Balázs Béla (történész)

Innen: Hungaropédia
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
Balázs Béla
SzületettAz adatok szerializációja sikertelen
Budapest IX. kerülete
ElhunytAz adatok szerializációja sikertelen
Budapest XII. kerülete
Állampolgárságamagyar
HázastársaSzinkovich Márta
SzüleiBalázs Hermin
Foglalkozásatörténész
Halál okaöngyilkosság
SírhelyeFarkasréti temető (8/2-2-11)[1][2]

Balázs Béla, 1949-ig Balázs T. Béla (Budapest, Ferencváros, 1918. február 23. – Budapest, 1959. július 17.)[3][4] magyar történész, a történelemtudományok kandidátusa (1959).

Élete

Munkáscsaládból származott, anyja Balázs Hermin volt. 1937 és 1940 között a bukaresti Ferdinánd Tudományegyetemen tanult, illetve kapcsolatba került a forradalmi munkásmozgalommal. Ion Antonescu diktatúrája elől 1941 elején Budapestre menekült, ahol a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. 1941-ben a Kommunisták Magyarországi Pártjának tagja lett. Elsősorban diákifjúsági területen végzett agitációs és szervező munkát. 1944 októberében a dachaui koncentrációs táborba, majd onnan Buchenwaldba deportálták, ahol szintén részt vett a kommunista ellenállási mozgalomban. A felszabadulást követően 1945-től 1948-ig a Magyar–Román Társaság főtitkáraként a magyar-román barátság megszilárdításán fáradozott, illetve a Mocsáry Lajos kollégium igazgatója volt. 1949 és 1957 között az MTA Történettudományi Intézet munkatársa és párttitkára lett. Az 1956-os forradalom után az ELTE pártinstruktora lett haláláig. Tanulmányaiban a magyar társadalom legújabb kori fejlődésével, főleg a népi demokrácia létrejöttével foglalkozott. 1959 júliusában öngyilkos lett. Felesége Szinkovich Márta volt, akit 1946-ban Újpesten vett nőül. A budapesti Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.

Főbb művei

  • A klerikális reakció tevékenysége a fehérterror idején (Századok, 1950)
  • A nemzeti bizottságok szerepe népi demokráciánk létrejöttében (Budapest, 1955)
  • A klerikális reakció a Horthy-fasizmus támasza 1919–1930 (Szerk., Budapest, 1953, 2. kiadás: 1960)
  • A demokratikus tömegmozgalom kibontakozása és a népi, forradalmi szervek megalakulása a felszabadult Magyarországon: az antifasiszta tömegmozgalom a második világháború befejezése után. (Századok, 1957)
  • A magyar középrétegek szerepe társadalmunk fejlődésében. Egy évszázad magyar történelmének néhány sajátosságáról 1849–1945 (Budapest, 1958)
  • A Horthy-fasizmus társadalmának és ideológiájának néhány jellemző vonása. (MTA Társadalmi–Történeti Tudományok Osztálya Közleményei, 1959)
  • Népmozgalom és nemzeti bizottságok 1945–1946 (Sajtó alá rendezte és a bevezető tanulmányt írta: Lackó Miklós, Budapest, 1961)

Díjai, elismerései

  • Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje (1948)

Jegyzetek

Források