Michel Clemenceau

Innen: Hungaropédia
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
Michel Clemenceau
SzületettAz adatok szerializációja sikertelen
La Réorthe
ElhunytAz adatok szerializációja sikertelen
Moret-sur-Loing
Állampolgárságafrancia
SzüleiGeorges Clemenceau
Foglalkozásapolitikus
Tisztségea francia nemzetgyűlés tagja
IskoláiLycée Carnot
Kitüntetéseia francia Becsületrend parancsnoka
A Wikimédia Commons tartalmaz Michel Clemenceau témájú médiaállományokat.

Michel Clemenceau (La Réorthe, 1873. november 24.Moret-sur-Loing, 1964. március 4.) francia politikus. 1945 és 1951 között nemzetgyűlési képviselő is volt. Magyar felesége miatt volt ismert Magyarországon 1914 után.[1]

Családja és karrierje

Georges Clemenceau és az amerikai Mary Plummer fia, Michel Clemenceau gyermekkorának egy részét apai nagyapjával, Benjaminnal töltötte l'Aubraie családi kastélyában, Féole de La Réorthe-ban (Vendée megye). Fegyelmezetlensége miatt több intézményből, köztük a párizsi Monge iskolából is kizárták, 1888 körül apja végül Zürichbe küldte magántanári képzésre, majd az Agronómiai Intézetbe, ahol mezőgazdaság szakon mérnöki diplomát szerzett 1894-ben. Még 1905-ben Franciaországban olyan többé-kevésbé kétes ügyekben vett részt, amelyek hátrányosan érintették apját – akit azzal vádoltak, hogy fiának kedvezett, amikor a katonai közigazgatással foglalkozott –, és amelyek egy bizonyos Le François-val hozták kapcsolatba, akit csalásért elítéltek. 1910-ben. Miután összevesztek e rossz döntések miatt, a "Tigris" és fia csak 1914-ben békült ki végül, amikor Michel bevonult katonának az első világháborúba. Magyarországon dolgozva 1901-ben feleségül vette Michnay Idát, akitől két fia született. Második házasságakor Párizsban 1922. november 9-én feleségül vette Augusta de Clynsent; harmadszor is megházasodott Párizsban 1931. július 30-án Anette Smith-tel, végül 1963-ban Párizsban negyedik házasságot is kötött Madeleine Marcelle Blanche Durand-nal.

Magyar felesége

Időről időre felbukkan a szóbeszéd, miszerint Clemenceau-t a magyar menye iránti engesztelhetetlen gyűlölet vezette a Magyarországot megcsonkító trianoni döntéshez.[2] A fiatal Clemenceau-nak Svájcban ajánlották figyelmébe Magyarországot, hogy gyakorlati tapasztalatokat szerezzen mit agrármérnök, de valószínűleg segítette a döntésben, hogy apja, a politikus Georges Clemenceau a karlsbadi fürdőben együtt kezeltette magát báró Kuffner Károllyal, a galántai cukorgyár tulajdonosával.[3] Michel Clemenceau még magyarul is megtanult. Három évig dolgozott a cukorgyárban, közben udvarolt Michnay járásbíró fiatal lányának, a 18 esztendős Idának. Michel Clemenceau leveleiben mindenről beszámolt apjának, Georges Clemenceau-nak is, aki egyes források szerint ellátogatott Galántára is, ahol három napig élvezte Michnayék vendégszeretetét.[4] Más források szerint viszont a francia miniszterelnök sohasem járt Magyarországon. Alain Sobigou francia történész határozottan állítja egy Clemenceau-nak szentelt lexikonban, hogy sohasem járt Magyarországon.[5] Michel és Ida 1901. június 2-án összeházasodtak. Egy ideig Galántán laktak, majd Trencsénteplicre költöztek. Itt született meg első gyermekük, aki nagyapja után a Georges keresztnevet kapta. Ezután Franciaországba költöztek, Clemenceau egy fontaney-i parafagyár igazgatója lett, Ida pedig még egy gyermeket szült 1904-ben, Pierre-t. Magyarországon elterjedt az a legenda, hogy Ida hagyta ott a férjét, aki öngyilkos lett, és ezért utálta Clemenceau a magyarokat és hagyta jóvá a trianoni békét.[6] Még a világháború alatt elváltak,[7] és hosszasan pereskedtek egymással gyermekeik elhelyezéséről, ami miatt a két fiú egy ideig intézetben nevelkedett.

Politikai karrierje 1945 után

1945-ben Michel Clemenceau-t a "Szociális és Antifasiszta Tömörülés", majd egy jobboldali párt, a Szabadság Köztársasági Pártja (PRL) színeiben választották meg Seine-et-Marne képviseletében az első, ill. majd a harmadik országgyűlési választások alatt(1945-1946). A vállalkozások államosítására irányuló baloldali tervek ellen szavazott, és ellenezte a Negyedik Köztársaság különféle alkotmányos terveit. Miután 1946 januárjában indult az Ideiglenes Kormány elnöki posztjáért, legyőzte a szocialista Félix Gouin. Michel Clemenceau-t újraválasztották Seine-et-Marne parlamenti képviselőjévé az 1946. novemberi PRL-es választásokon, ő volt ennek a politikai pártnak a jelöltje az 1947-es elnökválasztáson, 60 szavazatot kapott a 8836-ból. 1947 márciusában kinevezték a legfelső bíróság (amely az elnököt ellenőrizte) teljes jogú bírójává, ahol két évvel korábban Pétain marsall ellen tanúskodott. A CNI párt (amely éppen magába olvasztotta a PRL-t) listáján szereplő jelölt, vereséget szenvedett az 1951-es parlamenti választásokon. Ezután visszavonult a politikai élettől.

Jegyzetek

  1. Georges Clemenceau magyar menye. Múlt-Kor történelmi magazin. (Hozzáférés: 2025. január 27.)
  2. Clemenceau nem gyűlölte a magyarokat (magyar nyelven). index.hu
  3. Bálint Lilla: Egy megromlott házasság miatt lett olyan szigorú a trianoni döntés: vajon igaz a legenda?. Dívány. (Hozzáférés: 2025. január 27.)
  4. https://adt.arcanum.com/hu/view/AzEst_1918_08/?pg=0&layout=sRegisztráció után limitált számú cikk érhető el ingyenesen
  5. Robert Laffont. Dictionnaire Clemenceau, 362. o. (2017) 
  6. Trianont valóban az Illuminati tervelte ki? – interjú Ablonczy Balázzsal a békeszerződés körüli mítoszokról. (Hozzáférés: 2025. január 27.)
  7. Ki volt Clemenceau magyar menye?. (Hozzáférés: 2025. január 27.) „Georges Clemenceau az ellenzék esetleges támadásait megelőzve és nacionalista hajlamainak engedve megbontotta a fia és menye házasságát. A két kis unokát Michel tudtával elvette Idától, és egy intézetbe helyeztette el. A házasság ezzel végleg felbomlott.”

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Michel Clemenceau című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

  • Jean-Baptiste Duroselle. Clemenceau. Paris: Fayard, 365—367.. o. (1988)