Legszentebb Megváltó temploma

Legszentebb Megváltó temploma
a Cseh Köztársaság nemzeti örökségének része
Vallás	katolikus
Felekezet	római
Egyházmegye	Prágai főegyházmegye
Névadója	Jézus
Építési adatok
Építése	1578–1714
Stílus	kora barokk
Tervezője	Carlo Lurago
Építtetője	Francesco Caratti, František Maximilián Kaňka
Alapadatok
Építőanyag	terméskő
Világörökségi adatok
Világörökség-azonosító	Prága történelmi központja
Típus	(II)(IV)(VI)
Felvétel éve	1992
Elérhetőség
Település	Óváros
Hely	Keresztesek utcája
Elhelyezkedése
Legszentebb Megváltó temploma Pozíció Prága térképén
é. sz. 50° 05′ 10″, k. h. 14° 24′ 52″50.086111, 14.414444
A Wikimédia Commons tartalmaz Legszentebb Megváltó temploma témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

A Legszentebb Megváltó temploma (Křižovnické náměstí 4/1040, 110 00 Praha 1-Staré Město) a jezsuiták egykori országos központja, a Klementinum temploma, Prága Óvárosának legjelentősebb kora barokk építészeti emléke. Kupolái a városkép meghatározó elemei. Főhomlokzata nyugatra, a Keresztesek terén át a Károly hídra néz.

Története

A jezsuita rend 1556-ban települt be Prágába, és a mai Klementinumban rendezték be csehországi központjukat. A stratégiailag előnyös helyen, a Károly híd lábánál és a főút mellett fekvő ingatlanegyüttesre Canisius Szent Péter figyelt fel. A jezsuiták I. Ferdinánd királytól ajándékba kapták a dominikánus kolostor épületeit, az utolsó domonkosok pedig a klarisszák elhagyott kolostorát kapták meg kárpótlásul. A jezsuiták iskolákat, könyvtárakat, színházakat alapítottak, nyomdát, gyógyszertárat és templomokat építettek; innen rajzottak szét az országban, hogy terjesszék az ellenreformáció eszméit és hittételeit. Ennek volt része az újkor egyik legnagyobb könyvégetése is, amikor 30 000 eretneknek minősített könyvet tüzeltek el a kolostor udvarán. Az első 12 jezsuita 1556. április 18-án érkezett. Ők alapították az első kolostort, amihez átalakították az újjáépített és „Canisiumnak” elnevezett épületük nyugati szárnyát. A kollégium hivatalosan június 20-án alakult meg, az oktatást egyfajta ideiglenes szervezeti rendben július 7-én kezdték el. Az első rektor a liège-i Ursmar Goisson volt. Az iskolát már 1576–1577-ben új szárnnyal egészítették ki. A jezsuiták Giovanni Paolo Campana rektor vezetésével elkészítették az épület alapjait, majd 1578–1581 között megépítették a szentélyt és a kereszthajót. A Legszentebb Megváltó templomának alapkövét hivatalosan 1581-ben rakták le; maga az építkezés azonban csak 1593-ban kezdődött. A korábbi, gótikus stílusú templom alapjait felhasználó épület falait sokáig ismeretlen építészek, illetve kőművesek emelgették, mígnem a jezsuiták megbízták a kor legismertebb prágai építészének számító Carlo Luragót a Klementinum átfogó megtervezésével. Ő a terveket 1654–1669 között készítette el. Egy darabig a kivitelezést is irányította, majd egyéb elfoglaltságai okán azt másoknak adta tovább; a templom építését Francesco Caratti vette át. Az ő irányításával építették meg a főhajót, a nyugati márványkaput és az emeleti teraszt. A templom kívül-belül stukkódíszeket kapott; ezek Jan Jiří Bendl műhelyében készültek. Az 1740-es évek végén a szentély fölé kupolát emeltek. A nyolcszög alaprajzú tamburos kupola annyira nehézkesre sikeredett, hogy az eredeti stukkódíszeket le kellett szedni és szerényebbekre kellett cserélni. Ugyancsak Lurago tervei szerint új reprezentatív homlokzatot alakítottak ki három íves, a római diadalívekre emlékeztető árkáddal. A tornyokat 1714-ben František Maximilián Kaňka építész megemelte és részben átépítette. A 18. században alkalmanként itt prédikált a neves ellenreformátor Antonín Koniaš. 1805 és 1819 között Bernard Bolzano volt itt az egyetemi prédikátor. 1880-as években itt orgonált az ismert billentyűs Jakub Jan Ryba. A bársonyos forradalom utáni hitéletet Aleš Opatrný (1990–1991), Jan Jandourek (1993–1995), majd Milan Norbert Badal (1995–1996) vezette.

Az épület

Az emeleti teraszt és a koronázópárkányt 14 életnagyságúnál nagyobb, homokkőből faragott szentszobor díszíti. Ezek Jan Jiří Bendl műhelyében készültek 1655–1660 között. A szentek:

• A koronázópárkányon:
  • A megváltó Krisztus a timpanon csúcsán, két oldalán pedig a négy evangélista:
  • Lukács,
  • János,
  • Márk és
  • Máté

Lukács és János elkopott szobrainak helyére 1999-ben Petr Váni másolatait állították, az eredetieket pedig a Nemzeti Múzeum kőtárában helyezték el.

• A koronázópárkány két végén, az épület sarkán a két fő jezsuita szent:
  • Loyolai Szent Ignác és
  • Xavéri Szent Ferenc;
• a timpanon alatti szoborfülkében:
  • Szűz Mária
• terasz korlátjánál sorakozó egyházatyák:
  • Szent Kelemen, a Klementinum návadója,
  • Nagy Szent Vazul,
  • Hippói Szent Ágoston,
  • Nagy Szent Gergely(?),
  • Milánói Szent Ambrus
  • Szent Jeromos.

1999-ben Szent Ágoston szobrát is Petr Váni másolata váltotta fel; az eredeti példány ugyancsak a Lapidáriumba került. A kupola stukkódíszítésének alakjait is Bendl készítette 1648–1649 között.

Berendezése

A padló márványborítását Kristina Kortesiová ajándékából (1660) rakták le. Körülbelül ekkor készültek az elejükön és oldalukon vágott díszekkel dekorált padok is. A templomban hét oltár van. A fontosabbak:

• a főoltárt Jan Jiří Häring készítette 1632-ben. Az oltárkép, a Krisztus színeváltozását ábrázoló festmény Raffaello vonatkozó képének másolata. További díszei az Atyaisten, a Szentlélek és az angyalok fehér stukkószobrai. Felette a mennyezetkép Karel Kovář munkája.
• 1. mellékoltár Loyolai Szent Ignác képével, Filippo Spinelli pápai nuncius ajándéka a 17. század 1. évtizedéből.
• 2. mellékoltár Xavéri Szent Ferenc képével. Az oltárképet 1646-ban vásárolta meg František Šternberk.
• 3. mellékoltár (a kupola alatt) Gonzaga Szent Alajos képével.
• 4. mellékoltár a Fájdalmas Szűzanyához. Az oltárkép Josef Vojtěch Hellich festménye.
• 5. mellékoltár Szent Kostka Szaniszóhoz (Stanislav Kostka, Stanisław Kostka, Stanislaus Kostka)
• 6. mellékoltár Nepomuki Szent Jánoshoz Josef Vojtěch Hellich oltárképével.

Sírok, szarkofágok

• Edmund Campian — jelöletlen tábla,
• Jindřich Písnic (1608),
• Bedřich z Donína (1610),
• Tepencei Jakub Horčický (1622),
• Rozdražova Mária grófné (született Berková),
• Kateřina Chanovská Dlouhá Vesi grófnő,
• Kinský Fülöp gróf (1749)
• Újezdi Ludmila Kateřina Talmberkől,
• Polyxena Ludmila Malovcová Malovicéből (1697),
• Kryštof Knaut Schwanenzwungból,
• František Šternberk (bronzlemez).

A kupolája alatt a padlóban 1674-es évszámmal és fémlemezen cseh felirattal jelzett lépőkő fedi a jezsuiták kriptáját, a befalazott sírfülkékben több tucat koporsóval. Itt nyugszik többek között

• Václav Hájek Libočanyból,
• Jan Tanner,
• Antonín Koniaš és/vagy Jiří Plachý-Ferus.

Rendezvények

A tempomban rendszeresn tartanak színvonalas komolyzenei koncerteket.
Megjegyzés: Minden sablonnál gondolni kell arra, hogy a „paraméternév=paraméterérték” forma kötelező, ha egy paraméterértékben egyenlőségjel van (mint az az url-ekben gyakori). A névtelen paramétereknél a paraméter sorszáma szolgál paraméternév gyanánt. Ha ilyenkor nem adjuk meg a paraméter sorszámát, akkor az olyan, mintha a paraméter teljesen hiányozna.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Kostel Nejsvětějšího Salvátora (Praha) című cseh Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

• ↑ Idegenvezető: Jindřich Pokorný et al.: Prága. Idegenvezető. (Sportovní a turistické nakladatelstcí) Praha, 1957. p. 25–26.
• ↑ Barangoló: Prága barangoló útikönyv. Lingea, Berlitz, 2016. p. 55–56.
• ↑ Szombathy: Szombathy Viktor: Prága (Panoráma, Külföldi városkalauz, Franklin Nyomda, Budapest) p. 3–116.
• ↑ Praguego: Praguego.com: Prague Clementinum (Klementinum): History, National Library, Mirror Chapel & Opening Hours
• ↑ Lonelyplanet: Lonelyplanet.com: Klementinum Staré Město

További információk

• Cséfalvai Ildikó: Prága. Panoráma Városkönyvek, Budapest, 2006. 384. old.
• ↑ Soukup: Vladimir Soukup et al: Prága (Útitárs könyvek. Panemex, Grafo, Budapest, 2006.)