James W. Black forrásának megtekintése

{{Személy infobox
|név=James W. Black
|kép=James_Black_(pharmacologist).jpg
|képméret=
|képaláírás=
|születési név=
|születési hely=[[Uddingston]]
|születési dátum=[[1924]]. [[június 14.]]
|halál helye=[[London]]
|halál dátuma= [[2010]]. [[március 22.]] {{életkor-holt|1924|6|14|2010|3|22}}
|állampolgárság=
|nemzetiség= [[Skótok|skót]]
|házastárs=
|élettárs=
|szakma= [[Gyógyszerészet|farmakológus]]
|iskolái=
|művésznév=
|becenév=
|munkái=
|kitüntetései= [[Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj|orvostudományi Nobel-díj]] (1988)
|aláírás=
|weboldala=
|blog=
|IMDb=
|PORT.hu=
}}
Sir '''James Whyte Black''' ([[Uddingston]], [[1924]]. [[június 14.]] – [[London]], [[2010]]. [[március 22.]]) [[skótok|skót]] [[Gyógyszerészet|farmakológus]]. Kifejlesztette a [[szív]]betegségek kezelésében használt [[propranolol]]t és a [[gyomorfekély]] ellen alkalmazott [[cimetidin]]t. 1988-ban [[Gertrude B. Elion]]nal és [[George H. Hitchings]]-szel megosztva elnyerte az [[Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj|orvostudományi Nobel-díjat]] „a gyógyszeres kezelés fontos alapelveit érintő felfedezéseiért”.
==Pályafutása==
James W. Black 1924. június 14-én született a [[lanarkshire]]-i Uddingstonban. Apja bányamérnök, anyja háztartásbeli volt, James volt öt fiuk közül a negyedik. Egyik bátyja példáját követve [[orvos]] szeretett volna lenni, de a család nem engedhette meg magának a taníttatását, azonban elnyert egy ösztöndíjat a [[St Andrew's University]]re. Klinikai gyakorlata során úgy tapasztalta, hogy a páciensekkel gyakran érzéketlenül bánnak, és ez elvette kedvét a betegellátástól. Ezért, amikor 1946-ban megkapta orvosi diplomáját, inkább az egyetemen keresett kutatói és oktatói állást; R. C. Garry laboratóriumában tanulmányozta a [[szénhidrát]]ok felszívódását a bélrendszerben. A következő évben anyagi okok miatt (az egyetemi tandíjra kölcsönt vett fel, frissen házasodott és a kutatói fizetés nem volt túl magas) elfogadta a szingapúri [[Malaya Egyetem]] meghívását, és feleségével együtt Ázsiába költözve három évig élettant tanított.
Amikor 1950-ben visszatért Skóciába, az újonnan létrehozott Glasgow-i Állatorvosi Főiskola élettani tanszékének vezetését ajánlották fel neki. Black az új főiskolán létrehozott egy modern élettani laboratóriumot, melyben az oktatási funkciók mellett a gyomorsav-kiválasztódást tanulmányozta. Eközben együttműködött egy glasgow-i sebésszel, George Smithszel, aki [[angina pectoris]]ban szenvedő betegekben mérte az [[oxigén]]ellátottságot. Black úgy vélte, hogy a nagy oxigénigényű stresszhelyzeteket az [[adrenalin]] receptorának gyógyszeres blokkolásával lehetne kezelni. 1958-ban fel is adta tanári pozícióját, és az Imperial Chemical Industries (ICI) gyógyszergyártónál kezdett kutatóként dolgozni. Az adrenalinkötő [[béta-receptor]] ismert antagonistáinak módosításával néhány éven belül kifejlesztette a [[propranolol]]t, az első bétablokkolót. A gyógyszer nagy sikert aratott, széleskörűen hatékony volt számos szív- és érrendszeri betegségben (mint az angina pectoris, [[magas vérnyomás]], [[Miokardiális infarktus|infarktus]], szívritmuszavar), de színészek és énekesek is szedték a [[lámpaláz]] leküzdésére. Voltak, akik a [[digitálisz]] bevezetése óta a legfontosabb szívgyógyszernek tartották.
1964-ben új kutatásokat szeretett volna indítani, hogy a gyomorsavtermelés részleges blokkolásával enyhítse a [[gyomorfekély]] tüneteit. Az ICI-t nem érdekelte a téma, ezért felmondott, és átment a Smith, Kline & French céghez, ahol kilenc évet töltött el. Előző kutatásaihoz hasonlóan a H<sub>2</sub>-receptorok [[hisztamin]]-kötését gátolta és a 70-es évek elejére kifejlesztette a [[cimetidin]]t, az első H<sub>2</sub>-blokkolót.
Sikeres farmakológusként úgy vélte, hogy akadémiai körökben is megfelelő kutatási szabadsággal rendelkezne, és 1973-ban elfogadta a [[University College London]] ajánlatát farmakológiai tanszéke vezetésére. Új orvosi [[kémia]]i kurzust indított, de néhány éven belül csalódott az anyagi támogatás szűkössége miatt, és 1978-ban a leendő [[Nobel-díj]]as [[John Robert Vane|John Vane]] hívására csatlakozott a Wellcome Research Laboratorieshez. Itt analitikai farmakológiával foglalkozott, de miután Vane-nel összeveszett, 1984-ben felmondott, és a [[King’s College London]] farmakológiaprofeszoraként működött tovább. 1992-ben visszavonult, [[professor emeritus]] státuszt vett fel és egyúttal kancellárja lett a [[Dundee-i Egyetem]]nek, ahol egyetemistaként klinikai gyakorlatát végezte. Egyúttal a King’s College-ben is fenntartotta laboratóriumát egészen 2002-ig. 1988-ban a [[Johnson & Johnson]] szponzorálásával megalapította a James Black Alapítványt, amely 25 kutatót támogatott a receptorok farmakológiájának tanulmányozásában.
==Elismerései==
James W. Black a gyógyszerészet tudományát megújító felfedezéseiért 1988-ban – [[George H. Hitchings]]szel és [[Gertrude B. Elion]]nal megosztva – [[Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj|orvostudományi Nobel-díjban]] részesült. Ezenkívül 1976-ban beválasztották a [[Royal Society]] tagjai közé, 1981-ben [[II. Erzsébet brit királynő]] lovaggá ütötte, 2000-ben kitüntették az Order of Merittel, 2004-ben pedig a Royal Medallal. Miután 2006-ban visszavonult kancellári székéből, a Dundee-i Egyetem róla nevezte el új orvostudományi kutatási épületét. Halála után a 20. század legnagyobb skót tudósaként is emlegették.
==Családja==
James Black az egyetemen ismerkedett meg Hilary Joan Vaughannel, akivel 1946-ban összeházasodtak. Stephanie lányuk 1951-ben született. Hilary 1986-ban meghalt, Black pedig 1994-ben újraházasodott, Rona MacKie professzornőt vette feleségül. Munkatársai szerint szerény, visszahúzódó, fanyar humorú ember volt. Mikor megmondták neki, hogy elnyerte a Nobel-díjat, úgy reagált „Bárcsak kéznél lenne a bétablokkolóm!”.
James W. Black 2010. március 22-én halt meg hosszú betegség után, 85 éves korában.
==Források==
*[http://www.nobelprize.org/nobel_prizes/medicine/laureates/1988/black-bio.html James W. Black – Biographical] ''NobelPrize.org''
*[http://www.nndb.com/people/068/000132669/ James W. Black] ''Notable Names Database''
*Eugene Braunwald: [http://circres.ahajournals.org/content/107/1/3.full In Memoriam: Sir James W. Black, MD, FRS] ''Circulation Research''
*Lawrence K. Altman: [http://www.nytimes.com/2010/03/23/health/23black.html?_r=0 Dr. James Black, Pharmacologist Who Discovered Beta Blockers, Dies at 85] March 22, 2010
{{OrvosiNobelDíj}}
{{Nemzetközi katalógusok}}
{{DEFAULTSORT:Black James Whyte}}
[[Kategória:Brit Nobel-díjasok]]
[[Kategória:Orvosi-fiziológiai Nobel-díjasok]]
[[Kategória:1924-ben született személyek]]
[[Kategória:2010-ben elhunyt személyek]]
[[Kategória:A Royal Society tagjai]]