Johann Bernhard Fischer von Erlach

Johann Bernhard Fischer von Erlach
Mányoki Ádám festménye (1723)
Született	Graz
Elhunyt
Állampolgársága	Habsburg Birodalom
Gyermekei	Joseph Emanuel Fischer von Erlach
Foglalkozása	építész szobrász várostervező festőművész éremművész művészettörténész
A Wikimédia Commons tartalmaz Johann Bernhard Fischer von Erlach témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Johann Bernhard Fischer von Erlach (Graz, 1656. július 20. – Bécs, 1723. április 5.) osztrák építész, a barokk kiemelkedő egyénisége, Joseph Emanuel Fischer von Erlach építész apja.

Életpályája

Pályáját szobrászként kezdte apja, Johann Baptist Fischer mellett Grazban. Alig 15 évesen, 1671-ben – feltehetően apja állandó megrendelői, az Eggenberg hercegek támogatásával – Rómába utazott tanulni. Itt kezdetben a tiroli származású dekorátor, Johann Paul Schor (olaszul Giovanni Paolo Tedesco) mellett dolgozott, s rajta keresztül kapcsolatba került Giovanni Lorenzo Berninivel, valamint a művészeti író Giovanni Pietro Bellorival is. A szobrászat helyett egyre inkább az építészet felé fordult érdeklődése, márpedig Róma rendkívüli lehetőségeket nyújtott mind az antik, mind a kortárs barokk építészet – mindenekelőtt Francesco Borromini műveinek – tanulmányozására. 1684-től Nápolyban a spanyol helytartó, Gaspar Méndez de Haro szolgálatában állt, s így jelentős vagyonra tett szert. 16 évi itáliai tartózkodás után, 1687-ben hazatért Ausztriába, ahol igen gyorsan ismert, divatos és felkapott építésszé vált, s számos megbízást kapott az uralkodótól és a főnemességtől. Sikere elsősorban azzal magyarázható, hogy a Közép-Európában korábban meghonosodott barokk építészettel szemben egy jóval reprezentatívabb és monumentálisabb, a római barokk, s főleg Borromini által inspirált stílust képviselt, melyet a visszafogott díszítés mellett az építészeti tagozatok hangsúlya jellemez. Hazatérése után első jelentős megbízása II. Ferdinánd grazi mauzóleuma belső kialakításának és stukkódíszének megtervezése volt 1687-ben. 1688-ban Bécsbe költözött, ahol terveket készített a Grabenen álló Szentháromság- (pestis-)szoborhoz (szobrász: Paul Strudel). Ugyanebben az évben egy utópisztikus ideáltervet készített a schönbrunni kastély kiépítéséhez, mellyel – bár a terv csak jóval redukáltabb formában valósult meg – sikerült felhívni magára I. Lipót császár figyelmét, s ezzel megalapozta későbbi karrierjét. A császár 1689-ben kinevezte fia, az ifjú trónörökös József építészet- és rajztanárává, majd 1696-ban nemesi rangra emelte, ettől kezdve viselte a von Erlach nevet. Első jelentős munkája az Althann család Vranov nad Dyjí-i (Csehország) várához épített, ovális alaprajzú Ősök terme (Ahnensaal) (1688/89). 1690-ben, I. József római királlyá koronázása alkalmából 2 (ideiglenes) diadalkaput tervezett a király bécsi bevonulásához. 1692-ben terveket készített a bécsi Strattmann-Batthyány-palotához (ami később a Magyar Udvari Kancellária épülete lett, majd 1918 óta Magyarország bécsi nagykövetségének székhelye), valamint a mariazelli zarándoktemplom főoltárához. 1693-ban Johann Ernst Graf Thun salzburgi érsek szolgálatába állt, s több templomot is tervezett Salzburgban, közülük a legjelentősebb a Kollegienkirche (1696). 1696-ban az ő tervei szerint épült Savoyai Jenő herceg bécsi városi palotája – melynek különösen kapuzata és lépcsőháza figyelemreméltó – 1704-ben azonban már riválisa, Johann Lukas von Hildebrandt kapott megbízást a palota kibővítésére. 1704-ben Poroszországba és Hollandiába, majd Angliába utazott, ahol a klasszikus, palladianus villákat tanulmányozta. Ebben az időben kezdte el összeállítani Entwurff einer Historischen Architectur című, metszetekkel illusztrált művét, melyben az építészet történetéről ad átfogó képet. (Bécs, 1721) 1705-ben, I. József trónra lépésével udvari főépítésszé nevezték ki, s ebben a hivatalában VI. Károly császár is megerősítette 1712-ben. A spanyol örökösödési háború miatt a következő években nem jutott komolyabb megbízáshoz. Csak 1710 körül kapott felkérést a cseh udvari kancellária bécsi épülete, illetve a bécsi Trautson-palota (később a magyar királyi nemesi testőrség, a „gárda” palotája) tervezésére. 1713-ban tervezte a prágai Clam-Gallas palotát.

Bécs, Karlskirche

Miután Václav Vratislav Mitrovic, I. József német-római császár cseh kancellárja 1712-ben Bécsben meghalt, Fischer von Erlach tervezte a gróf fekete márvány barokk síremlékét, amely 1714 óta a prágai Szent Jakab-templom (1974 óta bazilika) berendezésének meghatározó eleme. A síremléket díszítő allegorikus alakokat és a gróf szobrát is F. M. Brokoff faragta 1714–1716 között. Egyik utolsó, s talán legjelentősebb műve a VI. Károly császár által névpatrónusa, Borromei Szent Károly tiszteletére építtetett bécsi Károly-templom (1715). A homlokzat kialakításakor különböző építészettörténeti előképek inspirálták: a homlokzat előtt álló két, 33 m magas diadaloszlop a spirálisan körbefutó domborművekkel a római Traianus-oszlopot idézi, nyíltan az ókori császárral, Traianussal állítva párhuzamba VI. Károlyt. A templom elkészültét és felszentelését (1737) már nem érte meg, az építkezést, fia, Joseph Emanuel Fischer von Erlach (1693–1742) irányítása mellett fejezték be. Halála előtt terveket készített még a bécsi udvari könyvtár (Hofbibliothek) számára, amelyet szintén fia fejezett be.

Források

• Fischer von Erlach, Johann Bernhard (német nyelven). austria-forum.org. (Hozzáférés: 2023. április 5.)