Lengyel–lovagrendi háború (1519–21) forrásának megtekintése

'''1519-21-es lengyel-lovagrendi háború''' a [[Német Lovagrend|Teuton Lovagrend]] utolsó háborúja. [[Német nyelv|németül]]: '''Reiterkrieg''' ''(Lovagháború)''.
Az [[1466]] óta hűbéresi viszonyban álló lovagrend [[Brandenburgi Albert|Albrect von Hohenzollern]] vezetésével fellázadt a lengyel király ellen. A lengyelek azonban leverték a lovagokat, amelynek maradék ereje is teljesen szertefoszlott. Ennek alapvető következménye az lett, hogy néhány éven belül megszűnt a [[A Német Lovagrend állama|teuton lovagok állama]].
== Előzmények ==
A [[Német Lovagrend]] és [[Lengyelország]] közötti háborúk a [[15. század|XV. században]] érkeztek fordulópontjukhoz, amikor a [[Lengyel–litván unió]]nak sikerült megerősíteni belső egységét és szembefordulhatott a külső veszélyek ellen. A két állam közös erővel legyőzte a lovagrendet és még további két háborúban kerekedett felül.<br />
A lovagok ezt követően még négy alkalommal ([[1431]]-[[1432|32]], [[1433]], [[1435]], [[1454]]-[[1466|66]]) háborúztak a lengyel királyokkal. A negyedik konfliktus a [[tizenhárom éves háború|tizenhárom évig tartó háború]] végleg eldöntötte a kérdést. A lovagrend sorozatos vereségei után súlyos feltételek mellett kötött békeszerződést a lengyelekkel. Ebben porosz területeinek több mint feléről lemondtak, átadták a flottájukat, nem folytattak önálló külpolitikát és a lengyel király hűbéresei lettek, valamint lengyel nemzetiségű tagokat kellett, hogy felvegyenek soraikba.
A [[Német Lovagrend]] maradványállama eleve pusztulásra volt ítélve. Egyik fő ok az, hogy [[1226]]-ban a [[A Német Lovagrend állama|lovagrend állama]] alapítólevelének tekintett [[rimini aranybulla]] olyasfajta önállóságot biztosított neki, melynek folytán soha nem képezte a [[Német-római Birodalom]] részét. Az államfő, a nagymester soha sem tartozott engedelmességgel a császárnak. Bizonyos fokig a pápát elismerte feljebbvalójának, de az általa adományozott privilégiumok ([[1234]]) is ''„állandó használatra”'' adták a lovagrend által birtokolt [[Baltikum|balti-tengermelléki]] részeket.
A lovagrend nem tett le a régi önállóság visszaállításáról és a [[15. század]] vége felé a birodalom területéről származó német hercegeket és őrgrófokat választott nagymesterré. Abban reménykedtek, hogy ők majd családjuk tekintélyét megmozgatva segítséget adnak a lovagrendnek. A [[Szászország]]ból való [[Frigyes szász herceg|Frigyes nagymester]] nagy erőfeszítéseket tett rendje érdekében. A császár kötelezte magát a rendi ügyek elbírálására, de a nagymester rövidesen meghalt, így nem lett ebből semmi.<br />
A lovagok ezután egy [[brandenburg]]i őrgróf ifjú fiát [[Brandenburgi Albert|Albertet]] választották nagymesterükké.
== A háború ==
[[I. Zsigmond lengyel király|Zsigmond lengyel uralkodó]] [[1501]]-ben [[Litvánia]] fejedelme is lett, s így egy újabb perszonálunió jött létre a két ország között. A litvánokat az orosz cárral való háború kötötte le. Albert remélte, hogy a lengyel királynak nem lesz módja ellene fellépni és bízott a [[Német-római Birodalom|német császár]] és a pápa segítségében.
[[1519]]-ben Albert kinyilvánította szakítását Zsigmonddal. A király nem késlekedett a lázadozó hűbérese ellen fellépni és rögvest megkezdte a háborút ellene. [[Németország]]tól segítség nem érkezett a lovagrend támogatására, mert a császárnak égetőbb gondjai voltak, mintsem, hogy a birodalomtól távol eső régióval foglalkozzék. [[1517]]-ben a [[wittemberg]]i vártemplom kapujára egy helyi prédikátor 95 pontos tézist szögezett ki, amelyben támadta a pápaságot, többek közt a [[búcsúcédula|búcsúcédulák]] osztogatását. Ő volt [[Martin Luther|Luther Márton]], akit a császárral szembenálló északnémet fejedelmek támogattak, ezért nem használt a prédikátor ellen az egyházi átok.
[[Mikołaj Firlej]] nagyhetman vezette lengyel seregek (50 ezer fő) támadást kezdtek [[Kelet-Poroszország]] ellen. A lovagrend főleg német zsoldosokból ([[landsknecht]]ekből) álló katonai erővel bírt, körülbelül ugyanakkora létszámban, mint a lengyeleké. Januárban a lengyelek bevették [[Kalinyingrád|Königsberget (Kalinyingrád)]], s ostrom alá vették [[Kwidzyn|Marianwerder (Kwidzyn)]] és [[Pasłęk|Prueßisch Holland (Pasłęk)]] városokat, tovább az összes balti kikötőt blokád alá vonták.<br />
A lengyel sereg előnyben volt azzal, hogy tűzfegyverekkel volt felszerelve, míg a lovagrendi erők ebben elmaradtak. Az új fegyverek miatt a háború elég kártékony volt az országra nézve.
[[1520]] júliusában a [[Német Lovagrend|teuton rendi]] hadak megtámadták [[Mazóvia|Mazóviát]], [[Warmia|Warmiát]] és [[Łomża|Łomżát]]. Augusztusban a [[Nagy-Lengyelország|Wiełkopołska]] ellen intézett akció keretében [[Międzyrzecz]]et vették be, majd ostromolni kezdték [[Wałcz]], [[Chojnice]], [[Starogard]] és [[Tczew]] városokat és [[Gdańsk]]ot is.<br />
[[Gdańsk]]ot a lengyelek felmentették, később pedig [[Tczew]]et, [[Chojnice|Chojnicét]] és [[Starogard]]ot.
== A háború lezárása ==
[[V. Károly német-római császár]] közvetíteni igyekezett a háborúzó felek közt. [[1521]]. [[április 5.|április 5-én]] a nagymester és a lengyel király aláírta a [[toruńi egyezmény]]t a fegyverszünetről.<br />
Négy évvel később a [[nürnberg]]i birodalmi gyűlésre lett hivatalos [[Brandenburgi Albert]].
== A Német Lovagrend bukása ==
Albert a gyűlésen találkozott a Luther tanait hirdető [[Andreas Osiander]]rel, akinek révén a reformátorral is kapcsolatba került. Albert nagymester felvette az evangélikus vallást, s Poroszországba való visszatérte után megkezdte a lovagrend egyházi államának felszámolását, az egyházi javak szekularizációját és porosz templomok katolikus dogmáktól való megtisztítását.<br />
Az ország új államformája hercegség lett, s mint Hohenzollern-házból való uralkodó, Albert [[Porosz Hercegség|porosz herceg]] ''(Dux Prussia)'' lett. A hercegséget ellenben továbbra hűbéres államként, a lengyel király alatt tartották számon. [[1525]]. [[április 8.|április 8-án]] aláírták közte és a lengyel király közti [[krakkói béke (1525)|krakkói békét]] és két nap múlva a város piacterén letette a király előtt a hűbéri esküt.
A [[Német Lovagrend]]et Luther tanácsára feloszlatta, akinek tanításai szerint nincs szükség effajta egyházi lovagrendekre. A lovagok  tiltakoztak, követelték országuk visszaadását és [[V. Károly német-római császár]] támogatását kérték. A császár azonban hiába tiltakozott, Albert tekintettel se volt rá. A herceget a protestáns német hercegek, a dánok, valamint a svédek is támogatták. Mögötte állt a lengyel király is és ráadásul kitört a [[német parasztháború]], amely sok fejfájást okozott Károlynak. A megbízott birodalmi-kamarai törvényszék elrendelte az ügy felülvizsgálatát, de a herceg hatalmát ez sem ingatta meg.<br />
Az új nagymester [[Kronenbergi Walter]] sem tehetett mást, minthogy 300 év után maguk mögött hagyva a nagy múltú államot, amit hosszú évtizedekig tartó véres küzdelem után hódítottak és szerveztek meg, most pedig röpke néhány év alatt elvesztették. Nem tehettek mást tehát, minthogy áttelepüljenek a [[Német-római Birodalom|Német Birodalomba]], ahol még maradék birtokaikat és várukat igazgathatták.
A császár később is hiába próbálta elérni, hogy Albert visszaadja [[Kelet-Poroszország]]ot a [[Német Lovagrend|német lovagoknak]].
== Források ==
* [https://web.archive.org/web/20080305235509/http://sik.szepi.hu/KIADVANY/kolf3/lovag2.html Vajda Tamás: A Német Lovagrend a Baltikumban]
* Britannica Hungarica, Magyar Világ Kiadó [[1994]].
{{A Német Lovagrend és Lengyelország háborúi}}
{{Nemzetközi katalógusok}}
{{portál|középkor}}
[[Kategória:A Német Lovagrend háborúi]]