Párizs–Roubaix-kerékpárverseny

Párizs–Roubaix (Az Észak Pokla A klasszikusok királynője A húsvéti verseny)
A Párizs–Roubaix egyik jellemző szakasza
2024-es Párizs–Roubaix
Címvédő	Mathieu van der Poel (2024)
Legtöbb győzelem	Tom Boonen és Roger de Vlaeminck (4)
Adatok
Sportág	országútikerékpár-versenyzés
Kontinens	Európa
Ország	Észak-Franciaország
Időpont	április első fele (egynapos verseny)
Alapítva	1896
Első esemény	1896 (győztes: Josef Fischer)
Eddigi események száma	121 (2024)
Utolsó esemény	2024-es Párizs–Roubaix
Honlap	letour.fr

A Párizs–Roubaix (francia nyelven: Paris-Roubaix) egy országúti kerékpárverseny, egyike az öt Monumentumnak, az öt legnagyobb presztízzsel rendelkező egynapos versenynek. A rossz minőségű, macskaköves (ún. pavé) utak, és a gyakran hideg, esős észak-franciaországi időjárás által teremtett embertelen körülményei a legnevezetesebb és legnehezebb egynapos versennyé tették. Az Amaury Sport Organisation szervezi, akik többek között a Tour de France-ért is felelősek.

Történet

A Párizs–Roubaix az egyik legrégebbi kerékpárverseny, először 1896-ban rendezték meg, azóta csak a világháborúk idején maradt el. Az ötlet két Roubaix-i gyárostól, Théo Vienne-től és Maurice Péreztől származott, akik az akkor még nevezetesebb Bordeaux-Párizs felkészülési versenyének szánták. Az utat végül egy francia újság szerkesztője dolgozta ki. Az első versenyt április 19-én rendezték meg, innen kapta az egyik becenevét : La Pascale, azaz a Húsvét. Összesen 188-an álltak rajthoz Párizsban a majdnem 300 kilométeres versenyen.

A befutó Roubaix-ban

A legnépszerűbb beceneve, a l'enfer du Nord, azaz az Észak Pokla, akkor ragadt rá, amikor a verseny az első világháború után az egykori frontvonalakon futott, a romok és kráterek között. Eredetileg a verseny Párizs és a Roubaixben található velodrom között folyt, 1966-ban áttették a rajtot Chantillybe, 50 km-re Párizstól északra. 1977-től indul a mai helyéről Compiègne-ből, Párizstól 80 km-re északra. Az útvonal évről évre változik, ahogy az utakat újítják fel, a szervezőknek újabb elhanyagolt szakaszokat kell keresni, hogy a verseny ne veszítsen nehézségéből. Az UCI Országúti Világkupa harmadik versenye volt, majd az UCI ProTour bevezetése után, annak része lett 2005-től 2007-ig. 2008-ban nem vették be a ProTour naptárba a szervezők és a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) nézeteltérései miatt. A Párizs–Roubaix különlegessége, hogy a győztes a szokásos mutatós trófeák helyett egy kockakövet kap az útról, ennek ellenére ez az egyik legnagyobb eszmei értékkel bíró díj a kerékpárosok között.

Kizárások és viták

1936-ban a belga Romain Maes és a francia Georges Speicher sprintelt a győzelemért. Szemmel láthatólag a belga nyert, de a győzelmet Speichernek adták, a flamand szurkolók nagy felháborodására. Az 1949-es verseny végeredményének megállapításához több hónap és két nemzetközi konferencia kellett. André Mahé ért először célba, de útközben a versenybírók rossz felé irányították és más úton ment be a velodromba. Mahét hirdették ki győztesként, a második helyen az olasz Serse Coppi ért be, aki a híres Fausto Coppi testvére volt. Hónapokkal később a tiltakozások hatására Coppit is jogos győztesnek fogadták el, tehát a versenynek két győztese lett. Többször történtek kizárások is. 1930-ban a francia Jean Maréchal győzelmét elvették és visszaminősítették 2. helyezettnek, miután az eredetileg második, belga Julien Vervaeckét belökte egy gödörbe verseny közben. 1934-ben Roger Lapébie-t kerékpárcsere miatt zárták ki, ami akkor nem volt megengedett a verseny alatt. Miután rájöttek, hogy a kerékpárjáról hiányzik a verseny elején felragasztott matrica, a második helyezett Gaston Rebry-t hirdették ki győztesként. A 2006-os versenyen három versenyzőt is kizártak: a belga Leif Hostét és Peter van Petegemet, valamint az orosz Vlagyimir Guszevet. A versenyt Fabian Cancellara nyerte és ők érkeztek be mögötte 2., 3. és 4. helyen, de mivel átkeltek egy lezárt vasúti átkelőn, miközben a többiek megvárták a vonatot, ezért az eredményüket törölték. Tom Boonen és Alessandro Ballan kerültek fel a dobogóra Cancellara mögött, aki még a lezárás előtt átért a síneken. A győzelme viszont nem ezen múlott, már ekkor elegendő előnyt szedett össze ahhoz, hogy az üldözői ne érjék utol.

Az útvonal

Macskaköves út Lille környékén

A verseny 260 km hosszú, Compiègne-ből indul és a Roubaix-i velodromba érkezik be. Az út Franciaország egykori szénbányász vidékeinek rossz minőségű, egyenetlenül macskakövezett földútjain is halad, általában több, mint 50 kilométeren át. A kerékpárosok a verseny végére sárosan, szétrázatva érkeznek meg Roubaix-ba. Gyakran fordulnak elő defektek, bukások. A kerékpárok vázát is az átlagosnál jobban megterheli az út, nem ritkák a letört kormányok, nyergek miatti kerékpárcserék. Az utak minőségének javulása a 20. század során fenyegette a Párizs–Roubaix karakterisztikájának fennmaradását, a legtöbb macskaköves utat újraburkolták, vagy lezárták. 1965-ben már csak 22 km-t tettek meg pavén. Ezért 1968-ban a rendezők elkezdtek új szakaszokat keresni, így jutottak a Valenciennes-be vezető utakra, ahol még mindig megtalálható volt a macskaköves burkolat. Itt találtak rá a Trouée d'Arenbergre is, ami később a verseny szimbolikus részévé vált. Ez egy 2400 méter hosszú, különösen rossz minőségű útszakasz egy erdőben Wallers mellett. Különlegességét az erdei klímának köszönheti. Ha a verseny többi szakaszán egyébként napos, meleg idő van, itt akkor is hideg az idő, az utak csúszósak, vizesek. Általában itt történik a legtöbb bukás a versenyen. Többek között a többszörös győztes Johan Museeuw is majdnem elvesztette egyik lábát itt egy esés következtében.

A macskaköves szektorok

A rendezők osztályozzák a különböző szakaszokat hossz, útminőség és a versenyben lévő helye alapján.

Szakasz	Név	Kilométer	Hossz (méterben)	Kategória
28	Troisvilles	98	2200	3
27	Viesly	104	1800	3
26	Quievy	106,5	3700	4
25	Saint-Python	111,5	1500	2
24	Vertain	119	2000	3
23	Capelle-sur-Ecaillon – Le Buat	126	1700	3
22	Verchain-Maugré – Quérénaing	138	1600	3
21	Querenaing – Maing	141	2500	3
20	Monchaux-sur-Ecaillon	144	1600	3
19	Haveluy	155,5	2500	4
18	Trouée d'Arenberg	163,5	2400	5
17	Wallers – Hélesmes	170	1600	4
16	Hornaing – Wandignies	176,5	3700	3
15	Warlaing – Brillon	184	2400	3
14	Tilloy – Sars-et-Rosières	187,5	2400	3

Szakasz	Név	Kilométer	Hossz (méterben)	Kategória
13	Beuvry-la-Forêt – Orchies	194	1400	3
12	Orchies	199	1700	3
11	Auchy-lez-Orchies – Bersée	205	1200	2
10	Mons-en-Pévèle	210,5	3000	5
9	Mérignies – Pont-à-Marcq	216,5	700	2
8	Pont-Thibaut	219,5	1400	3
7	Templeuve l’Epinette Le Moulin de Vertain	225 225,5	200 500	1 2
6	Cysoing – Bourghelles Bourghelles – Wannehain	232 234,5	1300 1100	4 4
5	Camphin-en-Pévèle	239	1800	4
4	Le Carrefour de l’Arbre	242	2100	5
3	Gruson	244	1100	2
2	Hem	251	1400	1
1	Roubaix	257,5	300	1

A Trouée d'Arenberg (2008)

Rekordok

A leggyorsabb versenyt a holland Peter Post futotta, aki 1964-ben 45.129 km/h-s átlagsebességgel nyerte meg a versenyt. Legtöbbször a belga Roger De Vlaeminck és Tom Boonen nyert, akik négyszer állhattak a dobogó tetején. Háromszoros győztesek Octave Lapize, Gaston Rebry, Rik van Looy, Eddy Merckx, Francesco Moser és Johan Museeuw. A legsikeresebb nemzet Belgium 54 győzelemmel, a második Franciaország 30-cal. A legtöbb versenyt a belga Raymond Impanis fejezte be: összesen 16-szor ért célba. A legidősebb győztes Gilbert Duclos-Lassalle, aki 38 évesen nyerte meg a versenyt. A legnagyobb különbségű győzelmet Eddy Merckx aratta: 1970-ben 5 perc 20 másodpercet vert a második helyezettre.

Források

• Rajongói oldal Archiválva 2023. augusztus 14-i dátummal a Wayback Machine-ben (franciául)
• A macskaköves szektorok részletes leírása