Victor de Broglie
| Victor de Broglie | |
.jpg) | |
| Született | Achille Léonce Victor Charles de Broglie[1] Az adatok szerializációja sikertelen Párizs |
| Elhunyt | Az adatok szerializációja sikertelen Párizs |
| Állampolgársága | francia |
| Házastársa | Albertine, baroness Staël von Holstein |
| Gyermekei |
|
| Szülei | Sophie de Rosen-Kleinroop Victor de Broglie |
| Foglalkozása | |
| Tisztsége |
|
| Kitüntetései | a francia Becsületrend nagykeresztje |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Victor de Broglie témájú médiaállományokat. | |
Achille-Charles-Léonce-Victor de Broglie (Párizs, 1785. december 1.[2] – Párizs, 1870. január 25.) herceg és francia pair, François Marie de Broglie unokája, Franciaország 4. miniszterelnöke.
Életrajza
Pályáját I. Napóleon alatt kezdte meg mint államtanácsos, majd katonai intendáns lett. Ilyen minőségben a francia hadsereget 1809-ben Vas megyén át Győrig kísérte és szemtanúja volt a magyar inszurrekció győri vereségének. Később követségi tanácsos lett Bécsben, Prágában és Varsóban. 1814-ben pairré nevezték ki, a liberális eszmék táborában küzdött; Ney marsall híres perében a vádlott felmentésére szavazott és a pair-kamarában kikelt az udvar reakciós politikája ellen. Mint Guizot elvtársa, a doktrinerekhez tartozott és az alkotmányos örökös monarchia elveit vallotta. 1816-ban Pisában feleségül vette Hedvig Gustava Albertina de Staël-Holstein bárókisasszonyt (1797–1838), Germaine de Staël írónő és Eric Magnus de Staël von Holstein báró leányát, Jacques Neckernek, XVI. Lajos francia király volt pénzügyminiszterének unokáját. A júliusi forradalom után az államtanács elnöke, a kultusz- és közoktatásügyek minisztere lett, de már ugyanazon év novemberében a többi doktrinerekkel együtt visszalépett. 1832 októbertől 1834 áprilisig és azután 1834 novemberétől 1836 februárjáig külügyminiszter, rövid ideig pedig az államtanács elnöke volt; később azonban minden kabinetalakításra vonatkozó ajánlatot visszautasított. 1847-ben mint nagykövet Londonba ment, ahonnan 1848 márciusában az új (forradalmi kormány) visszahívta. 1849 májusában belépett a nemzetgyűlésbe, ahol csakhamar a jobboldali párt egyik vezére lett. 1851-ben a biztonsági választmány elnökévé választatott, tiltakozott a december 2-ai államcsíny ellen és azután a magánéletbe vonult vissza. 1855-ben az akadémia tagjai közé választotta; de politikai szerepre többé nem áhítozott. Irodalmi műveit e címmel adta ki: Écrits et discours (Párizs, 1863, 3 kötet). Hátrahagyott irataiból adta ki fia a következő műveket: Vues sur le gouvernement de la France (1870, 2. kiad. 1871) és Le libre échange et l’impôt (1879).[3]
Jegyzetek
- ↑ https://archives.paris.fr/arkotheque/visionneuse/visionneuse.php?arko=YTo2OntzOjQ6ImRhdGUiO3M6MTA6IjIwMjMtMDktMTYiO3M6MTA6InR5cGVfZm9uZHMiO3M6MTE6ImFya29fc2VyaWVsIjtzOjQ6InJlZjEiO2k6Mzk7czo0OiJyZWYyIjtpOjIyNjE5ODtzOjE2OiJ2aXNpb25uZXVzZV9odG1sIjtiOjE7czoyMToidmlzaW9ubmV1c2VfaHRtbF9tb2RlIjtzOjQ6InByb2QiO30=#uielem_move=0%2C0&uielem_rotate=F&uielem_islocked=0&uielem_zoom=121 pp. 44
- ↑ Születési dátuma vitatott, a francia akadémia oldalán 1785. november 29. található, a Wikidatában 1785. november 28. szerepel.. [2015. február 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 9.)
- ↑ V. ö. Guizot, Le duc de B. (Párizs, 1872). Balogh J., A francia okkupáció Vasmegyében. 1885.
- A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X
