Stóla (település)
Stóla (Štôla) | |||
| |||
Közigazgatás | |||
Ország | |||
Kerület | Eperjesi | ||
Járás | Poprádi | ||
Rang | község | ||
Első írásos említés | 1330 | ||
Polgármester | Martin Hajko | ||
Irányítószám | 059 37 | ||
Körzethívószám | 052 | ||
Forgalmi rendszám | PP | ||
Népesség | |||
Népsűrűség | 201 fő/km² | ||
Földrajzi adatok | |||
Tszf. magasság | 853 m | ||
Terület | 2,56 km² | ||
Időzóna | CET, UTC+1 | ||
Elhelyezkedése | |||
Stóla weboldala | |||
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info | |||
Stóla (szlovákul Štôla, németül Stollen) község Szlovákiában, az Eperjesi kerület Poprádi járásában.
Fekvése
Poprádtól 15 km-re nyugat-északnyugatra, a Poprád bal oldalán fekszik.
Nevének eredete
Neve a német stollen (= tárna) főnévből ered. Határában egykor bányászat folyt.
Története
Területét 1279-ben adományozta IV. Béla király betelepítés céljára. 1314-ben a kiirtott erdő helyén bencés kolostor létesült, a falu később a kolostor körül alakult ki. A falu első írásos említése 1330-ból származik „Stoly” alakban. 1333-ban „Stahl”, 1393-ban „Stol”, 1499-ben „Stolnaw” néven említik. 1526-ban a kolostor leégett, anyagát a batizfalvi Máriássy-kastély építéséhez használták fel. A falunak 1787-ben 17 háza és 142 lakosa volt. A 18. század végén Vályi András így ír róla: „STOLLA. Stollen. Tót falu Szepes Vármegy. földes Ura Márjásy Uraság, lakosai katolikusok, és evangelikusok, fekszik Batizfalvához nem meszsze, és annak filiája; határja hegyes, vőlgyes, legelője, erdője elég van.”[1] 1828-ban 24 házában 178 lakos élt. A 18–19. században lakói gyógyolaj készítéssel, fafeldolgozással foglalkoztak. Később a mezőgazdaság volt a fő megélhetési forrás, majd a tátrai turizmus fellendülésével egyre nagyobb bevétel származott a turistaforgalomból is. Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Stola, Stollen, igen régi tót falu, Szepes vmegyében, a Kárpátok tövében, 9 kath., 469 evang. lak., kik sok teknőt, s más faszerszámot készitnek, továbbá fiatal medvéket, borzokat s murmutérokat fognak. Hajdan volt itt a sz. Benedek szerzeteseinek apátságuk. F. u. nagyobb részt a Marjássy nemzetség. A megyében ezen falu határát éri legelőször a Poprád. Ut. p. Késmárk.”[2] A leégett kolostor anyagát 1870-ben az evangélikus templom építéséhez is felhasználták. 1870-ig Menguszfalvához tartozott. A trianoni diktátumig Szepes vármegye Szepesszombati járásához tartozott. 1960-ban ismét Menguszfalvához csatolták, majd 1989-től újra önálló község.
Népessége
1910-ben 290, többségben szlovák anyanyelvű lakosa volt, jelentős cigány kisebbséggel. 2011-ben 514 lakosából 469 szlovák volt. 2021-ben 514 lakosából 2 (+1) magyar, 5 (+7) cigány, (+1) ruszin, 469 (+6) szlovák, 9 (+2) egyéb és 29 ismeretlen nemzetiségű volt.[3]
További információk
Jegyzetek
- ↑ Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. Buda: Királyi Universitás. 1796–1799.
- ↑ Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.
- ↑ ma7.sk