Kórógyi I. István
| Kórógyi I. István | |
| Született | 14. század nem ismert |
| Elhunyt | Az adatok szerializációja sikertelen nem ismert |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása | politikus |
| Tisztsége |
|
Kórógyi I. István (1340 körül – 1401. február 10. előtt) a Keléd nemzetségből származó, Valkó és Baranya vármegyében birtokos Kórógyi családból való magyar főnemes. 1382-ben királyi ajtónállómester, 1383 és 1385 között macsói bán, 1383-tól 1389-ig krassói ispán, 1389-ben kevei ispán, 1394-től 1398-ig ismét macsói bán.[1]
Családja
Kórógyi I. István feltehetően 1340 körül született Kórógyi III. Fülöp Valkó és Baranya megyei nemes legfiatalabb fiaként. Két fiútestvére ismert VII. Fülöp és IV. László. Házasságát illetően a korabeli dokumentumokból kiderül, hogy VII. Orbán pápa 1389-ben felmentette őt a házassági kötelék alól, mivel utólag kiderült, hogy közte és felesége között harmadrendű rokonság áll fenn. Az erre vonatkozó okirat nejét „banissa de Vezen, domicella Quinqueecclesiensis dioecesis” szavakkal említi.[2] I. Istvánnak öt fia volt: I. János, III. László, II. István, V. Fülöp és Miklós, és született egy lánya, Dorottya, akit Atyinai Péter vett feleségül. I. János lovászmester volt, II. István. feleségül vette Németi Katalint, és 1427. február 1-jén aláírója volt Brassóban annak a nemesi oklevélnek, amelyben támogatták a királynéi jövedelmek reformját. [3] A fiúk közül a legkiemelkedőbb V. Fülöp volt, aki aláírta azt az 1402-es szerződést, miszerint a magyar koronát, ha Luxemburgi Zsigmond örökös nélkül halna meg, Habsburg Albert kapná meg. [3] Temes és Krassó vármegye főispánja is volt. 1415-ben elkísérte Zsigmondot a konstanzi zsinatra.[3]
Élete
Első említése még kiskorúként 1352-ben történt apjának Kórógyi III. Fülöp hagyatékának birtokmegosztásával kapcsolatban.[2][3] Harminc évvel később már Nagy Lajos és Mária királynő udvarában találjuk, ahol 1382-ben és 1383-ban a király ajtónállómestere. 1383-ban macsói bánná nevezik ki, mely tisztséget 1385-ig tölti be, ugyanebben az időszakban Krassó vármegye főispánja tisztét is betölti. 1384-ben a királynő neki és fiainak adományozza a lázadó Horváti János vránai prior és családjának Kőrös vármegyében fekvő Palisna, Zsivec és Kokosina birtokait. [4][3] Ebből az alkalomból említik először bárói címmel. 1385-ben Pozsegában részt vett a horvát és magyar nemesek összejövetelén, amikor megállapodtak abban, hogy Mária királynő és Luxemburgi Zsigmond eljegyzését a viszálykodó nemesek kibékítése érdekében felbontják. Amikor 1386 tavaszán Durazzói Károly hívei elfoglalták a Macsói bánság területét, valamint Pozsega, Valkó és Szerém megyéket, Valkó megyében fekvő birtokait elpusztították, de az elvesztett területeket hamarosan visszaszerezte. 1386. július 25-én Garai Miklós nádorral és más nemesekkel ő is ott volt Erzsébet és Mária királynők kíséretében, akik a lázongó délvidék lecsillapítására indultak. A lázadók azonban Gara közelében megtámadták őket. A királynékat elhurcolták, Garait levágták, őt pedig más nemesekkel együtt a likai Počitelj várába vitték.[4][3] 1387 májusában kiszabadult, majd júniustól Baranyában és Szlavóniában a Horváti János elleni harcokban irányította a királyi hadsereget, majd Pobosućnál megverte őket. A harcok során elfogta a lázadók több vezérét Palisnai Beriszlót, Szeglaki Lászlót és Héderváry Istvánt,[3] a lázadók megmaradt serege pedig Boszniába vonult vissza. Szolgálataiért 1387-ben a király a Temes megyei Cseri (Törökszákos) mezővárost, 1388-ban a Baranya megyei Harsány erődített városát és birtokát, 1389-ben a hűtlen Németiek birtokait, azaz Németi felét a közeli Nagy- és Kismocsár falvakat, Szilközt, Kovászdit és Asszonyfalva negyedét (mind Valkó vármegye), valamint 1392-ben a Baranya megyei Koska városát, Szeglaki volt birtokát a környező falvakkal adományozta neki.[4] Amikor Kórógyi visszaadta a Németiektől elkobzott vagyont, 1394-ben a király a Valkó megyei Ivánkaszentgyörgy birtokának felét neki adta kárpótlásul.[4] Bebek Imre országbíró határozatával 1390-ben megszerezte a Baranya megyei Karancs birtokot. A monostori nemesek egy csoportja 1392-ben vitatta Karancshoz való jogát, de Zsigmond még abban az évben megerősítette azt.[4] Mária királynő 1391-es adományával társtulajdont szerzett a Kőrös megyei Fejérkő várában. Ekkor foglalta el az Eszék melletti Tizin birtokot is, amely addig a Szeglaki családé volt, de Mária királynő átadta az Alsáni családnak.[4] 1388-ban és 1389-ben Krassó vármegye főispánjaként említik, 1389 végén pedig részt vett Zsigmond Lazarevics István szerb despota elleni hadjáratában, majd 1396-ban a Nikápoly melletti csatában.[3] 1394–1397 között Treutel Miklóssal együtt ismét macsói bán volt.[3]
Jegyzetek
Források
- ↑ Aladić: Dubravko Aladić: Plemićka i velikašska obitelj Korođ. Essehist : časopis studenata povijesti i drugih društveno-humanističkih znanosti, II. évf. 2. sz. (2010) Hozzáférés: 2021. december 29.
- ↑ Biografski leksikon: Dino Mujadžević - Hrvtaski biografski leksikon: Korođski, Stjepan I. hbl.lzmk.hr. Leksikografski zavod Miroslav Krleža (2009) (Hozzáférés: 2021. december 29.)
- ↑ Magyar Életrajzi Lexikon: szerk. Kenyeres Ágnes: Kórógyi István in:Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1994.
- ↑ Wertner: Wertner Mór: Az első Kórógyiak. Turul, 4. sz. (1892) Hozzáférés: 2021. december 29.
