Mahísászaka
A mahísászaka (szanszkrit: महीशासक; kínai: 化地部, pinjin: Huàdì Bù) korai buddhista iskola volt az ősi Indiában. Eredete egészen a második buddhista tanácskozásig nyúlik vissza. Úgy tartják, hogy a dharmaguptaka szekta ebből az iskolából vált ki az i. e. 2. század vége és az i. e. 1. század eleje környékén.
Története
A mahísászaka iskola kialakulásának általánosan két története létezik. A théraváda iskolához tartozó Dipavamsza szerint a mahísászaka iskolából vált le a szarvásztiváda szekta.[1] Azonban a Sáriputrapariprccsá és a Szamajabhedoparacsanacsakra írások szerint ez pontosan fordítva volt.[1] Egyes vélemények szerint a mahísászaka szekta az indiai Avanti régióból ered. Alapítójuk egy Puráṇa nevű szerzetes (bhikkhu) volt, akiről hatalmas tisztelettel ír a mahísászaka vinaja (szerzetesek magaviseleti szabályzata), amelyet megőrzött a kínai buddhista kánon. Hszuancseng kínai buddhista szerzetes beszámolói szerint a mahísászaka a 4. században már igen aktívnak számított Kasmírban. Az is kiderül ezekből az írásokból, hogy egy Aszanga nevű jogácsára mester és Vaszubandhu, indiai buddhista szerzetes is a mahísászaka szerzetesrendbe nyert felvételt. Aszanga magyarázószövegei az abhidharma írásokhoz sok jellemző mahísászaka tulajdonságot megőrzött az utókor számára.[2] A mahísászakák Észak-Indiából terjeszkedtek délfelé Nágárdzsunakondáig, sőt egészen Srí Lankáig is.[3] A mahísászaka Srí Lankán később beleolvadt a théraváda iskolába.[4]
Tanok
A mahísászakák úgy vélték, hogy egyszerre kell meditálni a négy nemes igazságon,[5] minden jelenség létezik, de csak a jelenben és a szanghának (szerzetesek közössége) adott adományok több érdemmel bírnak, mintha Buddhának adták volna.[6] A legutolsó pontban a dharmaguptakák éppen az ellenkezőjét gondolták.[6] Úgy tűnik, hogy a korai mahísászakák nem hittek a köztes állapot (bardo) tanában, amely a halál és újjászületés közötti állapotot jelenti. Később az iskola mégis elfogadta ezt a tant.[5]
Művek
A mahísászaka vinaja
Az indiai mahísászaka szekta Srí Lankán is elterjedt a théraváda mellett, amelybe később be is olvadt.[7] Köztudott, hogy Fahszien kínai szerzetes Srí Lankán (az Abhajagiri vihára kolostorban) szert tett egy szanszkrit nyelvű mahísászaka vinajára az i.sz. 406 környékén. Pár évtizeddel később Buddhacsiva és Csu Taoseng lefordították a művet kínai nyelvre,[8] amely Taisó Tripitaka címen ma is megtalálható a kínai buddhista kánonban.[9]
Mahájána művek
Állítólag a mahájána Végtelen élet szútra Kusán Birodalom idején keletkezett az 1-2. században, amely a Gandhára régióban élő mahísászaka bhikkhuk (szerzetesek) rendelésére készült.[10][11] Valószínűsíthető, hogy a hosszabb Szukhávatívjúha összeállítása nagyban köszönhető a lokottaraváda szektának is, hiszen sok közös elemet találni a Mahávasztu szövegeivel.[12] A legkorábbi fordítások alapján úgy tűnik, hogy azok gandhárai nyelvről lettek fordítva.[13]
Nézetek a nőkről
A mahísászakák úgy vélték, hogy a nőkből nem válhat buddha.[14] A Nágadatta-szútra kritizálja ezt a mahísászaka nézetet. Mára felveszi a főhősnő, Nágadatta apjának alakját és megpróbálja meggyőzni, hogy a teljesen megvilágosodott buddha szintje helyett (szamjakszam-buddha) elégedjen meg az arhat tudatszint egy alsó szintjével.[14] Nágadatta elutasította ezt a tanácsot.[15] A mahísászaka nézet szerint a nők öt dologra képtelenek: nem válhat belőlük csakravartin (hatalmas uralkodó), Mára király, Sakra király (égi birodalom királya), Brahma király (hindu teremtő isten), sem Buddha. Végső soron a mahísászakák nézete szerint a nők képtelenek megváltoztatni a tudatuk és a fizikális testük természetét és a buddhista tanítások általuk csak leromlanak.[16]
Jegyzetek
- ↑ 1,0 1,1 Buddhist sects and sectarianism, 1st, New Delhi: Sarup & Sons (2000. április 27.). ISBN 978-8176251525, p. 50
- ↑ Anacker, Stefan. Seven Works Of Vasubandhu: The Buddhist Psychological Doctor. 1984. p. 58
- ↑ Dutt, Nalinaksha. Buddhist Sects in India. 1998. pp. 122–123
- ↑ Indian Buddhism, 3rd rev., Delhi: Motilal Banarsidass Publishers Private Ltd. (2000. április 27.). ISBN 978-8120817418, p. 280
- ↑ 5,0 5,1 Potter, Karl. The Encyclopedia of Indian Philosophies, Vol. IX: Buddhist philosophy from 350 to 600 AD. 2004. p. 106
- ↑ 6,0 6,1 Willemen, Charles. The Essence of Scholasticism. 2006. p. 17
- ↑ Warder, A.K. Indian Buddhism. 2000. p. 280
- ↑ Humanistic Buddhism : a blueprint for life, Rev., Hacienda Heights, CA: Buddha's Light (2008. április 27.). ISBN 978-1932293333, p. 163
- ↑ The Korean Buddhist Canon: A Descriptive Catalog (T 1421), <http://www.acmuller.net/descriptive_catalogue/files/k0895.html>
- ↑ Indian Buddhism : a survey with bibliographical notes, 1st Indian, Delhi: Motilal Banarsidass (1987. április 27.). ISBN 978-8120802728, p. 205
- ↑ Mahāyāna Buddhism : the doctrinal foundations, 2nd, London: Routledge (2009. április 27.). ISBN 978-0415356534, p. 239
- ↑ Nakamura, Hajime. Indian Buddhism: A Survey With Biographical Notes. 1999. p. 205
- ↑ India in Early Central Asia: a Survey of Indian Scripts, Languages and Literatures in Central Asia of the First Millennium A.D. (1996. április 27.), p. 15
- ↑ 14,0 14,1 Kalupahana, David. Buddhist Thought and Ritual. 2001. p. 109
- ↑ Buddhist thought and ritual. New York: Paragon House (1991. április 27.). ISBN 978-0892260898, p. 109
- ↑ Buddhist thought and ritual. New York: Paragon House (1991. április 27.). ISBN 978-0892260898, p. 113