Iberoromán nyelvek

Az iberoromán nyelvek a nyugati újlatin nyelvek egyik csoportja, amelybe a hispaniai latinból az Ibériai-félsziget területén kialakult újlatin nyelvek tartoznak. Két további csoportra oszlanak: keletire és nyugatira; legközelebbi rokonaik a galloromán nyelvek és a szárd. Az iberoromán megjelölés földrajzi jellegű, ebből adódóan egyes nyelvek besorolása nem egyértelmű: a katalán nyelvtanilag a galloromán nyelvekhez, azon belül is az okcitánhoz áll a legközelebb; más források viszont ez alapján éppen az okcitánt sorolják az iberoromán nyelvekhez.

Főbb közös jellemzőik

• A többes számot a nyugati újlatin nyelvekre jellemzően -(e)s hozzáadásával képzik.
• A szóközi [p, t, k] mássalhangzók zöngés réshanggá váltak.
• Keleten a latin szókezdő cl-, fl-, pl- csoportok megmaradtak; a nyugaton palatalizálódtak és új hangok alakultak ki belőlük (spanyol ll, portugál és galiciai ch);
• Számos szóközi mássalhangzócsoport – nyelvenként különböző mértékben – leegyszerűsödött, illetve palatalizálódott, aminek következtében új hangok keletkeztek.
• A legnyugatibb és legdélibb portugál kivételével eltűnt a b és v megkülönböztetése.

Csoportosításuk

• Nyugati újlatin nyelvek
  • Iberoromán nyelvek
    • Nyugati csoport
      • Portugál-galiciai
        • portugál
        • galiciai
      • aszturleóni
      • spanyol (kasztíliai)
      • aragóniai
    • Keleti csoport
      • katalán

 megjegyzés: Az Ethnologue szerinti csoportosítás némileg eltér a fenti nyelvészetitől.

Kapcsolódó szócikkek

• Galloromán nyelvek
• Nyugati újlatin nyelvek

Források

• A világ nyelvei. Fodor István főszerk. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1999. ISBN 9630575973  
• Manual de lingüística románica. José Enrique Gargallo Gil – Maria Reina Bastardas (coords.). Barcelona: Ariel Lingüística. 2007. ISBN 978-84-344-8268-5