Schrödinger-egyenlet

Innen: Hungaropédia
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez

A kvantummechanikában egy fizikai rendszer ismerete ekvivalens annak teljes állapotterének ismeretével. Ez általában egy végtelen dimenziós lineáris tér, nevezetesen a Hilbert-tér, aminek minden eleme a rendszer állapotának megfeleltethető állapotvektor. Az állapotok időbeli fejlődése egy a Hilbert-téren ható, "idő paraméterű" operátorral jellemezhető. Amennyiben a rendszer időben eltolható, ez az operátor egy folytonos csoport eleme. Neve: Green-operátor. A csoport infinitezimális generátora, azaz az időfejlődés generátora a Hamilton operátor. A Schrödinger-egyenlet egy állapotegyenlet. Létezik időfüggetlen és időfüggő formája is. Az időfüggetlen formája egy energiasajátérték-egyenlet.

Az időfüggetlen Schrödinger-egyenlet

A kvantummechanikában a fizikai mennyiségek matematikai leírására operátorokat használnak. Kvantumrendszerek mérésekor a mérési eredmény az ahhoz a megfigyelhető mennyiséghez hozzárendelt operátor valamelyik sajátértékével egyezik meg. A kvantummechanikában a fizikai, megfigyelhető mennyiségekhez lineáris, hermitikus operátorokat rendelnek. Azon klasszikus mechanikai rendszerek esetében, melyek rendelkeznek Hamilton-függvénnyel, a Hamilton-függvény alakja Descartes-koordinátákban

H=T+V,

ahol T a rendszer kinetikus energiája és V a rendszer potenciális energiája. A Hamilton-függvény egy klasszikus, tiszta állapot, azaz a rendszer fázisterének pontjai a teljes energiáját adja meg. A kvantummechanikában a kvantumrendszer energiáját a Schrödinger-féle energiasajátérték-egyenlet határozza meg. A sajátértékegyenletben szereplő operátor (Hamilton-operátor) a rendszer klasszikus fizikai analogonja (ha létezik ilyen) Hamilton-függvényének operátorosításával történik (Ez az úgynevezett kanonikus kvantálás):

H=T+VH^=T^+V^,

a sajátértékegyenlet pedig:

H^|ψ=E|ψ,|ψ,E,

ahol |ψ a kvantumállapot, mely a , a rendszer modelljeként szolgáló Hilbert-tér eleme. Az energiasajátértékek megadják a rendszer mérése során előforduló lehetséges energiaértékeket. A mondottakat általában az egyetlen tömegpont kvantummechanikai leírásával szemléltetik. Ha a tömegpont kényszer nélkül mozog 3-ban és létezik klasszikus mechanikai Hamilton-függvénye, akkor annak alakja:

H(x,t)=p22m+V(x,t),

ahol m a tömegpont tömege, p a tömegpont impulzusa, V pedig a mozgást meghatározó potenciál. Koordinátareprezentációban a kvantummechanikára való áttérés úgy történik, hogy az impulzus komponenseihez és a potenciálhoz L2(R3)-on ható operátorokat rendelnek:

pxp^x=ixpyp^y=iypzp^z=iz,

valamint VV^=VI^, ahol I^ az identitásoperátor. Mind a potenciál, mind az impulzusoperátorok hermitikusak, így megfigyelhető mennyiségeket határoznak meg. Behelyettesítés után a Schrödinger-egyenlet a következő alakot ölti:

(22mΔ+V(x,y,z)I^)|ψ=E|ψ,

ahol Δ a Laplace-operátor:

Δ=2x2+2y2+2z2.

Az időfüggő Schrödinger-egyenlet

Az időfüggő Schrödinger-egyenlet egy nemrelativisztikus kvantummechanikai rendszer állapotának az időbeli változását írja le, más szóval ez a nemrelativisztikus kvantummechanikai rendszer mozgásegyenlete. Alakja a következő: H^Ψ=iΨt vagy bővebben,[1] (22mΔ+V(x,y,z,t))Ψ(x,y,z,t)=itΨ(x,y,z,t).

A Klein–Gordon-egyenlet

A Klein–Gordon-egyenlet az időfüggő Schrödinger-egyenlet relativisztikus verziója.

1c22t2ψ2ψ+m2c22ψ=0.

Lásd még

További információk