Lorentz–Lorenz-egyenlet

A Lorentz–Lorenz-egyenlet, mely Clausius–Mossotti-egyenletként is ismert, egy anyag törésmutatója és polarizálhatósága közötti összefüggésre vonatkozik. A Lorentz–Lorenz-egyenlet legáltalánosabb formája: $\frac{n^2-1}{n^2+2}=\frac{4\pi }{3}N\alpha ,$ ahol $n$ a törésmutató, $N$ a molekulák száma egységnyi térfogatban és $\alpha$ az átlagos polarizálhatóság Ez az egyenlet csak bizonyos kristályszerkezetekre érvényes Egy specializált formája a Lorentz–Lorenz-egyenletnek az $n$ törésmutatóra egy híg gáz esetén

$n\approx \sqrt{1+\frac{3Ap}{RT}}$

ahol $A$ a moláris törésképesség, $p$ a gáz nyomása, $R$ az egyetemes gázállandó és $T$ az abszolút hőmérséklet

Történet

A Lorentz–Lorenz-egyenletet Ludvig Lorenz dán matematikusról és Hendrik Lorentz holland fizikusról nevezték el. Lorenz 1869-ben publikálta a kutatási eredményét, míg tőle függetlenül Lorentz 1878-ban fedezte fel az összefüggést.

Irodalom

• Born, Max, and Wolf, Emil, Principles of Optics: Electromagnetic Theory of Propagation, Interference and Diffraction of Light (7th ed.), section 2.3.3, Cambridge University Press (1999) ISBN 0-521-64222-1

Kapcsolódó szócikkek

• törésmutató
• hullám