Az Aggteleki-karszt gerinces állatai

Az Aggteleki Nemzeti Parkot ugyan elsősorban az élettelen természeti értékek védelmére hozták létre, de megalakítása működési területe (az Aggteleki-karszt és a Szalonnai-karszt) élővilágának megismerését is jelentősen elősegítette. Főleg a gerinces fauna, azon belül különösen egyes, ritka madarak és a nagyragadozók védelmére fordítanak jelentős figyelmet.

Halak

A kövi csík (Barbatula barbatula) a patakok felső szakaszán fordul elő.

A szivárványos pisztráng (Oncorhynchus mykiss) egyike a betelepített halfajoknak

A hegységben és az azt határoló völgyekben idáig több mint negyven halfajt azonosítottak, azaz a Magyarországon ismert halak több mint felét. E fajok közül 13 védett. 1. Főleg a patakok felső szakaszán, a forrásokhoz fordul elő:

• kövi csík (Barbatula barbatula, Noemacheilus barbatulus vagy Orthrias barbatulus),
• fenékjáró küllő (Gobio gobio),
• fürge cselle (Phoxinus phoxinus),
• sebes pisztráng (Salmo trutta),
• szivárványos pisztráng (Oncorhynchus mykiss).

A két pisztrángfajt úgy telepítették be a patakokba, és ott elszaporodva erősen visszaszorították az őshonos halfajokat, ezért további telepítésüket nem tartják kívánatosnak. Csak kora tavasszal, ívás idején keresi fel a forrásrégiót a körszájúak közé tartozó tiszai ingola (Eudontomyzon danfordi) 2. A patakok középső szakaszán helyenként tömegesen él:

• fejes domolykó (Leuciscus cephalus)
• nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus)

Ugyancsak a középső folyások lakója:

• sujtásos küsz (Alburnus bipunctatus, Alburnoides bipunctatus),
• felpillantó küllő (Gobio uranoscopus) – a Duna vízrendszerbében endemikus faj,
• petényi márna (magyar márna, Barbus peloponnesius) – értékes ritkaság, de itt gyakori,
• rózsás márna (Barbus fluviatilis).

A kisebb patakok alsó szakaszain és a Felső-Bódvában él:

• német bucó (Aspro streber) – a Duna vízrendszerbében endemikus faj,
• vágó csík (Cobitis taenia) – az iszapos medrű szakaszokon,
• menyhal (Lota lota) – a 2000-es években tűnt fel, a hideg vizet kedveli.

A Bódva völgyében egykor kiterjedt mocsarak maradványaiban jellemző (de ritka):

• réti csík (Misgurnus fossilis),
• kurta baing (Leucaspius delineatus).

A 90-es években különösen intenzívvé vált horgászat és a változatos helyi halfogó módszerek eredményeként teljesen eltűntek a nagy testű (főképp ragadozó) halak:

• csuka (Esox lucius)
• fogassüllő (Stizostedion lucioperca)
• vésettajkú paduc (Chondrostoma nasus)

termetesebb példányai.

Kétéltűek

A foltos szalamandra (Salamandra salamandra) az Aggteleki Nemzeti Park címerállata

gyepi béka (Rana temporaria)

zöld levelibéka (Hyla arborea)

A 16 hazai kétéltűfajból tizenhármat, a 15 hazai hüllőfajból kilencet figyeltek meg.

Farkos kétéltűek

Kétéltű az Aggteleki Nemzeti Park címerállata, a foltos szalamandra (Salamandra salamandra) is. Ez kora tavasztól késő őszig főleg Jósvafőn, a Tengerszem-tó környékén lelhető fel tömegesen. Mellette két gőtefaj említendő

• pettyes gőte (Triturus vulgaris),
• tarajos gőte (Triturus cristatus).

Mindkét gőtefaj az álló, legfeljebb lassan áramló vizeket kedveli; lárváik ősz elejéig a vízben fejlődnek.

Békák

Egyes békák:

• az úgynevezett zöld békák és az
• unkafélék (Bombinatoridae), amelyek közül a tájegységen leginkább a sárgahasú unka és a vöröshasú unka hibridje a leggyakrabban előforduló.

nagyon vízigényesek, ezért a téli időszak kivételével többnyire a különböző vizekben találjuk őket. Más fajok csak tavasszal, a párzás és peterakás idején keresnek maguknak vizet, egyébként leginkább a szárazföldön, bár többnyire nedves, páradús környezetben élnek. Főbb (eltérő rendszertani szintű) csoportjaik: 1. A bajuszos békák (Rana spp.) jellemző fajai:

• erdei béka (Rana dalmatina),
• gyepi béka (Rana temporaria),
• kecskebéka (Rana esculenta),
• tavi béka (kacagó béka, Rana ridibunda),
• kis tavibéka (Rana lessonae)

rendszeresen megtalálhatók a karszton a különféle zárt lomberdőkben és a melegkedvelő tölgyesekben. 2. A varangyfélék (Bufonidae) gyakran fordulnak elő a falvakban, ahol az éjjeli világítás fényeire gyűlő rovarokra vadásznak. 3. A levelibéka-félék (Hylidae) leggyakoribb faja a zöld levelibéka (Hyla arborea), amely főleg az állóvizek (a tócsáktól a mesterséges tavakig) közelében gyakori.

Hüllők

erdei sikló (Elaphe longissima)

fürge gyík (Lacerta agilis)

A 15 hazai hüllőfajból a karszton kilencet figyeltek meg.

Kígyók

Szorosan a víz közelében él:

• vízisikló (Natrix natrix) – inkább tavak mellett,
• kockás sikló (Natrix tessellata) – inkább patakok mellett.

A víztől távolabb, inkább az erdőben él:

• rézsikló (Coronella austriaca)
• erdei sikló (Elaphe longissima, olykor Zamenis longissimus).

A karszton egy viperafaj sem fordul elő.

Gyíkok

Erdőkben, erdei tisztásokon él:

• lábatlan gyík (törékeny kuszma, Anguis fragilis).

Gyakorlatilag minden árokparton, kaszált vagy legeltetett, tehát rövid füvű gyepen tömegesen él legközönségesebb hüllőnk, a fürge gyík (Lacerta agilis). A karsztbokorerdőket és a sziklagyepeket kedveli:

• fali gyík (Podarcis muralis)
• zöld gyík (Lacerta viridis) – akár fél méteresre is megnőhet.

Csak a Baradla-tetőről, a Nagyoldalról és a közeli Alsóhegyről ismert az apró, alig 10 cm-re növő magyar gyík (Ablepharus pannonicus).

Madarak

A császármadár (Tetrastes bonasia) legnagyobb magyarországi állománya itt él.

A közel 370 magyarországi madárfajból hozzávetőleg kétszázat figyeltek meg a hegységben, illetve a Jósva és a Bódva völgyében. Ezek közül mintegy 130 faj fészkelése legalábbis erősen valószínű. Egyebek közt itt él Magyarország legnagyobb és legstabilabb császármadár (Bonasa bonasia vagy Tetrastes bonasia) állománya (mintegy 50–60 pár). A hegység legjelentősebb madárritkasága a parlagi sas (Aquila heliaca). A nyírfajd (Tetrao tetrix vagy Lyrurus tetrix) az 1940-es, években költött itt utoljára.

Vizes, nedves élőhelyek madarai

A vízirigó (Cinclus cinclus) az Aggteleki-karszt patakpartjainak egyik ritka lakója.

A fokozottan védett vízirigó (Cinclus cinclus, kevesebb mint tíz fészkelő pár) a bővizű patakok felső folyásain, a meder fenekéről csipegeti táplálékát (főként felemáslábú rákokat és tegzeslárvákat). Hasonló, zárt patakvölgyekben él a hegyi billegető – (Motacilla cinerea) mintegy tizenöt párnyi állománya stabilnak tűnik. A Jósva alsó folyása, valamint a Bódva leszakadó partfalaiban költ néhány pár jégmadár (Alcedo atthis). Tavasszal és ősz elején számos rokonuk vonul át a területen; néhány Jósvafőn, a Tengerszem-tó mellett telel át. Főként a nádas, gyékényes tavakon, elvétve a folyóvizek mellett költ:

• tőkés réce (vadkacsa, Anas platyrhynchos),
• szárcsa (Fulica atra),
• vízityúk (Gallinula chloropus),
• kis vöcsök (Tachybaptus ruficollis).

A vízhez közeli növénytársulásokban, leggyakrabban a folyó fölé hajló fűzfaágak végére, a nyárfa terméséből építi gömb alakú fészkét a függőcinege (Remiz pendulinus). Valószínűleg a Bódva kavicszátonyain fészkel a billegetőcankó (Actitis hypoleucos). Elsősorban a nagy patakvölgyek bokortársulásaiban él a berki tücsökmadár (Locustella fluviatilis), aminek helyét a szárazodás, a növényzet átalakulása miatt egyre inkább a réti tücsökmadár (Locustella naevia) veszi át.

Bükkösök madarai

A barátcinege (Parus palustris) a bükkösök egyik jellemző madárfaja.

A korosabb bükkösökben fészkel:

• fehérhátú fakopáncs (Dendrocopos leucotos) – fokozottan védett, alig néhány pár,
• szürke küllő (hamvas küllő, Picus canus),
• kék galamb (Columba oenas),
• kis légykapó (Ficedula parva),
• örvös légykapó (Ficedula albicollis),
• hegyi fakusz (hosszúkarmú fakusz, Certhia familiaris),

Bükkösökben és fenyvesekben egyaránt előfordul:

• kormosfejű cinege (Parus montanus),
• barátcinege (Parus palustris) – e két faj hibridizálódik is.

Fenyvesek madarai

A keresztcsőrű (Loxia curvirostra) fenyvesekben él.

A fenyveseket (főleg feketefenyőt) az 1960-as években telepítették a meredek déli oldalak sziklás, bokorerdős részeire. Ez az intézkedés erdészeti szempontból hibásnak bizonyult, de a fenyvesek számos madárfajnak nyújtanak kiváló fészkelési lehetőséget. Énekesmadarak:

• keresztcsőrű (Loxia curvirostra),
• búbos cinege (Parus cristatus),
• fenyvescinege (Parus ater),
• királyka (Regulus regulus) – Európa egyik legkisebb madara. Rokona, a tüzesfejű királyka (Regulus ignicapillus vagy Regulus ignicapilla) leginkább csak átvonulóban fordul elő.

A ragadozó madarak közül főleg a fenyvesekben fészkel:

• karvaly (Accipiter nisus) – mintegy 10–15 pár,
• parlagi sas (Aquila heliaca),
• kígyászölyv (Circaëtus gallicus).

A kígyászölyvhöz hasonlóan főleg ürgével táplálkozik a kerecsensólyom (Falco cherrug), ez azonban az 1980-as években költött utoljára a karszton. A kuvik (Athene noctua) csak a karszt felvidéki részén költ; a határ magyar oldalán csak télen bukkan fel. A fenyvesek bokros tisztásain és a völgyekben költ:

• szürkebegy (Prunella collaris),
• süvöltő (Pyrrhula pyrrhula), főleg télen gyakori.

Itt telelő faj a fenyőszajkó (Nucifraga caryocatactes), ami 1993/94 őszén, telén jelent meg először tömegesen.

Átmeneti (gyertyános-bükkös, gyertyános-tölgyes) erdők madarai

Az uráli bagoly (Strix uralensis) legnagyobb magyarországi populációja a karszt átmeneti erdeiben honos.

• fekete fakopáncs (nagy fakopáncs, Dendrocopus major),
• héja (Accipiter gentilis) – 15–22 pár,
• uráli bagoly (Strix uralensis) – 1–12 pár,
• macskabagoly (Strix aluco),
• holló (Corvus corax) – 12–18 pár,
• egerészölyv (Buteo buteo) – 120–150 pár.

A legnagyobb hazai bagolyféle, az uhu az 1980-as években tűnt el a karszt magyarországi részéről, de mivel a szlovák részen örvendetesen szaporodik, várható, hogy hozzánk is visszatér.

A tölgyesek (melegkedvelő tölgyes, cseres-tölgyes) madarai

A tölgyesek egyik jellegzetes madárfaja a meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes).

Az erdőtársulások közül a tölgyesek madárvilága a leggazdagabb, és ez főleg az énekesmadaraknak:

• csilpcsalpfüzike (Phylloscopus collybita),
• sisegő füzike (Phylloscopus sibilatrix),
• vörösbegy (Erithacus rubecula),
• barátka (Sylvia atricapilla),
• kis poszáta (Sylvia curruca),
• zöldike (Carduelis chloris),
• erdei pinty (Fringilla coelebs),
• meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes),

köszönhető. A nagy testű madarak közül főleg a tölgyesekben fészkel:

• darázsölyv (Pernis apivorus) – 20–25 pár,
• békászó sas (Aquila pomarina),
• fekete gólya (Ciconia nigra),

Magyarország utolsó fajdféléje a császármadár (Bonasa bonasia vagy Tetrastes bonasia). Ennek legnagyobb és legstabilabb állománya (mintegy 50–60 pár) leginkább a dús cserjeszintű tölgyesekben fészkel, de nem annyira az erdő típusához, mint inkább annak változatosságához ragaszkodik. Földön fészkelő madár lévén felszaporodását főleg a vaddisznók gátolják. A 20. század elején még a nyírfajd is élt errefelé, de az 1940-es években kipusztult.

Erdőszéli bokortársulások madarai

A gyönyörű hangú fülemüle (Luscinia magarhynchos) az erdőszéli bokortársulások madara.

A nagyobb gyepes tisztásokat is tartalmazó erdőszéli bokortársulásokban nemcsak az erdőben élő énekesmadarakat találjuk meg, de ezekhez további fajok is csatlakoznak:

• kerti poszáta (Sylvia hortensis),
• mezei poszáta (Sylvia communis),
• karvalyposzáta (Sylvia nisoria),
• cigánycsuk (Saxicola torquata),
• rozsdás csuk (Saxicola rubetra) – csak a nedvesebb gyepterületeken,
• fekete rigó (Turdus merula),
• énekes rigó (Turdus philomelos),
• léprigó (Turdus viscivorus),
• fenyőrigó (Turdus pilaris) – csak télen de akkor nagy csapatokban,
• csonttollú (Bombycilla garrulus) – gyakran a fenyőrigóval együtt,
• fülemüle (Luscinia magarhynchos),
• nagy fülemüle (Luscinia luscinia) – nem költ, csak átvonul,

Karsztbokorerdők madarai

A két növénytársulás hasonlósága okán a mozaikosan sztyepprétekkel váltakozó karsztbokorerdőkben jórészt azok a fajok fordulnak elő, mint a gyepes bokortársulásokban. Más növénytársulásokban is elterjedt fajok:

• fitiszfüzike (Phylloscopus trochilus),
• lappantyú (Caprimulgus europaeus),
• erdei pacsirta (Lullula arborea),
• szürke légykapó (Muscicapa striata),

Tipikusan a karsztbokorerdőkben fészkel:

• bajszos sármány (Emberiza cia) – hazai állományának meghatározó hányada itt él.

Egyéb élőhelyek madarai

kabasólyom (Falco subbuteo)

búbos banka (Upupa epops)

fürj (Coturnix coturnix)

1. A bezárt kőbányákban költ a kövi rigó (Monticola saxatilis) – alig tíz pár. 2. Fás legelőkön, erdőszéli fasorokban:

• kabasólyom (Falco subbuteo),
• vörös vércse (Falco tinnunculus).

3. Tipikus falusi madarak (a házak körül, illetve a gyümölcsösökben):

• molnárfecske (Delichon urbica vagy Delichon urbicum),
• füsti fecske (Hirundo rustica),
• fehér gólya (Ciconia ciconia),
• házi veréb (Passer domesticus),
• csicsörke (Serinus serinus),
• házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros),
• búbos banka (Upupa epops) mintegy ötven pár,
• nyaktekercs (Jynx torquilla),
• tövisszúró gébics (Lanius collurio),
• kis őrgébics (Lanius minor),
• vörösfejű gébics (Lanius senator) költését csak 1981-ben figyelték meg,
• kuvik (Athene noctua),
• gyöngybagoly (Tyto alba),

4. Kaszálók, legelők madarai:

• fogoly (Perdix perdix)) – ritka,
• fürj (Coturnix coturnix),
• fácán (Phasianus colchicus),
• haris (Crex crex) – mintegy tíz pár.

Téli vendégek

Fészkelőhely híján növénytársuláshoz nem köthető, a karszton telelő madarak:

• kékes rétihéja (Circus cyaneus),
• gatyásölyv (Buteo lagopus),
• barna rétihéja (Circus aeruginosus) – ritka,
• vörös kánya (Milvus milvus) – ritka.
• nagy őrgébics (Lanius excubitor),

Emlősök

A szürke farkas (Canis lupus) az 1980-as évek közepén települt vissza a karsztra Szlovákiából.

A barlangok miatt a hegység legismertebb emlősei a denevérek, de a területen számos rovarevő, rágcsáló és kisragadozó is él. A nagyragadozók közül a szürke farkas (Canis lupus) az 1980-as évek közepén, az eurázsiai hiúz (Lynx lynx) az 1990-es évek elején települt vissza. Medvék szórványosan át- átlátogatnak a Felvidékről, de 2008-ig még nem telepedtek meg.

Vízi, vízközeli élőhelyek emlősei

Főleg a nagyobb patakok (Bódva, Jósva, Ménes-patak) mentén halásznak vadásznak a vízkedvelő cickányfajok:

• közönséges vízicickány (Neomys fodiens),
• Miller vízicickánya (Neomys anomalus).

Ugyanezeken a helyeken él a vízipocok (Arvicola amphibius), míg a 20. század elején, Amerikából betelepített pézsmapocok (Ondatra zibethicus) jóformán minden víz mentén megtalálható. A Bódva völgyében (főleg a holtágak mentén) a 20. század közepén még rendszeresen előfordult az európai vidra (Lutra lutra).

Erdei kisemlősök

mogyorós pele (Muscardinus avellanarius)

európai mókus, (Sciurus vulgaris)

A hűvösebb erdők (fenyves, bükkös, gyertyános) talajszintjén élő, bár telente gyakran a falvakba húzódó rovarevők:

• erdei cickány (Sorex araneus),
• törpe cickány (Sorex minutus);

a lombkoronában a nagy pele (Glis glis, illetve Myoxus glis). A tölgyesekben és a bokorerdőkben élnek az

• erdei egerek (Apodemus spp.):
  • sárganyakú erdeiegér (Apodemus flavicollis),
  • közönséges erdeiegér (Apodemus sylvaticus),
  • kislábú erdeiegér (Apodemus microps),
  • pirókegér (Apodemus agrarius),

valamint a pockok:

• erdei pocok (Evotomys hercynicus),
• mezei pocok (Microtus arvalis);

a lombkoronában pedig a pelék:

• mogyorós pele (Muscardinus avellanarius),
• erdei pele (Dryomys nitedula).

A kerti pele (Eliomys quercinus) egyetlen, Magyarországról ismert maradványa a Nagyoldali-zsombolyból, egy bagolyköpetből került elő. A különféle pelék télire (a nagy pele nem ritkán egész évre) gyakran beköltöznek a falvakba, házakba. Valóban a lombkoronaszint lakói a mókusok, (Sciurus vulgaris).

Kisragadozók

A lombos erdőkben leginkább a ragadozó madarak fészkeibe költözik be a nyuszt (Martes martes). A legtöbb nyest (Martes foina) már beköltözött a falvakba, és a padlásokról, templomtornyokból jórészt kiszorította a baglyokat és a denevéreket is. Az átmeneti (bokros, lomberdős) tájak lakói:

• menyét (Mustela nivalis),
• hermelin (Mustela erminea),
• európai borz (Meles meles meles) – ez a művelt földekre is gyakran kilátogat.

Mezőgazdaságilag művelt földek kisemlősei

A közönséges vakond (Talpa europea) védett állat ugyan, a kertek gazdái mégis többnyire irtandó kártevőnek tekintik. A cickányfélék közül ebben a környezetben érzi jól magát:

• keleti cickány (Crocidura suaveolens),
• mezei cickány (Crocidura leucodon).

Főleg az erdőszéleken él a keleti sün (Erinaceus concolor). Leginkább a kisebb-nagyobb tisztásokon fordul elő a törpeegér (Micromys minutus). A mezei nyúl (Lepus europaeus) állománya kicsi, de stabil. A közönséges ürge (Spermophilus citellus) többnyire a legeltetett, rövid füvű gyepeken ássa üregeit. Magyarországon védett faj, mert ez a kerecsensólyom (Falco cherrug) legfőbb és a parlagi sas (Aquila heliaca) szinte kizárólagos tápláléka.

Denevérek

Nyáridőn a nappalt még a barlangban telelő denevérek is jobbára fák odvában, illetve emberi építményekben töltik, így számos faj fennmaradása attól függ, megmaradnak-e az öreg erdők odvas fái. A karszton a 28 európai denevérfajból 21 megtalálható. Fontosabb fajok:

• korai denevér (Nyctalus noctula),
• kései denevér (Eptesicus serotinus),
• kereknyergű patkósorrú denevér (Rhinolopus euryale),
• kis patkósdenevér (Rhinolophus hipposideros),
• szürke hosszúfülű-denevér (Plecotus austriacus),
• csonkafülű denevér (Myotis emarginatus),
• nagyfülű denevér (Myotis bechsteini).

Nagytestű növényevők

Az ebbe a kategóriába tartozó fajok közül minden párosujjú patás:

• vaddisznó (Sus scrofa),
• európai őz (Capreolus capreolus),
• gímszarvas (Cervus elaphus),
• muflon (Ovis musimon)

vadászható. A vaddisznó- és a gímszarvasállomány is jóval nagyobb a terület természetes eltartó képességénél; a betelepített muflonok számát a nagyragadozók egyenletes szinten tartják.

Nagyragadozók

A vadászat, a mező- és erdőgazdálkodás hatására a karsztról valamennyi, őshonos nagyragadozó kipusztult, a szervezett természetvédelem kezdete óta azonban elkezdtek visszatelepülni. A legnagyobb fennmaradt ragadozó a vörös róka (Vulpes vulpes). A vadmacska (Felis silvestris) főleg amiatt van veszélyben, hogy könnyen kereszteződik a házi macskával (Felis silvestris catus).

• A farkas (Canis lupus) az 1980-as évek közepe óta állandó lakó.
• A hiúz (Lynx lynx) az 1990-es évek elején telepedett meg újra.
• A barna medve (Ursus arctos) 2008-ig alkalmi látogató maradt.

Források

• Aggteleki Nemzeti Park
• Horváth Róbert: Az Aggteleki-karszt gerinces állatai. Az Aggteleki Nemzeti Park természeti értékei II. ANP Igazgatóság, Jósvafő.