IV. Vencel cseh király
| IV. Vencel | |
 | |
| Csehország királya | |
| Uralkodási ideje | |
| 1378 – 1419 | |
| Koronázása | Prága 1363. június 15. |
| Elődje | I. Károly |
| Utódja | Zsigmond |
| Német király | |
| Uralkodási ideje | |
| 1376. június 10.[1] – 1400. augusztus 20.[1] | |
| Koronázása | Aachen 1376. július 6.[1] |
| Elődje | IV. Károly |
| Utódja | I. Rupert |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Luxemburg-ház |
| Született | 1361. február 26. Nürnberg[1] |
| Elhunyt | 1419. augusztus 16. (58 évesen) Wenzelstein[1] |
| Nyughelye | Szent Vitus-székesegyház |
| Édesapja | IV. Károly |
| Édesanyja | Świdnicai Anna |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa | |
.svg) | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz IV. Vencel témájú médiaállományokat. | |
IV. Vencel vagy Luxemburgi Vencel (németül: Wenzel von Luxemburg), (1361. február 26.[1] – 1419. augusztus 16.[1]) cseh-, és német-római király. Zsigmond magyar király bátyja és magyarországi trónjának örököse
Élete
Ifjúkora
IV. Károly német-római császár és harmadik felesége, Świdnicai Anna fiaként született.[2] Alig kétévesen édesapja kívánságára cseh királlyá koronázták. Tízéves korában hozzáadták I. Albert bajor herceg Johanna nevű leányát.[2] 1373-ban Brandenburg őrgrófságát kapta hűbérül, de azt továbbra is atyja kormányozta.[2]
Német király
Édesapja jelentős pénzösszeget fizetett a választófejedelmeknek, hogy fiát válasszák meg német királynak. 1376. június 10-én német királlyá választották és július 6. megkoronázták Aachenben.[2] Tényelges uralma 1378-ban, apja halálát követően kezdődött.[2] Soha nem koronázták meg császárnak. Uralkodásával egy több, mint 120 éves hagyomány tört meg: a Hohenstaufok óta ez volt az első eset, hogy fiú az édesapját követte a német királyi méltóságban.[1]
A pápaság problémája
Az avignoni pápa, V. Orbán utóda, XI. Gergely 1377 elején visszatért Rómába.[1] 1378-ban bekövetkezett halála után Rómában VI. Orbánt választották pápává, majd Fondiban VII. Kelement.[1] Ez utóbbi hamarosan Avignonba kényszerült távozni vetélytársa elől, ahol a Francia Királyság támogatását élvezte.[1] Vencel az 1379. évi frankfurti gyűlésen VI. Orbán mellett tette le a szavazatát, de miután egyértelmű lépéseket egyelőre nem tett az ügyben, a viszály elhúzódott.[3]
Városháború
1381-re újra fellobbant a még IV. Károly alatt kezdődött városháború.[4] Mainz, Worms, Speyer, Frankfurt, Strassbourg csatlakozásával létrejött a sváb és Rajna-menti városok nagy szövetsége, amely kezdetben 41, később 70 tagot számlált.[4] E szövetség ellenében lovagi és fejedelmi egyesülések alakultak.[4] Vencel Németországban kezdetben arra törekedett, hogy a hercegek, lovagok és a városok közötti örökös viszálykodásoknak véget vessen,[2] így 1383-ban a nürnbergi birodalmi gyűlésen ünnepélyesen kihirdette a közbékét,[2][4] és megszüntette az összes addigi szövetkezést.[4] 1384-ben a heidelergi egyezményben a fejedelmek megígérték ugyan, hogy nem cselekszenek a városok ellenében, azok pedig pedig lemondanak a védelmükre létrehozott saját katonai szerveződésekről[4] – de a háború így sem volt elkerülhető.[4] A délnémet szövetség 1385-ben egyesült a svájcival, majd az utóbbi 1386-ban Sempachnál, 1388-ban pedig Näfelsnél győzelmet aratott az osztrák sereg felett.[4] Vencel 1387-ben a Wittelsbachok ellen a városokkal lépett szövetségre, támogatást azonban a Csehországban kitörő zavargások miatt nem tudott nyújtani a számukra.[4] Vencel elkeseredésében mind jobban visszavonult a közügyektől, idejét otthon, Csehországban, vadászattal és dőzsöléssel töltötte.[2] A délnémet városok ezután 1388-ban Döffingennél II. Eberhard württembergi gróftól, majd Wormsnál és Speyernél I. Rupert pfalzi választófejedelemtől vereséget szenvedtek, ami el is döntötte a háború kimenetelét.[4] Vencel 1389-ben a csehországi Cheb (németül: Eger) várába fejedelmi gyűlést hívott össze, hogy a közbéke feltételeit megállapítsa.[2] Ezen gyűlésen cserben hagyta a városokat – holott azokat röviddel előbb még ő buzdította ellenállásra[2] – megtiltván azok egymás közti szövetségkötését.[4]
Nepomuki Szent János kivégzése
Csehországban is meggyűlt a baja a hatalomra vágyó nemességgel és a papsággal.[2] Viszályba keveredett a prágai érsekkel. Annak titkárát, Nepomuki Jánost 1393-ban a Moldva folyóba dobatta, mert azzal gyanúsította, hogy az érseket ellene bujtogatta.[2] A helynök egyúttal Zsófia királyné gyónási titkának kiadását is megtagadta.[5] Keményen harcolt a nemesekkel, akik megtagadta a koronajavak visszaszolgáltatását. Többüket az igazságszolgáltatás mellőzésével kivégeztette.[2]
Fogsága
Tehetetlen, erőszakos és kegyetlen uralma arra bírta a cseh vezetőket, hogy fivéréhez, Zsigmond magyar királyhoz és unokatestvéréhez, Jobst (Jodok) morva őrgrófhoz forduljanak.[2] Az ő részvételükkel sikerült 1394-ben a császáron rajtaütni prágai várában és több hónapon át tartó (május 8. – augusztus 1.[1]) ostromot követően fogságba vetni[2] Vencelt Felső-Ausztriában tartották foglyul. Végül ellenfelei az öccse, János görlitzi herceg és néhány német fejedelem erélyes fenyegetései folytán bocsátották csak szabadon.[2] Szabadulásakor azonban kénytelen volt olyan szerződést aláírni, ami királyi hatalmát erősen csökkentette, ellenben erősen megnövelte az oligarchia befolyását.[2] Vencel ekkor elhagyta Németországot, és 1397-ig nem is tért oda vissza.[4]
A pápasággal kapcsolatos diplomáciája
Első feleségének, Johannának 1386-ban bekövetkezett halála után – akit Vencel kedvenc vadászebei téptek szét – a király egyre inkább az alkohol rabjává vált.[4] Talán ez is közrejátszott abba, hogy a VI. Károly francia királlyal az egyházszakadás megszüntetésének okán összehívott reimsi tárgyalásokon még abba is beleegyezett, hogy az időközben elhunyt Orbán utódát, IX. Bonifácot lemondásra bírja a francia pártfogást élvező XIII. Benedek javára.[4] (VII. Kelemen még 1394-ben meghalt.[4])
Trónfosztása
A római pápa legitimitásának kétségbe vonása miatt a birodalom ügyeit egyébként is elhanyagoló király ellen 1399-ben Marburgban a mainzi, a kölni, a pfalzi és a szász választófejedelmek szövetséget kötöttek – az egyesüléshez hamarosan csatlakozott a trieri érsek is.[6] 1400-ban a rensei gyűlésen a fejedelmek letették Vencelt a trónról, és helyébe a pfalzi III. Rupertet választották meg.[6] Vencel azonban nem volt hajlandó lemondani. Seregeivel betört Csehországba, de vállalkozása sikertelennek bizonyult.[7] Ekkor tárgyalásba bocsátkozott Ruperttel, felajánlotta neki a római királyi címet, ha elismeri Vencelt császárnak.[6] A tárgyalások azonban nem vezettek eredményhez.[6] A császári trónfosztást soha el nem ismerő Vencel ezután még 19 évig uralkodott királyként Csehországban.[6]
Cseh királyként
Hamarosan Gian Galeazzo Visconti milánói herceg Itáliába hívta, miután ott győzelmet aratott Ruperten.[8] Vencel azonban időközben, 1402-ben, öccsével, Zsigmonddal, majd ennek szövetségesével, IV. Albert osztrák hercegel háborúba keveredett.[8] A harcok 1404-ig folytak.[8] Az sem segített a helyzetén, hogy az 1409-es pisai zsinat őt ismerte el római királynak.[8]
Az 1410-es királyválasztás
1410-ben, Rupert halálakor a királyválasztás során a szász választóval együtt - a 7 választófejedelem egyikeként - önmagára szavazott, később azonban megegyezett Jobsttal.[9] Miután végül öccsét, Zsigmondot 1410-ben német királlyá választották, Vencel – a körülmények által kényszerítve – átruházta jogait fivérére, ám feltételezett császári címét megtartotta, és hátralévő éveit váraiban, ill. vadászkastélyaiban töltötte megszokott kedvteléseivel.[2] Egy ideig támogatta Husz Jánost, 1412-ben azonban már határozottan fellépett ellene.
Halála
1419-ben szívszélhűdés érte, és nem sokkal később elhunyt. Jelentős könyvgyűjtemény maradt utána.
Házasságai
Első felesége Bajor Johanna, akit 1370-ben vett el. Ő 1386-ban meghalt. Második felesége Bajor Zsófia volt. Őt 1389-ben vette feleségül. Zsófia túlélte férjét, és 1425. szeptember 26-án halt meg. Gyermeke egyik házasságából sem született.
Származása
Családfa
| I. János * 1296. VIII. 10. † 1346. VIII. 26. |
Přemysl Erzsébet * 1292. I. 20. † 1330. IX. 28. |
Świdnicai Henrik * 1316 † 1345. VI. 28. k. |
Anjou Katalin † 1355 | ||||||||||
| IV. Károly * 1316. V. 14. † 1378. XI. 29. |
Świdnicai Anna * 1339 † 1362. VII. 11. |
||||||||||||
| 1 Wittlesbach Johanna * 1356 † 1386. XII. 31. OO 1370 |
IV. Vencel * 1361. II. 26. † 1419. VIII. 16. |
2 Wittelsbach Zsófia * 1376 † 1425. IX. 26. OO 1389 |
Források
- Bánlaky József. III. Újabb viszálykodás és megegyezés Zsigmonddal., A magyar nemzet hadtörténelme (magyar nyelven), Budapest: Grill Károly Könyvkiadóvállalata (1929). Hozzáférés ideje: 2016. március 19.
Jegyzetek
- ↑ 1,00 1,01 1,02 1,03 1,04 1,05 1,06 1,07 1,08 1,09 1,10 1,11 Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 963 9025 66 6 116. oldal
- ↑ 2,00 2,01 2,02 2,03 2,04 2,05 2,06 2,07 2,08 2,09 2,10 2,11 2,12 2,13 2,14 2,15 2,16 2,17 Vencel. In A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X
- ↑ Weiszhár 116–117. oldal
- ↑ 4,00 4,01 4,02 4,03 4,04 4,05 4,06 4,07 4,08 4,09 4,10 4,11 4,12 4,13 4,14 Weiszhár 117. oldal
- ↑ Szombathy Viktor: Csehszlovákia (Panoráma útikönyvek, Athenaeum Nyomda, Bp. 1981.) ISBN 963-243-185-5
- ↑ 6,0 6,1 6,2 6,3 6,4 Weiszhár, 118. oldal
- ↑ Weiszhár, 119. oldal
- ↑ 8,0 8,1 8,2 8,3 Weiszhár, 120. oldal
- ↑ Weiszhár, 124. oldal
Kapcsolódó szócikkek
- Csehország uralkodóinak listája
- Cseh fejedelmek és királyok családfája
- Német királyok listája
- Német királyok családfája
| Előző uralkodó: IV. Károly |
Német király 1378 – 1400 Német-római császár –
 |
Következő uralkodó: Rupert | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Előző uralkodó: I. Károly |
Következő uralkodó: Zsigmond |
|   | |
