Heleioporus psammophilus
 | ||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Heleioporus psammophilus Lee & Main, 1954 | ||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Heleioporus psammophilus témájú rendszertani információt. |
A Heleioporus psammophilus a kétéltűek (Amphibia) osztályának békák (Anura) rendjébe, a mocsárjáróbéka-félék (Limnodynastidae) családjába, azon belül a Heleioporus nembe tartozó faj.
Nevének eredete
A latin psammophilus jelentése homokkedvelő, neve ezzel utal élőhelyének talajára.[1]
Előfordulása
Ausztrália endemikus faja. Az ország Nyugat-Ausztrália államának délnyugati részén, a Darling-hegység nyugati peremén, a Dongara-régiótól Esperance-ig, a tengerszinttől 600 m-es tengerszint feletti magasságig honos. Elterjedési területének mérete körülbelül 78 500 km².[2]
Megjelenése
Közepes méretű békafaj, hossza elérheti a 6 cm-t. Robusztus felépítésű, végtagjai viszonylag rövidek. Háti bőre barna vagy szürke színű, fehér vagy szürke mintázattal (a Heleioporus eyrei fajtól eltérően, a mintázatnak nincs sárga színezete). Oldalának alsó részén általában fakó dudorok találhatók. A Heleioporus eyrei fajtól eltérően a hímek első ujján hüvelykkinövések láthatók, bár déli populációjánál ez a kinövés szintén hiányzik.[1]
Életmódja
Élőhelye homokos talajú, tőzeges, savas kémhatású mocsarak, ahol a domináns növényzetet a Xanthorrhoea nevű fűfafélék alkotják. Párjukat a nőstények választják, akik a hím által, a víz közelében ásott üregekben párzanak. A hímek az őszi esők után csak egy hónapig hallatják éneküket.[1] A nőstény az üregben készített habágyba 100–250 petét rak. Az üregekből az esőzések mossák ki az ebihalakat, akik így a vízfolyásokba jutnak.[3] Az ebihalak hossza elérheti az 5 cm-t, farkuk hossza testük hosszának 1,5-szöröse. Színük sötétbarna vagy fakó szürke, oldalukon egy sor vékony, világos árnyalatú csík húzódik. Az ebihalak átalakulása szeptember és október hónapok során meg végbe.[1]
Természetvédelmi helyzete
A vörös lista a nem fenyegetett fajok között tartja nyilván. Elterjedési tartományán belül több védett terület is található.
Jegyzetek
- ↑ 1,0 1,1 1,2 1,3 Heleioporus psammophilus (Gray 1845) Western Australian Museum
- ↑ AmphibiaWeb
- ↑ Tyler, M.J., Smith, L.A., and Johnstone, R.E. (1994). Frogs of Western Australia. Western Australian Museum, Perth
Források
- A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2020. november 22.) (angolul)
- Lee & Main, 1954 : Two new species of burrowing frogs of the genus Helioporus Gray from South-Western Australia. Western Australian Naturalist, vol. 4, n° 7, p. 157-159.
- Amphibian Species of the World 6.0
- A Heleioporus psammophilus az AmphibiaWeb oldalon
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2020. november 22.)
- Barker, J.. A Field Guide to Australian Frogs. Surrey Beatty & Sons (1995). ISBN 0-949324-61-2
