Natalia Ginzburg

Innen: Hungaropédia
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
Natalia Ginzburg
SzületettNatalia Levi
1916. július 14.
Palermo, Szicília, Olasz Királyság
Elhunyt1991. október 7. (75 évesen)
Róma,  Olaszország
ÁlneveAlessandra Tornimparte
ÁllampolgárságaAz adatok szerializációja sikertelen
Nemzetiségeolasz
Házastársa
  • Leone Ginzburg (1938 – 1944. február 5.)
  • Gabriele Baldini (1950 – 1969. június 18.)
Gyermekei
SzüleiGiuseppe Levi
Foglalkozása
Tisztsége
  • szerkesztő (Giulio Einaudi editions)
  • az Olasz Köztársaság képviselőházának tagja (1983. július 8. – 1987. július 1.)
  • az Olasz Köztársaság képviselőházának tagja (1987. június 25. – 1991. október 8.)
IskoláiTorinói Egyetem
Kitüntetései
  • American Academy of Arts and Sciences tiszteleti tagja
  • Charles Veillon prize in the Italian language (1952)
  • Strega Prize (1963)
  • Bagutta-díj (1984)
SírhelyeAz adatok szerializációja sikertelen
A Wikimédia Commons tartalmaz Natalia Ginzburg témájú médiaállományokat.

Natalia Ginzburg (Palermo, 1916. július 14. – Róma, 1991. október 7.) olasz író volt, akinek művei a családi kapcsolatokat, a fasiszta évek és a második világháború alatti és utáni politikát, valamint a filozófiát dolgozták fel. Regényeket, novellákat és esszéket írt, amelyekért Strega-díjat és Bagutta-díjat kapott. Aktivista(wd), az 1930-as években egy ideig az Olasz Kommunista Párt tagja volt. 1983-ban független politikusként beválasztották a római parlamentbe.

Fiatalkora és iskolái

1916-ban született Natalia Levi néven a szicíliai Palermóban, de fiatalkorának nagy részét Torinóban töltötte családjával, mivel apja 1919-ben a Torinói Egyetemen vállalt állást. Édesapja, Giuseppe Levi(wd), a neves olasz hisztológus,[2] olasz zsidó családban született, édesanyja, Lidia Tanzi (Drusilla Tanzi(wd)[3] nővére) katolikus volt.[4][5] Szülei világiak voltak, és ateistaként nevelték Nataliát, nővérét, Paolát (aki később Adriano Olivettihez(wd)[6] ment feleségül) és három testvérét.[7] Otthonuk a kulturális élet központja volt, mivel szülei értelmiségieket, aktivistákat és iparosokat hívtak meg. Natalia 1933-ban, 17 évesen, a Solaria(wd) című folyóiratban publikálta első novelláját, az „I bambini” címűt.

Házasság és család

Natalia és Leone Ginzburg

1938-ban feleségül ment Leone Ginzburghoz(wd),[8] akivel három közös gyermekük született: Carlo, Andrea és Alessandra.[9] Fiuk, Carlo Ginzburg történész lett. Bár Natalia Ginzburg a második világháború alatt viszonylag szabadon élhetett, férje, Leone antifasiszta tevékenysége miatt belső száműzetésbe került, 1941 és 1943 között egy abruzzói faluba, Pizzoliba helyezték. Ő és gyermekei az idő nagyrészét együtt töltötték.[10] A fasiszta rezsim ellenzőjeként férjével titokban Rómába mentek, és egy antifasiszta újságot szerkesztettek, amíg Leone Ginzburgot le nem tartóztatták. A börtönben halt meg 1944-ben, miután súlyos kínzásoknak volt kitéve.[10] 1950-ben Ginzburg újra férjhez ment, Gabriele Baldini(wd) angol-irodalom tudóshoz.[11] Rómában éltek. A férfi 1969-ben halt meg.

Pályája

Házassága után a legtöbb későbbi publikációban a „Natalia Ginzburg” (esetenként „Ginzberg”) nevet használta. Első regénye „Alessandra Tornimparte” álnéven jelent meg 1942-ben, a fasiszta Olaszország legantiszemitább időszakában, amikor a zsidóknak tilos volt publikálniuk. Ginzburg az 1940-es évek nagy részében az alkotói munka mellett az Einaudi(wd) kiadónak dolgozott Torinóban. Ők adták ki a háború utáni Olaszország néhány vezető alakját, köztük Carlo Levit, Primo Levit, Cesare Pavesét és Italo Calvinót. Ginzburg második regénye 1947-ben jelent meg. A háború alatt férjével együtt átélt élmények megváltoztatták zsidó identitásának megítélését. A háború és a holokauszt által felvetett kérdéseken mélyen elgondolkodott, szépirodalmi művekben és esszékben foglalkozott velük. Támogatni kezdte a katolicizmust, ami vitát váltott ki a környezetében, mert úgy vélte, hogy Krisztus üldözött zsidó volt.[10] Ellenezte a feszületek eltávolítását a középületekről, de állítólagos katolikus hitre térése ellentmondásos, és a legtöbb forrás még mindig „ateista zsidónőnek” tartja.[12] 1950-től kezdve, amikor Ginzburg újra házasodott és Rómába költözött, irodalmi pályafutásának legtermékenyebb időszakába lépett. A következő 20 év során jelentette meg a legtöbb művét, amelyekről leginkább ismert. Ő és Baldini alaposan részt vettek a város kulturális életében. 1964-ben eljátszotta Betániai Mária(wd) szerepét Pier Paolo Pasolini Máté evangéliuma című filmjében. Ginzburg egész életében aktivistaként és polemizálóként politizált. Mint sok prominens antifasiszta, egy ideig ő is az Olasz Kommunista Párt tagja volt. Függetlenként 1983-ban beválasztották az olasz parlamentbe.

Öröksége

2020-ban a New York Review of Books egyetlen kötetben adta ki Ginzburg novelláit, a Valentino és a Sagittarius címűeket, amelyeket Avril Bardoni fordított angolra 1987-ben. A kiadáshoz írt új bevezetőjében Cynthia Zarin(wd) amerikai költő és újságíró megjegyezte, hogy a helyszín ebben a két műben is „feltérképezi az érzelmi terepet”, akárcsak Ginzburg más műveiben: a lakás, a nappali, a kávézó, ahol az események zajlanak.[13] A könyv tiszteletére rendezett könyvbemutatón Zarin és Jhumpa Lahiri regényíró Ginzburg műveinek és pályafutásának jelentőségéről beszélgettek.[14]

Díjai

Válogtott művei

Regények és novellák

  • La strada che va in città (1942)
  • È stato così (1947)
  • Tutti i nostri ieri (1952)
  • Valentino (1957)
  • Sagittario (1957)
  • Le voci della sera (1961)
  • Lessico famigliare (1963)
  • Caro Michele (1973) – adapted for the film Caro Michele (1976)
  • Famiglia (1977)
  • La famiglia Manzoni (1983)
  • La città e la casa (1984)

Esszék

  • Le piccole virtù (1962)
  • Mai devi domandarmi (1970)
  • Vita immaginaria (1974)
  • Serena Cruz o la vera giustizia (1990)
  • È difficile parlare di sé (1999)

Drámai művek

  • Ti ho sposato per allegria (1966)
  • Fragola e panna (1966)
  • La segretaria (1967)
  • L'inserzione (1968) – 1968-ban a londoni Old Vic(wd) színházban mutatták be Sir Laurence Olivier rendezésében és Joan Plowright főszereplésével. (The Advertisement)
  • La porta sbagliata (1968)
  • Paese di mare (1968)
  • Dialogo (1970)
  • La parrucca (1973)
  • La Poltrona (1985)
  • L'intervista (1988)
  • Il Cormorano (1991)

Magyarul megjelent

  • Baktérítő (Sagittario) – Európa, Budapest, 1957 · Fordította: Telegdi Polgár István
  • Valamennyi ​tegnapunk (Tutti i nostri ieri) – Magvető, Budapest, 1979 · ISBN 9632710606 · Fordította: Zsámboki Zoltán
  • Kedves ​Michele (Caro Michele) – Magvető, Budapest, 1980 · ISBN 963271217x · Fordította: Telegdi Polgár István
  • A ​város és az otthon (La città e la casa) – Magvető, Budapest, 1990 · ISBN 9631416917 · Fordította: Székely Éva

Jegyzetek

  1. ↑ BeWeB. (Hozzáférés: 2025. március 23.)
  2. ↑ Giuseppe Levi (1872. október 14. – 1965. február 3.) olasz anatómus és hisztológus, az emberi anatómia professzora (1916-tól) a palermói Sassari(wd) és torinói egyetemeken.
  3. ↑ Drusilla Tanzi (1885. április 5. – 1963. október 20.) olasz író.
  4. ↑ "Natalia Ginzburg, JWA Encyclopedia
  5. ↑ "Natalia Ginzburg, E-Notes
  6. ↑ Adriano Olivetti (1901. április 11. – 1960. február 27.) olasz mérnök, vállalkozó, politikus és iparmágnás.
  7. ↑ Liukkonen, Petri: Natalia Ginzburg. Books and Writers (kirjasto.sci.fi) . Kuusankoski Public Library. [2006. szeptember 1-i dátummal az eredetiből archiválva].
  8. ↑ Leone Ginzburg (1909. április 4. – 1944. február 5.) olasz szerkesztő, író, újságíró és tanár, valamint jelentős antifasiszta politikai aktivista és az ellenállási mozgalom hőse volt.
  9. ↑ Griliches, Zvi.szerk.: Max Michelson: The Griliches Family History (2010) 
  10. ↑ 10,0 10,1 10,2 Castronuovo, Nadia (2010), Natalia Ginzburg : Jewishness as Moral Identity, Troubador Publishing UK, ISBN 978-1-84876-396-8, <http://www.troubador.co.uk/book_info.asp?bookid=1156>
  11. ↑ Gabriele Baldini (1919. augusztus 29. – 1969. június 18.) olasz anglicista, író és műfordító.
  12. ↑ Cantone, Umberto. „Memoria e famiglia di Natalia Ginzburg”, La Repubblica , 2016. december 4. (Hozzáférés: 2020. július 19.) (italiano nyelvű) 
  13. ↑ Ginzburg, Natalia. Valentino and Sagittarius. New York: New York Review Books, vii–xi. o. (2020). ISBN 9781681374741 
  14. ↑ NYRB: Jhumpa Lahiri & Cynthia Zarin discuss Natalia Ginzburg's Valentino & Sagittarius (English nyelven). Community Bookstore , 2020. augusztus 13. (Hozzáférés: 2020. október 29.)
  15. ↑ Heyman, Neil M.: Ginzburg, Natalia (1916–1991). Encyclopedia.com
  16. ↑ Ginzburg, Natalia: Biography
  17. ↑ Book of Members, 1780–2010: Chapter G. American Academy of Arts and Sciences. (Hozzáférés: 2014. július 25.)

További irodalom

  • Giffuni, Cathe. „A Bibliography of the Writings of Natalia Ginzburg”, Bulletin of Bibliography, 1993. június 1., 139–144. oldal 

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Natalia Ginzburg című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hungaropedia.org/index.php?title=Natalia_Ginzburg&oldid=125635”