PRP–3 forrásának megtekintése

{{Harcjármű infobox
| név                   = PRP–3
| kép                   = <!-- Wikidata: P18 -->
| képméret              =
| képaláírás            = PRP–3 a Togliatti Haditechnikai Múzeumban
| típus                 = tüzérségi felderítő harcjármű
| fejlesztő ország      = <!-- Wikidata: P495 -->
<!-- HARCTÉRI ALKALMAZÁS -->
| alkalmazó országok    = Szovjetunió
| szolgálatban          = 1972
| gyártó                = <!-- Wikidata: P176 -->
| gyártási időszak      = 1970–
| gyártási darabszám    = <!-- Wikidata: P1092 -->
| gyártási költség      =
| háborús részvétel     = <!-- Wikidata: P607 -->
<!-- ÁLTALÁNOS TULAJDONSÁGOK -->
| személyzet            = 5 fő
| hosszúság             = <!-- Wikidata: P2043 -->
| szélesség             = <!-- Wikidata: P2049 -->
| magasság              = <!-- Wikidata: P2048 -->
| tömeg                 = 13,2 t
<!-- PÁNCÉLZAT ÉS FEGYVERZET -->
| páncélzat             = 6–20 mm
| elsődleges fegyverzet = 1 db 7,62 mm-es PKT géppuska
| másodlagos fegyverzet =
<!-- MŰSZAKI ADATOK -->
| motor                 = [[UTD–20]]
| teljesítmény          = 220 kW (300 LE)
| felfüggesztés         = torziós rugó
| sebesség              = 65
| fajlagos teljesítmény =
| hatótávolság          = 550–600
| wikicommons           = <!-- Wikidata: P373 -->
}}
A '''PRP–3 Val''' ([[Orosz ábécé|oroszul]]: ''ПРП–3 Вал, <u>п</u>одвижный <u>р</u>азведывательный <u>п</u>ункт,'' magyar átírásban: ''podvizsnij rozvedivatyelnij punkt,'' magyarul: ''mozgó felderítő pont)'' [[Szovjetunió|szovjet]] tüzérségi felderítő harcjármű, melyet a rakétatüzérség számára fejlesztettek ki az 1960-as években a földi és alacsonyan repülő légi célok felderítésére, valamint célmegjelölésre. 1970-ben rendszeresítették. A [[BMP–1]] gyalogsági harcjárművön alapul. [[GRAU-kód|GRAU-kódja]]: ''1ZS3.''<ref>{{Cite web |title=Русская Сила {{!}} Индексные обозначения военной техники ГРАУ МО |url=http://xn----7sbb5ahj4aiadq2m.xn--p1ai/guide/army/index_grau.shtml |work=xn----7sbb5ahj4aiadq2m.xn--p1ai |accessdate=2019-07-31}}</ref> Továbbfejlesztett változata az [[PRP–4]].
== Története ==
A harcjármű fejlesztése 1963-ban kezdődött a [[Cseljabinszki Traktorgyár]] (CSTZ) tervezőirodájában. A Szovjetunió Minisztertanácsa 1965. július 15-én adott utasítást a harcjármű kifejlesztésére. A projektet [[Pavel Pavlovics Iszakov|Pavel Iszakov]] irányította. A felderítő jármű a BMP–1 gyalogsági harcjárművön alapul, kihasználva annak jó mozgékonyságát és terepjáró képességét. 1970-ben rendszeresítették a [[Szovjet Hadsereg|Szovjet Hadseregben]], de csak 1972-ben kezdődött el a sorozatgyártása a [[Rubcovszki Gépgyár|Rubcovszki Gépgyárban]] (napjainkban az [[Uralvagonzavod]] rubcovszki üzeme).
Az 1980-as évek közepétől továbbfejlesztett változata, a [[PRP–4]] váltotta fel. A Szovjetunió felbomlása előtti időszakban, 1991-ben még 64 darab állt szolgálatban a [[Szovjet Hadsereg|Szovjet Hadseregben]].<ref>{{Cite book|title=Szovjetszkije szuhoputnije vojszaka v poszlednyij god Szojuza SZSZR|last=Lenszkij, Cibin|isbn=5934140639|origdate=2001|language=orosz|page=27–28|location=Szentpétervár}}</ref>
== Jellemzői ==
A BMP–1-en alapul, így a főbb műszaki jellemzői és a jármű páncélvédettsége azzal megegyezőek. A BMP–1-nél is alkalmazott motort, erőátvitelt és futóművet kapta. Úszóképes jármű, vízen 7 km/h maximális sebesség elérésére képes. A BMP–1-nél használt fő fegyverzetet, a 73 mm-es ágyút elhagyták, a jármű tornyában csak egy 7,62 mm-es [[PK|PKT]] géppuska található, amely ezer darabos lőszer-javadalmazással rendelkezik. A járművet a BMP–1 felderítő és parancsnoki változatánál is alkalmazott nagyobb méretű toronnyal látták el. A torony mögött, jobb oldalon a páncéltest tetején egy 2P130-1 rakétaindító berendezés található, amelyből 9M41 típusú világító reaktív lövedék indítható (ebből 20 db tárolható a járműben). Ez a célterület éjszakai megvilágítására szolgál. A reaktív lövedék maximális lőtávolsága 1,3 km. A 2P130-1 rakétaindító cső menethelyzetben keresztben, behajtott állapotban helyezkedik el.
A felderítő járművet a feladatköréhez kapcsolódó berendezésekkel szerelték fel. Alapvető eszköze az 1RL126 felderítő rádiólokátor, amely mozgó földfelszíni célok és alacsonyan repülő légi járművek felderítésére alkalmas. A radarberendezés antennája torony tetején, annak hátsó részén, a búvónyílások mögött helyezkedik el. Az antenna menetben behajtható. Az 1RL126 radarberendezés a nagyobb járműveket (harckocsikat, páncélozott szállító harcjárműveket), valamint a nagyobb kaliberű tüzérségi lövedékek robbanását (a robbanáskor keletkező repeszfelhőt) 5 km-ig képes érzékelni.<ref>{{Cite web |title=Технические средства Артиллерийской разведки |url=https://studopedia.ru/13_122281_tehnicheskie-sredstva-artilleriyskoy-razvedki.html |work=Studopedia |accessdate=2019-07-31}}</ref>
Felszerelték a járművet továbbá egy 1D6M típusú lézeres periszkópos tüzérségi távmérővel, egy 1PN29 típusú kombinált (nappali és éjszakai) figyelőműszerrel, 1AP79 típusú sztereoszkopikus célzótávcsővel, valamint egy DSZ–1 sztereoszkopikus távmérővel.  A navigációhoz KP–4 típusú útirány-felrakóval, 1G25–1 giroszkopikus iránytűvel és 1G13M giroszkopikus útirányjelzővel rendelkezik.
A kommunikációhoz egy R–108 és egy R–123M rádióállomással szerelték fel. A belső kommunikációt a beépített R–124 belső beszélő berendezés biztosítja.
==Jegyzetek==
{{jegyzetek}}
==Források==
* A. V. Karpenko: ''Obozrenyije otyecsesztvennoj bronyetankovoj tyehnyiki (1905–1995),'' Nyevszkij basztyion kiadó, Szentpétervár, 1996, p. 132
{{Portál|Hadtudomány|i }}
[[Kategória:Szovjet harci járművek]]
[[Kategória:Rakétafegyverek]]