Max Thürkauf

Max Thürkauf
Született
Elhunyt
Állampolgársága	svájci
Házastársa	Inge M. Thürkauf
Foglalkozása	kémikus egyetemi oktató szakíró tudományfilozófus természettudós filozófus
Iskolái	Bázeli Egyetem
Sablon Wikidata Segítség

Max Thürkauf (Bázel, 1925. május 21. – Weil am Rhein, 1993. december 26.) svájci természettudós és filozófus.

Korai évek, tanulmányai

A katolikus Oskar Paul Thürkauf és Frieda Rosa gyermekeként látta meg a napvilágot Bázelben a kicsi Max. Gyermekkorából olyan rajzai maradtak fenn, amelyeken kémiai laboratóriumban ábrázolta saját magát. Már azelőtt kitanulta a kémiai laboráns szakmát, mielőtt 1947-ben az érettségit letette volna. Hogy tanulmányait finanszírozza kémiára és fizikára specializált ipari iskolában tanult. Egyetemi évei alatt ábrándult ki a vallásos hitéből és lépett ki az Egyházból. Végül 1956-ban doktorált fizikai kémiából.

Nehézvíz-kutatás

Rövidesen a nehézvíz-kutatás kellős közepén találta magát, ahol hamarosan a munkája (egy nehézvíz előállító üzemet hoztak létre sikerrel) révén megosztva nyerte el a zürichi Szövetségi Műszaki Főiskola (ETHZ) Leopold Ružička-díját. 1959-ben tagjai közé fogadta a svájci Atomenergia Bizottság, mellyel elismert egyetemi professzor, intézetvezető és keresett kutató lett. Ugyanebben az évben a Párizs-Saclay Egyetem Nukleáris Tanulmányok Központjában részt vett nehézvíz előállításában. Az itt végzett munkája is hozzásegítette Franciaországot, hogy az 1958-ban meghirdetett Force de frappe (magyarul: „csapásmérő haderő”) program nyomán 1960. február 13-án sikeresen felrobbantsa az algériai Szaharában első plutóniumbombáját és ezzel atomhatalommá váljon.

Morális fordulata

A plutóniumbomba felrobbantása egy pálfordulással ért fel Thürkauf számára. Felismerése abban állt, hogy „nincs értékmentes tudomány”, melynek nyomán munkájának etikai kérdéseivel kezdett el foglalkozni. Elfordult a tisztán technikai tudástól (know-how), a „Hogyan tudom megtenni?” kérdésétől és a tettekért való felelősségvállalást helyezte előtérbe. E gondolatait előadásaiba is beleszőtte, mely előbb vitákat, majd konfliktust generált az őt alkalmazó egyetemmel és végül feladta egyetemi professzori székét és biztos egzisztenciáját.

(németül) „Die Unbedenklichkeitsexpertisen der technokratischen Machthaber bedienen sich für ihre Lügen vorzugsweise der Mathematik, weil der Mann auf der Straße vor dieser Sprache Respekt hat.“	(magyarul) „A hatalmon lévők minden gyanú felett álló szakértői előszeretettel használják a matematikát a hazugságaikhoz, mert az utca embere tiszteletben tartja ezt a nyelvet.”
– Max Thürkauf

A fordulat után

Max Thürkauf néhány évig repülőoktatóként, illetve műrepülőként tartotta fenn magát, majd gimnáziumi-, illetve egyetemi oktatóként tevékenykedett és íróként is lendületet vett. Teljesen elfordult a technokrata gondolkodástól és előbb az antropozófiára talált rá, majd élete vége felé fokozatosan visszatért gyermekkora elhagyott hitéhez, a katolicizmushoz. Az Istennel szembeni morális felelősségvállalást hangsúlyozta, melyet nem hagyhatunk figyelmen kívül és nem ruházhatunk át másra sem. Szigorúan puritán életet élt ezután és egy bérház tetőterébe költözött. A tetőtéri lakásból már csak élete végén, nagy betegen engedett magának némi kényelmet a Rajna másik oldalán. Itt hunyt el hosszú szenvedés után 1993-ban az első keresztény vértanú, Szent István napján.

Művei

Magyarul

• Max Thürkauf. A tudás még nem bölcsesség – Egy természettudós bölcs mondásai, ford. Kerényi Dénes, Budapest: Kairosz kiadó (2008). ISBN 978-963-662-022-6 

Németül (válogatás)

• Max Thürkauf. Mit der Eisenbahn durch den dialektischen Materialismus – Reiseskizzen aus der Sowjetunion. Bern: Hallwag (1973). ISBN 3-444-10128-7 
• Max Thürkauf. Pandorabüchsen der Wissenschaft – Das Geschäft mit dem Energiehunger. Freiburg: Verlag Die Kommenden (1973). ISBN 3-7214-0054-2 
• Max Thürkauf. Die Chemiker oder die seltsame Flucht des Doktor Valentin Lauscher. Zürich: Classen Verlag [1975]. ISBN 3-7172-0225-1 , regény
• Max Thürkauf. Die Tränen des Herrn Galilei – Ein Naturwissenschaftler denkt. Zürich: Classen Verlag [1978] (1992). ISBN 3-7172-0274-X 
• Max Thürkauf. Technomanie – Die Todeskrankheit des Materialismus – Ursachen und Konsequenzen der technischen Masslosigkeit unserer Zeit, 2. kiadás, Schaffhausen: Novalis [1978] (1980). ISBN 3-7214-0048-8 
• Max Thürkauf (1980). „Für eine Medizin ohne Arroganz”. Diagnosen. Das zeitkritische Magazin (1. szám). 
• Ilja Weiss, Max Thürkauf. Gewalt der Materie, Kritik der Tierversuche. Lampertheim: Kübler Verlag, 175–192. o. (1980). ISBN 3-921265-24-X 
• Max Thürkauf. Adams Äpfel – Giftige Früchte vom Baum der Wissenschaft. Schaffhausen: Oratio Verlag (1982). ISBN 3-85801-032-4 
• Max Thürkauf. König Nobels Hofstaat – Satiren und böse Geschichten zum Wissenschaftsbetrieb. Bern: Hallwag (1985). ISBN 3-444-10158-9 
• Max Thürkauf. Versöhnung der Kirche mit der Naturwissenschaft – Zur Überwindung des Galilei-Traumas (1985). ISBN 3-7794-0971-2 
• Max Thürkauf. Endzeit des Marxismus. Stein am Rhein: Christiana-Verlag (1987). ISBN 3-7171-0898-0 
• Max Thürkauf. Spatzen pfeifen lassen. Stein am Rhein: Christiana-Verlag (1992). ISBN 978-371-71095-1-8 
• Max Thürkauf. Wissen ist noch lange nicht Weisheit – Aphoristische Notizen eines Naturwissenschaftlers. Stein am Rhein: Christiana-Verlag (2005). ISBN 3-7171-1131-0 
• Max Thürkauf. Wissenschaft schützt vor Torheit nicht, 3. kiadás, Zürich: Jordan-Verlag [1989] (2008). ISBN 3-7171-1131-0 
• Max Thürkauf. Evolution, Naturwissenschaft und Glaube. Kißlegg: Fe-Medienverlag (2009). ISBN ISBN 3-939684-53-8 

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Max Thürkauf című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.