Józef Wysocki
| Józef Wysocki | |
 | |
| Rusz Károly fametszete | |
| Született | Az adatok szerializációja sikertelen Tulcsin |
| Elhunyt | 1873. december 31. (63-64 évesen)[1] Az adatok szerializációja sikertelen |
| Állampolgársága | Kongresszusi Lengyelország |
| Foglalkozása | katonatiszt |
| Kitüntetései | Cross of Independence with Swords |
| Sírhelye | Az adatok szerializációja sikertelen |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Józef Wysocki témájú médiaállományokat. | |
Józef Wysocki (gyakori magyar nevén Wysocki József, esetleg Wysoczki József; Tulczyn, 1809. – Párizs, 1874. január 3.) lengyel katona, az 1848–49-es magyar szabadságharc honvédtábornoka. Az 1831. évi novemberi felkelésben tüzérhadnagyként szolgált Jan Skrzynecki tábornok hadtestében.
A magyar szabadságharc alatt
A lengyel felkelés leverése után Párizsba emigrált. 1848-ban Krakkóban egy lengyel önkéntes csapatot szervezett és azzal november közepén Magyarországra jött. Őrnagyi rangban ennek az önkéntes zászlóaljnak volt a parancsnoka. Egységével részt vett Arad ostromában, helytállásáért 1849 januárjában alezredessé léptették elő. Január végétől zászlóalját Damjanich hadosztályához osztották be, így kora tavasszal felkerült a fő hadszíntérre. A március 5-ei szolnoki ütközetben tanúsított bátorságáért ezredessé léptették elő és hadosztályparancsnokká nevezték ki, egyúttal megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát. Részt vett a tavaszi hadjárat ütközeteiben. 1849 májusában megkapta a vezérőrnagyi rangot és ő lehetett az összevont lengyel légió főparancsnoka. Május végén ő Dembinszky Henrik utóda a IX. hadtestből és a lengyel légióból álló észak-magyarországi hadsereg parancsnokságában. Az erőviszonyok itt rendkívül kedvezőtlenek voltak, így a mintegy tízszeres túlerejű cári intervenció elől kisebb utóvédütközetek után vissza kellett vonulnia a Duna-Tisza közébe. Ezután a Cegléden – Perczel Mór tábornok parancsnoksága alatt – alakuló közép-tiszai hadseregben ismét a lengyel légió parancsnoka lett. A hadsereg harc nélkül vonult vissza Szegedig, ahol Dembinszky Henrik alárendeltségébe lépett. A Temesvárig tartó visszavonulás során egysége több utóvédütközetet vívott. Az ő egységének köszönhető, hogy a szőregi csata után a honvéd főerőnek sikerült jelentősebb veszteségek nélkül elvonulnia. Részt vett az augusztus 9-ei temesvári csatában. A vereség után Orsova felé elhagyta az országot. Az ő csapata kísérte emigrációba a szabadságharc politikai és katonai vezetőit, köztük Kossuth Lajost is. A határon meleg hangú kiáltványban búcsúzott a magyar nemzettől.
A szabadságharc után
Törökország után Angliában, Franciaországban és Piemontban is megfordult, majd Párizsban telepedett le. Életét nagy nyomorban élve fejezte be. Haláláig a honvédegylet segélyezte. Sírja a Père-Lachaise temetőben található.
Emlékezete
2012-ben Budapest XV. kerületében, Rákospalotán utcát neveztek el róla.[2]
Jegyzetek
- ↑ Internetowy Polski Słownik Biograficzny (polski nyelven)
- ↑ Rátonyi Gábor Tamás: Egy rosszemlékű átnevezés háttere, avagy az utcanév mint alku. Utcák Terek blog (2015. június 11.) (Hozzáférés: 2018. február 8.)
Források
- Józef Wysocki: Együtt a szabadságért, 1848–1849. Wysocki tábornok emlékiratai. A magyarországi lengyel légió részvétele az 1848-as szabadságharc hadjárataiban; ford., jegyz. Kovács István; Zrínyi Kiadó, Budapest, 1993, ISBN 9633271851
- Kovács István: A lengyel légió lexikona, 1848-1849, MTA Történettudományi Intézet, História Könyvtár, Budapest, 2007, (a katalógusokban formailag hibás ISBN-nel szerepel) ISBN 9639627116
- Kovács Endre: Bem József, Hadtörténeti Intézet, Budapest, 1954
- Bona Gábor: Az 1848-49-es honvédsereg vezetői (Rubicon 1999/4)
- Hermann Róbert: Az 1848–1849-es szabadságharc nagy csatái, Zrínyi Kiadó – 2004, ISBN 9633273676
