Sötét elvonulás
| A sorozat témája Tibeti buddhizmus |
|---|
 |
|
Gyakorlatok és szintek
|
|
Történelem és áttekintés
|
A sötét elvonulás (wylie: mun mtshams[1]) a spirituális elvonulás egyik fajtája olyan térben, amelyből teljesen ki van zárva a fény. Ez a gyakorlat a tibeti buddhizmusban és a bön vallásban haladó gyakorlatnak számít.[2] Az elvonulás egy lehetőség a test, a beszéd és a tudat három elkülönülésének gyakorlására, amely szilárd alapot jelent a Hat Vadzsrajóga Kálacsakra Beteljesitő szakaszára való lépéshez.
Áttekintés
A bön vallásban a sötét elvonulást kifejezetten a vizuális jógagyakorlatok elősegítésére használt gyakorlat (mint például a kálacsakrában a "hatlábú jóga", vagy a szivárványtest megvalósítása érdekében használt thögal a dzogcsenben), amely Hatchell szerint olyan technikák, amelyek spontán vizuális tapasztaláshoz képesek vezetni, szándékos erőfeszítés és imagináció nélkül.[3]
Hatchell szerint a kálacsakra rendszer hat jógájában a jógi hosszabb időn keresztül mered a tiszta égboltra vagy egy hermetikusan lezárt sötét szobában a sötétségbe. Mindkettő ingermegvonásos környezetnek minősül, és általa a fény strukturálatlan megjelenéseinek sorozata alakulhat ki – például szikrák, szentjánosbogarak és így tovább — végül egyesülnek az istenségek látomásával, vagy egy világító istennő megjelenésével, amelyet Nagy Pecsétnek neveznek (mahámudrá, phyag rgya chen mo).[4] A dzogcsen vizualizációs gyakorlataival kapcsolatban Hatchell a következőket írja:
Míg a Nagy Tökéletességben számos vizualizációs jóga szerepel, azok alap formája több tekintetben is hasonlít a kálacsakra hat jógájához. a sötét és a világos rendszerező tematikája, a sötét elvonulás és az égbe meredés használata, rendszertelenül elhelyezkedő fényfoltokból keletkező istenségek látomásainak sorozata, és az ezekre épülő filozófiai magyarázatok.[5]
Hatchell kifejti, hogy óriási különbségek vannak a kálacsakra és a dzogcsen rendszerei között, például a gyakorlók vizualizációját segítő különböző előkészítő gyakorlatok tekintetében, illetve a fő gyakorlatok részletei és sorrendje is különbözik. Ezen felül a dzogcsen a fényenergia-csatornák egyedülálló rendszerét mutatja be, amelyek áthaladnak a test belsejében, és látást eredményeznek. A kálacsakrában ilyen nem szerepel.[5]
A sötét elvonulás gyakorlata számos kálacsakra műben szerepel, például a Makulátlan fény (tib.: tib. Dri-med 'od) című kommentárban. Szintén szerepel a dzogcsen tizenhét tantrájához tartozó Lángoló lámpák tantrája (sgron ma 'bar ba’i rgyud) című tantrában. Ehhez hasonló gyakorlatok vannak a a bön vallás Tanácsa a hat lámpáról cimű műben, illetve ennek a kommentárjában is.[6] A sötét elvonulásra szánt idő a néhány órától kezdve évtizedeken át is tarthat. A himalájai hagyományokban a sötét elvonulást kizárólag a magas szintű gyakorlók számára ajánlják, megfelelő spirituális segédlet követése mellett. Ezt a gyakorlatot képesnek tartják arra, hogy segít a halál bardójában való eligazodásban, illetve a szivárványtest megvalósításában.
Kapcsolódó szócikkek
Jegyzetek
Források
- Allione, Tsultrim (2000). Women of Wisdom. (Tartalmaz interjúkat Namkhai Norbuval) forrás: [2]
- Dymakova, Silvie (2014) Week in the darkness.[3]
- Lowenthal, Martin (2003) Dawning of Clear Light: A Western Approach to Tibetan Dark Retreat Meditation
- Hatchell, Christopher (2014), Naked Seeing The Great Perfection, the Wheel of Time, and Visionary Buddhism in Renaissance Tibet, Oxford University Press
- Phillips, Matthew T. (2021). „The Sensory Deprivation Tank – A Time Machine” (English nyelven). Anthropology of Consciousness 33, 63–78. o. DOI:10.1111/anoc.12138. ISSN 1556-3537.