Bencze József (költő)

Innen: Hungaropédia
A lap korábbi változatát látod, amilyen imported>Alfa-ketosav 2021. szeptember 18., 10:31-kor történt szerkesztése után volt. (Kettős egyértelműsítés: CsurgóCsurgó; Jelenkor (időszaki lap)Jelenkor (folyóirat, 1958–)) (az 1832–48 közti és az 1875-ben megjelent folyóiratokba azért nem írhatott, mert még nem élt akkor, az 1939–44 köztibe pedig azért nem, mert noha élt, még annak a Jelenkornak a megszűntekor is csak 7 éves volt. Maradt tehát az 1958-tól megjelenő folyóirat.)
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
Bencze József
Született1937. augusztus 4.
Marcali
Elhunyt1988. február 2. (50 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaköltő

Bencze József (Boronka, 1937. augusztus 4.Budapest, 1988. február 2.) tanár, költő.

Életpályája

Nyolc holdas paraszti család késői gyermekeként született. Az általános iskolát Boronkán, a középiskolát Csurgón végezte. Budapesten magyar-könyvtár szakos tanári diplomát szerzett. Tanulmányai elvégzéséhez nagyon sok segítséget kapott az akkori állami szervektől, de betegsége (csonttuberkulózis) miatt a tanári pályát nem tudta folytatni. Boronkáról Marcaliba, majd Budapestre költözött. Váratlanul, közvetlenül első rádiós irodalmi műsora előtti napon, szívelégtelenségben hunyt el.

Munkássága

Versei főként irodalmi folyóiratokban és antológiákban - Első ének (1968), Forrás (1980, 1981), Hevesi Szemle (1983), Kortárs (1970), Mozgó Világ (1971, 1985), Palócföld (1969-1978), Új Aurora (1978-1979), Világosság (1974), Vigilia (1972, 1978, 1979), Jelenkor, Élet és Irodalom) - jelentek meg, de több versét közölte a mai Somogyi Hírlap elődje is. Kedvelt formája a dal, a ráolvasó, a népi mondóka, a varázsének, a sirató.[1] A Cigányderes című kötetének fülszövegét idézve: "Igazi örömöm a vers, a költészet maradt. Az íráshoz az első igazi ösztönzést és a legtöbb baráti segítséget szigorú bírálómtól, Nagy Lászlótól kaptam. Sokat segítettek Fodor András, Takáts Gyula is, hogy a somogyi szivárvány ragyogjon mindig a lángban. Türelmetlen lábadozásaim sóhajai ezek a versek, bárhol és bármikor íródtak. A csontfehér világ lett a gyógyítóm és rettenetem. A halál tisztelete tanított meg ragaszkodni az élethez.[2]" Második, és egyben utolsó verseskötetéről (Hátamon csillagbatyuval) a Hevesi Szemle 1988. áprilisi száma közölt posztumusz kritikát.

Művei

  • Cigányderes (versek, Kaposvár, 1974)
  • Hátamon csillagbatyuval (versek, Budapest, 1987)

Jegyzetek

  1. Marcali anno
  2. Cigányderes

Források

  • Boronka anno
  • Cigányderes, Kaposvár, 1974., kiadta a Somogy megyei tanács Művelődési Osztálya