Szecsuáni szivarfa
Szecsuáni szivarfa | ||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
![]() Arborétumban nevelt szecsuáni szivarfa
| ||||||||||||||||||||||||||
Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||
Szinonimák | ||||||||||||||||||||||||||
Catalpa bignonioides (?) | ||||||||||||||||||||||||||
Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||||
A Wikifajok tartalmaz Szecsuáni szivarfa témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Szecsuáni szivarfa témájú kategóriát. |



A szecsuáni szivarfa (Catalpa fargesii) az ajakosvirágúak (Lamiales) rendjébe sorolt a szivarfafélék (Bignoniaceae) családjában a szivarfa (Catalpa) nemzetség egyik faja.
Származása, elterjedése
Amint ezt neve is jelzi, Nyugat-Kínában fedezték fel 1900-ban. nevét Père Farges francia misszionáriusról kapta, aki először számolt be a fáról Kína Szecsuán tartományában. Dísznövényként mára sokfelé, így Európában is ültetik. Egyes rendszertanászok szerint valójában nem önálló faj, hanem az Észak-Amerikában honos hosszútermésű szivarfa (Catalpa bungei) ázsiai analógja (szinonímája).[1]
Megjelenése, felépítése
Mintegy 20 m magasra nő meg. Egyenes, felfelé törekvő ágai meglehetősen rendszertelenül állnak. Szürkésbarna kérge széles, sekélyes és bozontosan pikkelyes bordákra tagolódik.[1] Fiatal hajtásai bársonyosan szőrösek.[1] Kb. 12 * 10 cm-es leveleinek színe meglehetősen fényes. Az alapfaj leveleinek fonáka fehéren szőrös, a nyelük bársonyos.[1] Virágai rózsaszínesek.[1]
Életmódja, termőhelye
Lombhullató. A szennyezett levegőt jól viseli, városokba is ültethető. Virágai a nyár elején nyílnak.[1]
Alfajok, változatok
A C. bungei (C. fargesii) f. duclouxii fiatal hajtásai eleve kopaszok.[1]
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Catalpa fargesii című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Jegyzetek
Források
- ↑ Owen Johnson: Owen Johnson (David More illusztrációival): Európa fái. HarperCollins Publisher Ltd., 2004. Budapest, Kossuth Kiadó, 2007, 2011. 463 old. ISBN 978-963-09-6602-3 (2. kiad.).