Szent Bertalan éjszakája

Innen: Hungaropédia
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
A Szent Bertalan-éj ábrázolása a kortárs hugenotta François Dubois (1529 k.–1584) festményén

Szent Bertalan éjszakája a 16. századi francia vallásháborúk egyik legismertebb eseménye. 1572. augusztus 23-áról augusztus 24-ére virradó éjszakán a békülési célzattal Párizsba gyűlt hugenották (francia reformátusok) nagy részét a király beleegyezésével lemészárolták.

Előzményei

A reformációnak elsősorban a kálvini ága éreztette hatását Franciaországban, annak is elsősorban a déli részén.[1][2] Elterjedése a század közepétől fogva feszültségekhez vezetett protestánsok és katolikusok között, de a központi hatalom megakadályozta az indulatok túlzott elszabadulását. 1559-ben azonban egy lovagi tornán történt balesetben meghalt II. Henrik, akit fiatal és befolyásolható fiai, II. Ferenc (1559–1560) és a tízéves korában trónt szerző IX. Károly (1560–1574) követtek a trónon.[3] Az ifjú királyok kegyeiért és a felettük gyakorolt hatalomért kiélezett harc indult meg a főnemesek között, ami hamarosan összekapcsolódott a vallási ellentétekkel. A két gyermekkirály felett anyjuk, Medici Katalin, illetve a katolikus François de Guise herceg és a protestáns Gaspard de Coligny admirális igyekezett befolyást szerezni.[3][4] 1560-ban a protestánsok által Guise herceg ellen szervezett Amboise-összeesküvés kudarcot vallott.[5][6] A vetélkedésbe a Valois-k távoli rokona, a hatalomból kiszorult I. Louis de Bourbon-Condé herceg is bekapcsolódott a protestánsok oldalán. A konfliktus 1562-ben fajult fegyveres harccá: a dreux-i csata a katolikusok javára dőlt el.[7] Ezt követően a háborúskodás hol szünetelt, hol kiújult. Az 1570-es saint-germaini szerződés, amelyben a hugenották első ízben kaptak „visszavonhatatlan” engedményeket,[4] hosszabb békés időszakot hozott. Az anyakirályné igyekezett összebékíteni a két pártot, ezért feleségül adta leányát, Valois Margitot Louis de Condé herceg unokaöccséhez, Henri de Bourbonhoz, Navarra királyához (aki később, 1589-ben, az utolsó Valois-házi király elhunytával a száli törvény értelmében nyerte el, IV. Henrik néven, Franciaország trónját is). Az esküvői szertartást 1572. augusztus 18-án a párizsi Notre-Dame előtt tartották meg, számos katolikus és protestáns vezető személyiség jelenlétében. Maga a vőlegény nem vett részt a római katolikus szertartáson.[8]

A mészárlás

Frans Hogenberg (1572 körül): Szent Bertalan napi mészárlás

Augusztus 22-én egy, a Guise-ekhez közel álló nemes muskétájával megsebesítette Colignyt. A felháborodott hugenották igazságtételt követeltek, és a király másnapra vizsgálatot rendelt el.[9] A szálak a király öccséhez, a későbbi III. Henrikhez, Anjou hercegéhez, és Medici Katalinhoz vezettek. Ők, megrettenve az esetleges megtorlástól, a Tuileriákban összegyűltek híveikkel (köztük Tavannes marsallal), és kidolgozták a tervüket: egyszerre el kell pusztítani a hugenották vezéreit. Erre a király beleegyezése nélkül nem volt lehetőség, de este hamis bizonyítékokkal olyannyira sikerült a protestánsok ellen hangolniuk Károlyt, hogy az beleegyezett minden hugenotta elpusztításába.[8][9] A Katalin és kisebbik fia által összeírt listán eredetileg csak pár tucat ember szerepelt. A hugenották vezérei közül egyedül Condé hercege és Bourbon Henrik számíthatott kegyelemre, lévén vér szerinti hercegek, de csak azzal a feltétellel, ha áttérnek a katolikus vallásra. Az első áldozat Coligny admirális volt, akit kidobtak az ablakon, majd az utcán lefejeztek,[9] majd Navarrai Henrik köre következett. A csapásra a Saint-Germain-l’Auxerrois-templom harangja adott jelet – kissé korán, így néhány hugenotta el tudott menekülni. Az eseményeken felbuzdult, hagyományosan katolikus párizsi lakosság is bekapcsolódott az eredetileg politikai célú gyilkosságokba, így a közrendű hugenottáknak sem volt kegyelem. Károly másnap azonnal a békére utasított, és augusztus 26-án jelent meg először a nyilvánosság előtt, amikor tájékoztatta a parlamentet, miszerint egy összeesküvés megelőzése miatt volt szükség a fellépésre.

Az események visszhangja

A XIII. Gergely pápa által veretett emlékérem

Az európai uralkodók ellentmondóan reagáltak az eseményre: II. Fülöp spanyol király hahotában tört ki a hír hallatára.[9] I. Erzsébet angol királynő figyelmeztette a francia udvart a tett veszélyes következményeire.[9] II. Miksa német-római császár (IX. Károly apósa) szégyent érzett rokonai miatt.[9] XIII. Gergely pápa arany rózsát (wd) küldött a francia királynak [10] és elrendelte a Te Deum éneklését különleges hálaadás gyanánt (ez a gyakorlat még sok éven át folytatódott).[11] Ezeken kívül három napig tartó díszkivilágítást rendelt el, búcsúval egybekötött hálaadó misét tartottak, és érmet adtak ki Ugonottorum strages. 1572 felirattal.[9][12] A francia protestánsok az eseten felháborodva rendezték soraikat, és ismét kitörtek a vallásháborúk, amelyekbe hamarosan II. Fülöp Spanyolországa is beavatkozott a katolikusok oldalán, egyes német fejedelmek és Anglia pedig a protestánsokat segítették.[13] A hadakozás végigkísérte Károly hátralevő éveit és öccsének, III. Henriknek uralkodását is, akinek halálával 1589-ben kihalt a Valois-ház. Mivel a Navarrába hazamenekült és időközben többször felekezetet váltott Bourbon Henrik navarrai király a Capetingek fiági leszármazottja (egyébként Valois Margit francia királyi hercegnő férje) volt, Navarrai Henrik örökölhette a francia királyi trónt, IV. Henrik néven, uralmát azonban nem ismerte el a pápa, ezért 1593-ban felvette a katolikus vallást. Ekkor mondta híressé vált szállóigéjét: „Párizs megér egy misét”.[14] Végül ő hozta el a vallásbékét, amikor 1598-ban kiadta a nantes-i ediktumot,[13] amelyet később, 1685-ben saját unokája, XIV. Lajos király vont vissza a fontainebleau-i ediktummal.

Ábrázolása a művészetekben

Jegyzetek

  1. ↑ Chadwick. A reformáció, 146-149. o. 
  2. ↑ Gresch. A hugenották története, hite és hatása, 25. o. 
  3. ↑ 3,0 3,1 Chadwick. i.m., 150. o. 
  4. ↑ 4,0 4,1 Gresch. i. m., 26. o. 
  5. ↑ Chadwick. i.m., 152. o. 
  6. ↑ Franciaország története, 497. o. 
  7. ↑ Franciaország története, 499. o. 
  8. ↑ 8,0 8,1 Colijn. Egyetemes egyháztörténet, 223. o. 
  9. ↑ 9,0 9,1 9,2 9,3 9,4 9,5 9,6 A Pallas nagy lexikona 
  10. ↑ Fisher, H.A.L. (1969). A History of Europe. Vol. One (9th ed.). London: Fontana Press. p. 581.
  11. ↑ Lindberg, Carter (1996). The European Reformations. Blackwell Publishing. p. 295.
  12. ↑ Lucien Romier. „La Saint-Barthélemy. Les événements de Rome et la préméditation du massacre” (francia nyelven). Revue du seizième siècle 1913 (1). (Hozzáférés: 2009. szeptember 20.) 
  13. ↑ 13,0 13,1 Colijn. i.m., 224. o. 
  14. ↑ A Szent Bertalan-éjszakai mészárlás, ng.hu

Források

További információk

Commons:Category:St. Bartholomew's Day massacre
A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Bertalan éjszakája témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek

A lap eredeti címe: „https://hungaropedia.org/index.php?title=Szent_Bertalan_éjszakája&oldid=284298”