SM U–3 (Osztrák–Magyar Monarchia)

SM U–3
Az SM U-3 (előtérben) és a testvérhajója, az SM U-4
Hajótípus	Germania-típusú tengeralattjáró
Üzemeltető	Császári és Királyi Haditengerészet
Pályafutása
Építő	Friedrich Krupp Germaniawerft, Kiel
Építés kezdete	1907. március 12.
Vízre bocsátás	1908. augusztus 20.
Szolgálatba állítás	1909. szeptember 12.
Sorsa	1915. augusztus 13-án elsüllyedt
Általános jellemzők
Vízkiszorítás	240 t / 300 t
Hossz	43,2 m
Szélesség	4 m
Merülés	3 m
Maximális merülési mélység	50 m
Hajtómű	Felszínen két 8 hengeres petróleum motor Víz alatt 2 db elektromotor
Sebesség	12 cs / 8.5 cs.
Fegyverzet	2 db 45 cm-es torpedóvetőcső az orrban egy 45 cm-es torpedóvetőcső a farban 1915-től egy 3, 7 cm-es gyorstüzelő ágyú
Legénység	21 fő
Sablon Wikidata Segítség

Az SM U-3 vagy U-III a Császári és Királyi Haditengerészet Germania-típusú tengeralattjárója. A hajót 1907-ben kezdték el építeni a németországi Kielben és az ára akkori értéken 1 400 400 korona volt. 1909 végén állították szolgálatba. Az első világháború során az Adriai-tengeren teljesített szolgálatot. 1915. augusztus 12-én egy általa megtámadott olasz segédcirkáló és egy ellenséges torpedónaszád súlyosan megrongálta, majd másnap újabb három romboló támadását követően elsüllyedt.

Tervezése és építése

A német Germania-típus megvételére az Osztrák–Magyar Monarchia részéről az első kísérlet 1905-ben történt meg. A Balti-tenger mellett fekvő Kielbe utazott egy küldöttség, azért, hogy a Germania Műveknél tanulmányozzák ezt a típust. Az üzlet azonban meghiúsult a németek elutasító magatartása miatt, ami miatt az első tengeralattjárókat a tengerészet egy amerikai mérnöktől, Simon Lake-től rendelte meg. Valamivel később mégis létrejött az osztrák-magyar kormányzat és a német cég között egy megállapodás, mikor 1906 júniusában a Germánia Művek küldöttsége felkereste a Császári és Királyi Haditengerészet vezetését és ajánlatot tett nekik tengeralattjárók építésére. A tervet november 25-én mutatták be, mely a legújabb típust tartalmazta, és ez (az amerikaitól eltérően) az akkori korszerű igényeknek is megfelelt. A két búvárnaszád építéséről szóló hivatalos szerződés megkötésére a Germania Művekkel 1907. március 12-én került sor. A szerződést a monarchia közös hadügyminisztériuma március 28-án hagyta jóvá. Az első búvárnaszád, a jövendő SM U–3 ára 1 400 400 korona volt, míg a jövendő SM U–4 ára 1 275 000 korona körül mozgott. Mindkét hajó gerincfektetésére még márciusban sor került. AZ SM U-3 építését március 12-én kezdték meg, 1908. augusztus 20-án bocsátották vízre. Az elkészült tengeralattjárót 1909. szeptember 12-én állították szolgálatba. A hajón a sorszám eredetileg római számokkal íródott (U-III), az arab számokkal való felcserélés pontos időpontja tisztázatlan. A vízrebocsátásukat követően és a próbajárataik során elért teljesítményeik alapján kijelenthető volt, hogy a Germania-típus felel meg a legjobban a flotta céljainak, ezért később, 1913-ban további öt tengeralattjárót rendelt meg a haditengerészet a Germania Művektől, ezeket a búvárnaszádokat azonban a világháború kitörését követően a Német Császári Haditengerészet állományába sorolták.

Szolgálata

Az elkészült búvárnaszád 1909. január 14-én érkezett meg Polába, szeptember 12-én állították szolgálatba. Ezt követően rendszeresen, havonta kb. tíz gyakorlóutat tett meg a közeli vizeken. 1910 januárjának végén a dalmát vizeken teljesített szolgálatot. 1911 tavaszán szerelés alatt állt, megnövelt felületű hátsó mélységi kormánnyal szerelték fel. Augusztusban újra kifutott, előbb Sebenicóba hajózott, majd onnan visszatért a polai támaszpontra 1911. augusztus 25-én. 1912. január 26-án a hajó balesetet szenvedett. A tengeralattjáró épp a Fažanai-csatornában haladt vízszíni menetben, mikor orral nekiment a Sen vitorlásjacht farának. A vitorlás külhéja 2 méteres hosszban beszakadt, de az U–3-as csak csekély károsodást szenvedett. 1914. január 30-február 21. között leszerelték a búvárnaszád elülső merülési kormányát, a hajó tatjára felszereltek egy stabilizáló vezérsíkot. A március 18-án végrehajtott próbaútja után a tengeralattjáró hátsó mélységi kormányát negyedrésszel megnagyobbították. Az első világháború kitörését követően 1914. augusztus 22-én az SM U–3-at a többi osztrák-magyar tengeralattjáróval együtt Brioniba helyezték át, ahonnan szeptember 26-án futott ki a Trabant vontájában. Úton a Cattarói-öböl felé a vontatókötél Ragusa Vecchia előtt elszakadt, innen önerőből haladva a tengeralattjáró szeptember 27-én futott be a célállomására. Első bevetését október 4-én hajtotta végre. 1914. október 17-én támadást kísérelt meg az Adria térségében lévő francia flotta hajói ellen, de periszkópját észrevették. A felszíni hadihajók tüzet nyitottak rá, de sértetlenül sikerült visszatérnie a bázisra. Később kísérleteket folytatott a kezdetleges rádióberendezésével, majd a montenegrói partok előtt látott el blokádszolgálatot. December 8-án kifutott a Cattarói-öbölből és két nappal később befutott Brioniba. 1915. tavaszán Polában átépítésen esett át, új, egy 3,7 cm-es gyorstüzelő löveget, változtatásokat végeztek a naszád tornyán és ellátták aknaelhárító berendezéssel is. Június 5-én ellenséges tengeralattjárót észlelt, majd kilőtt rá egy torpedót, de a célpontot nem sikerült eltalálnia. Július 8-án kifutott Brioniból és Lagosta szigetének térségében végzett felderítést, majd előbb Sebenicoba, onnan a Cattarói-öbölbe hajózott. Július 27-én dél-adriai járőrútra indult, amelyből 31-én tért vissza. 1915. augusztus 10-én kifutott Brioniból, hogy az SMS Huszár II-, SMS Pandúr-, SMS Turul-és az SMS Warasdiner rombolók másnapi, Bari és Molfetta ellen támadását biztosítsa. Augusztus 12-én reggel az U-3 a felszínen hajózva megtámadta az olasz Città di Catania segédcirkálót. Az olasz hadihajó idejében ki tudott térni a tengeralattjáró torpedója elől, majd teljes sebességgel haladva a támadó hadihajó felé fordult, és megkísérelte legázolni a tengeralattjárót. Az osztrák-magyar hajót a teherhajó csak súrolta, de az olasz hajó és egy odaérkező torpedónaszád (ami két torpedót is kilőtt rá) vízibombái súlyos károkat okoztak az U-3 hajótestében. A tengeralattjáró délelőtt a víz alatt hajózott, majd délután próbált felemelkedni a felszínre, de egy járőröző francia cirkáló miatt csak éjszaka kísérelhették meg a felemelkedést. A hajó súlyos károkat szenvedett és tengervíz ömlött a hajótestbe. A hajó kénytelen volt a felszínre emelkedni, azonban három romboló tartott a megrongált naszád felé. A tengeralattjáró kapitánya, Karl Strnad ekkor parancsot adott a vészmerülésre, de a szivattyúk nem működtek, a merülő hajóba víz tódult, az akkumulátorokból származó klórgáz belepte a hajó belsejét, a legénység tagjai közül hatan a gázmérgezéstől összeestek. Embereit mentve a kapitány parancsot adott a felemelkedésre, majd a hajó elhagyására utasította embereit. A felszínre emelkedő naszád legénysége mentőmellényekkel a vízbe ugorva elhagyta a hajót, Strnad kapitány a tengerészet íratlan törvényeit betartva a hajón maradt, és a tengeralattjáróval együtt merült a hullámsírba.

Parancsnokai

Név	Rang	Hivatal kezdete	Hivatal vége
Emmerich Graf von Thun und Hohenstein	sorhajóhadnagy	1909. szeptember 12.	1910. szeptember 18.
Lothar Leschanowsky	sorhajóhadnagy	1910. szeptember 18.	1911. április 29.
Richard Gstettner	sorhajóhadnagy	1911. április 29.	1912. április 30.
Eduard Ritter von Hübner	sorhajóhadnagy	1912. április 30.	1915. június 19.
Karl Strnad	sorhajóhadnagy	1915. június 19.	1915. augusztus 13.

Források

• hajomakett.hu: A császári és királyi haditengerészet tengeralattjárói (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2015. június 6.)
• kriegsmarine.hu: Tengeralattjárók (magyar nyelven). [2021. október 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. június 6.)
• Sárhidai Gyula: Tengerek szürke farkasai, Petit Real könyvkiadó, Budapest, 2001., ISBN 963-9267-16-3
• Csonkaréti Károly: Gyorsmerülés - Az osztrák-magyar haditengerészet tengeralattjáróinak története 1907-1918, Zrínyi Kiadó, 2007., ISBN 978-963-327-421-7