Helyettesítéses integrálás

Innen: Hungaropédia
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez

A helyettesítéses integrálás egy matematikai módszer függvények integráljának kiszámítására vagy primitív függvényének meghatározására. A differenciálszámítás láncszabályának ellenpárja. Legyen I egy intervallum, és g:[a,b]I egy folytonos, legalább egyszer differenciálható függvény. Tegyük fel, hogy f:I egy folytonos függvény, akkor:

g(a)g(b)f(x)dx=abf(g(t))g(t)dt.

A Leibniz-féle jelölést használva, az x=g(t) behelyettesítés mindkét oldalát t szerint deriválva megkapjuk a dx/dt=g(t) kifejezést, amely formálisan átírható a dx=g(t)dt alakra, mely a kívánt behelyettesítést adja dx-re. A szabályt lehet balról jobbra vagy jobbról balra alkalmazni. Az utóbbi eset u-helyettesítés néven is ismert.

Kapcsolat az analízis alaptételével

Az helyettesítéses integrálás levezethető az analízis alaptételéből, tehát a Newton–Leibniz-tételből: Legyen f:I és g:[a,b]I két függvény, melyek eleget tesznek a következőknek: f folytonos az I intervallumban, és g is folytonos az [a,b] zárt intervallumban. Ekkor az f(g(t))g(t) függvény is folytonos [a,b]-ben. Ezekből következik, hogy a következő két integrál:

g(a)g(b)f(x)dx,
abf(g(t))g(t)dt

létezik. Mivel f folytonos, rendelkezik egy F antideriválttal, és definiálható az Fg függvénykompozíció. Mivel F és g legalább egyszer differenciálható, a láncszabály értelmében:

(Fg)(t)=F(g(t))g(t)=f(g(t))g(t).

Az analízis alaptételének kétszeri alkalmazása bizonyítja, hogy a két integrál egyenlő:

abf(g(t))g(t)dt=(Fg)(b)(Fg)(a)=F(g(b))F(g(a))=g(a)g(b)f(x)dx,

tehát bizonyítja a helyettesítési szabály helyességét is.

Példák

Tekintsük a következő integrált:

02xcos(x2+1)dx

Ha elvégezzük az u=x2+1 behelyettesítést, azt kapjuk, hogy: du=2xdx és

x=0x=2xcos(x2+1)dx=12u=1u=5cos(u)du=12(sin(5)sin(1)).

Fontos megjegyezni, hogy mivel az alsó határpontot (az x=0-t) az u=02+1 kifejezéssel, valamint a felső határpontot (az x=2-t) az u=22+1=5 kifejezéssel helyettesítettük, az x visszahelyettesítése szükségtelen. A következő integrál kiértékeléséhez érdemes a helyettesítést jobbról balra alkalmazni:

011x2dx.

Az x=sin(u) behelyettesítés hasznos, mivel így dx=cos(u)du, és u[0,π/2]-re teljesül (1sin2(u))=cos(u). A behelyettesítést elvégezve a következő eredményt kapjuk:

011x2dx=0π21sin2(u)cos(u)du=0π2cos2(u)du=π4

A cos2(u) integrálja kiszámítható parciális integrálással és trigonometrikus azonosságok alkalmazásával.

Antideriváltak

A behelyettesítési módszer az antideriváltak meghatározására is használható. Példa az antiderivált meghatározásra:

xcos(x2+1)dx=122xcos(x2+1)dx=12cosudu=12sinu+C=12sin(x2+1)+C

ahol C tetszőleges integrálási konstans. Mivel nem volt integrálási határpont (tehát az integrál határozatlan), az utolsó lépésben szükséges megfordítani az eredeti helyettesítést: u=x2+1.

Alkalmazás a valószínűségszámításban

A behelyettesítési módszer a következő fontos kérdés megválaszolásában használható a valószínűségszámításban: Legyen adott egy X valószínűségi változó px valószínűség-sűrűséggel, és egy másik valószínűségi változó Y, mely X-hez az Y=Φ(X) egyenlettel kapcsolódik, ahol Φ egy injekció. A keresett mennyiség Y valószínűség-sűrűsége. A kérdés megválaszolható, ha előtte kiszámítjuk azt, hogy mi a valószínűsége annak, hogy Y egy bizonyos S részhalmazon nemnulla értéket vesz fel. Jelöljük ezt a valószínűséget P(YS)-ként. Ha Y valószínűségi sűrűsége py, akkor a keresett mennyiség

P(YS)=Spy(y)dy.

Y akkor vesz fel nemnulla értéket az S halmazon, ha X nemnulla értéket vesz fel a Φ1(S) halmazon, tehát

P(YS)=P(XΦ1(S))=Φ1(S)px(x)dx.

Az integrálban az x változó helyére y-t behelyettesítve

P(YS)=Φ1(S)px(x)dx=Spx(Φ1(y))|dΦ1dy|dy.

Ezt a kifejezést egyenlővé téve a P(YS) definíciójával a következőt kapjuk:

Spy(y)dy=Spx(Φ1(y))|dΦ1dy|dy.

Ebből következik, hogy:

py(y)=px(Φ1(y))|dΦ1dy|.

Abban az esetben, ha X és Y több korrelálatlan változótól függ, azaz px=px(x1xn) és y=Φ(x), py-t többváltozós behelyettesítéssel kapjuk meg, melynek eredménye

py(y)=px(Φ1(y))|det[DΦ1(y)]|.

Irodalom

  • Hewitt, Edwin; Stromberg, Karl. Real and abstract analysis. Springer-Verlag (1965). ISBN 978-0387045597. 
  • Katz, V.. Change of variables in multiple integrals – Euler to Cartan. Mathematics Magazine 55 (1982). ISBN 978-0387045597. 
  • Reiman István. Matematika. Typotex Kft (2011). ISBN 9789632793009 
  • Gerőcs L.; Dr. Vancsó Ödön. Matematika. Akadémia Kiadó Zrt. (2010). ISBN 9789630584883 

Kapcsolódó szócikkek