Ivo Pilar

Innen: Hungaropédia
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
Ivo Pilar
SzületettAz adatok szerializációja sikertelen
Zágráb
ElhunytAz adatok szerializációja sikertelen
Zágráb
Állampolgársága
SzüleiĐuro Pilar
Foglalkozása
IskoláiBécsi Egyetem
SírhelyeMirogoj temető

Ivo Pilar Zágráb, 1874. június 19. – Zágráb, 1933. szeptember 3.), horvát jogász, történész, szociológus, pszichológus, publicista, filozófiai író, politikus, a horvát geopolitika megalapozója. Nevét viseli az Ivo Pilar Társadalomtudományi Intézet.

Élete

Ifjúkora

Ivo Pilar 1874-ben született Zágrábban régi, cseh származású családban, amely bizonyos jelek szerint régen Spanyolországból vándorolt be.[1] Ősei Horvátországban Bródban telepedtek le. Itt született apja, Đuro Pilar, akadémikus, egyetemi tanár, európai hírű geológus és őslénykutató, valamint nagybátyja, Martin Pilar (1861-1942), jeles építész, akivel Tuzlából Zágrábba való visszatérése (1920) után is élő kapcsolatot ápolt. Édesanyja Klementina, Gjuro Crnadak (1820-1908) vállalkozó és kiemelkedő kulturális munkás (a Matica hrvatska, a Jugoszláv Akadémia és a Zágrábi Egyetem társalapítója), parlamenti képviselő és Zágráb alpolgármesterének lánya volt.[1] Zágrábban járt az elemi iskolába, a zágrábi klasszikus gimnáziumot pedig 1893-ban fejezte be. Ezután a Bécsi Külkereskedelmi Iskolában (Hochschule für Welthandel) egyéves kereskedelmi tanfolyamot végzett, ahol nemzetgazdaságot és szociológiát tanult. [1][2] Jogi tanulmányait Bécsben végezte, a tekintélyes párizsi École de droitban pedig olyan előadásokat hallgatott, amelyekkel befejezte tanulmányait. Párizs után Bécsbe visszatérve 1899. július 14-én doktorált.[3] Ezután rövid ideig titkárként dolgozott a vasipari vállalatnál, ahonnan Szarajevóba került, ahol a Nemzeti Kereskedelmi Bank igazgatójának titkárává nevezték ki. Itt a Kranjčević körül 1900 óta tömörülő Horvát Írók Köréhez tartozott, és a horvát modernizmus egyik ideológusa lett. Tanulmányait és cikkeit Kranjčević „Nada” nevű újságjában és néhány zágrábi irodalmi folyóiratban publikálta. Titkári állásában nem maradt sokáig, mert ugyanabban a városban kapott hivatalt a bírói táblánál, majd és 1901-től ügyvédként dolgozott.[3]

Boszniai tevékenysége

1905-ben Tuzlába ment, és ügyvédi irodát nyitott, ahol 1920 tavaszáig ügyvédként dolgozott. Tuzlában élénk jogi és politikai tevékenységet folytatott. Egyre jobban foglalkoztatta a boszniai helyzet, ezen belül különösen a horvát nép helyzete, ezért aktívan részt vett a politikai életben. Meggyőződése volt, hogy a horvát politikának határozottabbá kell válnia a bosznia-hercegovinai horvátok érdekeinek és jogainak védelmében. 1906-ban egyik alapítója volt a bosznia-hercegovinai jobboldali politikai pártnak Horvát Nemzeti Uniónak, amely igyekezett politikailag felrázni a passzív horvát népet, és felkészülni az elkövetkező sorsdöntő eseményekre. 1908 februárjában a Horvát Nemzeti Színház Központi Bizottságának tagja és a Donja Tuzla Horvát Nemzeti Színház Kerületi Bizottságának elnöke lett.[4] A legmenőbb ügyvédi irodája volt Tuzlában, ahol többek között képviselte a Nemzeti Bankot, az Első Horvát Takarékpénztárat és leányvállalatait Bosznia-Hercegovinában, valamint a kerület összes nagyvállalatát.[4] Gyorsan nagy vagyonra tett szert, és 1909-ben villát épített a postahivatallal szemben. A politikai harcok közepette 1910-ben „Nadbiskup Štadler i Hrvatska Narodna Zajednica” (Stadler érsek és a Horvát Nemzeti Szövetség) címmel röpiratot adott ki, amely egyházi körökben ellenérzést váltott ki, ezért politikai nézeteltérés alakult ki közte és Bosznia érseke között. A prospektusban arra a következtetésre jut, hogy a katolikus hitnek kétségtelenül kivételes szerepe van a boszniai horvátok nemzeti identitásának megőrzésében, de úgy véli, hogy vannak bizonyos különbségek a nép és az egyház, mint intézmény érdekei között. Gyakorlatias emberként vázolta fel a Bosznia-Hercegovinában kialakult helyzetet, ahol évszázadok óta a saría törvények uralkodnak, ezért Tuzlában nagyra becsülték. A modernizációs folyamatok megvalósítása iránti elkötelezettségét az általános osztrák polgári törvénykönyv helyi viszonyokhoz való adaptálása terén végzett kiterjedt munkája során már bizonyította.[5] A bosznia-hercegovinai horvátok nagy tekintélyének számító Stadler érsekkel ellentétben ő a horvát politikai szerveződés felekezetközi megközelítését szorgalmazta, vagyis a horvát katolikusok és a horvát muszlimok együttműködését, Stadler pedig ragaszkodott ahhoz, hogy a horvát politikai szervezeteknek csak katolikusok legyenek tagjai. Ebben a polemikus „Stadler érsek és a Horvát Nemzeti Szövetség” brosúrában Pilar kifejtette, miért ne hivatkozzanak a bosznia-hercegovinai horvátok egyedül vallási hovatartozásukra, és hogy ezért nem szabad az egyenlőségjelet csak a horvátok és a katolikusok közé helyezni, mert elutasítják a muszlim horvátokat és így gyengítik Horvátországot.[6] Amikor 1912 elején a muszlimok és a szerbek képviselői a boszniai parlamentben közösen ellenezték Bosznia-Hercegovina Horvátországgal való egyesítését, a korábbi ellenfelek Pilar és Stadler közelebb kerültek.[5] Mindkét fél elutasította a Horvát Nemzeti Szövetség (HNZ) tervét. A terv egy horvát katolikus-muszlim politikai tömb létrehozása volt, amely képes lesz szembeszállni a szerbek Bosznia-Hercegovinától való kiválási törekvéseivel, mellyel területüket a Monarchiától a Szerb Királysághoz kívánták csatolni. A boszniai parlamentben a muszlimok és a szerbek képviselői közösen ellenezték Bosznia és Hercegovina Horvátországhoz való csatlakozását a Monarchián belül, és kinyilvánították, hogy támogatják az ország autonómiáját.[6] Stadler és Pilar ettől fogva 1918 végéig szorosan együttműködtek, és erősen befolyásolták a boszniai horvát politikát a 20. század elején.[5] 1913-ban Viktor Jankiewicz ügyvédtársával megalapította a Horvát Otthont. Ferenc Ferdinánd 1914. június 28-i szarajevói meggyilkolása után tüntetéseket szervezett az összeesküvők ellen, és felszólította a polgárokat, hogy harcoljanak a Monarchia ellenfelei ellen. Az első világháború Tuzlában találja őt, és sok horváttal szemben, akik a gyűlölt Monarchia felbomlását várták, Pilar arra figyelmeztetett, hogy Horvátország megmaradására a Monarchia léte az egyetlen garancia, melyet mindenképpen meg kell őrizni, és megreformálni. 1915-ben Zágrábban adta ki Dr. Juričić álnéven a „Svjetski rat i Hrvati” (Világháború és horvátok) című tanulmányát, mely kísérlet volt a horvát nép politikai orientálására még a háború vége előtt.[7] Meggyőződése volt, hogy a horvát politikai elit tévelyeg, nem birkózik meg a legújabb eseményekkel, és ahelyett, hogy egyértelműen megfogalmazná a horvát nép világháborús harcának céljait és programját, a szerbekre bízza a kezdeményezést. A művet jól fogadták a hozzáértő olvasók, így 1917-ben másodszor is kiadták. Az 1917-es májusi bécsi nyilatkozatban a Jugoszláv Klub képviselői a népelv és a horvát államjog alapján követeljék a Monarchiában a szlovének, horvátok és szerbek lakta összes területnek egy független, szabadon és demokratikusan létrejött állami alakulatban történő egyesítését a Habsburg-Lotharingiai dinasztia jogara alatt. A nyilatkozat nyomán a bosznia-hercegovinai horvát politikai elit kettészakadt. A nyilatkozat melletti pártot a boszniai horvát ferencesek vezették. Velük szemben, a másik oldalon Pilar, Stadler érsek és a nyilatkozat más ellenzői voltak. Pilar ezután vette át a Bosznia-Hercegovinában található legfontosabb horvát politikai újság, a Hrvatsko dnevnik szerkesztését.[5] A Monarchia déli részén zajló események azonban túlhaladták Pilar várakozását, ezért Szarajevóban 1918-ban megjelentette a „Politički zemljopis hrvatskih zemalja” (A horvát földek politikai földrajza) című kis füzetet, mely geopolitikai tanulmány a horvátországi geopolitika alapjait rakta le. Ezzel ő maga is tisztában volt, mert rámutat: „Nem tudjuk, hogy a horvát irodalomban lenne ilyen irányú munka a politikai földrajzról. (...) Ez az esszé tehát az első ezen a területen irodalmunkban.” Pilar ebben a művében rámutat arra, hogy Bosznia-Hercegovina annektálása óta a horvát földek egy erős állam részét képezik, amely a horvát túlélés záloga egy olyan kormány alatt, amely „a mai horvát földeket úgy virágoztatja fel, mint még soha.” 1918 tavaszán Pilar felkereste a frankistákat[8] Szarajevóban, és három fontos művet közölt a „Kroatische Rundschau” cimű újságjuk oldalain.[6] A háború után ellenezte Horvátországnak a balkáni politikában elfoglalt pozícióját, de a Monarchia felbomlásával és a jugoszláv állam létrejöttével sötét napok következtek számára.[6] Az újonnan megalakult Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban keményen szembesült a nagyszerb központosítási törekvésekkel és a nem szerb entitások többségének háttérbe szorításával, különös tekintettel a megoldatlan horvát kérdésre. Politikai meggyőződése miatt nemkívánatos személy volt, így már az 1918 végén megalakult új kormány a Habsburg Monarchia híveként tartotta számon. Kezdetben az élete is veszélyben forgott, de később a helyzet megnyugodott. Joggal feltételezhető, hogy az új uralkodó elit nem mert közvetlenül foglalkozni a minden nemzetiségű és felekezetű tuzlai polgárok között osztatlan hírnevet és megbecsülést elért ügyvéddel.[6] 1920-ban elhagyta Tuzlát, de ügyvédi irodája még 1921-ig működött. (Az épületet az 1970-es években lebontották.) Ettől kezdve egészen haláláig Pilar politikusként már nem lépett fel a nyilvánosság előtt, bár néhány jelentős horvát politikussal továbbra is kapcsolatban állt.[5]

Utolsó évei

Visszatérve Zágrábba újabb politikai és rendőri üldöztetést is szenvedett, és bíróság elé állították.[5] Látszólag kivonult az aktív politikából, és kizárólag jogi ügyekkel foglalkozott, de a háttérben fáradhatatlanul írt. 1921-ben Milan Šufflay-jal együtt hazaárulás vádjával, egy koholt politikai perben bíróság elé állították. A tizenhat ember ellen folytatott per tizenötödik rendű vádlottja volt. Noha a vád nem tudott bizonyítani semmit, 1921. augusztus 6-án bűnösnek találták, és két hónapi börtönbüntetésre ítélték, melyet egy évre felfüggesztettek.[9] Továbbra is írt és publikált szakmai, tudományos, látszólag nem politikai jellegű műveket a filozófia és a történelem területéről (például a bogumilizmusról), de emellett számos geopolitikai, politikatudományi és szociológiai tanulmányt is közölt. 1933 februárjában ismét álnéven (ezúttal Florian Lichtträger néven)[10] Berlinben megjelentette „Immer wieder Serbien: Jugoslaviens Schicksalsstunde” (Újra és újra Szerbia: Jugoszlávia sorsdöntő pillanata) című értekezését. A bevezetőt Friedrich Thimme írta. A művet 1990-es években két szegényes fordításban lefordították horvátra, amit a jugoszláv hatóságok azonnal betiltottak[11] Nem sokkal a fordítás közzététele után Pilart holtan találták a lakásában. A jugoszláv sajtó széles körben hirdette Pilar „öngyilkosságát”, de lakásának ablaka nyitva volt, valamint gyanúra ad okot, hogy soha nem volt nála fegyver. A „Nezavisna hrvatska država” című berlini horvát emigráns újság nyíltan gyilkosságnak nevezte az eseményt.[12] Dubravko Jelčić, Pilar munkájának jó ismerője szintén gyilkosságra gyanakodott. Pilart a zágrábi Mirogoj temetőben található családi sírboltba temették el.[1]

Munkássága

Pilar a horvát politikai és tudományos élet egyik legsokoldalúbb személyisége volt, aki maradandót alkotott a jog, a szociológia, a pszichológia, publicisztika, a filozófia, a politika, és a geopolitika terén is. Jogászként sokáig, és végül sikeresen harcolt a lakástulajdonosok jogaiért a Jugoszláv Királyságban, és ezt a fontos társadalmi problémát nemzetközi szintre emelte. A szociológia és pszichológia úttörője volt Horvátországban. A zágrábi „Szociológiai Társaság” elnöki tisztét töltötte be. Az ezen a téren végzett munkája még mindig kutatásra vár. Érdekesség, hogy a horvát pszichológiatörténet pszichológusként egészen a közelmúltig nem is tudott Pilarról.[13] Pilar a politikai földrajz úttörője Horvátországban. Ő az első horvát, aki ilyen tárgyú művet írt. A mű húsz évvel azután jelent meg, hogy a politikai földrajz és geopolitika a vezető európai országokban tudományos szakággá nőtte ki magát, akkoriban, amikor gyakorlati alkalmazásra talál, de a politikai földrajzot és a geopolitikát fogalmilag és érdemben még nem különítették el. Pilar munkája „A Horvát földek politikai földrajza” 1918-ban Szarajevóban jelent meg. Ez volt az első olyan mű, amely a tudományágon belül horvát kérdésekkel foglalkozik. Új témákat nyitott meg, és eddig ismeretlen fogalmakat vezetett be a horvát politikai földrajzba.[13] A bankszektor munkája kezdete óta érdekelte a Pilart. Bankházak ügyvédje volt, de a legfontosabb szakmai cikkeket e tárgyban élete vége felé írta. Sokak szerint nincs jobb elemzés vagy tömörebb beszámoló az 1931-ben és 1932-ben kirobbant bankválságról, mint Pilar cikkei, amelyeket a zágrábi Obzorban tett közzé. Az összefoglalót az 1933-ban Berlinben megjelent „Immer wieder Serbien” című német nyelvű könyvében tette közzé. [13] A könyvet azonnal hivatalosan betiltották Jugoszláviában. A titkos jugoszláv rendőrség eljárást indított ellene a horvát kérdéssel kapcsolatos cikkei és korábbi nézetei miatt.[9] Jeles politikus és publicista volt, aki két fontos művével (álnéven) a német nyelven megjelent „Südslawische Frage und der Weltkrieg” (A délszláv kérdés és a világháború, Bécs 1918), és „Immer wieder Serbien” (Újra és újra Szerbia, Berlin 1933) foglalkozott a délszláv kérdéssel. A délszláv kérdés iránt világszerte is jelentős érdeklődés mutatkozott az első világháború után. Az egyik ember, akit egy példánnyal maga a szerző ajándékozott meg Warren G. Harding akkori amerikai elnök volt.[14]

Főbb művei

  • Secesija: studija o modernoj umjetnosti, Zagreb, 1898.
  • Nadbiskup Štadler i Hrvatska narodna zajednica, Sarajevo, 1910.
  • Svjetski rat i Hrvati (Pokus orijentacije hrvatskoga naroda još prije svršetka rata), Zagreb, 1915.
  • Politički zemljopis hrvatskih zemalja. Geopolitička studija, Sarajevo, 1918.
  • Die südslawische Frage und der Weltkrieg. Uebersichtliche Darstellung des Gesamt – Problems, Wien, 1918.
  • Borba za vrijednost svoga "Ja": pokus filozofije slavenskog individualizma / napisao Ivo Pilar, Zagreb, 1922.
  • Bogomilstvo kao religijozno-povijestni te kao socijalni i politički problem, Zagreb, 1927.
  • O dualizmu u vjeri starih Slovjena i o njegovu podrijetlu i značenju, Zagreb, 1931.
  • Kriza kapitalizma, Zagreb, 1931.
  • Immer wieder Serbien, Berlin 1933.
  • Južnoslavensko pitanje: prikaz cjelokupnog pitanja Zagreb, 1943.
  • Izabrana djela dr. Ive Pilara, (1. kötet: Politički zemljopis hrvatskih zemalja: geopolitička studija, Zagreb, 1995., 2. kötet: Uvijek iznova Srbija, Zagreb, 1997., 3. kötet: Usud hrvatskih zemalja, Zagreb, 1997.)

Jegyzetek

  1. ↑ 1,0 1,1 1,2 1,3 Lipovčan 13. o.
  2. ↑ Matijević
  3. ↑ 3,0 3,1 Lipovčan 14. o.
  4. ↑ 4,0 4,1 Lipovčan 15. o.
  5. ↑ 5,0 5,1 5,2 5,3 5,4 5,5 Lipovčan 16. o.
  6. ↑ 6,0 6,1 6,2 6,3 6,4 Dijanović
  7. ↑ Jonjić 32. o.
  8. ↑ A Josip Frank köré gyűlt boszniai horvát politikai alakulat.
  9. ↑ 9,0 9,1 Jonjić 34. o.
  10. ↑ Jonjić 9. o.
  11. ↑ Jonjić 33. o.
  12. ↑ Jonjić 70. o.
  13. ↑ 13,0 13,1 13,2 Lipovčan 18. o.
  14. ↑ Lipovčan 19. o.

Források

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben az Ivo Pilar című horvát Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

A lap eredeti címe: „https://hungaropedia.org/index.php?title=Ivo_Pilar&oldid=635964”