Ibér írások

Innen: Hungaropédia
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
Ibériai írások a paleohispán írások között.
Az ibériai nyelv a paleohispán nyelvekkel összefüggésben . A világoszöld (a Földközi-tenger partja mentén) az ibériai nyelv, a sötétszürke (főleg Dél-Portugália) a tartesszoszi nyelv, a sötétkék (Spanyolország középső része) a keltibér nyelv, a világoskék (főleg Észak-Portugália) a luzitán nyelv, a sötét pedig zöld (Kelet Pireneusok) az akvitániai nyelv kiterjedését mutatja.
Paleohispán billentyűzet [1]
Az északkeleti ibériai írás „kettős” változatának javaslata (Ferer i Jané alapján), 2005.
Az Ullastrettől származó ólomplakett az írásrendszer mindkét változatával.
Egy északkeleti ibériai írás (nem szerepel mindkét változat).
A délkeleti ibér írás lehetséges jelkészlete (Correa 2004). A vörös a vitatható eredetű írásjeleket szimbolizálja.
Ólomtábla La Bastida de les Alcusses-ból (Moixent) délkeleti ibériai írással.
A gréko-ibér ábécé.
Ólomtábla la Serretából (Alcoi) a gréko-ibér ábécével

Az ibér írások a kihalt ibér nyelv leírásához használt paleohispán írások. Az írásrendszerek népes családjában egy szokatlan ágat képviselnek, mivel inkább félszótagírások mint teljes értékű ábécék. A legrégebbi ibér nyelvű feliratok az időszámításunk előtti 4. vagy esetleg az 5. századból származnak, a legkésőbbiek pedig a Kr.e. 1. század végéről, esetleg az i.e. 1. század elejéről.

Változatok

A családnak két fő grafikai és földrajzi változata van:

Abban az értelemben, hogy az ibér írások az ibér nyelv ábrázolására létrehozott írásrendszerek. Volt egy olyan változat, amely a görög írás egy helyi formája volt az ibér nyelv hangjaihoz igazítva, a gréko-ibér ábécé. Elsősorban Alicanteban és Murciában használták. A délnyugati ibér írás, amely nagyon hasonlít a délkeletihez, de a tatesszoszi nyelv lejegyzésére használták, ismert még a keltibér írás, amely az északkeleti ibér írás közvetlen leszármazottja, és a keltibér nyelv leírására használták, de nem bizonyított, hogy technikailag valóban rokonságban áll az ibér írásokkal. Az északkeleti változatot gyakran egyszerűen ibériai írásnak nevezik, mivel az ismert ibér nyelvű feliratok 95%-a ezzel az írással készült. Ezeket főként az Ibériai-félsziget északkeleti részében találták meg, főként a Languedoc-Roussillon és Alicante közötti tengerpart mentén, de találtak leleteket az Ebro-völgyében is. A délkeleti ibér írás kevéssé ismert, és a feljegyzésekben is vannak hiányosságok: Nincsenek egyértelműen azonosított jelek például a /gu/, /do/ és /m/ szótagok és hangok ábrázolására. Az északkeleti változattal ellentétben a délkeleti megfejtése még nem teljes, mert az írásjelek egy nagy csoportja esetén nem egyértelmű a hangérték. A délkeleti feliratokat elsősorban az Ibériai félsziget délkeleti részén találtak: Kelet-Andalúzia, Murcia, Albacete, Alicante és Valencia. Az ibér írások jelkészletei között jelentős grafikai változatosság van, és az elmúlt évtizedekben számos tudós arra a meggyőződésre jutott, hogy az északkelet-ibér írás (és újabban a keltibér írás) esetében a két különböző forma létrejöttének oka van. Úgy tűnik, hogy az eredeti egyszerű betűket kifejezetten a /b/, /d/, /g/ hangok leírásához alakították ki, míg a /t/ és /k/ a /d/ és /g/ hangokat szótagjelekből, egy vonás hozzáadásával jelölték (ez az úgynevezett kettős jelzős modell: lásd a jobb oldali képet). Ha ez az újítás helyes, akkor párhuzamba állítható a latin G betű C-ből való keletkezésével egy vonás hozzáadásával.

Osztályozás

A gréko-ibér ábécét leszámítva az ibér írások az írásrendszerek egy szokatlan formáját képviselik, mivel egyszerre rendelkeznek az ábécék és a szótagírások jellemzőivel: a folytonos hangokat (frikatív hangok, mint az /s/, és szonoránsok, mint az /l/, /m/, és magánhangzók) külön betűkkel írták, mint a föníciai ábécében (vagy a görögben a magánhangzók esetében), de a nem folytonos hangokat (a magánhangzókat /b/, /d/, /t/, /g/ és /k/) szótagjelekkel írták, amelyek a mássalhangzót és a magánhangzót együttesen ábrázolták, mint a japán kana írásrendszerben. Vagyis az ibér írás jelei között a /ga/ nem mutatott hasonlóságot a ge-szótagjelével, és a bi-sem a bo-val. Ezt az egyedi írásformát „félszótagírásnak” nevezik. A délkeleti-ibér írást jobbról balra írták, mint a föníciai ábécét, míg az északkeleti ennek fordítottja balról jobbra, mint a görög ábécé.

Eredet

Az ibér írásokat az egyszerűség kedvéért és a nagyfokú hasonlóságok alapján a paleohispán írások közé soroljuk, de az egymással és a szomszédos kortárs írásrendszerekkel, például a gréko-ibér ábécével való kapcsolatuk nem tisztázott. Általánosan elfogadott, hogy legalább részben a görög és/vagy a föníciai ábécéből származtak, ezért hasonló a jelkészletük. Egyes kutatók arra a következtetésre jutnak, hogy az észak- és dél-ibér írások eredete végső soron kizárólag a föníciai ábécé, mások szerint a görög ábécé is szerepet játszott, megint mások pedig az ó-itáliai ábécé hatásait feltételezik. Úgy tűnik, hogy vagy maguk a betűjelek változtak meg, vagy új értékeket vettek fel. Például a déli /e/ betűjel a föníciai 'ayin vagy a görög Ο betűjelből származik, míg az északi /e/ a föníciai he vagy a görög Ε betűjelre hasonlít, bár a betűnek a déli ibér írásformában biztosan /be/ volt a hangértéke. Az viszont egyértelmű, hogy a két ibér írás közös eredetű volt, a legáltalánosabban elfogadott vélekedés szerint az északkeleti ibér írás a délkeletiből származik.

Kapcsolódó cikkek

Jegyzetek

  1. ↑ Paleohispanic keyboard. keyman.com. (Hozzáférés: 2024. április 4.)

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben az Iberian scripts című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

  • Anderson, James M. (1988): Ancient Languages of the Hispanic Peninsula.
  • Correa, José Antonio (2004): «Los semisilabarios ibéricos: algunas cuestiones», ELEA 4, pp. 75–98.
  • Correa, José Antonio (1992): «Representación gráfica de la oposición de sonoridad en las oclusivas ibéricas (semisilabario levantino)», AIΩN 14, pp. 253–292.
  • Ferrer i Jané, Joan (2005) Novetats sobre el sistema dual de diferenciació gràfica de les oclusives sordes i sonores, Palaeohispanica 5, pp. 957–982.
  • Gómez-Moreno, Manuel (1922): «De Epigrafia ibérica: el plomo de Alcoy», Revista de filología española 9, pp. 34–66.
  • Hoz, Javier de (1987): «La escritura greco-ibérica», Veleia 2–3, pp. 285–298.
  • Hoz, Javier de (1985): «El nuevo plomo inscrito de Castell y el problema de las oposiciones de sonoridad en ibérico», Symbolae Ludouico Mitxelena septuagenario oblatae, pp. 443–453.
  • Maluquer de Motes, Joan (1968): Epigrafía prelatina de la península ibérica, Barcelona.
  • Quintanilla, Alberto (1993): «Sobre la notación en la escritura ibérica del modo de articulación de las consonantes oclusivas», Studia Palaeohispanica et Indogermánica J. Untermann ab Amicis Hispanicis Oblata, pp. 239–250.
  • Rodríguez Ramos, Jesús (2004): Análisis de Epigrafía Íbera, Vitoria-Gasteiz 2004,ISBN 84-8373-678-0 .
  • Rodríguez Ramos, Jesús (2002): «La escritura ibérica meridional», Zephyrus 55, pp. 231–245.
  • Untermann, Jürgen : Monumenta Linguarum Hispanicarum, Wiesbaden. (1975): I Die Münzlegenden. (1980): II Die iberischen Inschriften aus Sudfrankreicht . (1990): III Die iberischen Inschriften aus Spanien . (1997): IV Die tartessischen, keltiberischen und lusitanischen Inschriften .
  • Velaza, Javier (2004): «La escritura en la península ibérica antigua», La escritura y el libro en la antigüedad, Madrid, pp. 95–114.
  • Velaza, Javier (1996): Epigrafía y lengua ibéricas, Barcelona.

További információk (angolul és spanyolul)

A lap eredeti címe: „https://hungaropedia.org/index.php?title=Ibér_írások&oldid=114639”