], felszólítást intézett az Itáliában harcoló magyarokhoz, hogy siessenek saját hazájuk védelmére. Bár a flotta parancsnoka kétségeinek adott hangot, a kormány az elképzelés mellé állt és segítséget ígért. Ennek megfelelően Splény a kiáltványhoz egy kiegészítést fűzött, amelyben nem hazaindulásra, hanem a piemontiakhoz való átállásra biztatta a magyar katonákat. Valószínűleg ez az ellentmondás is hozzájárult ahhoz, hogy alig 2-300 katona szökött át a szárd csapatokhoz, köztük [[Türr István]], akinek vezetésével 1849 februárjában megalakult az önálló magyar légió.<ref name = "H234-235"/>
Április 26-án [[Kossuth Lajos|Kossuth]] megbízatásából indult Velencébe<ref>[[Debrecen]]ből indult, de útvonala nem ismert.</ref> [[Brattich János]] széles körű megbízatással, és június 3-án (május 20-ára visszakeltezve) szövetségi szerződést kötött Magyarország és a Velencei Köztársaság között.<ref>Velencei részről [[Ludovico Pasini]] írta alá a szerződést.</ref> Ebben a magyar kormány rendszeres segélyt ígért Velencének, cserébe Velence segítséget ígért egy harcoló magyar tengeri haderő felállításához, valamint egy magyar légió felszerelését vállalta.<ref name = "H340-342"/>
== Forradalmi események a Pápai Államban ==
1846-ban [[IX. Piusz pápa|IX. Piusszal]] egy liberális hírében álló, reformer vezető került a [[római katolikus egyház]] és a [[pápai állam]] élére. Első intézkedései között szerepelt politikai foglyok szabadon engedése és a [[cenzúra]] enyhítése, emellett az államigazgatás átalakításához is hozzákezdett. Államtanácsot, és laikus tagokkal kibővített, kilenctagú minisztériumot állított fel, sőt, 1848 március 14-én kihirdették az alkotmányt, és parlamenti választásokat tartottak.<ref name = "H212-213">{{opcit|név= Hermann|oldal = 212-213}}</ref>
Az olasz nacionalisták körében sokan pápai főség alatt képzelték el az [[Itália egyesítése|olasz nemzet egyesítését]]. Ők különösen keserűen csalódtak, hogy a liberális elveket valló, olasz származású pápa nem volt hajlandó háborúba bocsátkozni Ausztriával, amikor március végén, a milánói, velencei és mantovai felkeléseket követően Piemont, Toszkána és Parma is hadra kelt a császár ellen. Bár Piusz is csapatokat indított északra, de csak a pápai birtokok védelmére hatalmazta fel őket, a [[Pó]] folyót nem léphették át. Április 29-én kiadott nyilatkozatában a IX. Piusz pápa arra hivatkozva utasította el a hadüzenetet sürgető követeléseket, hogy neki, az [[apostol]]ok utódának minden nemzet iránt egyforma atyai szeretet kell gyakorolnia.<ref name = "H212-213"/>
[[Fájl:Military flag of the Roman Republic (19th century).svg|bélyegkép|jobbra|A Római köztársaság katonai zászlaja]]
[[Fájl:Rossetti - Proclamazione della Repubblica Romana, nel 1849, in Piazza del Popolo - 1861.jpg|thumb|right|A [[Római Köztársaság]] kikiáltása a Piazza del Popolón, 1849. február 9.]]
Bár 1848 folyamán Piusz további reformokat vezetett be, Ausztriával szembeni magatartását sokan árulásként fogták fel Rómában. A közhangulat fokozatosan ellene fordult. Növelte a lakosság elégedetlenségét a munkanélküliség is, amelyen a – francia mintára létrehozott – [[nemzeti műhely]]ekkel sem sikerült úrrá lenni, részben pénzhiány miatt. Egyre szaporodtak a radikálisokat tömörítő klubok. A [[custozzai csata (1848)|custozzai csatavesztés]] után hazatérő önkéntesek tovább erősítették az Ausztria-ellenes háború pártját.<ref name = "H212-213"/> A pápa azt remélte, egy új kormánnyal sikerül lecsillapítani a lázongókat. Augusztusban [[Terenzio Mamiani|Terenzio Mamiani gróf]] kabinetje helyett új kabinet alakult, melynek valódi vezetője [[Pellegrino Rossi]] volt. A kormány további lépéseket tett az állam átalakításában, a bevételek növelése érdekében tervbe vette az egyházi vagyon megadóztatását, a kereskedelem fejlesztését és vasútépítést is szorgalmazott. Ezzel azonban nem tudta lecsillapítani a hazafias háború elutasítása miatti elégedetlenséget, ami végül november 15-én Rossi meggyilkolásában öltött testet.<ref>A képviselőház lépcsőjén támadta meg Rossit merénylője. ({{opcit|név= Hermann|oldal = 212}})</ref> Még ezen a napon Rómában kitört a forradalom, nagy tömeg vonult a [[Quirinale-palota|Quirinale-palotához]], ahol követelték egy demokratikus kabinet kinevezését, és az Ausztria elleni hadüzenetet.<ref name = "H212-213"/>
IX. Piusz november 24-én a szökés mellett döntött. Álruhában jutott ki a radikális elemek kezére jutott Rómából. Déli irányba menekült, a nápolyi királysághoz tartozó [[Gaeta|Gaetába]]. Az utánaküldött római követeket nem volt hajlandó fogadni. Eközben a kormány választásokat hirdetett meg, és az általános választójog alapján megválasztott új, alkotmányozó nemzetgyűlés február 5-én ült össze. Február 9-én kikiáltották a [[Római Köztársaság (1849)|Római Köztársaság]]ot. A pápát megfosztották világi hatalmától, amire válaszul Piusz 18-án hivatalos kéréssel fordult a katolikus uralkodókhoz, hogy helyezzék őt vissza a hatalomba.<ref name = "H212-213"/> Először a franciák álltak a pápa mellé, a francia nemzetgyűlés április 16-án nagy többséggel megszavazta a római hadjáratot, és az expedíciós hadsereg már április 24-én partra szállt a Rómától mintegy 55&nbsp;km-re fekvő [[Civitavecchia|Civitavecchiában]]. [[Április 27.|Április 27-én]] [[Giuseppe Garibaldi|Garibaldi]] megérkezett önkénteseivel Róma védelmére, ami felcsillantotta a város sikeres védelmének reményét.<ref name = "H212-213"/>
Nem sokkal később az osztrák csapatok is a [[Római Köztársaság (1849)|Római Köztársaság]]ra támadtak. 1849. május 16-án elfoglalták [[Bologna|Bolognát]], május 25-én pedig elesett [[Firenze]], az időközben kikiáltott, majd a Római Köztársasággal egyesített [[Toszkánai Köztársaság]] fővárosa. Ebben a helyzetben a francia csapatokat vezető [[Nicolas Charles Victor Oudinot|Oudinot tábornok]] ([[Nicolas Charles Oudinot]]-nak, [[I. Napóleon francia császár|I. Napóleon]] marsalljának fia) felajánlotta a kormánynak, hogy megvédi az esetleges osztrák támadással szemben. A római kormány azonban nem akarta beengedni őt és mintegy {{szám|30000}} fősre duzzadt hadseregét Róma városába. A franciák ezért június 3-án támadni kezdték a várost. A nemzetgyűlés június 30-án a kevés védő és az elégtelen fegyverzet miatt a város feladása mellett döntött. Garibaldi és önkéntesei július 2-án vonultak el [[Velence (Olaszország)|Velence]] védelmére, másnap a franciák bevonultak Rómába. A nemzetgyűlést feloszlatták, a lakosságot lefegyverezték, a radikális klubokat bezárták.<ref name = "H212-213"/>
A pápa [[1850]]-ben tért vissza, a franciák pedig egészen [[1870]]-ig Rómában maradtak.<ref name = "H212-213"/>
== Lásd még ==
*[[Itália egyesítése]]
== Jegyzetek ==
{{jegyzetek}}
== Források ==
* {{cite book| title = ''Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története''| editor= Hermann Róbert| publisher = Videopont Kiadó| city = Budapest| year= 1996| isbn=963 8218 207}}
{{1848-as forradalmak}}
{{Nemzetközi katalógusok}}
{{Portál|Olaszország|-|Történelem||1848–49-es forradalom és szabadságharc| }}
{{DEFAULTSORT:Italiaiforradalmak184849ben}}
[[Kategória:Olaszország történelme]]
[[Kategória:Ausztria történelme]]
[[Kategória:1840-es évek]]
[[Kategória:Forradalmak]]