PZL MD–12
| PZL MD–12 | |
 | |
| Az MD–12P, a második prototípus | |
| Funkció | utasszállító repülőgép |
| Gyártó | WSK-Okęcie |
| Tervező | Franciszek Misztal |
| Gyártási darabszám | 3 |
| Fő üzemeltetők | LOT Lengyel Légitársaság |
| Első felszállás | 1959. július 21. |
| Háromnézeti rajz | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz PZL MD–12 témájú médiaállományokat. | |
A PZL MD–12 az 1960-as évek elejére Lengyelországban kifejlesztett négymotoros, légcsavaros, kis hatótávolságú szállító és utasszállító repülőgép. Sorozatgyártására nem került sor, csak három prototípus készült belőle.
Története
A repülőgépet a LOT lengyel nemzeti légitársaság rövid távú belföldi járatain közlekedő Li–2 gépek leváltására szánták. Tervezése a varsói Repülési Intézet (Instytut Lotnictwa) Franciszek Misztal vezetése alatt álló tervezőirodájában kezdődött 1954-ben. A gép alapjául a CSS–12 konstrukciója szolgált. A fejlesztés kezdeti szakaszában a repülőgép típusjelzése a főkonstruktőr nevéből eredően FM–12 volt (FM – Franciszek Misztal). A típusjelzés 1956-ban MD–12-re változott, amikor a tervezési munkálatokba bekapcsolódott Leszek Dulęba konstruktőr is (MD – Misztal–Dulęba). A géphez eredetileg két db 460kW-os (615 Le) szovjet Svecov AS–21 csillagmotort terveztek alkalmazni, de a motorok gyártásának beszüntetése miatt új típust kellett választan. A tervezők a 235 kW-os (315 Le), lengyel gyártmányú Narkiewicz WN–3 csillagmotorok mellett döntöttek, ezek kisebb teljesítménye miatt azonban 4 db-t kellett beépíteni a repülőgépbe. 1957-től az egész projekt a varsói WSK–Okęcie gyárhoz került, a tervezés az ott felállított Repülőgéptervező Központban (Ośrodek Konstrukcji Lotniczych) folytatódott. Az első prototípus SP–PAL lajstromjellel 1959. július 7-én hajtotta végre az első felszállást. Ezt követte 1961. július 7-én a második, MD–12P típusjelet kapott prototípus (SP–PBD lajstromjellel) első felszállása. A második prototípusban már teljesen kiépítették és felszerelték az utaskabint. Készült egy harmadik sárkányszerkezet is, ezt a földi statikai terhelési próbákhoz használták fel. A gép prototípusai 1961-ben sikeresen szerepelt a hatósági vizsgán, ezt követően pedig a második prototípus a LOT-hoz került üzemi próbára, ahol 1961. augusztus–szeptember folyamán részt vett az utasforgalomban.
Az üzemeltetés során a LOT kedvező tapasztalatokat szerzett az MD–12-vel. Könnyebben repülhető és gazdaságosabb volt, mint az Il–14. A LOT azonban mégis elállt a gép forgalomba állításától, mert nem tartotta gazdaságosnak a kizárólag a saját belföldi forgalom céljára kis példányszámban, drágán gyártott repülőgép üzemeltetését. Az utasszállító változat gyártásának elvetését követően döntés született az MD–12F típusjelű légi fényképező változat kialakításáról. Az utasteret áttervezték, a szárny fesztávolságát pedig 21,36 m-ről 23,6 m-re növelték. A törzsben négy darab fényképezőgépet helyeztek el, és a gépet a fényképek kidolgozásához sötétkamrával is felszerelték. Személyzete hét fő volt. A navigátor munkahelyét áthelyezték a orr-részbe, amely plexi burkolatot kapott. Az SP–PBL lajstromjelet kapott prototípus 1962. július 21-én hajtotta végre első felszállását. Az MD–12F légi fényképező változat iránt a néhány szocialista és fejlődő ország részéről komoly érdeklődés mutatkozott. A gép sorsát azonban az első prototípus katasztrófája megpecsételte. Az MD–12 első prototípusa 1963. szeptember 17-én Varsótól mintegy 40 km-re délre, Grójec mellett a függőleges vezérsíkon kialakult vibráció (flatter-jelenség) miatt lezuhant, az öt főnyi személyzet életét vesztette.
Alkalmazása
A második prototípust az 1961-es üzem próbák alatt a LOT két hónapig a Varsó–Rzeszów járatán üzemeltette, ez idő alatt a gép több mint 1700 utast szállított. Alkalmi járatotokon is üzemeltették, 1961-ben és 1962-ben a poznańi nemzetközi vásár idején a repülőgép a Varsó–Poznań vonalon szállított utasokat.
Szerkezeti kialakítása és műszaki jellemzői
Az MD–12 teljesen fémépítésű, duralból készült, négymotoros, alsószárnyas kialakítású repülőgép. Szárnyai trapéz alakúak, törzse félhéj szerkezetű. Az utaskabinban 20 fő utas számára alakítottak ki ülőhelyet. A törzs hátsó részében mosdót, elöl, az orr-részében pedig 200 kg-nyi poggyász számára csomagteret alakítottak ki. A lényegében a TS–8 Bies gyakorló repülőgépből átvett hajtómű-egységet tartalmazó motogondolákat a szárnyon helyezték el. A WN–3 csillagmotorok WR–1 típusú, 2,2 m átmérőjű, fából készült, változtatható állásszögű légcsavarokat hajtottak. Behúzható futóműve hagyományos, tricikli elrendezésű. Az egykerekes főfutókat a belső, meghosszabbított motorgondolákba, az orrfutót a törzsbe lehetett behúzni. Az összesen 1160 l kapacitású üzemanyagtartályait a szárnyakban helyezték el. A motorok fogyasztása utazómagasságon és utazósebességnél 240 l/h.
Típusváltozatok
- MD–12 – Prototípus, egy darab készült belőle, 1961-ben lezuhant.
- MD–12P – Utasszállító változata, egy prototípus készült.
- MD–12F – Légi fényképező változat, csak prototípus szintjén maradt. Az egyetlen példányát Krakkóban, a Lengyel Repülési Múzeumban állították ki.
Műszaki adatai
Tömeg- és méretadatok
- Fesztáv: 21,36 m
- Hossz: 15,87 m
- Magasság: 6,8 m
- Szárnyfelület: 55 m²
- Üres tömeg: 4950 kg
- Legnagyobb felszállótömeg: 7500 kg
- Hasznos terhelés: 2500 kg
Motorok
- Típusa: WN–3C hét hengeres, léghűtéses csillagmotor
- Száma: 4 db
- Teljesítménye: 235 kW (315 LE) egyenként
Repülési adatok
- Legnagyobb sebesség: 300 km/h
- Utazósebesség: 285 km/h
- Hatótávolság: 650 km
- Szolgálati csúcsmagasság: 3500 m
- Emelkedőképesség: 4,2 m/s
Források
- Andrzej Grass: Samoloty PZL 1928-1978, Biblioteczka Skrzydlatej Polski, Wydawnictwo Komunikacki i Łąnczności, Warszawa, 1980, ISBN 83-206-0064-2, pp. 152–153.
- Janusz Babiejczuk, Jerzy Grzegorzewski: Polski przemysł lotniczy 1945–1973 (A lengyel repülőgépipar 1945–1973 között), Wydawnictwo MON, Warszawa, 1974 (ISBN nélkül)
- MD–12F – Az Ugolok nyeba cikke (oroszul)