IV. István Uroš szerb cár
| IV. István Uroš | |
 | |
| IV. István Uroš | |
| Szerbia királya | |
| Uralkodási ideje | |
| 1331. szeptember 8. – 1346. április 16. | |
| Elődje | III. István Uroš |
| Utódja | nem volt |
| Szerbia cárja | |
| Uralkodási ideje | |
| 1346. április 16. – 1355. december 20. | |
| Elődje | nem volt |
| Utódja | V. István Uroš |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Nemanjić-dinasztia |
| Született | 1308 Az adatok szerializációja sikertelen |
| Elhunyt | 1355. december 20. Devoll |
| Nyughelye | Szent Arkangyalok kolostor, Prizren 1927 után: Szent Márk-templom, Belgrád |
| Édesapja | III. István Uroš |
| Édesanyja | Bulgáriai Szmilecs Theodóra |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa | Helena of Bulgaria |
| Gyermekei | V. István Uroš szerb cár |
 A Wikimédia Commons tartalmaz IV. István Uroš témájú médiaállományokat. | |
IV. István Uroš vagy István Dusán, István Szilni („a hatalmas”) (szerbül: Стефан Урош IV Душан Силни), (1308[1][2] – 1355. december 20.[1][2]) szerb király 1331-től, cár 1346-tól. Fellázadt édesapja, III. István Uroš ellen és magához ragadta a hatalmat.[3] Uralkodását a szüntelen hadakozás jellemzi: Bizánc ellen 13 háborút viselt;[1] 1334-ben elfoglalta Makedónia nagy részét.[1] Míg a görögökkel harcolt, a magyarok behatoltak Szerbia északi részébe,[1] de István közeledésének hírére visszavonultak.[1] 1340-ben a görög császárt legyőzte és Szalonikiben ostrom alá fogta,[1] a császár így kénytelen volt békét kötni: ennek értelmében egész Albánia István hatalmába került,[1] aki felvette az «albánok királya» címet.[1] Omre bég 1342-ben elfoglalta Makedóniát[1] és 1344-ben Szofániánál megverte a szerb sereget.[1] A harci szerencse azonban csakhamar megfordult: István 1345-ben elfoglalta Verija (Ber) és Szer várakat[1] és 1346-ban egész Makedóniát.[1] A király ekkor az összes szerb lakta vidékek ura és a Balkán-félsziget leghatalmasabb fejedelme lett és a Szkopjéban tartott országgyűlésen „szerb és bizánci császárnak, cárnak” kiáltatta ki magát.[1] 1349. május 21-én Szkopjéban országgyűlést hirdetett, amelyen kihirdette híres törvénykönyvét (Zakonik).[1] A törökök ellen harcolva Konstantin közelében, Devoli faluban lázas betegségbe esett[1] és 1355. december 20-án meghalt.[1] Hamvai Prizren közelében, a Szent Mihály-templomban voltak 1927-ig, jelenleg pedig a belgrádi Szent Márk templomban vannak.
Családja
Első neje Ivanisa despota leánya,[1] második Helena, Kantakusenos Iván leánya volt.[1]
Jegyzetek
- ↑ 1,00 1,01 1,02 1,03 1,04 1,05 1,06 1,07 1,08 1,09 1,10 1,11 1,12 1,13 1,14 1,15 1,16 1,17 1,18 Bokor József (szerk.). Szerbia, A Pallas nagy lexikona. Budapest: Arcanum FolioNET Kft. (1998). ISBN 963-85923-2-X. Hozzáférés ideje: 2007. január 11.
- ↑ 2,0 2,1 Serbia. Stefan Uroš III 1321-1331, Stefan Dušan 1331-1346, Stefan Uroš IV 1346-1371 (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2011. január 30.)
- ↑ Sokcsevits Dénes – Szilágyi Imre – Szilágyi Károly: Déli szomszédaink története. Budapest: Bereményi Könyvkiadó. 1994. ISBN 963 8182 075 ISSN 1216-7363 29. oldal
Kapcsolódó szócikkek
| Előző uralkodó: III. István Uroš |
Következő uralkodó: cárként önmaga |
| Előző uralkodó: királyként önmaga |
Következő uralkodó: V. István Uroš |
