Joachim Heintze
| Joachim Heintze | |
| Született | Az adatok szerializációja sikertelen Berlin |
| Elhunyt | Az adatok szerializációja sikertelen |
| Foglalkozása |
|
| Kitüntetései |
|
Joachim Heintze (Berlin, 1926. július 20. – Heidelberg, 2012. március 31.[2]) német kísérleti részecskefizikus.
Élete
1944-ben érettségizett, majd a második világháború végéig katonai szolgálatot teljesített.[3] Utána Berlinben és Göttingenben tanult fizikát. Doktoranduszként követte tanárát, Otto Haxelt Heidelbergbe, így 1953-ban ott szerzett diplomát Zur natürlichen Radioaktivität der Kerne Vanadium 50, Indium 113, Tellur 123 und Kalium 40 című dolgozatával. 1958-ban habilitált. Ezt követően néhány évig a CERN-nél dolgozott. 1963-ban Volker Soegrellel együtt a Német Fizikai Egyesület Gustav Hertz-díját kapta meg egy ritka pion bétaszétesés méréséért. 1964-ben Hans Kopfermann professzor utódja lett Heidelbergben, egészen 1991-es nyugdíjazásáig. 1972-73-ban a kar dékánja volt. 1992-ben Max Born-díjjal tüntették ki.
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Joachim Heintze című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Hivatkozások
- ↑ Born medal recipients. Institute of Physics. (Hozzáférés: 2018. augusztus 23.)
- ↑ Physik Journal, Ausgabe November 2012, Nachruf, Deutsche Physikalische Gesellschaft, Seite 59
- ↑ Siegfried Bethke, Peter Bock: [www.pro-physik.de/details/articlePdf/2778281/issue.html Zum Gedenken an Joachim Heintze]
