Árapataki varrottas
Az árapataki varrottas egy szálszámolásos, fonott keresztszemes hímzéstípus, amely a székföldi magyar népművészetben Árapatakon és Erősdön elterjedt. A 19. század utolsó és a 20. század első negyedében a háziipari mozgalom kiemelt helyzetbe juttatta az árapataki varrottast, amely a kalotaszegi és magyarói varrottasokhoz hasonlóan fogalommá vált. Az árapataki varrottas viszont kellő szervezőerő, piacosítás, népszerűsítés és a hímzésre való szakosodás hiányában nem válhatott a magyar hímzőművészetben széles körben közismert és elterjedt hímzéssé. A 19–20. századi gyűjtések anyagát többnyire a Néprajzi Múzeum és a Székely Nemzeti Múzeum őrzi.
Története
A 19. században még egész Székelyföld területén elterjedt volt a keresztszemes hímzés, melyről Huszka József, Gyárfás Győző, Malonyai Dezső és Roediger Lajos gyűjtései is tanúskodnak.[1] A 19. század végére ez a székelyföldi népművészeti örökség jelentősen visszaszorult, így a háromszéki értelmiségiek és a budapesti minisztériumi illetékesek közös erőfeszítéssel igyekeztek megőrizni az Árapatakon még ismert és élő hímzést.[1] Az árapataki varrottas készítése a faluban az 1970-es és 1980-as években reneszánszát élte.[2]
Az árapataki varrottas megítélése
Az árapataki varrottas megítélésében napjainkban sincs egyetértés.
Külső hatások
Vitára ad okot az megközelítés, miszerint az árapataki hímzésmintára nagy hatást gyakorolt a környező román és szász behatás. Ez a felfogás a székföldi és a barcasági magyarság sajátos helyzetéből származik. Az ötvenes években a gidófalvi pártvezetés bukaresti hivatali útja során egy árapataki varrottast kívánt ajándékba vinni, azzal érvelve, hogy ez Háromszék legrománosabb hímzése. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban működő Fürge Ujjak Kézimunkakör vezetője szerint az 1876-os közigazgatási átrendezés alkalmával Háromszék vármegyéhez csatolt Árapatak a székely falvakhoz képest sokkal románosabb hímzéssel rendelkezik.[3] A román eredet gondolata már 1894-ben felsejlett, amikor Huszka József Árapatakot egy csángó-oláhfaluként mutatja be, s az onnan származó keresztszemes hímzést is román és szász jellegűnek minősíti.[4] A szász behatás mellett szól a szebeni író és etnográfus Emil Sigerus Erdélyi szász vászonhímzések címmel 1906-ban megjelent mintagyűjteménye, amely Árapatakra is eljutott.[5] Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató, a Székely Nemzeti Múzeum muzeológusa amellett érvel, hogy az a hímzéstípus, amit ma árapataki varrottasként ismerünk, valamikor egész Székelyföld féltve őrzött kézimunkája volt, s a szakirodalomnak nincs tudomása arról, hogy román kereskedők vegyítették volna a varrottas motívumkincsét.[1] Ugyanakkor rávilágít arra, hogy a vegyes lakosságú falu számára a múlt század elején gazdasági erőforrássá vált a varrottasok értékesítése, s ehhez szükség volt a kreolizációra, azaz 'multikulturalizálásra'. Ennek tudható be, hogy az eladásra készített hímzésekben a megrendelő igényeire válaszolva beemeltek idegen színeket és mintákat is, viszont – hangsúlyozza –, ezzel párhuzamosan még az első világháború kitörése előtt megtörtént a sajátos hímzésminta és hímzéstechnika örökségesítése, a lokális hagyományok tudatosítása és szándékolt továbbörökítése.[6] Bár a Barcaság peremén elhelyezkedő más magyar lakosságú falvakban (Hídvég, Aldoboly és Erősd) is hasonló módon készültek fonott keresztszemes hímzések, az árapataki magyarok esetében tudjuk, hogy a saját használatra készített textíliáikból tudatosan kizárták az idegen elemeket. Az hímzéstechnika a népszerűsítési törekvések hatására lokalizálódott, így vált később árapataki varrottas néven közismertté.[7]
Néprajzi szempontok és eladhatóság
Megoszlanak a vélemények a tekintetben is, hogy milyen módon érdemes továbbörökíteni az árapataki varrottas mintakincsét. Ez a kérdés többnyire a népi kézművesek gyakorlati megoldásai és a néprajzos szakma elméleti irányelvei közötti nézetkülönbségben merül fel. A 19. század végén már ellentéteket szült az a felállás, amelyben az árapataki asszonyok ragaszkodtak az általuk készített textíliák hagyományos méretarányainak és motívumainak használatához, a magyarországi és nemzetközi kiállításokat és piacokat célzó megrendelők viszont a könnyebb értékesíthetőség reményében radikális változtatásokat követeltek.[8] Az 1970-es években a Kovászna megyei Kisipari Szövetkezetek Megyei Szövetsége az árapataki varrottas ügyének újra felkarolása mellett döntött. A szövetség vezetősége Seres Bálint néprajzkutatóval és a kézműves Dénes Mária tanítónővel (Dénes Etelka sógornője) közösen vitatta meg a szakmai irányokat, amelyek mentén a Szövetkezet az árapataki varrottas készítésébe fog. A minőségi munka és az eredeti minták használatának követelményével 1979-re több mint hatvan árapataki asszony hímezte piros fonallal lenvászonra az eladásra gyártott portékát. A minták alkalmazását illetően számos vita bontakozott ki a munkakörön belül – közöttük is a legjelentősebb a jellegzetes Báthory-címeres és Bocskai-koronás minták elhagyása miatt –, de hamar világossá vált az is, hogy a kézműves hagyomány és a néprajzos szakmaiság kritériumai mellet az eladhatóság nehézségeivel is számolni kell. A nyolcvanas évek közepére fenntarthatatlanná vált a finanszírozás, s a Szövetség a termelés öncélú folytatása helyett az árapataki mintakincs továbbéltetésére tett igyekezet vigaszával leállította a gyártást.[9]
Politikai támogatottság
A Magyarország ezeréves fennállása alkalmával szerkesztett Háromszék millenniumi emlékkönyvében Ifj. Nagy Elek sepsiszentgyörgyi kalapgyáros a szövő- és háziipari helyzettel kapcsolatosan írja az árapataki varrottasról:[10]
„Ezen háziipar, ha az illetõ körök által fölkaroltatnék, éppen olyan elterjedésnek örvendhetne, mint a kalotaszegi varrottas, mert úgy szépség, mint ízlés tekintetében fölér azzal.”
A 2010-ben megrendezett Az árapataki nők arany kezei c. kiállítás nagyszabású emléket állított az árapataki varrottas történetének, a háromszéki szövő- és háziipari összefogásnak és a közösségi erőfeszítéssel oly sokszor tövábbörökíteni kívánt árapataki hímzéstechnikának. A kiállítás ötletgazdái Seres Bálint és a japán Tanizaki Seiko, akik külföldön is népszerüsítenék az árapataki varrottast. A kiállítás megnyitóján Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke a következőket mondta:[11]
„A hagyományokat akkor adják leginkább tovább, ha azoknak értelmük, a mindennapi létre gyakorolt pozitív hatásuk is van. Az árapataki hímzett könyvjelzőkre, párnahuzatokra sokan kíváncsiak, ezeket a jellegzetes motívumokat leginkább nálunk használják. Sokkal többet jelent egy ilyen szőttes egy idegen számára, mint hinnénk: egyedi, szép darab, ami, ha úgy tetszik, viszi Háromszék hírét. Az árapataki hagyományok megmaradásához járulunk hozzá azzal is, hogy vendégeinknek, vendéglátóinknak Kovászna megye tanácsától árapataki szőtteseket ajándékozunk.”
Meghatározó személyek
- Bartha Vilma ipartanítónő
- Benczédi István árapataki tanító és családja – Benczédi István családjával 1899. januárjában került Árapatakra, s a falusi értelmiség tagjaként tudatos értékmentést és értékőrzést végzett az árapataki keresztszemes hímzésminták gyűjtésével, amelyért a Székely Társaság elismerését is elnyerte. Felesége az árapataki állami elemi iskolában női kézimunka oktatást végzett, amelyért a kultuszminisztertől 80 korona értékű honoráriumot nyert.[12]
- Benczédi Mária árapataki tanítónő – Apja, Benczédi István nyomdokain árapataki tanítónőként tevékenykedett, s szülei gyűjtőmunkájával egyidőben a fonott keresztszemes hímzéstechnika tanulásával, az árapataki mintakincs gyűjtésével s a varrottasok kiállításokra történő előkészítésével járult hozzá a népi hagyomány kulturális megőrzéséhez. Csulak Magda adatközlőjeként beleillik az árapataki értékmentő tanítók sorába.[12]
- Csorba Samu, brassói kereskedő
– A kereskedelmi minisztérium támogatásával a székely háziipar fejlesztésének céljával a háziipari termékek értékesítésén fáradozó vállalkozó. Már 1891-ben sikereket ért el a székely háziipar támogatásában: bizományi raktárakat hozott létre háztartási és gazdasági eszközökből, valamint bazárt létesített Debrecenben, Püspökladányon, Kolozsváron és Brassóban; a székely termékeket eljuttatta a Budapesti Kereskedelmi Múzeumba, és annak fiumei osztályához, valamint részt vett a komáromi, linzi és váci kiállításokon; a csángó szőtteseknek Ausztriában és Németországban szerzett piacot.[13]
- Csulak Magda árapataki tanítónő – Csulak Zsigmond erősdi lelkipásztor leánya, ,,Árapatak Gyarmathy Zsigánéja", 1940–1944 között a Közjóléti Szövetkezet hivatalnokaként a háromszéki népművészettel foglalkozott, 1945–1952 között árapataki tanítónő. Iparművészi munkásságához kapcsolódik a Gazdáné Olosz Ella szerkesztésében megjelent 125 magyar szálánvarrott hímzésminta c. kötet, amely az árapataki varrottasok máig legjelentősebb mintagyűjteményét tartalmazza.[6]
- Lőrinczi Etelka árapataki tanítónő
– Dénes János és Bálint Mária gyermekeként született Árapatakon, tanulmányait követően előbb Hídvégen, majd szülőfalujában tanított. Jelentős szerepet vállalt Árapatak népi hagyományainak megőrzésében és továbbéltetésében, gyűjtötte és népszerűsítette a helyi tojásírás és a keresztszemes varrottas mintáit, Árapatakon és Székelyföld-szerte népi iparművészeti tanfolyamokat tartott. Számos publikációja jelent meg a Dolgozó Nőben, a Megyei Tükörben, Művelődésben stb. Legértékesebb közleményeiként az árapataki népi díszítőművészettel kapcsolatosakat tartják számon.[14]
- Potsa József, Háromszék vármegye főispánja
- Reményik Margit árapataki úrhölgy
- Végh Endre középiskolai tanár – A Székely Társaság tagjaként az árapataki hímzéskultúra széles körben történő megismertetésén és az árapataki kézműves asszonyok megélhetésének támogatásán fáradozik, felajánlja segítségét Benczédi Istvánnak a hímzésminták gyűjtésében.[12]
Napjainkban
Az árapataki varrottas napjainkban is visszafogott megbecsülésnek örvend, s időről időre feltűnik a társadalmi nyilvánosságban. Az 1950-es évektől számos kezdeményezés indult az árapataki varrottas továbbörökítésére, amelyek főként a falu kézműveseinek utánpótlása és a kézműves termékek gyártásának szorgalmazása köré szerveződtek. Mára azonban Árapatak demográfiai adatainak megváltoztával[15] jelentősen csökkent az árapataki keresztszemes hímzést ismerők és készítők száma[16], a hagyományokat ápoló kézművesek szétszóródtak Kovászna megyében, és többnyire más régiók mintakincseivel együtt éltetik az árapatakit.[17]
Mintakincs
| Minta elnevezése | Felhasználása | Képek | |
|---|---|---|---|
| 1 | Ablakos | ? | 
|
| 2 | Acélas | szalmazsák büt | |
| 3 | Almás / Rózsásablakos | szalmazsák büt | |
| 4 | Apró almás | szalmazsák büt | |
| 5 | Apró cserelapis | szalmazsák büt | |
| 6 | Asztallábas / Szarufás | szalmazsák büt | |
| 7 | Báthory-címeres / Fősüs | ? | |
| 8 | Békaszemes | rúdi lepedő | |
| 9 | Berbécsszarvas | szalmazsák büt | |
| 10 | Biciklis | szalmazsák büt | |
| 11 | Bocskai-koronás | rúdi lepedő, párna | |
| 12 | Botos-tökös | szalmazsák büt | |
| 13 | Cifracsillagos | ? | |
| 14 | Csattos | rúdi lepedő, párna | |
| 15 | Csattos virágja | mesterkeminták | 
|
| 16 | Csépes | ? | |
| 17 | Cséphadarós / Szárnyas | ? | |
| 18 | Cserelapis / Macskanyomos | szalmazsák büt | |
| 19 | Csillagos | ? | |
| 20 | Csigás | ? | |
| 21 | Csupa metélt | ? | |
| 22 | Életes | ? | |
| 23 | Erősdi minta | ? | |
| 24 | Fukszis | ? | |
| 25 | Fűrészes | ? | |
| 26 | Gazdag szászos | ? | |
| 27 | Gyertyatartós | párna, rúdi lepedő | |
| 28 | Gyertyatartós (kicsike) | ? | |
| 29 | Három rózsás | szalmazsák büt | |
| 30 | Kakastarély | párna | |
| 31 | Kócsos | rúdi lepedő | |
| 32 | Körtés | rúdi lepedő, párna | |
| 33 | Láncos makkos | ? | |
| 34 | Libanyakas | szalmazsák büt | |
| 35 | Makkos | szalmazsák büt | |
| 36 | Metéltes | ? | |
| 37 | Muszáj-forma | minden perefernumban kötelező elem volt | 
|
| 38 | Nagy csillagos | szalmazsák büt | |
| 39 | Nagy forma / Tányéros | rúdi lepedő | |
| 40 | Nagy forma virágja | mesterkeminták | |
| 41 | Nagyvirágos | takaróruha | |
| 42 | Nagy utas | ? | |
| 43 | Négymadaras | takaróruha közepe | |
| 44 | Ösvényes | ? | |
| 45 | Őzes | takaróruha széle | |
| 46 | Pároscsillagos | ? | |
| 47 | Pettyegetett | ? | |
| 48 | Pettyes | ? | |
| 49 | Rózsás | szalmazsák büt | |
| 50 | Rózsás-ablakos virágja | mesterkeminták | 
|
| 51 | Sűrű csillagos | ? | |
| 52 | Sűrű csillagos emberrel | takaróruha széle | |
| 53 | Suskás | ? | |
| 54 | Szegeletes | ? | |
| 55 | Szegfűs | ? | |
| 56 | Szemes | ? | |
| 57 | Szilvamagos | szalmazsák büt | |
| 58 | Szíves | ? | |
| 59 | Tejutas | szalmazsák büt | 
|
| 60 | Tekenyősbéka | ? | |
| 61 | Tulipános-fenyősuskás | ? | |
| 62 | Tüsszögős / Ösvényes | takaróruha széle | |
| 63 | Veszett utas | párna, ingmell | 
|
| 64 | Virágos-ablakos | ? | |
| 65 | Zakotás | ? | |
| 00 | Ábécé | fali varrottas | 
|
Hivatkozások
- ↑ 1,0 1,1 1,2 Az árapataki varrottas védelmében (Visszajelzés) - 2017. július 15., szombat - (hu-RO nyelven). 3szek.ro, 2017. július 15. (Hozzáférés: 2024. december 26.)
- ↑ Megyei Tükör, 1983. szeptember (16. évfolyam, 3608-3633. szám) | Arcanum Újságok (magyar nyelven). adt.arcanum.com. (Hozzáférés: 2025. január 9.)
- ↑ A háromszéki mintakincs nyomában - 2017. július 5., szerda - (hu-RO nyelven). 3szek.ro, 2017. július 5. (Hozzáférés: 2024. december 28.)
- ↑ Huszka, József. „Népies ornamentikánk forrásai”. Etnographia V (3), 155–160. o.
- ↑ Emil Sigerus: Siebenbürg.-Sächs. Leinenstickereien. 1906. Hozzáférés: 2024. december 28.
- ↑ 6,0 6,1 Szőcsné Gazda, Enikő. Dávid Gyula árapataki lelkész és az erdélyi háziipari hálózat, 30, Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve, 153–178. o. (2022). ISBN 978-606-9015-32-2
- ↑ Csulak Magda, Gazdáné Olosz Ella. 125 magyar szálánvarrott hímzésminta. Sepsiszentgyörgy: A Népi Alkotások és a Művészeti Tömegmozgalom Kovászna Megyei Irányító Központja (1972)
- ↑ Demeter, Éva (2007). „Adalékok az árapataki varrottas történetéhez 2.”. Acta Siculica 2007, 623–632. o.
- ↑ Megpróbáltuk tovább éltetni árapataki hímzéskincsünket (Visszajelzés) - 2017. július 28., péntek - (hu-RO nyelven). 3szek.ro, 2017. július 28. (Hozzáférés: 2024. december 28.)
- ↑ Nagy Elek. Háromszék vármegye. Emlékkönyv Magyarország ezeréves fennállása ünnepére – A háziipar, 184. o. (1899)
- ↑ Árapataki szőttesekből nyílt kiállítás (magyar nyelven). szekelyhon.ro. (Hozzáférés: 2024. december 28.)
- ↑ 12,0 12,1 12,2 Demeter, Éva. „Adalékok az árapataki varrottas történetéhez”. Acta 2006 (3), 35–42. o.
- ↑ Demeter Éva. Adalékok az árapataki varrottas történetéhez 2., Acta Siculica, 623–632. o. (2007)
- ↑ Lőrinczi Etelka. Fejezetek Árapatak népi életéből, Kriza Könyvek (2001)
- ↑ Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852-2011. Varga E. Árpád 2002-től kiegészített adatsorai. nepszamlalas.adatbank.ro. (Hozzáférés: 2024. december 28.)
- ↑ hímzés. www.mestersegek.ro. (Hozzáférés: 2024. december 28.)
- ↑ Erdélyi és magyar tájegységek hímzéseit éltetik - 2024. április 26., péntek - (hu-RO nyelven). 3szek.ro, 2024. április 26. (Hozzáférés: 2024. december 28.)