Harcművészeti kézikönyvek

Innen: Hungaropédia
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez

Harcművészeti kézikönyveknek nevezzük azokat a könyveket, amelyek abból az indíttatásból keletkeztek, hogy a háborúk, küzdelmek résztvevői számára leírást nyújtsanak az alkalmazható harci eljárásokról.

Előzmények

Beni Hasszán sírjában talált birkózó-sorozatok.

A legkorábbi harcművészeti „vívókönyvek” csupán képsorozatokból álltak. Kitűnő példa erre az egyiptomi Beni Hasszán sírjában felfedezett freskó, amely körülbelül i. e. 2000-ből származik. Ezek a sorozatok birkózókat ábrázolnak akik egymást próbálják különböző módokon leteperni. Ezekhez hasonló ábrázolások később felbukkannak az attikai vázákon a klasszikus görög kortól kezdve. A görög vázák képein később gyakran felbukkannak olyan alakok, amelyek láthatóan birkóznak egymással. Aztán ott van néhány példa a kínai irodalomból, mint például Szemacsien az i. e. 2. században írt könyvében ír a kínai birkózásról, de sajnos ez a műve nem maradt az utókorra. Az első fennmaradt kínai szöveg a „Kézzel küzdés hat fejezete”, amelyet az i. sz. 1. századból származó Hansúban található meg.[1] Az un. „harci sztélét” i. sz. 728-ban építették a Saolin Monostorban. Az Agni-purána a legkorábbi fennmaradt (körülbelül 8. század) indiai harcművészeti kézikönyv,[2] amely több fejezetet tartalmaz, amelyekben végigvezeti a tanulót a korabeli küzdőtechnikákon és utal korábbi szútrákra is, amelyek még ennél is korábban keletkeztek.[3] Az Agni-purána leírja, hogy a harcos hogyan javíthat a saját hősiességén és hogyan tudja megölni az ellenséget különböző harci módszereket használva. Utal arra is, hogyan kell szekereken, lovakon, elefánton és gyalog háborúzni. A gyalogos harcrendszert olyan alosztályokra osztották, mint a fegyveres és a fegyvertelen küzdelem.[4] Az előbbi az íjászatot, a kard, a dárda, a hurok, a buzogány, a csatabárd, a csakram, egyéb vas hajítófegyverek, a páncélzat és a szigony használatát írja le.[5] Az utóbbi pedig magában foglalja a birkózást, a térdrúgásokat, az ütéseket és a rúgásokat is.[4] Minden más kézikönyv a középkorból vagy későbbről származik. Egy régi indiai „harcművészeti kézikönyv” a Malla-purána, amelyben azon birkózó technikák listája található, amelyeket a 13. században Gudzsarátban használtak. A legrégibb fennmaradt, a történelmi európai harcművészetek egyik vívásnemét – kard és ökölpajzs (buckler) – részletező kézikönyv a 13. század legvégén készült MS I.33 kódex (1270-1320). Korábban úgy vélték, hogy létezett egy másik 13. századi vívókönyv, amit egy bizonyos Phillipe del Serpente mester írt 1295 körül. A vívástörténeti kutatás megállapította, hogy egy hibás forrásmegjelölés miatt jelent meg a szakirodalomban ez az adat.[6] Néhány művet „csak illusztrációval” készítettek, de ettől nem szenvedtek hátrányt a prózai jelleggel is felruházott kézikönyvekkel szemben, inkább érdekes kiegészítői voltak azoknak (ebben a „stílusban” készült a késő középkori német Bilderhandschriften.)

Történelmi európai harcművészetek

Német Fechtbücher

A Cod. 44 A-as számú mű lapján vom Tag és Alber guardokban látható két vívó

A Fechtbuch (többes számban: Fechtbücher) a korai újfelnémet nyelvben "harci kézikönyv"-et jelent.[7] A kései középkorban és a reneszánszban készült kéziratok vagy nyomtatott könyvek a német vívóiskola rendszerébe engednek betekintést. Rendszerint ez a terminus a 15. és a 16. század közötti német kézikönyveket ölel fel, ám a dolog természete nem engedi, hogy egyértelműen elválaszthatóak legyenek Európa más részeinek rendszereitől (különösen az olasz és francia iskoláktól), valamint a későbbi századokból származó könyvektől megkülönböztethetőek legyenek. A Fechtbuchok listája:

Német iskola

Jegyzetek

  1. ↑ Henning, Stanley E. (Fall 1999)."Academia Encounters the Chinese Martial arts". China Review International 6 (2): 319–332.
  2. ↑ Zarrilli, Phillip B. (1992). "To Heal and/or To Harm: The Vital Spots (Marmmam/Varmam) in Two South Indian Martial Traditions Part I: Focus on Kerala's Kalarippayattu". Journal of Asian Martial Arts
  3. ↑ P. C. Chakravarti (1972). The art of warfare in ancient India. Delhi.
  4. ↑ 4,0 4,1 J. R. Svinth (2002). A Chronological History of the Martial Arts and Combative Sports. Electronic Journals of Martial Arts and Sciences.
  5. ↑ Zarrilli, Phillip B. A South Indian Martial Art and the Yoga and Ayurvedic Paradigms. University of Wisconsin-Madison.
  6. ↑ Del Serpente
  7. ↑ a fechten rokon az angol "fight" (küzdelem, harc) szóval és a korai új felnémetben is "harcot, küzdelmet jelentett; ellentétben a mai némettel, ugyanis fechtent "vívásnak" fordítják, ezzel szemben Gefecht kifejezés megőrizte az eredeti "küzdelem, csata, harc" jelentést.
  8. ↑ Hans Talhoffer: Combat Manual of 1467 (német nyelven) pp. 137, 1467
  9. ↑ http://www.pragmatische-schriftlichkeit.de/cgm582.html
  10. ↑ http://www.thearma.org/Manuals/Mertin_Siber/MS-Web.htm
  11. ↑ Archivált másolat. [2009. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. április 14.)
  12. ↑ http://www.thearma.org/Manuals/Goliath/Goliath.htm
  13. ↑ http://www.thearma.org/essays/guelf.htm
A lap eredeti címe: „https://hungaropedia.org/index.php?title=Harcművészeti_kézikönyvek&oldid=836578”