Bateau-Lavoir
| Bateau-Lavoir | |
 | |
| A Bateau-Lavoir az egyik utolsó, még létező párizsi műterem-együttes | |
| Település | Párizs 18. kerülete |
| Cím | place Émile-Goudeau (13 - 13 bis) |
| Hasznosítása | |
| Felhasználási terület |
|
| Elhelyezkedése | |
 Bateau-Lavoir
Pozíció Párizs térképén
| |
 é. sz. 48° 53′ 10″, k. h. 2° 20′ 15″48.886111°N 2.337611°EKoordináták: é. sz. 48° 53′ 10″, k. h. 2° 20′ 15″48.886111°N 2.337611°E | |
| Bateau-Lavoir weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Bateau-Lavoir témájú médiaállományokat. | |
A Bateau-Lavoir (Hajó-mosoda) neves párizsi műterem-együttes. A 19. század végén egy nyomorúságos épület volt a párizsi Montmartre-on, a Rue Ravignan 13. szám alatt, a mai Émile Goudeau téren. Nevét Max Jacob költőtől kapta. Jelentősége azért nagy és emlékezete azért maradt fenn, mert a 19–20. század fordulóján jelentős avantgárd művészek laktak és alkottak itt, akik komoly hatással voltak a modern művészet alakulására, falai között született meg a kubizmus is. Az épületet állítólag bontási anyagból származó deszka- és gerendahulladékokból eszkábálták össze, talán életveszélyes is volt. Akkoriban „kelepce háznak” (Maison du Trappeur) is nevezték. Újjáépített részei még ma is állnak, változatlanul műtermekként szolgálnak.
Története
Az épületet eredetileg 1860 táján egy zongoragyártó iparos építette félig fából, mely egy bedőlt kőbánya falának támaszkodott. A meredek utcára épült ház elülső homlokzata földszintes, hátsó homlokzata már két emelet magasan igazodott a dombhoz.[1] Az 1880-as években a különböző szintű, elhagyott zongoragyárat tulajdonosa, Maillard, egyszobás, üvegtetővel ellátott lakásokra osztotta.1889-ben így mintegy 20 műteremlakást alakított ki.[2] Nevét, Bateau-Lavoir (Hajó-mosoda), Max Jacobtól kapta, a név első felére a magyarázat, hogy úgy nyíltak a keskeny folyosóról a fűtetlen szobák, mint egy gőzösön a kajütök, a név második fele – mosoda – inkább ironikus szülemény lehetett, mivel az egész házban pusztán egyetlen vízcsap akadt, bár utalhatott az ott száradó ruhákra is.[1] Az akkor még idillikusan békés helyen, a Montmartre lejtőjén levő, ugyanakkor sötét és piszkos helyiségekbe először egy Maxime Maufra nevű festő költözött be az 1890-es évek elején, és itt fogadta barátait, például Aristide Briand-t és Paul Doumer-t, akik lapot alapítottak. Addig – van Dongenen kívül – egy mosónő, egy zöldségárus és egy öreg képrestaurátor lakott itt. Az első nevesebb festő, aki ide költözött, Kees van Dongen volt a századfordulón, majd 1904-ben Pablo Picasso, 1904-től 1909-ig élt itt, és még 1912-ig műtermet tartott fenn. Emlékei szerint a műterme nyáron kemence, télen jégverem volt, még a víz is megfagyott, az ablakok előtt korhadt zsalugáterek voltak.[3] Ettől kezdődően azonban folyamatosan bohém művészek kezdték elfoglalni az épületet: Pier Mac Orlan, Juan Gris, Salmon, Gargallo, Max Jacob, Pierre Reverdy és mások. Belőlük aztán olyan baráti-művészi közösség alakult ki, aminek híre terjedt a párizsi művészvilágban. Eljárogatott ide Henri Matisse, Georges Braque, André Derain, Raoul Dufy, Marie Laurencin, Amedeo Modigliani, Jean-Paul Laurens, Maurice Utrillo, Jacques Lipchitz, Jean Metzinger, aztán az írói-költői körből Guillaume Apollinaire, Alfred Jarry, Jean Cocteau, Gustave Coquiot, André Warnod, a színészek közül Charles Dullin, Harry Baur, Gaston Modot, a műkereskedők közül Ambroise Vollard, Daniel-Henry Kahnweiler, Berthe Weill és sokan mások. Ebben a pezsgő légkörben bontakozott ki a század legjelentősebb irányzata, a kubizmus, Picasso „Avignoni kisasszonyok”-jának megfestését követően. Számos emlékezetes esemény fűződik a Bateau-Lavoir-hoz. Az egyik, amikor Modigliani – részegségében – barátai számos festményét megsemmisítette. A másik gyakran emlegetett, a művészettörténetbe is bevonult esemény 1908-ban történt, amikor Picasso egy bohém bankettet rendezett a vámos Henri Rousseau tiszteletére, ekkor a házban lakó fehér szakállú restaurátor játszotta el a művészeti ügyek miniszterének szerepét. A legenda szerint a sok-sok dicsérettől és talán a bortól is megrészegült Rousseau ezt mondta az összejövetel végén Picassónak: „Szó, ami szó, te meg én, mi vagyunk a legnagyobb festők, én a modern, te meg az egyiptomi stílusban.”[4] A banketten a fő helyen az 1908 táján Picasso által egy zsibárusnál öt frankért megvett Rousseau kép, a Női portré (1895), vagy más néven a Yadwigha állt, ezt a festményt Picasso élete végéig megőrizte.[5][6]
-
Pablo Picasso, 1904 -
-
Henri Rousseau: Önarckép
1902/03, Picasso Múzeum, Párizs
.jpg)
Az első világháború kitörése után a festők, művészek elhagyták a Bateau-Lavoir-t, a Montmartre-ról a Montparnasse-ra költöztek, és csak sok évvel később fedezte fel ismét a festők új generációja. Többször leégett, 1970-ben is – egy évvel azután, hogy műemlékvédelem alá helyezték – tűz pusztította, a tűz ekkor már minden régi emléket megsemmisített, csak az épület homlokzata maradt meg.[1] 1978-ban az immár részben betonból rekonstruált épületben 25 műteremlakást alakítottak ki. Az újabb generációk közül több magyar művésznek is volt műteremlakása a Bateau-Lavoir-ban, Rozsda Endre 1979-től haláláig, Csernus Tibor a ’70-es években jutott műteremhez itt.[7] A mai Émile Goudeau tér a hidropaták irodalmi klubjának alapítójáról, Émile Goudeau íróról kapta nevét, a macskaköves kis téren a fák alatt egy Wallace-ivókút áll.
-
Az 1970-ben az épületben fellobbant tűz -
A felújított Bateau-Lavoir 2016-ban - Émile-Goudeau tér 13. -
A Bateau-Lavoir bal odalán lévő épületben - Émile-Goudeau tér 11. -, a műtermek történetét bemutató vitrin
A Bateau-Lavoir nevezetes lakói
- Pablo Picasso[8]
- Pablo Gargallo
- Juan Gris
- Max Jacob
- Pier Mac Orlan
- Pierre Reverdy
- Rozsda Endre
- André Salmon
- Kees van Dongen
- Ksenia Milicevic
Jegyzetek
- ↑ 1,0 1,1 1,2 Pálfy József. Párizs. PANORÁMA, 233. o.. ISBN 963 243 639 5. Hozzáférés ideje: 2023. október 1.
- ↑ Le Bateau-Lavoir.
- ↑ Brassai. Beszélgetések Picassóval. Corvina Könyvkiadó (1968). Hozzáférés ideje: 2023. október 2. 108. o.
- ↑ Maurice Raynal: Bateau-Lavoir. A modern festészet lexikona. 27–28. old.
- ↑ (1961. április 5.) „Zöllner Rousseau. Aus dem Warenhaus”. Der Spiegel 15.
- ↑ John Malcolm Brinnin: 'Das banquet Rousseau.'. [2008. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. október 2.). In: Die dritte Rose. Gertrude Stein und ihre Welt. Suhrkamp, Frankfurt/M. 1991, ISBN 3-518-38320-5, S. 122–128.
- ↑ CSERNUS ÉS A MONTMARTRE - Egy műterem titkai. KOGART, 2018. (Hozzáférés: 2023. október 2.)
- ↑ Valentin Grivet: Le Bateau-Lavoir, au-delà du mythe. La Gazette de l'Hôtel Drouot, 2018. március 15..
Források
- A modern festészet lexikona. Corvina Kiadó, Budapest, 1974.
További információ
- Jacques Hillairet, Connaissance du vieux Paris, Éditions Princesse, Paris, 1956 (ISBN 2-85961-019-7).
- Jeanine Warnod, Le Bateau-Lavoir : 1892-1914, Bruxelles et Paris, Presses de la connaissance et Weber, coll. « Témoins et témoignages / Histoire », 1975, 163 p. (BNF 34550216).
- Jeanine Warnod, Le Bateau-Lavoir : Berceau de l'art moderne (catalogue de l'exposition, Institut de France, Musée Jacquemart-André, 31 octobre 1975-31 janvier 1976), Paris, Musée Jacquemart-André, 1975, 126 p. (OCLC 729756911, BNF 34557216).
- Jeanine Warnod, Le Bateau-Lavoir, Paris, Mayer, 1986, 191 p. (ISBN 9-78285-299-0173).
- Monique Clerc (auteur), Anne Lemaitre (réalisatrice) et Jean Wiéner (musique), Naissance du cubisme : Le Bateau-Lavoir, Paris, Centre national de documentation pédagogique, coll. « Radiovision RV », 1986, 20 p., 16 diapos et 1 cassette audio (30 minutes) (BNF 38165579).
- Pierre Daix, Picasso au Bateau-Lavoir, Paris, Flammarion, coll. « Histoire d'un jour », 1994, 223 p. (ISBN 2-08-012354-8).
- Le Bateau-Lavoir et La Ruche : Montmartre et Montparnasse, Tokyo, Tokyo Art Institute, 1994 (OCLC 84265642).
