Hibrid szivarfa
Hibrid szivarfa | ||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
![]() | ||||||||||||||||||||||||||
Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||
Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||||
A Wikifajok tartalmaz Hibrid szivarfa témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Hibrid szivarfa témájú kategóriát. |


A hibrid szivarfa (Catalpa x erubescens) az ajakosvirágúak (Lamiales) rendjébe sorolt a szivarfafélék (Bignoniaceae) családjában a szivarfa (Catalpa) nemzetség mesterséges faja.
Származása, elterjedése
1874-ben nemesítette Indiana államban J. C. Teas nemesítette ki az Amerikában honos szívlevelű szivarfa (Catalpa bignonioides) és a kínai karéjos levelű szivarfa (Catalpa ovata) keresztezésével.[1] A hibridet már ez előtt a keresztezés előtt, 1869-ben leírta Élie-Abel Carrière, az általa ismertetett példány azonban valószínűleg soha nem került piaci forgalomba.[2]
Megjelenése, felépítése
Mintegy 20 m magasra nő meg. Koronája meglehetősen nyitott, a törzse gyakran görbe. Szürkésbarna kérge a pompás szivarfáéhoz (Catalpa speciosa) hasonlóan mélyen bordás. A szívlevelű szivarfáéhoz hasonló, sötétzöld, széles vállú leveleinél nem ritkán akár 35 cm-sre is megnőnek úgy, hogy közel olyan szélesek, mint amilyen hosszúak. Az idősebb példányok levelein gyakran kis oldalkaréjokat láthatunk.[1] Fehéres, laza bugákban nyíló bugái rendkívül illatusak.[1] Mintegy 40 cm-esre nyúló, lecsüngő tokterméseit sűrűn borítják a repítőszőrök.[1]
Életmódja, termőhelye
Lombhullató. Virágai a szívlevelű szivarfa virágainál kissé később nyílnak.[1]
Fajták, változatok
- A Catalpa x erubescens 'Purpurea' virágai sűrűn bíborfoltosak és emiatt lilás árnyalatúak. Sötétzöld levelei fiatalon más szivarfák leveleinél intenzívebben feketésvörös árnyalatúak. A levelek az alapfajokéinál kisebbek és fakóbbak; sok közülük mindvégig vöröses árnyalatú marad,miként a levélnyelek is. Ritka.[1]
Jegyzetek
Források
- ↑ Owen Johnson: Owen Johnson (David More illusztrációival): Európa fái. HarperCollins Publisher Ltd., 2004. Budapest, Kossuth Kiadó, 2007, 2011. 463 old. ISBN 978-963-09-6602-3 (2. kiad.).