Neoeklektikus építészet Magyarországon

Neoeklektikus építészet Magyarországon
„két világháború közötti historizmus”
A budapesti MÁV-kórház (későbbi Állami Egészségügyi Központ) egyik épülete (tervező: Kappéter Géza, 1927)
Időszak	kb. 1918 – kb. 1940
Elterjedés	Magyarország
Nevezetes alkotók	Fábián Gáspár, Foerk Ernő, Kismarty-Lechner Jenő, Möller István, Petrovácz Gyula, Sándy Gyula, Reiss Zoltán, Rerrich Béla
Nevezetes alkotások	Bory-vár, Szent Margit Gimnázium, Budai ciszterci Szent Imre-templom, Wekerlei Munkás Szent József-templom, Magyarok Nagyasszonya-templom, Regnum Marianum, Szent László-templom, Prohászka Ottokár-emléktemplom, Zalaegerszeg vasútállomás, Postapalota
A Wikimédia Commons tartalmaz Neoeklektikus építészet Magyarországon témájú médiaállományokat.

Magyarországi neoeklektikus (újeklektikus) építészet vagy „két világháború közötti historizmus” néven ismert az első- és a második világháború közötti időszak, az úgynevezett Horthy-kor eklektikus (historizáló) törekvéseket követő, hivatalos, konzervatív építészete. Az „új” jelző használata azért indokolt, hogy megkülönböztesse a korábbi, késő eklektikus stílustól a kor építészetét. A stílusra olykor neobarokk, olykor újhistorizmus, újklasszicizálás néven is utalnak, ez azonban csak részben fedi a stílus tartalmát, mert a korszak terverzői – akárcsak a korábbi eklektika idején – szívesen használták fel más történeti stílusok (pl. román, gótikus stb.) jellemzőit is épületeik kialakításakor.

Fogalma, előzményei

Az eklektika/historizmus (az 1910-es évekig)

Az eklektika/historizmus a 19. század második felének uralkodó európai építészeti irányzata volt, fő jellemzője a korábbi történeti építészeti stílusokból (pl. román, gótikus, reneszánsz, barokk, klasszicizmus stb.) való válogatás saját épületei esetén. Elsősorban két alirányzata ismert kisebb csoportokkal:

• a tulajdonképpeni historizmus (történetiség), az úgynevezett „neo(új)stílusok”, azaz egy-egy történeti stílus utánzása egy-egy épületen (pl. neoromán, neobarokk, neogótikus épületek stb.)
• az eklektika (válogatás), egy épületen több korábbi történeti stílus jellemzőinek felhasználása (azaz a neostílusok keveréses)

A historizáló építészet túlélte a századfordulót, ekkor azonban már kénytelen volt megosztozni uralkodó szerepében az újabb, szecessziós, népies, illetve az art déco (egyfajta korai modern) stílusban épült alkotásokkal. A hagyományos historizmus végét az első világháború idejéhez kötik. (Egyes kézikönyvek ezt a historizmust fejlődése szerint korai-, érett-, és késő historizmusra, ld. alább a táblázatban.) Az 1920 előtti historizmus magyarországi fejlődéséről:

A neoeklektika/neohistorizmus fogalma története (1920-as, 1930-as évek)

Az első világháború (1914–1918) után az újító stílusok háttérbe szorultak (a szecesszió tulajdonképpen meg is szűnt), és – az európai tendenciáktól eltérően – visszatért a konzervatív állam (Horthy-kor) támogatását élvező eklektika. Ennek hátterében (főleg a neobarokk építészet esetén) a következők állhattak:

„Az első világháborút lezáró igazságtalan békeszerződést és annak körülményeit – természetesen – hatalmas tragédiaként élte meg az ország lakossága, és ezt a tragédiát nagyon hamar a török uralomhoz kezdték hasonlítani, a megcsonkított ország helyreállítását pedig a törökök kiűzése utáni újjáépítés párhuzamaként fogták fel. Az újjáépítés stílusa a 17. században a barokk volt, így természetes választásnak tűnt a 20. században a neobarokk stílus alkalmazása. Ráadásul az egész népet átitatta egyfajta nosztalgia az Osztrák-Magyar Monarchia és az uralkodó Habsburg-család iránt, kikhez szintén több szálon kötődik a barokk stílus. A két világháború közötti magyar társadalomra, azon belül is az erősödő polgárságra jellemző volt az arisztokrácia iránti tisztelet és az előkelők életvitelének utánzása. Így nemcsak a nemesi előnevek és „méltóságos" megszólítások, de a neobarokk stílusú lakóházak is megszaporodtak.”

A historizmus visszatérésnek másik oka lehetett, hogy a lakásínség miatt sok, régibb stílusú épület elkerülte a lebontást, és felújításuk során jelentős számukkal hatást gyakorolhattak a kortárs építészeti törekvésekre. Ezt az új historizmust azonban az építészeti szakkönyvek általában elkülönítik a korábbi („régi”) historizáló törekvésektől, és neo(új)eklektikus vagy „két világháború közötti historizmus” fogalommal hivatkoznak rá. Az újeklektikára olykor neobarokk, vagy újklasszicizálás néven is utalnak, ez azonban megtévesztő lehet abból a szempontból, hogy a barokk és a klasszicizáló formák mellett más történeti stílusok (pl. román, gótikus stb.) elemeinek felhasználása is felbukkan a korszakban. Talán az első ilyen „neoeklektikus” épület az el(technikai és anyaghasználati szempontbólső világhábúrú végére elkészült Haditermény Rt. Reiss Zoltán által tervezett hatalmas székháza volt (1918). Ezt követően neoeklekticizmus jellemezte elsősorban a nagyszámú lakásépítkezések épületei (ld. pl. az Liber Endre-féle fővárosi kislakásépítési programot), de számos középület is ilyen stílusban épült. A neoeklektika nagy szerepet játszott az épületek mellett sok első világháborús emlékmű tervezésénél is. A stílus körülbelül 1940-ig létezett, és számos középület esetén kizárólag az eklektikát elfogadó építészek kaptak megbízást. A (technikai és anyaghasználati szempontból) modern, funkcionalista törekvések a Bauhaushoz kapcsolódóan az 1920-as évek végétől jelentek meg, (képviselői pl. Molnár Farkas, Kozma Lajos), és az 1930-as évekre kezdtek elterjedni a modern, vagy kevert, modern–eklektikus „hibrid” épületek (pl. Wälder Gyula-féle Madách téri bérház). A Horthy-korszak végére a stílus fokozatosan eltűnt.

Az eklektika/historizmus alkorszakai összefoglalva

A könnyebb áttekinthetőség végett a historizmus magyarországi korszakait az alábbi táblázat mutatja be:

Az eklektikus építészet korszakai Magyarországon

Név	Időszak	Jellemzők / alternatív név	Megjegyzés
korai eklektikus / historizáló építészet	kb. 1830–1860 (Magyarországon: 1867–1890)	„romantikus historizmus”, Magyarországon fogalma egybeesik a romantikus építészettel	$\}$ az első három korszakot szokták összefoglalóan eklektikus / historizáló építészetnek nevezni
érett eklektikus / historizáló építészet	kb. 1860–1880 (Magyarországon: 1890–1900)	Magyarországon innentől számítják a historizmust / eklektikát
késő eklektikus / historizáló építészet	kb. 1880/1895–1920 (Magyarországon: 1900–1918)	„késő historizmus”, nagy szabadság a stílushasználatban, keverésben, „egyéni eklekticizmus” + monumentalitásra törekvés + olykor keveredés a szecesszióval
újeklektikus / újhistorizáló építészet	kb. 1920–1940	stílustisztaság, egyszerűsítés, „újklasszicizálás”

Egyes megközelítések a késő- és az újeklektikus korszak közé beillesztenek 1905-től egy úgynevezett „redukált” stílust is, amelynek az egyszerűsítés volt a lényege. Ez mintegy az újeklekticizmus előfutára volt.

Értékelése

A második világháború utáni, modern–szocialista szemléletű építészettörténeti szakirodalom általában elutasító a 19. századi historizmussal kapcsolatban, amelyet önállótlan, pusztán történeti stílusokat másoló stílusnak tart. Fokozottan érvényes a kritikája – a Horthy-kor „neobarokk” társadalmához hasonlóan – a két világháború közötti historizáló irányzatokkal szemben, amelyeket már egyértelműen a modern áramlatokkal szembenő, retrográd vonalaknak tart (a modern európai építészet fejlődéséhez képest). Példaként említhető a korszakban működő, 80-nál több épületet tervező Fábián Gáspár esete, akiről a magyar építészettörténet minimális mértékben szólt. A 21. századi kutatások kezdték a stílusra irányítani a figyelmet:

„A korabeli közfelfogás által legtöbbre értékelt, a magyar államiság hajdani dicsőségét reprezentáló középkori váro­sok és épületek döntő többsége a határon túlra került, ezért a magyar építészek és építte­tők egyfajta küldetésnek tekintették, hogy ezeket a történeti értékeket valahogy pótolják. Ez a folyamat eleve historizálással, a hagyományos építészeti formák felelevenítésével és újrateremtésével járt. A harmincas években, noha fokozatosan előtérbe került a mo­dern, funkcionális építészet, annak művelői a konzervatív táborhoz képest kisebbséget alkottak. Az egyházi építészetben ráadásul óhatatlanul nehezebben jelent meg a moder­nizmus, hiszen a hitéletben nem történt funkcióváltás, ami közvetlenül indokolta volna a „kornak megfelelő” templomok építését. Ezeket a körül­ményeket figyelembe véve, a két világháború közti Magyar­ország építészetének kutatásakor érdemes minden jellemző építőművészeti jelenséget megvizsgálni.”

Alstílusai

Ahogy a korábbi eklektika, úgy a neoeklektika is egyes alstílusokra bomlott, amelyek megegyeztek az eklektika alstílusaival:

• neoromán historizmus
• neogót historizmus
• neoreneszánsz historizmus
• neobarokk historizmus
• neoklasszicista historizmus
• eklektika (vegyes neostílusok)

Épülettípusok

A neoeklektikus stílust elsősorban a következő épületfajtáknál használták:

• palotaépületek
• bérházak
• szállodák
• iskolák
• vásárcsarnokok
• templomok
• zsinagógák
• vasútállomások

Az utolsó neoeklektikus magyar épületek

Legalább két épületről kivételként ismert, hogy jóval a stílus lehanyatlása (1930-as évek) után készültek el teljes egészében. A Bory várnak az építése húzódott el az 1960-as évekig, a Hültl-féle irodaháznak pedig a kivitelezése nem történt meg annak idején.

Bory vár

Bory Jenő 1923-ban kezdte el építeni neoromán stílusú mesterséges várát, az úgynevezett Bory-várat. Az építkezés – a Horthy-korszakon jóval túlnyúlva – Bory Jenő 1959-es haláláig nem szünetelt. Csak a tervező halála után 5 évvel, 1964-ben sikerült az épületet befejezni. (Érdekesség, hogy az épület a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint az egyetlen személy által emelt legnagyobb épület.)

Szabad György Irodaház

Érdekesség, hogy valószínűleg az utolsó ilyen épület az úgynevezett Szabad György Irodaház. Az épület terveit még 1928-ban készítette el Hültl Dezső 4 szomszédos telekre, azonban akkor nem valósult meg, csak a Nádor utcával szomszédos és a mellette fekvő telek épült be. 1973-ban a megmaradt területre egy későmodern irodaház épült, de már természetesen nem Hültl tervei szerint. Ezt 2016–2017-ben elbontották, és 2019-re végül mégis felépítették a Hültl-féle épületet Szabad György Irodaház néven.

Részleges neoeklektika

Volt rá példa, hogy egy korábbi „normál” eklektikus épületre az 1920-as években emeleteket emeltek eklektikus stílusban. Ilyenkor az épület alsó része eklektikus, felső része neoeklektikusnak minősül:

• Keleti-bérház, Budapest, Szent István körút 30., épült: 1887, tervezte: Paulheim József – a 4. és 5. emelete utólag, 1927-ben épült rá Sós Aladár és Jakab Dezső tervei alapján.
• Magyar Reménység Református Templom (Salétrom utcai református templom, 1085 Budapest, Salétrom u. 5.) – 1927-ben Almási Balogh Loránd tervei szerint alakították át templommá a Kölber kocsigyár egyik raktárépületét
• a Dohány utcai zsinagóga (épült: 1854–1859, tervezte: Ludwig Förster) oldalsó épülete (Kultúrház, ma: Zsidó Múzeum) az eredetihez hasonló formában (neomór stílusban), de 1931-ben épült

Képtár

• 
  Zalaegerszeg vasútállomás
• 
  A Gránátos utcai izraelita temető ravatalozóépülete
• 
  Palotaszálló, Lillafüred
• 
  Szent Margit Gimnázium, Budapest
• 
  Páli Szent Vince-plébániatemplom, Budapest
• 
  Szent Kereszt-templom, Budapest
• 
  Fogadalmi templom, Szeged
• 
  Angyalföldi Szent Mihály-templom, Budapest
• 
  Angyalföldi Szent László-templom, Budapest
• 
  Lisieux-i Szent Teréz-templom, Budapest
• 
  Árpád-házi Szent Margit-templom, Budapest
• 
  Tisztviselőtelepi Magyarok Nagyasszonya-plébániatemplom, Budapest
• 
  Borjúvásárcsarnok, Budapest
• 
  Zsinagóga, Nyíregyház
• 
  Zsinagóga, Gyöngyös
• 
  Bory-vár, Székesfehérvár
• 
  Corvin Áruház (még külső pléhborítás nélkül), Budapest
• 
  Vásárcsarnok, Miskolc

Források

• Fülep Lajos – Dercsényi Dezső – Zádor Anna: A magyar művészet története, Corvina Kiadó, Budapest, 1968, 491-494. o.
• (szerk.) Köpeczi Béla: A képzőművészetek története, Budapest, 1963, 769-770. o. (A kultúra világa-sorozat)
• Barát Béla – Bárányné Oberschall Magda – Ifj. Csemegi József – Dobrovits Aladár – Voit Pál: A szépművészetek könyve, A Pesti Hírlap Kiadása, Budapest, 1940, 216-217. o. (A Pesti Hírlap Könyvtára-sorozat)
• (szerk.) Guóthfalvy Dorner Zoltán: Technikai fejlődésünk története 1867–1927, Magyar Mérnök- és Építészegylet, Budapest, 1929 (2. kiadás)
• Sármány Ilona: Historizáló építészet az Osztrák-Magyar Monarchiában, Corvina Könyvkiadó, Budapest, 1990, ISBN 963-13-3394-9
• Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Osiris Kiadó, Budapest, 2010, ISBN 978-963-276-179-4 (→elektronikus elérhetőség)
• (szerk.) Rozsnyai József: Építőművészek Ybl és Lechner korában, Terc Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Budapest, 2015, ISBN 978-615-5445-12-5
• Rados Jenő: Magyar építészettörténet, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1961

Egyéb hivatkozások

• Építészetünk a két világháború között In: szerk. Kollega Tarsoly István, Bekény István, és Dányi Dezső: Magyarország a XX. században, Babits Kiadó, Szekszárd, 1996–2000, ISBN 963-9015-08-3, III. kötet, 1998, 133-144. o.
• Új eklektikus irányzatok In: Pamer Nóra: Magyar építészet a két világháború között, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1986, ISBN 963-10-6505-7, 11-39. o.
• Déry Attila – Merényi Ferenc: Magyar Építészet 1867–1945, Urbino Kft., Szekszárd, 2005, ISBN 963-00-3490-5, 173-195. o.
• Kiss Attila: Az új historizmus In: Bolla Zoltán: Újlipótváros építészete 1861–1945. Budapest: Ariton Kft. 2019. ISBN 9786150058528  , 41-43. o.

Kapcsolódó szócikkek

• Eklektika
• Historizmus
• Romantikus építészet Magyarországon
• Szecessziós építészet Magyarországon
• Magyar építészet a 20. század első felében