Temesvári Dohánygyár
| Temesvári Dohánygyár | |
.jpg) | |
| Típus |
|
| Alapítva | 1846 |
| Megszűnt | 2003 |
| Iparág | dohányipar |
| Termékek | |
| Alkalmazottak száma | |
 Temesvári Dohánygyár
Pozíció Temesvár térképén
| |
 é. sz. 45° 44′ 49″, k. h. 21° 12′ 19″45.747000°N 21.205400°EKoordináták: é. sz. 45° 44′ 49″, k. h. 21° 12′ 19″45.747000°N 21.205400°E | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Temesvári Dohánygyár témájú médiaállományokat. | |
A Temesvári Dohánygyár Magyarország legrégebbi,[4] és a fiumei után második legnagyobb dohánygyára volt Temesváron.[5][4] Józsefvárosban,[4] a Nicolae Titulescu rakparton (Splaiul Nicolae Titulescu, korábban Bégajobbsor) helyezkedik el. Épülete műemléki védettséget élvez; a romániai műemlékek jegyzékében a TM-II-m-B-06160 sorszámon szerepel.[6]
Története
Előzmények
II. József kifejezetten támogatta a dohánytermesztést, a Bánságba például Amerikából hozatott dohánymagokat. Az 1848–49-es szabadságharc előtt már 55 000 holdról 50 000 mázsa dohányt takarítottak be; a dohánytermesztésre a 19. század első felében magyar kertészfalvak is települtek (pl. Majláthfalva, Józsefszállás).[7]
A dohánygyár megalapítása és működése
Temesváron 1846-ban épült fel[5] az ekkor még magánkézben levő, Dohány Malom néven ismert feldolgozó manufaktúra,[7] ezzel Magyarország legrégebbi dohánygyára volt. Eleinte 200 munkást foglalkoztatott, ezzel a fiumei után a második legnagyobb volt az országban.[5] 1851-ben császári paranccsal a dohányipart állami monopóliummá tették. Ezt követően túlsúlyba került a szivargyártás, a minőséget és gazdaságosságot pedig szigorú technológiai előírásokkal és prémiumrendszerrel növelték.[7] 1856-ban az állami dohánygyár 297 főnek adott munkát,[8] és 530 m²-en működött. Népszerű termékei közé tartozott az európai exportra is termelt Cuba–Portorico és az 1860-tól (nem csak Temesváron) gyártott Erdély márkájú szivar. A cigarettagyártást 1871-ben indították be, eleinte török importdohányból.[7] A kiegyezés után, 1867-től létrejött az önálló Magyar Királyi Dohányjövedék, és vele a dohányipar központi termelésszervezése. A növekvő igények kielégítésére Temesváron is hatalmas új, állami dohánygyárat emeltek a manufaktúra helyett, melyben 1872-ben indult meg a termelés.[7] Az 1880-as tűzvész után újjá kellett építeni.[4] 1890-ben már 1875 főt (ebből 1745 női munkást),[7] 1911 végén 1700 főt foglalkoztatott, ami messze a legtöbb volt Temesvár ipari üzemei közül; a nagyiparban foglalkoztatott 6400–7000 embernek mintegy a negyedét tette ki.[9] A feldolgozott dohány mennyisége az 1890-es 165 000 kg-ról 1910-re a gépesítés eredményeképpen több mint tizenötszörösére, 2 788 000 kg-ra emelkedett; utóbbin belül 1 314 908 kg végterméke finom pipadohány, 990 288 kg rendes pipadohány, 116 773 kg szivar és 353 511 kg cigaretta volt. Az első világháború előtt gyakorlatilag elérte végleges kiterjedését: ekkor 26 380 m²-en terült el.[7] A temesvári közvilágításhoz hasonlóan a gyárban is bevezették a gázvilágítást, 1899-ben pedig a központi fűtést is. A fűtőanyagot (fát, majd szenet) a Dél–Bánságból vízi úton, a Dunán, Tiszán és Bégán szállították, a szükséges nagy mennyiségű vizet pedig az udvaron fúrt kutakból vételezték.[7]
Az első világháború után
Az első világháború utáni bizonytalanság 1919–1920-ban válságba sodorta a gyárat, kis híján meg is szűnt. Igazodnia kellett az új, román állami monopóliumhoz, és emiatt számos szakmunkását elvesztette, ami később jelentős elmaradásokhoz vezetett a termelésben: 1920-ban például csak 780 187 kg dohányt tudott feldolgozni. A termelés csak a nagy gazdasági világválság után állt helyre teljesen. A termékpaletta is megváltozott: a szivarok közül a Cuba–Portorico és az Erdély gyártásban maradt (utóbbi Ardeal néven), de újak is megjelentek Regalia Media, Regalitas, Expeciale Britanica és Cigarillos néven. Cigaretták közül például a Ţigarete Regale, R.M.S., Dame, valamint Carpaţi és Naţionale márkák jelentek meg.[7]
A rendszerváltás után
1990 után a gyár a nemzeti dohányvállalat (Societatea Națională „Tutunul Românesc”) része lett. Igazgatója éveken át Erdély István volt.[7] Jelentős felújításon esett át,[4] 1998-ig összesen 20 millió német márka értékű beruházás valósult meg. Az ekkori 3605 tonnás cigarettatermelés 2002-re mégis 1103 tonnára csökkent,[7] 2003 derekán pedig a gyár bezárt.[4][7] A munkások három hétig tiltakoztak a temesvári megyeháza előtt.[7] A gyár még mindig jó állapotú épületegyüttese ipari műemlék.[7]
Jegyzetek
- ↑ Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai pp. 269, 1914 (Hozzáférés: 2020. június 7.)
- ↑ Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai pp. 275, 1914 (Hozzáférés: 2020. június 7.)
- ↑ Mihály Illés: Volt egyszer egy „dohánygyár” pp. 42-45, 2016 (Hozzáférés: 2020. június 7.)
- ↑ 4,0 4,1 4,2 4,3 4,4 4,5 Delesega (2018), i. m. 193. o.
- ↑ 5,0 5,1 5,2 Kovács Éva: Temesvár krónikája a 10. századtól 1920-ig (magyar nyelven). História. Digitális Tankönyvtár, 1992. (Hozzáférés: 2019. március 11.)
- ↑ Lista monumentelor istorice: Județul Timiș. Ministerul Culturii, 2015. (Hozzáférés: 2017. január 28.)
- ↑ 7,00 7,01 7,02 7,03 7,04 7,05 7,06 7,07 7,08 7,09 7,10 7,11 7,12 7,13 Illés Mihály (2016. 12). „Volt egyszer egy „dohánygyár””. régi(j)óvilág 10 (2), 42–44. o.
- ↑ Borovszky (1914), i. m. 269. o.
- ↑ Borovszky (1914), i. m. 275. o.
Források
- Borovszky (1914): Temesvár. In Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája. A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu. Budapest: Országos Monografia Társaság. 1914.
- Delesega (2018): Delesega Gyula: Temesvári kalauz téridőben (magyar nyelven), 2018. (Hozzáférés: 2019. március 9.)
További információk
- Erdély István. Contribuții la monografia Fabricii de Țigarete Timișoara (román nyelven) (1998)